Egy vérfarkas naplója 3.

Két év telt el azóta, hogy Regiről kiderült, hogy vérfarkas. Azóta is együtt éljük a napjainkat. Túl véres volt Neki ez a vadászat és hiába lett vadállat, de még mindig elkapta a hányinger, amikor falatoztam egy emberből. Például az nem tetszett Neki, hogy egyik éjjel az ember beleit téptem ki és ettem meg. Szóval a lényeg az, hogy mindig a kedvében akarok járni, így egyik napon leültünk és megmondtam Neki, hogy változtassunk ezeken a dolgokon, és csak az emberekre veszélyt jelentő dolgokat pusztítsuk el, mint démonok, kopogó szellemek, vagy hasonlókat. Emberi életmódot folytatunk, annyi külömbséggel, hogy a gyilkosokat, bankrablókat, és rossz embereket azért olykor felfalom. Egy.két ilyen dologról Regi is tud, de nem akarom az összes esetet elmondani Neki, de muszáj lesz, mert eddig sosem vertem át. Mindent megosztunk egymással. Nincs dolog amiről ne tudna, vagy én ne tudnék. Nagyon szeretem, és érzem, meg látom is rajta, hogy Ő is nagyon szeret, de annyira mint még soha senki. A sulit már kijárta. Ő dolgozik, én meg itthon örzöm a fészkünket. Minden éjszaka emberként járjuk az utcákat kézenfogva. Aztán ha muszáj emberré változunk, de nem fedjük fel soha, hogy mik is vagyunk. Egy ismeretlen lány tud arról, hogy vérfarkasok vannak, mert egyszer ketté kellett harapnom azt a férfit aki kiakarta rabolni és megerőszakolni. Kietlen sötét táj volt az. Köd a földön ült, a levegő nem mozgott. A lány hazafelé tartott a munkából. Ekkor ugrott elé az az ember, aki kárt akart okozni. De nem sikerült, mert éppen arra jártunk. Aztán az eset után két hónappal egy démon meglátogatott minket, aki az a csávó volt, akit kettéharaptam és megettem. Valami imával a szomszéd nő elpusztította. Latin szöveg volt, vagy talán ógörög. Felszentelte a lakást, és minden dolgunk az Úr védelme alatt áll.

 

Regi még nincs itthon, de nemsokára hazaér. Késik. De nem aggódom, mert megtudja magát védeni. Nagyon sokat fejlődött az elmúlt 700 napban. Meg ha bajban van azt úgyis megérzem. Nem kell sok, hogy tudjam merre van, így jóformán azonnal ott vagyok mellette. Vámpírok is betértek a városunkba, de nem harcolunk velük. Egymással nyugodtan tudunk élni. Nincs semmi csata. Mostmár.. Ugyanis voltak napok, amikor a vámpírok ölték az embereket. De jobb esetben nem ölték meg Őket, hanem vámpírrá változtatták az embereket. A vérfarkasok és a vámpírok gyűlölik egymást, de mégsem ontják egymás vérét. Muszáj egymás mellett élnünk. Az emberek veszélyt jelentenek mindkét fajra, így jobb ha meghúzzuk magunkat és csendben végjük az embereket. De már Ők sem támadnak emberekre. A fajtám sem. Csak, hogy alig vannak vérfarkasok. Akikről tudok az Regi, Vajk, és én. A vámpírok egy egész nagy családot alkotnak.

 

Ricsiék emberek maradtak. Egy párt alkotnak már két éve. Nem veszekedtek, csak egyszer-kétszer kicsit emeltebb hangon mondtak egymásnak dolgokat. Regivel mi sosem vesztünk össze. Vajk pedig még mindig egyedülálló. Volt egy barátnője, de szakítottak, mert el kellett költöznie a lánynak valahová vidékre, ki a francba. Levert volt napokig, de aztán kiláballt ebből a depresszióból. Már nem otthon lakom anyámnál. Összeköltöztünk tavaly Regivel, most a szomszéd házuk egyik lakásában lakunk. Nem akartam elszakítani a szüleitől, így közelebbi lakást választottam. Bármikor átjöhetnek, és bármikor átmehetünk mi is.

 

De már elmúlt este 8 óra. Hol a francban lehet? Remélem, hogy hamar hazaér. Egy szál cigaretta ég a kezemben, és egyre csak sötétedik. Tárva van az ablak, a függönyök elhúzva. A levegő nem mozdul. Forró nyári meleg. Jót tesz a 40°-os testünknek. Regi is biztosan kínlódik és talán ezért késik. Már régen lement a nap és még mindig 37°C. Két ventillátor forog és csapja rám a hideg szellőt. Napi 10 liter hideg vizet iszok meg. De lépteket hallok. Ez Regi, érzem az illatát. Kattan a zár, lenyomódik a kilincs, nyílik az ajtó. Ő az. Felálltam és rámosolyogtam. Becsukta az ajtót, és a kulcsot felakasztotta a falon lévő kampóra.

- Szia – köszöntem Neki és megöleltem.

Ölelés közben Ő is mondta:

 

- Szia! Van innivaló? Dög meleg van!

- Igen persze!

Benyúltam a hűtőbe egy liter hideg vízért, majd a kezébe nyomtam. Fél parc alatt megitta az egészet és elborult az ágyra. Odasétáltam a ventillátorokért, és odatettem az ágyhoz, hogy a szellő Őt is érje. Elkezdett vetközni. Egy bugyi és egy melltartó maradt rajta. Izzadt szegény. Így nem is ültem hozzá közel, mert akkor csak felgyulladna. Végül megkérdeztem:

 

Hol voltál ennyi ideig?

- Minden csapnál megálltam inni és minden boltba bementem valami innivalóért.

Akkor legutóbb gondoltam jól, hogy kínlódik. A lényeg, hogy jól van és semmi baja. Hagytam egy kicsit pihenni, nem akartam beszéltetni. Végül megkérdezte:

- Na és Te mit csináltál ma?

• Na és mit szoktam szerinted csinálni Kicsim?

• Jól van na! - és elnevette magát

Odabújtam mellé, miután távolodott a megsülés. Annyira jól esett megölelni. Minden olyan dolog, amivel eddig foglalkoztam, egy pillanatra megszűnt létezni. Csend volt. Se autók, se madarak se emberek. Mintha apokalipszis lett volna. Csak Ő és Én, amíg egy kopogás megzavarta a csendet. Felültem és ránéztem Regire:

• Ki a fene lehet az?

Odamentem az ajtóhoz. Kinyitottam. Ricsi állt az ajtó előtt két nagy pizzával és két liter kólával.

• Csáó! Gyere be – mondtam

• Csoki! Hoztam enni!

Bejött. Az ajtót becsuktam, a pizzát és a piát letette az asztalra. Leültünk az asztalhoz. Regi és én kapkodtuk ki a pizzát a dobozbol, és vadállatok módjára zabáltunk, Ricsi meg kitágult szemekkel nézte, hogyan is étkezünk, majd megszólal:

• Öcsém! Látom éhesek vagytok! Nem kaptatok vacsorát?

Ránéztem kajálás közbe és mondtam:

• Azt eszem te fasz!

Regi elkezdett nevetni és majdnem kiköpte a megcsócsált pizzát a szájából. Ricsi óvatosan nyúlt a pizza felé, szerintem attól tartott, hogy leharapom a karját. Amikor a keze közel ért az egyik szelethez, akkor rá vicsorogtam és morogtam. Egyből elrántotta a kezét. Lenyeltem a falatot és elkezdtem nevetni és mondtam:

• Vegyél nyugodtan! Csak kiváncsi voltam a reagciódra!

• Nem szép dolog Te bolhás kutya!

• Te román vándor zenész!

• Te palotapincsi!

• Te szamuraj!

• Te koszos korcs!

• Te vadkankúró oposszum!

Regi csak nevetett, majd mondta:

• Kussoljatok! Egyetek!

• Nézdmár! Farkaskodik!

Én csak mosolyogni tudtam, mert Regi néha elég vad tudott lenni. De semmit nem csinált csak evett tovább. Végül megettem egy szelet pizzát és megtörölgettem a kezem, és a számat. Felálltam, hogy hozzak három poharat a kólának. Kivettem a poharakat a konyhaszekrényből és bevittem. Letettem az asztalra. Ricsinek töltöttem először kólát, aztán Reginek, majd magamnak. Leültem és belekortyoltam a kólámba, majd Ricsire néztem és kérdeztem:

• Jennit hol hagytad?

• Otthon van.

• Hogyhogy nem hoztad?

• Volt egy kisebb vita. A szabadságát védte és hát....

• Most sértődöttek vagytok egymásra.

• Nem. Én nem. Csak Ő.

Regivel összenéztünk, és nem szóltunk semmit. Majd Ricsi kérdezte:

• Veletek minden oké?

Regire hagytam a választ:

• Igen persze – mondta

• Akkor jó!

Kortyoltam a kólám, Ők a pizzából falatozgattak. Aztán letettem a poharat és mondtam:

• Na jó! Ricsi, hívd fel Jennit! Meg kell beszélnetek!

• Próbáltam. Meg sem hallgat.

• Értem.

Odamentem a telefonhoz és felhívtam Jennit. Csörgött-csörgött, majd felvette és beleszól:

• Hallo?

• Szia! Én vagyok!

• Szia!

• Figyu. Át tudnál jönni? Reginek van valami baja, de nem tudok Vele beszélni.

• Igen.... nemsokára ott vagyok.

• Oké. Köszi! Akkor várlak. Siess!

• Oké, sietek!

• Szia!

• Szia!

Letettem a telefont. Ricsiék hallották, hogy mit mondok a telefonba. Leültem az asztalhoz, és mondtam Ricsinek:

• Körülbelül 20 perc és beszélhetsz Vele!

• Nem tudom, hogy jó ötlet-e...

• Az! Úgyis megpuhul. Két évet húztatok ki egymás mellett.

Regire néztem és mondtam:

• Na cicám! Mi megyünk démont ölni!

• Oké. De adsz még kólát?

Odanyúltam az üvegért, és öntöttem a kólát a poharába. Magamnak is öntöttem. Letettem az üveget és húzóra megittam. Regi is ugyanezt tette. Majd mondtam:

• Ricsi! Mi itthagyunk! Ha jön Jenni akkor engedd be és legyél jó kisfiú!

• Jól van.

• Majd jövünk! Telón ne keressetek, mert itthon hagytuk. Itt is aludhattok nyugodtan, szóval nem lesz ciki meg semmi ilyesmi. Érezzétek magatokat majd itthon és sok sikert!

• Rendben! Köszi!

Regivel kisétáltunk az ajtón. Becsuktuk magunk mögött az ajtót és szépen elindultunk kifelé. A liftet lehívtam és közben Regi kérdezte:

• Na és most... hova?

Ránéztem és elmosolyodtam, majd mondtam:

• Ligetbe!

• Gondolhattam volna!

A lift ideért. Beszálltunk és végül elindultunk lefelé. Kimentünk a kapun és elindultunk jobbra a zebra felé. Pirosat kaptunk, majd Regi belekezdett:

• Figyelj! Kérdezhetek valamit?

• Persze. Mért ne kérdezhetnél?

• Mi lenne az a dolog, ami miatt rám úgy megharagudnál, hogy nem akarnál velem?

• Kicsim! Tudod jól, hogy ilyen dolog nincsen.

• Igazad van! Mindig mondod, hogy nem tudsz rám haragudni. Két év alatt sosem haragudtál.

• Mert nem volt miért.

• De akkor valamiért mégis megtudsz haragudni!

• Nem. De ha nincs az az ok amiért mégis megtudnék, akkor nem tudok!

• Kezdek összezavarodni.

• Akkor egyszerűbben... az autó nem törik össze ha beleszalad abba a fába, ami nincs. Így érted?

• Hát jobban mint az előzőt!

Adtam Neki egy szájrapuszit. Átmentünk a másik oldalra és kimentünk egyenesen. Pár perces séta után odaértünk a ligethez. Vártuk a zöldet. Átmentünk a zebrán, közben szimatoltam a levegőbe. Nem éreztem semmit. Szépen lassan a kiépített úton mentünk befelé, és a fény egyre csak halványult a fák terpesztett lombjai miatt. Egyre csak beljebb és beljebb sétáltunk. Majd egyszercsak megálltam, Regire néztem és kérdeztem Tőle:

• Cicám! Mi lenne ha a mai napra szabadságot vennénk ki?

• Mit tervezel? - kérdezte mosolyogva -

• Hát mára hagyjuk ezt az üldözősdit és csináljunk valamit ami csak Rólad és rólam szól. Vegyünk egy bort és üljünk ki a partra, vagy menjünk fel a hegyre. Vagy egyszerűen csak leülünk itt egy padra és összebújva megisszuk. Na mit szólsz?

• Hm, hát csábító.

• Na akkor? Vedd figyelembe, hogy lassan két éve ezen dolgozunk. Rizikós munka, és megvédtük a gyengéket, ennyi csak kijár nekünk!

• Jó rendben! Akkor menjünk boltba.

Odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Egy percig tartott körülbelül, majd mondtam Neki hogy:

• Szeretlek!

• Én is szeretlek!

Majd elindultunk a bolt felé. Pár perces séta után oda is értünk. Elindultam befelé, majd mondta:

• Én megvárlak itt jó?

• Rendben! Sietek!

Odasétáltam a kasszáshoz, mert mögötte voltak a borok.

• Jó estét! - mondtam -

• Jó estét! Mivel szolgálhatok?

Egy fiatal srác a pultos. Nyílt ember.

• Szeretnék valami finom félédes vörösbort. Mit ajánlasz?

A polt felé nyúlt és nekem hátat fordított és mondta:

• Hát van itt egy pár.....

Ekkor egy sapkás férfi lépett a boltba. Pisztolyt rántott elő, a boltosra fogta és mondta:

• Pakolj ki a kasszából!

A srác megrémült, de én egyáltalán nem. A srác már nyitotta a kasszát. Elindultam a fegyveres felé, Ő meg mondta:

• Ha közelebb jössz lelőlek!!

Néztem tovább a fejére és kérdeztem:

• Egy vizi pisztollyal seggfej?

Tudtam, hogy nem vizi pisztoly. Rám lőtt. A töltény csak csiklandozta a testem, de mentem felé tovább. Plusz négy lövést is leadott, amikor elkaptam a karját, és annyira megszorítottam, hogy hallottam csontjai recsegését, és a fájdalomtól térdrekényszerült és csak ordított! Regi ekkor bejött a boltba és aggódóan állt és nézett. A rabló arcába ököllel csaptam. De úgy, hogy ne haljon meg. Csak elájult.

Eszméletlen teste ott hevert a földön. Ránéztem Regire és mondtam:

• Nincs semmi baj, ne aggódj!

Visszamentem a kasszáshoz és folytattam:

• Nos akkor, milyen bort is ajánlasz?

• A legjobbat adom barátom! Ilyet senki nem mert volna csinálni! Hogyhogy nem estél össze?

• Golyóállómellény!

• Huh... durva volt!

A srác arcán a megkönnyebbülés ült és az öröm, hogy nem történt semmi baj.

Levett 4 üveg bort a polcról, majd mondta:

• Ennek darabja 7ezer forint, de... vedd ajándéknak!

• Nem lehet! Én segítettem. Nem várom, hogy hálálkodjanak. Megveszem a bort és rendesen ki is fizetem. Szóval az 18 ezer forint ugye?

• De én ragaszkodom hozzá, hogy ne fizess! A cég ajándéka!

• Na jó legyen! De kell még 4 liter kóla, azt viszont kifizetem!

• Oké, rendben.

Odamentem a hűtőhöz és kivettem két üveg kólát. Letettem a pultra, majd kérdeztem:

• Ez mennyi lesz?

• 720 forint!

Odaadtam egy ezrest és mikor tette be a kasszába kérdeztem Tőle:

• Egy szatyrot tudnál adni?

• Persze!

Kezembe nyomta a visszajárót. A szatyorért nyúlt. Leszakította és belepakolta a borokat és a kólát. Majd elvettem:

• Köszi!

• Én köszönöm a segítséget!

• Amint kimegyek az ajtón, azonnal hívd a rendőrséget. De engem nem láttál, nem tudod ki vagyok! Ha személyleírást kérnek, azt a fantáziádra bízom oké?

• Rendben értettem!

• Köszi! Helo!

• Én köszönöm! Helo!

Kimentem az ajtón és Regi mondta:

• Úr Isten! Nagyon megijedtem!

• Rendben, de ne sírj! Tudod, hogy engem nem kell féltened!

• Persze, hogy tudom, csak szeretlek és nem akarlak elveszíteni!

• Én is szeretlek, és nem fog semmi ilyesmi megtörténni!

• Remélem! Ajj Te bolond...

Megálltunk és a nyakamba zuhant. Pár pillanatra a környezet halottá változott, és csak Ő és én éltünk. Nem tartott sokáig, talán fél percig, amikor levette kezeit a vállamról és mondta:

• Na akkor menjünk!

• Jó lesz itt a ligetben? Vagy esetleg menjünk máshová?

• Itt a ligetben már annyiszor voltunk. Menjünk mondjuk a hegyre.

• Oké. Igazad van. Menjünk.

Elindultunk a 7-es busz felé, hogy a Blahán át tudjunk szállni a villamosra. Nincs tömve a busz, lehet rendesen mozogni, de mégsincsennek kevesen. A busz hátuljában van két ülőhely. Beültettem az albakhoz, és leültem mellé. A vállamra dőlve vártuk, hogy odaárjünk. Sok ember, sok tekintet. Végül a Huszár utcánál a megállóba beállt a busz és kinyitotta a sofőr az ajtókat. Az utolsó előtti ajtón, egy ismerős lány szállt fel a barátnőivel. Hárman voltak. Én néztem, és aztán Ő is kiszúrt engem. Amikor tekintetünk összeakadt, akkor elfordultam. Regi is észre vette Alexát, aztán rám nézett. Én is Regire néztem és mondtam:

• Ne aggódj! Ő már a múltam. Elégettem magamban. Meg amúgy is haragszom Rá.

Alexa szemében a fájdalom és az önmarcangolás ült. Enyémben a végtelen harag. Regi meg nem foglalkozott vele. Beértünk a Blahára és kézenfogva Regivel leszálltunk a buszról. Hátra néztem és láttam hogy Ők is leszállnak és minket követnek. Felmentünk a villamoshoz, hogy kijussunk a Moszkva térre. Sok ember volt még így is. Besétáltunk a megálló közepéig. Ők is ugyan ezzel a villamossal jönnek, de különösebben nem érdekel. Regi szótlan, én meg ideges. Mert újra felgyülemlett bennem a harag Alexa miatt. Ideért a villamos. Felszálltunk. Leültem egy székre, és Regi az ölembe ült. Nyomasztó volt ez az út. Rossz volt Alexával újra egy légtérben lenni. Végre Moszkva

tér. Innen már gyalogoltunk a hegyig. Felértünk, A civilizáció végre eltűnt, és csak Ő meg én voltunk. Odasétáltunk a tűzrakó helyhez és leültünk arra a beton falra, ami körülbelül a derekamig ér. Telihold van. Ami minden apró zúgba bevilágít. Erős a fénye. Megbontottam a bort, és egy üveg kólát. Mindenről beszélgettünk. Például, hogy most Ricsiék mit csinálhatnak, meg ilyenekről. Végül bele kezdtem:

• Regi! Mondanom kell valamit!

• Mit? - kérdezte kissé rémülten -

Én lemásztam a betonról, és megálltam előtte és folytattam:

• Tudod két év az két év. És ennyi idő alatt nem történt semmi olyan, ami megváltoztatta volna a látképem. Csak Te. Miattad érzem azt, hogy van értelme élnem, és amióta Veled vagyok, semmi nem tud fájni. Benned megtaláltam azt amit egy magamfajta mindenkiben keresi, de nem találja. De Benned ott van.

 

Letérdeltem elé és a zsebembe nyúltam. Előhúztam azt a kis tárgyat, ami egy gyűrűt rejt. Felnyitottam és felé fordítottam, majd kérdeztem:

• Regi! Hozzám jössz feleségül?

Egy pár pillanat erejéig csend volt. Egy holt pont, amikor nem tudta hogy most mi is történik. Elmosolyodott és hirtelen a nagy öröm ült az arcára, majd azt mondta:

• Igen!

Felhúztam a gyűrűt az ujjára, ezután felálltam. Közelebb léptem hozzá, és megcsókoltuk egymást. Nem hittem, hogy igent fog mondani. Ott időztünk egy jó darabig. Hajnal 3 környékén úgy gondoltuk, hogy haza kellene jönni. Bopr még maradt két üveggel. Leértünk a hegy lábához, ahol elkaptunk egy taxit. Haza is értünk. Kinyitottam az ajtót, és a tv ment csak. Ricsi és Jenni elaludtak az ágyon. Csendben becsuktuk az ajtót, és hallkan mondtam Reginek:

• Elmegyek fürdeni. Jössz?

• Jövök, csak hozok törölközőt.

• Oké!

Bementem a fürdőszobába és a kádba megengedtem a vizet. Ott álltam a kád mellett elfáradva, de mégis boldogan. Vegül vissza jött Regi. Becsukta a fürdőszoba ajtaját és bemásztunk a kádba. Én hátra hajtottam a fejem és majdnem elaludtam. Aztán felemeltem a fejem, és Regit néztem. Néztem egy darabig még, amikor elmosolyodott és kérdezte:

• Mi az?

• Csak... még mindig nem hiszem el, hogy a jegyesem vagy. Azt meg főleg nem, hogy igent mondtál.

• Még nekem is kicsit nehéz. De tudod, számítottam arra, hogy így lesz.

• Mért?

• Hát tudod a női megérzés.

• Ja, értem.

• Úgy ennék most egy kis vanília fagyit.

• Hát azt én is. Rohadt meleg van.

• Hát igen. Meg most megkívántam. Nem tudom mért.

• Mindjárt leugrok a boltba és hozok. Oké?

• Jaj, nem kell. Nem akarlak ugráltatni.

• Nem. Nem ugráltatsz. Meg én is ennék. Szóval lemegyek.

• Hát jó. Nem ellenkezem.

Kimásztam a kádból, és mint a kutyák megráztam magam. Vizes lett minden. De megtörölköztem. Derekamra tekertem a törölközőt és elindultam kifelé. Kinyitottam az ajtót. Megálltam, visszanéztem és mondtam Reginek:

• Kicsim! Mindjárt jövök!

• Rendben. Siess!

• Oké.

Az ajtót becsuktam magam mögött és a ruhásszekrényhez siettem. Kikaptam egy boxeralsót, egy pólót, egy pár zoknit, és egy nadrágot. Ricsiék aludtak. Én magamra vettem azokat gyorsan. A tárcámat elvettem a tükör elől, fogtam a lakáskulcsot és elindultam a boltba. Futottam, hogy gyorsabban megjárjam a sétát. 2 percen belül a bolthoz értem. Bementem. Megvettem egy nagy doboz vanília fagyit, és rohantam vissza. Kinyitottam a lakás ajtót. Égett a lámpa. Regi, Jenni és Ricsi valamiről beszéltek. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót csak ennyit kérdeztem:

• Miről beszéltetek?

• Semmiről – adta válaszul Jenni.

Itt már furcsák voltak. Jenni keze Ricsi válán volt, és a gyűrűs ujján egy csillogó gyémánt-ezüst gyűrű tündökölt a lámpa fényében. Néztem-néztem. Először még megriadtam, ugyanis már immunis vagyok a gyémántra. Csak akkor gyengít, vagy öl meg, hogyha az sebez. De ha kezemmel fogom meg, vagy hozzáérek semmi bajom sem lesz. Elmosolyodtam, és leültem az asztalhoz:

• Na Ricsi! Ez igen!

• Van még mondandónk – tette hozzá Ricsi

• Na és mi az? - érdeklődve kérdeztem

• Jenni és én.... egy gyereknek adunk életet.

Néma csend lett. A tekintetem az úgy maradt, ahogy a tátva maradt szám és csak Ricsi szemébe tudtam bámulni. 30 másodperces némaság. Nem fogtam fel, hogy Ricsi apa lesz, Jenni meg anya. A fagyis doboz kicsúszott a kezemből, ami az asztalra esve nagyobb koppanást adott. Én akkor is így maradtam. Végül a félperces csend után:

• Hát.... Úr Isten! Huh... várjatok... ez nekem most sok. Örülök neki persze csak... ááá.... kell egy pohár víz.

Felálltam és odamentem a csaphoz. Egy poharat vettem elő a szekrényből. Megittam egyet, megtöröltem a számat, majd vissza ültem. Majd újból bele kezdtem:

• És.. mióta vagy terhes Jenni? - kérdeztem örömmel teli mosollyal.

• 4 hetes a magzat. - Jenni arcán is a mosoly táncolt.

• Huh hát.. gratulálok! Tényleg! Komolyan! Csak.. még nehéz feldolgoznom. Ugyanúgy mint azt a napot, amikor Regit először randira hívtam.

Törölgettem az arcom a tenyeremmel, és próbáltam felfogni, de így sem ment.

 

Pár órán át még elbeszélgettünk. Végül elmentünk aludni. Feküdtem Regi mellett. Jó alvókája van, én csak néztem, ahogy alszik mellettem. Símogattam az arcát órákon keresztül. Végül pár órával később elhatároztam, hogy alszom. Adtam a szájára egy puszit, felé fordultam és becsuktam a szemeim. Mélyen aludtam, és semmi hang, semmi fény nem ébresztett fel.

 

Végül felébredtem. Regi nem volt már mellettem, Jenniék is eltűntek. Délután egy óra van. Üres a lakás. Furcsa. Hiányzik Regi. Odamásztam a csaphoz, hogy igyak egy pohár vizet. Megint ez a döglesztő hőség. Csörög a telefon. Odamegyek és felveszem:

• Halo?

• Csáó! Vajk vagyok. Hallod... gyere már el Regi melóhelyéhez.

• Rendben. Nemsoká ott vagyok!

• Oké. Csáó!

• Csáó!

Bementem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam és megborotválkoztam. Kimentem a fürdőből és felöltöztem. Elindultam Regi melóhelye felé. Kiléptem a házból, és fogtam egy taxit a sarkon, ami egyenesen odavitt. Kiszálltam. Ott állt Vajk virulva, egy lánnyal. Jenni is Ricsi is akkor jöttek. A taxi mögött parkoltak le. Végül elment a taxi. Vámpírszag. Közeledtem Vajkék felé, és mérgesen szemeztem a lánnyal. Odamentem hozzájuk. Vajk tökre boldog volt, így gondolkoznom kellett gyorsan, hogy most mi jobb? Ha elmondom Vajknak, hogy vámpír, és így eltűnik a boldogsága, vagy pedig, hogy nem mondom el és majd a lány elmondja. Nem szóltam semmit. A gyűlöletet eltüntettem az arcomról. Lekezeltem Vajkkal. Majd Vajk mondta:

• Ő Andi. A barátnőm.

Ránéztem, és mintha ember lenne, úgy kezeltem:

• Szia!

Jenni és Ricsiék is odaértek. Kijött Regi. Egyből megérezte a vámpír szagot, és én csak mutogattam Neki, hogy ne szóljon róla. A vámpír gyűlölködve nézett minket, amikor Vajk és senki nem figyelt. Neki akartam támadni, de figyelembe vettem Vajkot. Végül Vajk belekezdett:

• Srácok! Gondolkoztam! Mi lenne ha csinálnánk valamelyik erdőben egy ilyen sátras bulit? Tudjátok.. tűzrakás, meg sátor, meg pia meg minden...

• Benne vagyok! - mondtam Vajknak és utána a lányra néztem -

Majd a lány mondta Vajknak:

• Én nem szeretem az ilyeneket!

Ránéztem a vámpírra és kérdeztem:

• Ugyan már! Mitől félsz?

• Nem félek!

• Ó, dehogynem. A magamfajta megérzi, hogy mikor fél valaki!

Láttam rajta, hogy legszívesebben keresztülszúrna egy ezüst karddal.

Vajk mondta Neki:

• Na légyszíves gyere!

• Nem hinném, hogy jó ötlet!

• De mért? Gyere már!

Végül közbe szóltam:

• Szerintem is jobb ha jössz. Vajknak szar kedve lenne egész nap. Úgy meg nem lenne az igazi. - ezt minden gúny nélkül mondtam neki -

• Hát... rendben. De nem lesz semmi csata meg ilyenek?

• Mért lenne? És kivel csatáznánk?

• Hát például.. farkasok, rókák....

• Farkasok.... A farkasok nem olyanok mint a vámpírok!

A lány erre nem szólt semmit, végül mondtam:

• Menjünk ma!

• Aha. Ma akarok! - mondta Vajk -

• Menjünk haza, cuccoljunk össze és indulhatunk is. Jenni, Ti hazaugrotok?

• Igen. Majd ha kész vagyunk, akkor átugrunk hozzátok!

• Oké!

Na akkor menjünk. Lestoppoltam egy taxit. Regi és én hazafelé mentünk. Vajk és a vámpír külön taxival jöttek utánunk. Hazaértünk. Felmentünk a lakásba és össszeszedtünk pár cuccot. Pakolás közben Regivel a vámpír lányról beszéltünk:

• Regi! Nekem nem nagyon jön be, hogy egy vérfarkas öccse, egy vámpírral van együtt!

• Hidd el nekem se nagyon tetszik!

• Megtámadni nem fogja Vajkot, de elég ha olyan lesz mint az a lány.

• Ilyet ne is mondj!

• De próbáljuk meg türtőztetni magunkat. Vajknak nem mondtam, hogy a kedves barátnője vámpír, mert szerintem egy világ omlana benne össze.

• Igazad van!

• Szóval, hagyjuk ezt a dolgot. Majd elmondja Neki a csaj, hogyha akarja. De előbb-utóbb úgyis kiderül.

• Hát igen.

• De tudod...... - itt megakadt a szavam és szimatoltam, majd mondtam Reginek:

• Vámpírszag!

Valaki kopog az ajtón. Erős vámpírszag van az ajtónál. Kinyitom. Ő áll ott, majd mondta:

• Beszélhetnénk?

• Persze! Gyere be!

Bíztam benne, hogy nem támad rám, vagy Regire.

• Ülj le!

• Köszi!

• Na miről szeretnél beszélni?

• Hát erről a két faj közti viszonyról.

• Azt hiszed, hogy megakarunk Téged ölni?

• Hát nem tudom. De ott lesz az erdő.

• Ami tökéletes csataterep – szakítottam félbe -

• Igen. Még valami... Vajk.

• Mi van Vele? Ugye nem akarsz vámpírt csinálni belőle?

• Dehogy akarok! Csak... nem tudja, hogy mi vagyok.

• Hát ezt láttam rajta. Mikor akarod elmondani neki?

• Még nem tudom. De elfogom. Csak nem most.

• Értem! Amúgy összepakoltatok már?

• Vajk még pakolászik. De azt mondta mindjárt átjön. Azt mondtam Neki, hogy megismerkedek Veletek, ezért átjövök.

• Értem!

• Rólatok tud? Mármint, hogy vérfarkasok vagytok?

• Persze! Ricsi és Jenni is tudják.

• És nem mondták el senkinek?

• Nem olyanok.

• Kevés az ilyen ember...

• Ezért örülök hogy vérfarkas vagyok.

• Én meg hogy vámpír. Szóval akkor.. nem lesz semmi csata?

• Mi nem fogunk támadni, csak akkor ha olyat teszel. De tudod mik a szabályok. Ha betartod akkor nem. Őszinte leszek.. nincs kedvem csatázni!

• Nekem se nagyon.

Kopognak az ajtón hangosan, majd ordítás az ajtó elől:

• Nyissátok ki bazdmeg!

Vajk, egy elmebeteg állat. Kinyitottam, és annyi cucc volt Nála, hogy majd megszakadt és meg is kérdeztem Tőle:

• Öcsém! Te atomháborúra készülsz, vagy csak kempingre?

• Bármi lehetséges, és inkább felkészülök.

• Hát Te hülyébb vagy, mint amikor utoljára láttalak.

• Kössz a bókot.

• Na de Jenniék nem sokára itt vannak. Addig dobáld le a cuccokat és ülj le!

Ledobálta a cuccokat a földre és leült a vámpír mellé. Én az ágyra ültem Regi mellé. Csend volt. Végül Jenniék is megérkeztek. Megálltak az ajtóba és mondta:

• Na akkor menjünk!

• Oké!

Felálltunk, felmarkoltuk a cuccokat és elindultunk kifelé a kocsihoz. Kisbusszal jött. Bepakoltunk, és beültünk, majd elindultunk. 1-1.5 óra után kikötöttunk Biatorbágyon. Ott, ahol regiékkel voltunk már párszor. A nyaralójukba. Bevittük a cuccokat, és azán Jenni leparkolt a szántóföldnél, ahol van a kutya ház. Mentünk lefelé, és végül beértünk az erdőbe. Fél óra gyaloglás után megtaláltuk a helyet, ahol sátrat verhetünk és táborozhatunk. Még világos van, de a fáktól a napfény nehezen éri a földet. Lepakoltunk. Én egyből felhúztam a sátrat. Ricsi és Jenni is próbálkoztak a sajátjukkal. Vajkék sátrát a lány csinálta meg. Amikor végeztem, akkor a vámpír felé fordultam és mondtam:

• Figyelj! Beszélhetnénk?

• Persze!

• Srácok! Hozok fát a tűzhöz, meg addig tudunk beszélni is.

• Oké menjetek csak! - adta válaszul Regi -

Elindulam a vámpírral az erdő felé, közben néztem, hogy hol találok éghető fát. Majd elkezdtem:

• Veszélyes ez az erdő azt mondták.

• Ezt hogy érted?

• Valami más is van itt. Nem vámpír és nem is vérfarkas. Valami másik lény.

• Én nem érzek semmit!

• Mióta vagy vámpír?

• Körülbelül két éve.

• Értem.

• Te mióta vagy vérfarkas?

• 3 éve lassan.

• Hát egy pozitívum van ebben a dologban. Nem öregszünk.

• Igen, de csak fel fog tűnni valakinek, aki nem tud a kilétünkről.

• Igazad van! De ki nem szarja le?

• Hát, én nem szeretném, hogy az emberek ezüstkésekkel és kardokkal keresnék a fészkeinket.

• Igazad van, de az emberek mégsem olyan bátrak.

• Ugyan már! Az ember valóban nem bátor, csak buta. Nem ismerik a képességeinket. Nem véletlen kell nekünk védeni őket.

• Ti véditek az embert?

• Csak a misztikus dolgoktól.

Találtam közben fát, amit felmarkoltam. Gallyak, és farönkök. A lány is segített. Éppen szedtük fel a fát, amikor szimatoltam a levegőbe és kérdeztem Tőle:

• Érzed?

• Mit?

• Vérszag!

Elindultam abba az irányba amerről jön a vérszag. Előtte ledobáltam a fákat. Sétáltunk előre és kiszúrtam egy halott kecskét. Odamentem és leguggoltam. Két darab kétcentis lyuk volt a nyakán. Ránéztem a lányra és mondtam:

• Mondd, hogy igazam van! Ismerd be!

• Igazad van!

• Mindegy! Menjünk vissza, mert bajbakerülhetnek. Vigyük a fát és erről ne szóljunk Nekik!

• Rendben!

Visszamentünk a fákért, és vittük is a táborba. Miközben mentünk vissza, Regi jött velünk szemben és mondta:

• Vérszag!

• Egy kecske hullája!

• Kecske?

• Igen!

• Azt akarod mondani, hogy...

• Csupakabra – fejeztem be -

• El kéne tűnnünk!

• Dehogy! Emberre nem támad, vérfarkasra meg vámpírra végképp nem!

• És ha igen?

• Akkor felzabáljuk!

• Tudod jól hogy...

• Akkor majd elfordulsz és megeszem én!

• Bolond vagy!

• Ricsiéknek ne szóljunk erről!

• Oké!

Visszasétáltunk a sátrakhoz. A fát ledobáltam a két sátor közé. Szerencsénkre, nagyobb méretű kövek voltak itt a földön. Kiraktam belőle a kört, amibe tudunk majd tűzet rakni. A nap már lemenőben van. Szépen elrendeztem a fát. Begyújtottam. Lángra kapott a fa, így szépen elkezdett égni a tűz.

Ültünk a tűznél és Reginek meg nekem nagyon melegünk volt. Mindenki tudta, hogy mért, és a vámpír lány is. Végül beszélgettünk erről-arról. A vámpír Regiről és rólam kérdezősködött, hogy hogy ismertük meg egymást, és hogy jöttünk össze. Elmeséltük Neki, meg néha Vajkék is beszóltak valamiket a közös hülyéskedéseinkről. Végül csend lett.

Egy holló szállt a felettem levő fára, amely mintha valamit közölni akart volna. Baljósan kárrogott a fatetőn. Egyenest rám nézett. Éreztem a baj bűzölgő szagát. Csend lett az uralkodó, és senki egy szót nem szólt. Füleltem, hogy hátha hallok valamit. Végül recsegtek az erdő közepében a fák, mintha valami nagy lény borítaná ki őket. A szaguk, mint a dögöknek, a gonoszságuk, mint a démonoknak, a viselkedésük, meg mint egy elborult elmélyű vérfarkas csapat. A lény sikítása hallatszott a fák közül. Mint a dinoszauruszoké, olyan volt. Egyedül volt. Nagy termetű lény lehetett. Végül csend lett. A holló elszállt a fáról máshová és a levegőben kárrogott torkaszakadtából. Regivel összenéztünk. Ricsi és Jenni velünk szemben ültek. Féltek, érződött és látszott is. Ez a vihar előtti csend ami most van. Se egy madár csiripelés, se szél, semmi mozgás. Végül annyit látok, hogy egy gyíkszerű, kétlábon járó görbe lény Jenniék felé rohan hogy bekebelezze Őket. Ekkor felálltam, átugrottam Jenniéket és a levegőben farkas alakkal tepertem le a dögöt. Regijött utánam, és együtt harapdáltuk a lény testét. Végül a vámpír lány is hatalmas sebességgel rohant oda, és verte arcon a lényt, amitől 10 méterrel odébb repült. Végül ez a lény, egy akkora pofont adott nekem, hogy nagyot repültem, és a hátammal kidöntöttem három fát. Felálltam, megráztam magam és visszamentem csatázni. Regi bordábia rugott, amitől földre esett. A lény fölé állt, és át akarta szúrni a mellkasát, amikor az ösztönöm megvédte a Regit és ugrás közben kitátott szággyal a lény nyakának estem, lehúztam a földre és addig ráncigáltam, amíg el nem eredt a vére. Sikított, hatalmas fájdalom lehetett Neki. De csak cibáltam, és egyre erősebben haraptam. Fröcsögött a vér, és fákat döntött ki a lény, ahogy nekicsapodott a fának, de nem eresztettem, csak cibáltam és cibáltam és cináltam. Végül már hagyta magát. Ekkor elengedtem. Erősen vérzett. Nem hagyom, hogy szenvedjen. Hátráltam, végül felugrottam, és a mellső mancsaimből kiengedett karmokkal átszúrtam a szívét és kitéptem. A lény utolsó szuszogása hallatszott. Végül elpusztult. Jenniék nem tudták, hogy most min lepődjenek meg. Ezen a dögön, vagy azon, hogy Vajk barátnője vámpír. Felvettem az ember alakot, azután pedig Regi is. A többiekre néztem és kérdeztem Tőlük:

• Mindenki jól van?

• Igen! - érkezett a válasz Jennitől -

Vajk a lányra nézett. Én odamentem Regihez és megöleltem. Vajkban egy világ omlott össze és kérdezte a lánytól emelt hangon sírvafakadva:

• Mikor akartad elmondani?

• Már terveztem! Tényleg!

• Mért higyjem el?

• Mert tényleg tervezte Vajk! - szóltam közbe -

• Tervezte. De a tervekből nem mindig épül fel valami!

Hangosabban kezdtünk el beszélni:

• Hogyha nem segít, lehet hogy itt döglünk meg mindannyian! Örülnöd kéne, hogy együtt tudtunk működni egy vámpírral!

• Megint csak magaddal foglalkozol!

• Nem magammal, hanem magunkkal!

• Észre vettem! De Ti tudtátok igaz?

• Igen tudtuk! Már az első perctől fogva! Csak nem akartam elmondani, hogy ne legyél letört! Vagy a másik legetőség hogy el sem hiszed, és csak írigynek, vagy féltékenynek tekintettél volna! Aztán eljött hozzánk ma, és mondta, hogy el fogja Neked mondani, csak a megfelelő pillanatra vár!

Csend lett. Vajk visszaült a pokrócra, ami a földön volt. Ránézett a lányra és ezt mondta:

• Vámpír vagy! Így hogy bízzak meg benned?

• Vajk, az Istenért! Ha annyira akart volna, már rég megharapott volna! - vágtam közbe idegesen -

• Mért szólsz bele?

• Csak elmondom, hogy csinálhatta volna! De Te nem látod a jó dolgokat, csak azt, hogy Veled most történt valami és mindenki szemét!

• Te teljesen hülye vagy!

• Hagyjátok abba! - kiáltotta fel Jenni – Minek veszekedtek? Vajk Te örülj, hogy van csajod, Te farkasember, meg hagyd békén Vajkot.

• Igaza van Jenninek! - szólt fel Ricsi – Most nem azért jöttünk, hogy itt veszekedjünk.

A vámpír sírni kezdett és beszaladt az erdőbe. Én mondtam Reginek:

• Vissza hozom!

Rohantam az erdő felé, és felvettem a farkas alakot. Követtem a szagát és rohantam utána. Hallotta a farkasos fújtatást, és egyre gyorsabban rohant. Én ugyanúgy rohantam utána. Át akart ugrani egy kidőlt farönköt, de elesett benne. Én átugrottam a rönköt és Őt is, majd felvettem az ember alakot. Aztán kérdeztem Tőle:

• Mért jó ez Neked is?

A földön fekve nézett rám és mondta:

• Már nem szeret!

• De szeret, csak most hülye, mert váratlanul érte a dolog. Meg fog ezzel békélni. Regi is megbékélt.

• De Regi más!

• Semmivel nem másabb! Beszélek Vajkkal! Gyere vissza légyszíves!

• Rendben!

• De ne verj át!

• Oké!

• Ülj a hátamra, és berohanunk. Majd kapaszkodj!

Felvettem a farkas alakot. Felült a hátamra és rohantam vissza a táborba. Végül beértünk. A vámpír leugrott a hátamról, és én felvettem az emberi alakot, és egyenest Vajk felé indultam. Elkaptam a pólóját a nyakánál és felemeltem, majd talpraállítottam. Megijedt, hogy mit csinálok és mondtam Neki:

• Beszélnünk kell!

Arrébb mentünk és mondtam Neki:

• Beszélj Vele!

• Majd akarok, csak nem most.

• Akkor mikor? Hogy fogtok így aludni?

• Még alvás előtt beszélek Vele.

• Oké.

Ezután visszamentünk a többiekhez. Lassan eljött az éjszaka, és én fáklyákat csináltam. A többiek elmentek aludni, és én meg faragtam a fát. Tűz és biztonsági őr is voltam, meg egy kis ipar is, ami fáklyákat készít. Órákon keresztül, csak faragtam, és tettem a tűzre fát. A mi sátrunknak háttal ültem, amikor kijött Regi és odajött, és leült mellém, majd csendben mondta:

• Nem vagy még fáradt?

• Dehogynem. Mindjárt megyek aludni.

• Addig megvárlak. Veled akarok elaludni!

• Jólvan. Bár, most abbahagyom a fáklyázást, és majd holnap, vagyis reggel folytatom.

Letettem a fát, bicskát, meg minden ilyesmit, és elmentünk aludni.

 

Felkeltem délelőtt 11 óra körül. Regiék már kint voltak a sátor előtt. Kimásztam a sátorból és láttam Őket. Vajk a lánnyal ölelkezve ültek. Majd kérdeztem mindenkitől:

• Mikor fogunk menni?

• Hát majd délután valamikor! - jött a válasz Regitől -

• Oké!

Felálltam, nyújtózkodtam, majd vonyítottam egy farkasosat. Mindenki rám nézett és bámulták a gyűrött arcomat. Elindultam az erdő felé és mondtam:

• Na én nézek valami kaját.

• Nem teheted! - Szólított fel Regi -

• Mért nem? - megfordultam és kérdeztem -

• Mert afféle vegetáriánus vérfarkas vagy Drágám!

• Hm, legyen igazad! De legalább egy kecskét hagy egyek meg! - kérleltem -

• Állatokat sem bántasz!

• Mi vagy Te? Egy Chupacabra? - kérdezte nevetve Jenni -

• Nem. Én az a lény vagyok, aki 160 centis Laoszi lányokat eszik – válaszoltam gúnyosan, de nevetve -

• Bolhás dög! - Jött a sértegetés Jennitől -

• De én legalább tisztán látok! - mondtam vigyorogva -

• Rohadék! - vágta hozzám Regi -

• Most mért? Csak hülyéskedtünk egymással. Vagy komolyan vetted Jenni?

• Dehogy vettem komolyan.

• Akkor jó! Látod? Nem vette komolyan, de adjatok valami kaját mert itt döglök meg. Cicám, Te meg tudod, hogy bélpoklos vagyok!

• Tudom. És nem is hízol! Hogy csinálod?

• A szex csodákra képes!

• De én mégis híztam!

• Látod? Mondtam, hogy több szex, csodákra képes.

• Ez csak egy gyökér érv.

• De mennyire igaz! De még mindig éhes vagyok!

 

Ekkor Jenni egy rúd szalámit húzott elő a táskájából. Csak bámultam a kajára, mint valami éhenkórász, aki életében másodjára lát szalámít, és az első találkozásnál megfogta az íze. Oda mentem Jennihez és leültem elé. Tágranyílt szemekkel néztem Rá aranyosan. Nyújtotta felém lassan a szalámit. Én kikaptam a kezéből, amitől megijedt és vadállat módon elkezdtem felfalni. Nem alakultam át, így emberként lassabban tudok enni, mivel kisebb a szájüregem, mint egy farkasé. Ricsinek is összefutott a nyál a szájában, amikor látta hogy mutáns gyomromba kerül ez az Isteni találmány, amit úgy hívnak, hogy téliszalámi. Amikor végeztem, körbenéztem és csak annyit véltem felfedezni, hogy mindenki meredten bámul az arcomba. Ricsi szomorúan nézett rám. De csak megjátszotta, mert szokta ezt csinálni, hogyha nem kap enni. Jenni ennyit mondott:

• Te egyedül ettél meg annyit, amennyi nekem egy hónapig is elég lenne.

• De ez kevés volt! Éhes vagyok! De nem eszem el előletek a kaját. Ott az a döglött kecske. Megeszem azt.

• Fúúúúj. - jött a vélemény Jennitől -

• Mit fúj? Nagyon is finom. Nekem legalábbis ízlik.

• A fene azt a végtelen farkas gyomrodat. Hát mennyit eszel?

• Egynap csak egyszer-kétszer eszek, de akkor sokat.

• Inkább ruházlak meg fésülném a szőröd, minthogy etesselek.

• Köszönöm Jenni. Én is szeretlek.

De nem bírtam sokáig. Nagyon éhes lettem. Ricsi látta rajtam, hogy ennem kell és kissé megijedt, hogy rájuk támadok. Ennyire éhes is régen voltam, pedig megettem két kilónyi szalámit. Ennek csökkentenie kellett volna gyilkos éhségemet, de inkább növelte. Végül a vámpír csaj megsajnált és mondta:

• Figyelj! Itt van négy szendvics. Burkold be és aztn kiderül mi lesz!

• Köszi!

Odaugrottam eléjük és elkezdtem falni a kaját. A morzsákat is felcsipegettem a pólómról. Kegyetlen ez az éhség. A legfelemelőbb, amikor jól lakom. Öt szendvicset megettem 1-2 percen belül. Lenyalogattam az ujjaim, és néztem a kólát, majd kérdeztem:

• Kérhetek egy kortyot?

• Persze!

A lány odaadta és ittam belőle pár kortyot. Nem lehetek pofátlan. Ha a kajájukból zabáltam, akkor már nem iszom meg az összeset. Regire néztem és kérdeztem:

• Kicsim! Nálunk ugye van még kaja?

• Persze, hogy van. Csomó mindent vettünk.

Az arcomra csaptam és mondtam:

• Ezért kellett Jenniék és Vajkék kajáját felfalnom?

• Hallod? Közös a kaja. Szívesen adtunk – jött a nyugtatás Vajk felől -

• Oké! Köszi! És tényleg bocs Tőletek, hogy ennyit zabálok! Emberből elég volt napi egy is, de így mégtöbbet eszem. Bár, amikor egy alkoholista, fűves embert ettem meg, utána végig hánytam egy éjszakát. De csak Ő volt a környéken.

• Hát ez hülye.... - hangzott el a vámpír szájából és nevetett -

• Ne mondd, hogy Te nem estél olyan embernek, akinek nem volt finom a vére!

• De, volt olyan...

• Na akkor tudod mit éltem át! - nevettem fel a mondandóm után -

• De gyerekek! Nekem kell egy kis kaja utáni relax úgyhogy, én bedőlök a sátorba, és ha ilyen gyíkarcú gyíkszörnyek jönnek, akkor keltsetek fel, és széttépem a férgesé, mert engem hagyjon aludni, Titeket meg békén!

Beugrottam a sátorba és hasonfekve becsuktam a szemeim. Hallottam, ahogy Regi bekúszik mellém, és szorosan hozzám bújik és átölel. Megcsókoltam, és ezután el is aludtam. Amikor fekleltem, a Nap már lemenőben volt. Szétnéztem. Ezután kimásztam a sátorból, de sehol senki, csak Regi és én. Kezdtem aggódni, és azonnal felkeltettem Regit.

• Kicsim! Kelj fel! Eltűntek Vajkék!

• Mi?

Kimászott a sátorból és néztünk körbe. Vajk szaga megcsapta az orrom. Mondtam Reginek:

• Maradj itt! Visszahozom Őket!

Felvettem a farkas alakot és rohantam be az erdőbe. Egyre erősödött a szag, ami azt jelezte, hogy közel vannak. Vajk feküdt a földön eszméletlenükl. Odarohantam és megszagolgattam. Van pulzusa. Még él. Felvettem az ember alakot és közel hajolva hozzá, idegesen mondtam:

• Vajk! Kelj fel! Vajk!

Pofozgattam, és kinyitotta a szemeit:

• Volt itt megint egy óriás gyík!

• Jólvan. Majd visszajövök, csak huppanj fel a hátamra és beviszlek a táborba.

Felkaptam a nyakamba, és átalakultam. Kapaszkodott erősen a bundámba. Rohantam be. Regi ott várt és látta, hogy hozom az öccsét. Regi elé becsúsztam, ls Vajkot a földre dobtam. Ránéztem, és rohantam vissza az erdőbe. Faágak csapkodták az arcom, de egyáltalán nem fájt. Elkezdtem érezni Ricsi és Jenni szagát is. A vámpír szaga is keveredett Ricsiék szagával. Átugrottam egy farönkön, és láttam Ricsiéket. Jenni eszméletlen volt, Ricsi, pedig mondta, hogy segítsek. A vámpír lány, ekkorra rohant vissza Ricsiékhez. Balról jött az erdő sűrűjéből és felvettem az emberi alakot, majd kérdeztem:

• Mi történt?

• Volt két olyan gyík!

• Az fasza! És, most hol vannak?

• Nem tudom! Elmenekültek!

• Figyelj! Segíts! Én beviszem Ricsit, Te hozd Jennit. Ricsi, Te kapaszkodj erősen! - mondtam Neki -

• Oké!

Felvettem a farkas alakot, és Ricsi a hátamra ugrott. A vámpírral ugyanolyan gyorsasággal rohantunk a tábor felé. Fél perces rohanás után beérkeztünk. Vajkot a sátorba cipelte. Odavittem Ricsit is a sátorhoz. Leszállt rólam és a földre zuhant. A vámpír letette Jennit mellé. Felvettem az emberi alakomat. Dühödt, és ideges voltam. Ránéztem a lányra és mondtam:

• Na rendben van! Most tisztázzuk mi folyik itt!

Mindenki feszült volt. Az emberek féltek, de Regi, a vámpír, és én nem féltünk, csak idegesek voltunk. Majd mondta a lány:

• Jöttek ezek a dögök. Ekkor rám támadtak, mert érezték gondolom a vámpír szagot. Utána Ellökték Jennit, és Vajkot. Ricsi megbotlott egy kilógó fa gyökerében és elesett, így ezek nem vették Őt észre. Aztán nekik támadtam, de erősebbek voltak sokkal.

• Egyáltalán, hogy jutott eszetekbe egyedül bemenni az erdőbe? - kérdeztem hangosan és dühödten -

• Egy szellemet láttak, és azután rohantak. Én utánuk mentem. Mondtam Nekik, hogy menjünk vissza, de még ott néztek körbe, és ekkor jöttek ezek!

Kifújtam a levegőt és odamentem Jennihez. Ő is lélegzett, csak el volt ájulva. Ricsi hozzábújt, és várta, hogy magához térjen. Vajk éledezett, és fogta a fejét. Regi figyelt a sérültekre, én meg gondolkoztam, hogy, hogy lehetne ezeket a dögöket kiírtani, vagy eltüntetni innen, mert nem csak ránk, de az emberekre is veszélyt jelentenek.

Ekkor ahonnan rohantunk a tábor felé, egy mezei farkas állt meg velem szemben és nézett rám. Odasétáltam. Leguggoltam elé, és megsímogattam, majd megfordult, és nézett vissza, hogy kövessem. Felálltam, és visszanéztem Regiékre és mondtam:

• Itt maradtok! Mindjárt jövök!

Elkezdtem menni a farkas után. 3-4 méterenként mindig visszanézett, hogy követem e. A kijárt útról letértünk, mert balra fordult. Én mentem utána. A sűrű fák mögött, egy kőház volt, ami le volt lakva. A farkas az ajtóhoz ment, és leült előtte. A kilincsre nézett. Nem tudta kinyitni, így lenyomtam a kilincset és betoltam az ajtót. Belül egy szép és ápolt lakás fogadott. A farkas odavezetett az egyik fiókhoz, ami a kandallótól kicsit odébb volt. Kihúztam a fiókot, és találtam benne egy barna, és régi könyvet. Kivettem. Elég vastag volt, de ez saját kézzel lett összefűzve, mert eltért a lapok keménysége, színe és összetétele. Kinyitottam és ez állt benne:

" Vérfarkasok lakhelye. És szokásai:

Általában erdőkben, kotorékokban, vagy saját kézzel épített házakban laknak. Alfahímek ugyanúgy vannak köztük, mint a sima mezei farkasoknál. Emberekkel táplálkoznak. Napi egy ember képes megtömni a hatalmas gyomrot.

Szokásaik:

Rituálékat tartanak, és az Istenek segítségét kérik, hogy a pokoli harcokhoz, erőt adjanak Nekik. 1549-ben, Szerbiában, egy szerzetes, aki valójában farkassá változott, amikor az emberek elfogytak az utcáról, és a pokolba ment megküzdeni a démonokkal, Luciferrel és a Sátánnal. Megölni nem tudták, csak kínoztál, míg egy napon le nem mészárolt egy órán belül 43 démont. Végül 1699-ben végeztek Vele. Rájöttek az emberek, hogy az ezüst az egyetlen fegyver, amit lehet a vérfarkasok ellen használni."

Ezután tovább lapoztam és megláttam egy üzenetet:

" Vérfarkas, aki kinyitja, vérfarkas aki megéli, és vérfarkas aki becsukja!"

Tudtam, hogy eljössz egyszer a jövőből, és ezért hagytam itt ezt az üzenetet. Vérfarkas vagyok. Ha megmondanám a nevem, tudnád ki vagyok, így titokban kell tartanom. Láttalak születésed után, láttalak amikor még kisgyerek voltál, és láttalak pár hónappal ezelőtt is, ahogy mentél a Keletinél. Nem vagy hülye gyerek, hamarabb rájössz arra, hogy ki vagyok,mint azt bárki is hinné. Mindig a közeledben vagyok. Figyelem, hogy vadászol, figyelem, hogy élsz, és tudom, hogy nézel ki. Még most is a közeledben vagyok, mégha nem is hiszed el. De, hogy tudd hol vagyok, hallgass a szimatodra és kövesd a nyomokat."

Körbenéztem a házban. A farkas eltűnt. Vérfarkas szagát éreztem. A könyvet a számba vettem, felvettem az alakot, és rohantam vissza a táborba. Éreztem, hogy a vérfarkas a közelben van. Megrémültem, hogy ki lehet ez. Beértem a táborba és Regiák már tüzet raktak. Felvettem az ember alakot, és látták az arcomon, hogy tapasztaltam valamit. Ekkor Regi kérdezi:

• Mi a baj Kicsim?

De én nem szóltam Neki, csak kinyitottam a könyvet, ahol olvastam az üzenetet. Elkezdte olvasni, és amikor a végére ért, akkor ezt mondta:

• Ez apád lesz!

• Nekem nincs apám! - ordítottam szegényre -

Láttam Regin, hogy rosszl esett Neki. Odaléptem hozzá, megöleltem és a fülébe súgtam:

• Ne haragudj! Szeretlek! De nekem tényleg nincsen apám. Csak anyám. De apám nincsen! Nagyon szeretlek!

Könnyei illatát éreztem a levegőben és mondta:

• Oké! Te ne haragudj! Tudom, mennyire utálod...

• Semmi baj picim! Semmi baj..

Nyugtatgattam. Vegül Regi bement a sátorba. Én leültem a tűzhöz, és bámultam egyenesen a közepébe. A Nap már teljesen lement. Mindenki elaludt, kivéve én. Elreppentek az órák, és én csak erre tudtam gondolni. Végül Regi kijött a sátorból, leült mellém, és a vállamra hajtotta a fejét. Én adtam egy puszit a homlokára, és végül kérdezte:

• Jobban vagy már?

• Hát... nem éppen. Csak miattad vagyok jobban. Belegondoltam az egész életembe. Megszülettem, aztán kiskoromban is harapdáltam az embereket. Vad voltam. Szar volt az egész életem, mindaddig, amíg nem találkoztam Veled 2010-ben. Vérfarkas vagyok. Miattam, Te is az vagy. Eltorzítottalak. De mégis Te tartod bennem a lelket.

• Ne beszélj hülyeségeket! Jó vérfarkasnak lenni. Igaz régebben azt mondtam, hogy szívesebben lennék ember. Aztán átgondoltam az egészet. Tele van izgalommal. Úgy érzem, hogy élek. Lehet legbelül vadállatok vagyunk, de csak akkor vadulunk be, ha védeni kell az embereket és azokat akiket szeretünk.

• Kíváncsi lennék, mit szólna anyukád, ha megtudná.

• Szerintem... elájulna. Utána kitagadna.

• Á, nem hiszem. Nem ilyen. Vagy azt mondaná, hogy Oké, vagy pedig mindent megtenne, hogy 100%-ban ember legyél. Bár szerintem pár napig csak ez járna a fejében. De szerintem fair lenne, ha elmondanánk Neki. Joga van tudni. Hiszen az anyád.

• Igazad van! Majd elmondom Neki valamikor.

• Nem. Elmondjuk Neki. Megmondom, hogy miattam lettél az ami.

• Biztos vagy ebben?

• Hát... igen. Csak mégis kicsit aggódom. Mi lesz, hogyha beleőrül, vagy valami.

• Nem fog.

• Arról egyáltalán tud, hogy megkértem a kezed?

• Nem elmondtuk Neki multkor?

• Úr Isten! Tényleg! Mi a franc van velem?

• Megviselt ez az egész mai nap.

• Igen. Igazad van! Nem tudok megnyugodni. Az a féreg, minden lépésemet figyeli. Gyűlölöm. Nem érdekel, hogy vérfarkas, de akkor is meg kell ölnöm. Utálom! Nagyon!

Regi látta, hogy ég a szememben a biológiai apám iránti gyűlölet tűze. Nem szólt semmit, csak magához szorított, és gondolkozott.

Felkaptam a fejem és a levegőbe szimatoltam, majd kérdeztem Tőle halkan:

• Érzed?

• Igen!

Felálltam, körbenéztem és ordítottam:

• Most megdöglesz Te rohadék!

Felvettem a farkas alakot, és lapítva mentem a fák közé. Végül az erdő szélétől körülbelül tíz méterre ott állt. Megálltam Vele szemben, és pontosan tudta mi következik. Vicsorogni, és morogni kezdtem Rá, de Ő rendületlenül állt és csak nézett. Támadásba lendültem. Futás közben egyre erősödött a szaga. Ez nem az apám! Mondtam, majd átugrottam felette, és a mutáns gyíknak a torkát haraptam át, aki át akarta szúrni az ismeretlen farkas testét. Cincáltam ezt a rohadt dögöt. Sikított ez a lény. Az ismeretlen vérfarkas csak nézte, hogyan harcolok. De a dög a földre került, és a két lábával lerugott magáról, amitől hátra estem. Akkor rám akart ugrani, de kigurultam alóla. Amikor a földön volt, neki futásból az oldalbordájába haraptam, amitől erősen kezdett vérezni. Ez kitartó lény, és sokkal tapasztaltabb, mint a többi. De felállt. Ezen én is meglepődtem. Lehetséges, hogy ez afféle katona az Ő törzsükben. Nem erősebbek mint a vérfarkasok, de lehetséges, hogy ennél erősebb is létezik. Végül felállt, ömlött a vér a testéből több helyen. Nem támadott. Csak állt és nézett. Ez olyan vihar előtti csend. A lény, a térdére zuhant, majd össze esett. Nem vett levegőt, és meg sem mozdult. Szívverése leállt. Meghalt. Odamentem elé, és a szemhélyaival eltakartam a szemét, a mancsommal. A csata után, csak a felvert por zavargott a levegőben. Csak mi voltunk ott. Az ismeretlen vérfarkas, és én. A düh, annyira elvakított, hogy meg sem éreztem, hogy ez nem az apám. De Ő kicsoda? És mit keres itt? Csak állt és nézett Rám. Felvettem az ember alakot, és elé mentem. Kérdeztem Tőle?

• Ki vagy Te?

A farkas csak állt, és nézett Rám. Se ember alakot nem vett fel, és semmi reagciója nem volt a kérdésemre. Valahol még ember vagyok én is, és a kíváncsiság csápjai elkezdtek folytogatni. Álltam, és még élt a remény, hogy megszólal. Aztán újból feltettem Neki a kérdésem:

• Mért nem árulod el, hogy ki vagy?

Keserűség, és szomorúság ült a farkas szemeiben, majd pár másodperccel később könnybe lábadtak.

• Mi a baj? - kérdeztem aggódóan -

De válasz most sem érkezett. Elindult a tábor felé, és visszanézett. Addig nézett amíg meg nem indultam én is. Emberi alakot öltve követtem. Visszavezetett a táborba és egy bokor mögé bújva nézett a vámpír lányra. Nem láttak a többiek minket onnan. Ránéztem a farkasra és kérdeztem:

• Ő ártott Nektek?

A farkas csak bólogatott. Majd sorozatban elkezdtem kérdezősködni:

• csapadban járnak, és megölték a társaidat?

A farkas ismét bólintással válaszolt.

• Le kell győznünk! - mondtam elszántan a farkasnak -

A farkas ismét, bólintással válaszolt.

• Na figyelj! Most menjünk oda. Elbeszélünk a vámpírral, és ha valamivel bepróbálkozik, akkor letámadjuk és széttépjük.

A farkas ebben a percben felvett egy emberi alakot. Egy idős indián. Hosszú hajjal, tollakkal a fején, és egy bőrszínű póló volt rajta, melyről rójtok lógtak. Fekete hosszú nadrág és cipő. Ekkor mondta Nekem:

• Nem lenne jó ötlet fiam! Ifjú vérfarkas vagy! Rengeteg dolog van, amiket a vámpírok eltitkoltak. Sok fiatal vérfarkas lelte halálát az elszántsága és a vérszomj miatt. Ez egy aljas vámpír. Nem szabad bennük megbízni. Az erdő szellemei védtek minket, így kerültek ide ezek a gyík szerű lények. Csak ez is rossz irányba fordult, mert a lények kis idővel később, minket is megtámadtak. Le tudtuk őket győzni, de a vámpírok lemészároltak minden magunkfajtát az erdőben. Sok-sok éve itt élünk. Nem volt itt semmi akkor, amikor mi ide kerültünk. Nyugalom volt, így hát úgy véltük jobb ha itt letelepedünk. Az a ház, amiben délután jártál, az édesapád otthona..

Ekkor félbevágtam az indián szavait és mondtam:

• Nekem nincsen apám!

• Azért mert utálod, az nem azt jelenti, hogy nincs. Emlékezz vissza. 5 éves korodban is láttad, és emlékszel azokra a pillanatokra. Az évek során az emlékek megfakulnak, majd eltűnnek, de ez nem. Benned van! És nem kell ahhoz behúnynod a szemed, hogy Te is lásd!

 

Sajnos igaza van. Az a kép még mindig bennem van. Végül feltettem az indiánnak egy kérdést:

• Ismered az apámat, szóval... most mi a szándéka velem?

• Segítség kell Neki!

• Ó, ez így szokott lenni. Sok-sok éven keresztül életjelet sem ad magáról, nem kíváncsi az egyetlen fiára, és amikor kell egy kis segítség, egyből elvárja, hogy a mancsomat nyújtsam és kihúzzam a sárból?

• Pontosan tudtad, hogy eljön ez a nap fiam! A lelked merted volna erre feltenni. Egy percre, tedd férre kérlek a bosszúvágyat és gondolkozz! Ha nem is miatta, de az elhalálozott vérfarkasok miatt segíts rajtunk. Minden egyes vérfarkas indián volt. Nők, gyerekek, lovászok. Én voltam a falka vezér. Engem választottak meg, pedig nem én voltam a legtapasztaltabb. Dédapám akkor volt 149 éves, amikor ida vándoroltunk. Nagyon fitt volt. Több száz kilómétert legyalogoltunk Vele, egy-két hét alatt. Alig pihent, de sokat evett. Akkora ereje volt, mint soha senkinek! De amikor a vámpírok megtámadtak minket.... Lerombolt faházakat, meggyilkolt házi állatokat hagytak maguk mögött, és halott vérfarkasokat. Ketten maradtunk. Az apád és én. Sok éve vártuk már, hogy eljöjj.

• Neked segítek! De apámnak soha!

• Akkor vegyük úgy, hogy csak nekem segítesz.

• Rendben! De miről is van szó?

• A vámpírokról. A szentek védelme kevés. A mi Isteneink, nem tudnak megvédeni minket, mert mint minden embernek, angyalnak és Istennek, van saját dolga. A Te Istened, és angyalaid segítségét kérném, hogy ez a föld, újra a régi legyen.

• Értem! Hát, Isten nevében nem beszélhetek, de segíteni fogok. De ugyanúgy az én Istenemnek, és angyalaimnak is vannak saját dolgaik, mint bármely más Isteneknek.

• Én ezzel tisztában vagyok fiam!

• Most vissza megyek, mert Regi már érzi a szagom. Nem tartasz velünk?

• Köszönöm fiam! De sok-sok éve ezt az erdőt járom! Majd jelentkezek még!

Odanéztem Regiékre, de nem láttak. Folytattam a mondandómat:

• Rendben de... - el se kezdtem jóformán, de az indián, szőrén-szálán eltűnt.

Kiléptem a bokor mögül, és odasétáltam a táborba. Regi idegesen és aggódóan kérdezte:

• Hol a fenében voltál?

• Megint küzdhettem egy gyíkkal. Találtam vámpírok által meggyilkolt vérfarkasokat. - ekkor idegesen a lányra néztem -

• Andi? - ennyit kérdezett -

Én nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejemet. Andi pontosan hallotta minden szavunkat. Odaléptem a lány elé, és mondtam Neki:

• Tisztáznunk kell pár dolgot!

• Rendben!

Éreztem a félelmét, ami bennem felkelti a vad ösztönöket, és édes volt félelmének íze, akár a méz. Miután kiélveztem a csendben heverésző félelem egekig emelő részeit, elkezdtem a mondandóm:

• A barátaid, és Te, kinyírtatok egy csapat vérfarkast!

Sóhajtott egyet, majd mondta:

• Régen volt! A családom harcban állt a vérfarkasokkal. Megtudtuk, hogy jöttek erre. Mi erre a területre akartunk betelepedni. Ide az erdőbe, ahol senki se talál meg minket. Ideküldtünk egy hírszerzőt, és a vérfarkasok széttépték. Nem véletlen, mivel betört a területükre, és felgyújtott egy házat, amiben az egyik indián nő benn égett. Nem sokkal később támadásba lendültek. Hadüzenetet sem kaptunk, csak annyit láttunk, hogy több tucatnyi vérfarkas öli az őrködő vámpírokat a kastély előtt. Esélyünk nem volt, ugyanis sokkal többen voltak, a legtöbb vámpír, pedig akkor volt embervadászaton. A vérfarkasok pillanatok alatt leromboltak mindent. Semmink nem maradt, pár ócska istálló, és vár romon kívül. Ekkor apám, hazajött a csapattal. Annyit láttak, hogy sok halott vámpír cafat teríti be a földet, és minden le van rombolva. Térdreborult, hogy az, amiért küzdött, egyenlő a semmivel. Bejött a kastélyba, ahol megtalált engem, és a családom egy pár élő tagját. E mellett ott volt még pár segéd is. Ekkor magához szorított és azt mondta:

• Ezt még megbosszulom kislányom!

Éreztem, hogy a düh rázza minden porcikáját. Vártuk a megfelelő pillanatot, mikor támadhatunk. Az idős és bölcs indián lebetegedett. Ekkor mindenki többet dolgozott, így kevesen voltak az idős indián közelébe. Gyenge farkasok segítették az idős indiánt. Ekkor apámék fáklyákkal, és lándzsákkal, nyilakkal, kardokkal mentek be az erdőbe ölni. Persze mindegyik ezüst volt. A vérfarkasok így nem tudtak támadni, mert az ezüst a halált hozó, és legyengitő tárgy a szemükben. Én is ott voltam, és muszáj volt harcolnom a családom miatt, külömben kiátkoztak volna, vagy máglyán égtem volna. Nem volt más választásom. Sajnos. Apám az idős, és nagyon beteg indián szívébe szúrta egyenest a tört. Én a háttérből ordítottam Neki, hogy ne csinálja, de átszúrta. Sok vérfarkast megöltünk ott. Aztán elmenekültünk, hogy senkise tudja mi történt. Aztán egyik napon apám, elment embervadászatra. Ekkor az egyik faluban súlyos fertőzések, vírusok és betegségek pusztítottak. Csak erről Ők nem tudtak. Apám és az a 30 vámpír, aki Vele tartott, napokkal később meghaltak, mert a kór mindet elvitte. Maradt még pár vámpír, de én kiszáltam ebből. Hetekkel később hazatértem, és anyámnak mondtam, hogy kössünk kompromisszumot a vérfarkasokkal. Anyám olyan vámpír volt, aki mindig a békét, és a nyugalmat kereste apámmal ellentétben. Anya rábólintott az ötletemre. Elmentünk a vérfarkasok tanyájára. Elmondtam Nekik, hogy nem kell ez a háború, ássuk el a csata bárdot. Bele egyeztek mondván, hogy nem kellene feltünést kelteni a kilétünkről. Itt kezet fogtunk, és a két faj békében élt egymás mellett. A vámpírok, és a vérfarkasok is elkezdtek fogyni. Betegségek, kórok, vírusok és egyéb más dolgok miatt.

• Ez szép történet! Akkor most a többi vámpír? Velük mi van? Akik élnek..

• Emberként élik az életüket. Tudod, minden nap azt kívánom, hogy bárcsak ne lennék vámpír és bárcsak meg se történt volna, az apám által indított háború.

• Sose szégyeld azt ami vagy! Én szeretek vérfarkas lenni, de már jó ideje az embereket védem. Aztán Regi is csatlakozott hozzám, amikor összejöttünk.

• Hogyhogy véditek az embereket?

• Ostobák! Majdnem mind! Védeni kell Őket attól, amikről azt hiszik, hogy nem léteznek. Kevés ember hisz a szellemekben, démonokban, angyalokban. Istenben többet. De nem hisznek a vérfarkasokban, se vámpírokban, se ufókban. Pedig ha tudnák, hogy mi az igazság teljesen máshogy vélekednének a dolgokról. Mostmár érted?

• Igen, így értem.

• Na de bekéne menni a házba.

• Szerintem is!

Regire néztem és mondtam Neki:

• Na pakoljunk, és menjünk innen, mielőtt több ilyen mutáns gyík támad ránk.

Elkezdtünk pakolni, ami 20-30 percbe tellt bele. Fogtuk a cuccainkat, és indultunk is. Kimentünk az erdőből, a kis föld útra, ami a házhoz vezet. Éreztem a levegőben a vérfarkasok szagát, de nem figyeltem rá különösebben. Az arcomon sem látszott, hogy érzek valamit, mert ez természetes dolog számomra, mint egy levegővétel. 15 perc gyalogút után, odaértünk a kerítéshez. Regi a kulcsot a kerítés zárjába tette, és ekkor felfigyeltem valamire a kertben. Majd lefogtam a kezét, hogy ne nyissa ki, és mondtam Neki:

• Várj csak! Maradjatok itt!

Halkan nyitottam a zárat, és óvatosan toltam a befele nyíló kaput. Elindultam a ház ajtaja felé. A falhoz lapulva mentem, és néztem a fészer felé. Hosszú a kert, és elég különös hely ez a Biatorbágy. Csak szellemek. Kisebb táncot jártak, élik a kis szabad második életüket. Ekkor odaszóltam Regiéknek:

• Gyertek nyugodtan! Csak szellemek vannak itt!

Regiék bejöttek, és a velünk nem foglalkozó szellemeket nézték egy pár percig, amíg ketten a fészer ajtaja előtt táncoltak. Embereknek tekintem Őket, hiszen egyszer azok is voltak. Odaléptem hozzájuk, ekkor pontosan kirajzolódott, hogy egy 21 év körüli fekete, hosszú hajú lány, és egy 24-25 körüli fekete rövidhajú srác volt a párja. Megszólítottam Őket:

• Sziasztok!

A szellemek kissé meglepődtek és mondta a srác kissé ijedten:

• Szia! Bocsi, hogy így megijedtem, csak nem sűrűn jár erre ember.

• Hát, ahogy elnéztem, annyira mélyen elvoltatok foglalva a kis táncotokkal, hogy észre sem vehettétek, hogy bejövök. De az a furcsa, hogy nem hallottátok meg, hogy szóltam Nekik, hogy bejöhetnek.

• Hát, mi mindig is így elszórakoztunk.

• Én mindent látok. Úgy vélem, hogy segítségre szorultok. Ha bármi van, amiben segíthetek, szóljatok nyugodtan!

• Tudod, halálunk előtt eljegyeztem a barátnőmet. Itt mentünk le az úton egy piros autóval. Amit nem találok. Semmire nem emlékszem, csak a törött autót láttam, és a barátnőm ott feküdt az autó mellett a fűben.

• Itt ezen az úton? Te jó Isten! Az a baleset több mint 4 éve történt!

• Ezzel azt akarod mondani, hogy....

• Szellemek vagytok. Ahogy elnézem a lány jeggyűrűje miatt nem tudtatok visszamenni!

• Jézusom! Meghaltunk?

• Igen, az újságban és a hírekben is benne volt a rejtélyes módon történt balesetetek. De ne aggódjatok! Én segítek Nektek, ha szeretnétek!

• Akkor azért volt az, hogy az emberek nem láttak minket. - mondta letörten -

• Így van. Sajnos.

• És, hogy tudnál Nekünk segíteni?

• Ha megtaláljuk a gyűrűt, akkor fel tudod húzni a lány ujjára, és akkor mindketten az örök békességbe fogtok cseppenni. Felkerültök! - mutattam az ég felé -

• Kicsit félek az ismeretlentől, de nem annyira mint... a baleset előtt.

• Semmi okod az aggodalomra, és főleg nincs okod félni! Isten senkit nem kínoz meg.

• De mi mért haltunk meg?

• Gondolom, mert fent nagyobb szükség van Rátok, mint itt lent.

• Hm. Erre nem is gondoltam volna.. soha.

• Figyelj! Minden nap, a baleset napja. Ugyanazt élitek át már több éve. A lány valószínűleg az autónál veszthette el a gyűrűt. Megmutatod, hol történt a baleset?

• Persze! Gyere utánam.

Regiékre néztem és mondtam:

• Ricsi, Regi! Ti gyertek Velem! Jenni, Vajk, Andi, vigyázzatok!

• Oké – Jött a válasz Vajktól -

Elindultunk, az erdő felé, ahonnan kijöttünk. Az erdő mellett megálltunk az úton és rámutatott a fára, aminek az autó neki vágódott. Megállt és mondta:

• Itt történt. Ide zuhant be az autó. De fogalmam sincsen, hogy mitől.

Odamentem a fához, amin tisztán látszott, hogy valami lesértette róla a kérget. Még szilánk darabokat is láttam a fűben. Kutakodtam tovább a földön és közben mondtam Nekik:

-Kicsit lekaparok a föld alá, hátha itt lesz. Érzem a szagát. Szóval itt lesz.

 

A fa gyökerénél kezdtem el kaparni, amikor egy kis részben találtam egy gyűrűt. Kivettem a földből, leporoltam, lefújtam róla a földet, és annyit láttam bele gravírozva: "Örökké szeretni foglak!" Felálltam és mondtam a srácnak:

• Azt hiszem itt az idő, hogy másodjára is megkérd a kezét! - majd mosolyodtam el -

A srác csodálkozva nézett, és az öröm is ott volt az arcán:

• Huh, Köszönjük! Nem tudod mennyire sokat segítettél!

• Nincs mit! Ez is a munkám egy része.

A lány egy szót se szólt a találkozásunk alatt. A srác felhúzta az ujjára a gyűrűt, majd egy fehér égi kapu nyílt meg számukra, ahol meglelhetik az örök együttlétet.

A lány és a srác, visszanéztek, még mielőtt átléptek volna a kapun és egyszerre mondták:

• Köszönjük!

Végül átléptek, és bezárult mögöttük a kapu! Diadalittasan odasétáltam Regi elé és kérdeztem:

• Na mit szólsz? Milyen érdekes volt ez a történet. Egy jeggyűrű.

• Igen, de megnézed... akkor happy end a vége.

• Így van. A mi végünk is happy end legyen. Mert ha elhagyod a gyűrűd, és miattad maradok itt négy évig én nem tudom mit csinálok Veled!

• Jaj, Te bolond – nevettünk -

Na Ricsi. Most már hiszel a szellemekben?

• Igen. A szar is belém fagyott, annyira féltem!

• Igen, azt éreztem! - és kinevettem -

• Na menjünk vissza! - mondta Regi az ötletét -

Átkaroltuk egymást, és úgy mentünk vissza a házba.

 

FOLYTATÁS LESZ!

Egy vérfarkas naplója 2. rész

Hamar eltelt ez a 4 hónap. Visszaköltöztem anyámhoz, mert Alexától távol akartam maradni. Nem akartam látni, mert az a pillanat, amikor elmondtam Neki, hogy mért végeztem az expasijával, nem volt jó. Az még rosszabb volt, hogy utána napokig nem láttam, aztán hetekig, majd hónapokig. Végül eljött a negyedik hónap és igen, nagyon haragszom rá. Nem tudom, hogy valaha is megtudok Neki bocsátani, de mindenesetre ez a túllépés két hónap alatt összejött, de viszont még mindig itt van bennem, hogy átvert, vagy csak egyszerűen megfutamodott. Hát mindegy, nem keresett. Én eltűnése után egy hétig kerestem, de aztán feladtam. De olyan jó most itt a régi lakhelyemen. De anyám elől valahogy titkolnom kellene, hogy mi is vagyok valójában. Az az este... az az átkozott este, amikor rám támadt egy farkas falka. A harapások által lettem olyan amilyen. Talán örökké vérfarkas maradok, ezt nem tudom, de most egyelőre jó így, mert a dühömet a dög segítségével letudom vezetni. Vannak azok az emberek, akik mindig mellettem voltak, így Alexa után is és nem távolodtak el. Ricsi, Jenni, Regi, és Vajk. Nem kezeltek szörnyként, elfogadtak olyannak amilyen vagyok. Azóta is tartom Velük a kapcsolatot és tegnap délután is Velük voltam. A szokásos hülyéskedéseinken mentünk keresztül és fájt a hasam a nevetéstől. Mostanra végre már tudom szabályozni, hogy mikor alakuljak át. 4 hónap alatt 150 ember végezte kajaként a gyomromban. Igen, volt pár nap amikor nem tudtam enni, mert a kedvemmel együtt az erőm is eltűnt. De aztán visszajött. Akiket soha nem tudnék bántani, azok Ők. Lassan felkel a Hold. De nembaj, ugyanis már nincs rám semmiféle hatással. Csak hogy a fenébe fogok innen kijutni, hogy ne vegyen észre az a kamera ami a ház sarkára van felcsavarozva, és a szomszédház kapuja előtti se vegyen észre? A fenébe is. Ezen el kell gondolkoznom. Talán az lesz a megoldás, ha ások egy járatot a csatornába. Igen, ez az. Ásnom kell egy járatot. De ki hallott már olyan vérfarkasról, ami a föld alatt járkál? Egyáltalán ki hallott már vérfarkasról? Hát mondjuk ez engem nem nagyon érdekel, mert a lényeg hogy kijussak úgy, hogy ne csődítsem ide a katonaságot meg a rendőrséget.

Viszont még történt annyi így négy hónap alatt, hogy teljesen bele szerettem Regibe, és akár ember, akár farkas vagyok, mindig csak az Ő hangját hallom, és csak arra tudok gondolni, hogy végre legyek Vele. Na most minden esetre felöltözöm mert csak egy boxeralsóban ülök itt, aztán meg elkezdem ásni az alagutat.

Miután ezt leírtam, elsétáltam emberként a pincéhez, és befúrtam magam. A 90°-os lépcsőn mentem lefelé és elindultam jobbra, hogy valahol elkezdjek ásni, ahol senkinek sem tűnne fel. A pincéket senki nem használja, hiszen mindig kirabolják ezeket a kabinokat. Egy kidőlt ajtót észleltem jobb oldalon. Kinyitottam, és csak a szimatommal és az erős látásommal tudtam tájékozódni. Hallottam egy ajtó roppanást. Vissza kiléptem a kabinból. A lépcső felől jött. Megálltam és néztem előre. Áh megnyugodtam, ez csak egy szellem. Igen itt valóban hemzsegnek a szellemek mert ez egy 150 éves lepusztult bérház. A szellem az arcomba nézett és jött felém. Megállt előttem, nézett a szemembe és ezt mondta:- Vérfarkas! Sok sikert! - Köszönöm! - feleltem Neki.

Emberként kezelem Őket, mert egyszer végül is azok voltak. A szellemek elkezdtek sorakozni és figyelték, hogy mit csinálok. Amikor átalakultam, akkor kicsit meghátráltak, de amikor elkezdtem ásni, csak figyeltek. Felástam a földet, és már akkora lyukat képeztem, hogy be tudtam férni. Majd megkértem az egyik szellemet: - Ha elértem az utcáig. Valamelyikőtök rám csukná az ajtót? Az egyik szellem bólogatott. Kitartóan ástam, és a penge éles karmaimnak köszönhetően elég hamar végeztem, és elértem az utcánál a csatornát. A csatornánál már nem kellett ásnom, mert a csöveknek volt vájva egy út, ahol én tudtam közlekedni. Emberi orr nem bírná ezt a fertelmes bűzt, ami itt terjeng az emberi lakhely alatt. Szimatomra hagyatkozva követtem az utat a sikátorig, ahonnan ki tudok jönni. Hát pár perces séta után elértem addig a csatorna fedélig, amin ki tudok mászni. A fejemmel kellett letolnom a helyéről. Kimásztam és a fedélt visszatettem a helyére. Farkas éhes vagyok, kell valami prédát találnom. Ilyenkor olyan kihalt a városnak ez a része. Elsétáltam a tér felé, ahol Regit először láttam meg. Szétnéztem, és a parkoló autókon, a szél mozgatta falombokon és a sötét lakásokon kívül semmit nem láttam. Hogy felidézzem azt a napot, amikor Regit megláttam, odasétáltam a parkoló kocsik mögött a kerítéshez és benéztem arra a padra, ahol ültem, amikor oda adta a Jägert. Megálltam és pár percig mozdulatlanul néztem befelé. Majd az éhség zörgetett, így elindultam prédát keresni. Elindultam a park felé, ahol a templom van. Ott nagyon ritkán vannak emberek, de megyek szerencsét próbálni. Átrohantam a zebrán, és egy autót nem láttam. A hamburgerárus bódé mellett bementem a piac felé, ami mára egy üres telek. Még a piac előtt befordultam jobbra, ahol van egy tüdőszűrő. Sétáltam befelé, és egy árva lélek sem volt a varjakon és rajtam kívül.  De ha nem csal a szimatom, itt valahol kell lennie egy embernek. A szél hozza a szagát, és én követem. Lassan lapítva a fűben osontam. Fertelmes pia szaga van, akárki is ez. Egy bokor mögé bújva, a játszótéren van egy férfi, aki most bontja a vodkás üveget. Nézem, nézem és lassan elkezdek felé közelíteni. A háta mögött vagyok, úgyhogy nem láthat meg. Még pár lépés és megvan. Ekkor a férfi hátranézett, és elesett. Majd nézett rám tovább és elmosolyodott és mondta: - Jajj te csak egy kutyus vagy! Hol a gazdád? A szemeibe néztem, és rávicsorogtam, majd mondtam: - Nincs gazdám! Ekkor a férfi arcára a félelem ült ki, és neki estem. Csak egy mozdulatba tellett az hogy megöljem. Elroppantottam a nyakát. Falatoztam a húsából. Nem szenvedett, hamar végeztem Vele. Mert éhes voltam. Hagytam rajta egy kis húst. A vérszag más dögöket is odavonzz majd úgyhogy reggelre a holttest elfog onnan tűnni. Ideje hazafelé indulnom, mert nem akarom hogy bárki is meglásson. Szépen-lassan baktatok a bokrok között a játszótér felé, ahol van a csatorna, amin haza tudok menni. Amikor elhagytam a bokrokat, akkor rohantam, a hamburger árus bódé mellett, át a zebrán, a parkolón át a tér felé és végül elértem a csatornát. Felszedtem a tetejét, és lementem a csatornába. A fedélt visszahúztam és mentem a járatokon át a pincém felé. Kis séta után elértem a pincét. Átmásztam a járaton, és beértem a pincébe, ahol vártak a szellemek. Csak néztek. Az ajtó nyitva volt, szerintem tudták, hogy jövök hazafelé. Emberré váltam, és becsuktam az ajtót. Elindultam felfelé a lépcsőkön és szépen elgyalogoltam az ajtóig. Kinyitottam a lakás ajtót, és anyám felébredt az érkezésemre. Megállt és kérdezte: - Hol voltál? Én egyből rávágtam: - Sétáltam. Anyám nézte a kezemet és közelebb jött. Nézte nézte, majd kérdezte: - Ez vér a körmöd alatt? Ránéztem a kezemre és mondtam: - Fogalmam sincs mi ez. De megyek aludni, mert elfáradtam. Bementem a szobámba, és levettem a ruháim. Majd vissza kimentem, hogy lezuhanyozzak. Zuhanyzás közben csak Regire tudtam gondolni. Végeztem a zuhanyzással, és megtörölköztem. Bementem a szobámba. Leültem az ágy szélére és gondolkoztam, hogy vajon írjak Reginek sms-t vagy hagyjam? Elhatároztam. Hagyom. Inkább lefekszem és majd eldől, hogy mi lesz holnap. Lefeküdtem.

Álmomban Ő volt, és csak előttem állt, és egy szót sem szólt. Csak álltam előtte és néztem Rá, de Ő elmosolyodott, amin én is elmosolyodtam. Felém jött és megállt előttem, majd megölelt, és ennyit mondott: - Nincs semmi baj! És mint a kámfor, eltűnt egyik pillanatról a másikra, és ébredésem kezdődött. Délelőtt 11-kor egy sms-re ébredtem. Felkönyököltem az ágyra, és az asztalhoz nyúltam a telefonomért. Felnyitottam és amikor megnyomtam a gombot, hogy megnyissa az üzenetet, ott volt a neve. Az üzenetben ez állt: "Szia! Össze kéne ma futnunk. Jenni felhívta Ricsit, szóval Ő benne van. Már csak Te hiányzol, úgyhogy délután kettőre legyél a házunk előtt. Remélem ott leszel. Puszi." Öröm ült az arcomra és máris kikecmeregtem az ágyból, hogy valami rendformát hozzak létre fáradt, gyűrött, frissen ébredt arcomon. Felvettem a papucsomat, és az utam a konyhába vezetett. Lefőztem egy kávét. Addig csak vártam. Aztán beleöntöttem a poharamba, 4 cukrot tettem bele, és tejet. Visszamentem a szobámba és leültem a székre az asztalomhoz. A poharat az asztal bal sarkára tettem, és előhúztam egy szál cigit a dobozból. Rágyújtottam és a délelőtti csend közepén én csak Rá és semmi másra nem tudtam gondolni. Aztán Alexa is eszembe jutott, de nem figyeltem Rá annyira, mint Regire. Teltek a percek, és a cigi a végéig égett, a kávé kiürült a pohárból. A cigaretta füstje szambázott érzékeny orrom környékén, ami így reggeli órákban kiengedte könnyeimet a szememen. Szikrázik a nap, csiripelnek a madarak, és eléggé meleg van. A következő utam a fürdőbe vezetett. Megengedtem a vizet és beálltam a zuhany alá. Gyorsan lezuhanyoztam. A víz csobogása mellett még a halk énekemet lehetett hallani, ami olyan halk volt, hogy csak a zuhany alatt lehetett hallani. 10 perc alatt le is zuhanyoztam. Kiléptem a zuhanyzó elé, és megráztam magam mint ahogy az szokás a farkasoknál. Pár pillanat alatt a víz lepergett rólam, és száraz lettem, mint mielőtt lefürödtem volna. A tükör elé mentem, és a saját arcom láttam. Nagy volt rajta a szakáll és a bajusz, pedig tegnap borotválkoztam. De hát Istenem... vérfarkas vagyok, ez már csak ilyen. A körmeim is sokat nőttek tegnap óta. A csapot megengedem, és a bevizezett kezem végig vezetem az arcszőrzetemen. Amikor elég vizes lett, ekkor borotvahabot nyomtam a tenyeremre, és két ujjammal elfedtem a szőrzetemet vele. A kezemen maradt habot lemostam. Egy borotvát vettem elő, amivel eltávolítottam az arcomról. Nem szeretek borotválkozni, de muszáj. Nem nézhetek ki úgy mint egy cső lakó, és még egy farkasra sem hasonlíthatok. Nappal ember vagyok, éjjel egy vadállat. Most nappal van, szóval erre kell figyelnem. A szőrzet hip-hop eltűnt az arcomról, de viszont a csapból ki kellene szednem, mert eldugul a lefolyócső. Meg is tettem, és egy zacskóba helyeztem, majd a szemetesbe dobtam. Bementem a szobába és tévéztem. Aztán eszembe jutott, hogy csak mára van tiszta ruhám, így mosnom is kellene. Kimostam azt a pár ruhát, és lassan eljött az az idő, amikor a vámpírok mélyen alszanak eldugott barlangokban, amikor a gyerekek fociznak a játszótéren, és amikor csúcsidő van, amikor el kell indulnom Reginához. Kiléptem a lakás ajtón, és a szomszédok köszöntek nekem. Én illedelmes kölyök vagyok, én is visszaköszönök mindenkinek. Átsétáltam az udvaron és a lépcsőházon keresztül a kapu elé jutottam. Az utcán lezser öltözetben fiatalok rohangáltak, kisgyerekek bicikliztek. Elindultam a villamosmegálló felé. A villamos megálló annál a zebránál van, ahol átszaladtam az éjjel vadászni. Ahogy átértem a megállóba, sok-sok rendőr autót és helyszínelőket szúrtam ki. Volt még ott két mentő autó is. A tömeg körbevette azt a területet a másik oldalon. Az autók a sínekre voltak terelve. Én odasétáltam egy rendőrhöz, hogy megkérdezzem, mi a fene folyik itt. Szikrázó napsütésben egy izzadt, jegyzetelő rendőrhöz léptem oda és kérdeztem: - Bocsánat! Mi történt itt? A rendőr kicsit feljebb csúsztatta a sapkáját és mondta: - Valami elmebeteg széttépett egy embert és evett a húsából. A helyszínelők azt mondták, hogy valami vad lehetett. Egy kutya, vagy farkas, vagy ilyesféle ragadozó. Deréktól lefelé meghagyta a testét, amin még volt hús, de a többi része ami megmaradt, az csak csont. Még az agyvelejét is kiette. Elképedve néztem magam elé és szidtam magam. Hogy a francba lehettem ennyire hülye?! Hogy hihettem azt, hogy elviszik más vérfarkasok. Ez nem a másik kerület, lehet, hogy itt nincsenek is. A rendőr közben kérdezte: - Fiatal ember! Minden rendben van? Én tátott szájjal néztem Rá és mondtam: - Igen... köszönöm. Körbenézett és mondta: - Engem is nagyon meglepett a vadak jelenléte. Eddig semmi ilyesmire nem volt példa. Csak régen volt egy-két róka az erdősebb részeknél, de azokat is befogták. Ekkor a rendőrnek szólt egy kolegája, és Ő odament. A villamos pedig jött, nekem meg el kellett mennem vele. Megállt a villamos, kinyíltak az ajtók, én felszálltam és leültem egy ülőhelyre, és csak néztem ki az ablakon, és arra gondoltam, hogy mi lesz hogyha kiderül, hogy én vagyok az a vad, aki megölte azt az embert. Francokat érdekli. Nem gondolok a holnapokra, mert a jelennek kell élnem. Ugyanis most van az, amivel foglalkoznom kell és figyelnem rá. 7. megálló a Keleti pályaudvar, nekem meg oda kell mennem. Onnan még vagy gyalogolok, vagy egy megállót megyek busszal. Beért a villamos és leszálltam. Innen már gyalog megyek tovább, hogy magamhoz térjek. Sétáltam Regiék háza felé és félúton megint Regire tudtam csak gondolni. Egyre hevesebben vert a szívem, és egyre jobban izzadtam, ahogy közeledtem. Átsétáltam a zebrán, és a házuk kapuja már csak 40-50 méterre lehet. Séta-séta, és végül megláttam Őt és a többieket, amíg engem vártak. Regi észrevett és rohant felém. Én megálltam. Rohant-rohant és a nyakamba ugrott. Ez teljesen meglepett ugyanis nem szokása az ilyesmi. Utána lemászott a nyakamból és adott puszit az arcomra.  Odasétáltunk Jenniékhez. Nekik is köszöntem. Ricsi rám nézett és mondta: - Figyelj! Beszélhetünk? Erre én: - Persze! Félrevonultunk és Ricsi kezdte is: - Hallottam hogy visszaköltöztél... azóta "rejtélyes" módon széttéptek egy embert. Nem tudsz erről valamit mondani? Én néztem Rá és kérdeztem: - Te miről beszélsz? Semmiről sem tudok. Kinevetett és én is nevettem, ugyanis tudta, hogy én voltam a gyilkos és mondta: - Ha éhes vagy... mért nem mész gyorskajáldába? Ránéztem és mondtam: - Mert a sajtburgereket és a gyros-t nem kell levadászni. De láttam, hogy Ricsit egyre jobban izgatja a dolog: - Amúgy... milyen vérfarkasnak lenni? Szétnéztem és mondtam: - Hát.. milyen jól lakni? Egyből rávágta: - Jó! Én meg ezután mondtam Neki. - Na ugye! Szóval olyan...De amúgy Jennivel hogy vagytok? Lenézett a földre aztán belekezdett: - Egészen konkrétan? Én sem tudom, csak azt, hogy.... hogy.... vagyunk és.... nem akarjuk hogy megromoljon ez a kapcsolat aztán.... megálltunk itt. Kis szünet volt és mondtam: - Ahha. Értem. És ez így Nektek megfelel? Meghúzta a száját és mondta: - Nem tudom. Én csóváltam a fejem, mert nem tudtam hozzá mit fűzni. Erre Ricsi kezdett kérdezősködni: - Na és Ti Regivel? Mi van Veletek? Hátranéztem Regire, és valamit nagyon beszéltek Jennivel meg Vajkkal. Aztán visszanéztem Ricsire és mondtam: - Hát.. valamennyire közeledtünk egymáshoz, de semmi extrém nem történt. Elvagyunk. De vannak pillanatok amikor úgy érzem, hogy... rám nincs is szüksége. Bár közeledtünk, de még mindig nincs olyan közel amennyire szeretném. Ricsi kérdőn nézett rám és mondta: - Én nem értelek! Nem tudlak megértein! Mért ne lenne rád szüksége? Én megint Regire néztem és aztán Ő meg rám és elmosolyodott és ekkor visszafordultam Ricsi felé és mondtam: - Neked is voltak ilyen paráid. De menjünk vissza, mert biztos tudják, hogy Róluk beszélünk. Visszamentünk és mondtam Nekik, hogy menjünk el valahova. Sétáltunk előre az orrunk után, és kikötöttünk a város ligetben. Előtte még beugrottam a boltba sörért. Leültünk egy padra és elhülyéskedtünk. Én megbontottam az egyik sörös dobozt és magam elé bámulva kortyolgattam és magamban csak annyit mondtam: A sör a leghűségesebb nő. Igaz Alexa?. Aztán pár másodperc elteltével, miközben a nap égette a testemet, ahol érte a sugár, a fák lombjai közül a beszűrődő csápjaival, azokban a pillanatokban, Regina leült mellém, de rám sem nézett. Én óvatosan átemeltem a kezem a feje felett és a pad háttámlájára tettem, és így is közelebb kerültem hozzá egy fokkal. Nem vette észre, hogy én így is közeledtem hozzá, de felemelő érzés volt magam mellett tudni álmaim nőjét. Igen valóban nemrégiben még Alexát hittem annak, de hát Alexa is csak egy illúzió volt. De Regi valahogy más. Ők valamiről beszéltek és nevetgéltek, addig én bezárva füleim, és elzárva magam a külvilágtól, csak Őt néztem. Ricsi és Jenni is néztek engem és csak annyit láttam, hogy nevetnek, mert annyira elvoltam foglalva Regivel, hogy nem értettem, hogy miről beszélnek. Mintha valami bódító szer hatása alatt lettem volna, szépsége úgy ébresztette fel az álmaimat bennem. De ezekről nem szabad tudnia. Utána Regi rám nézett, és ez a mámor egy fél pillanat alatt kettészakadt, és visszatértem a valóságba, abból a világból, ahol vakul álmokat kergettem. De még ugyanazt a bamba képet vágtam, és ugyanolyan pózban voltam, mint akkor, amikor álmodoztam. Aztán Ricsi rám kiabál: - JÓL VAGY? Tök higgadtan a tekintetem Regiről átszaladt Ricsire és vigyorogva feleltem: - Igen. Jenni kérdőn nézett Rám és azt mondta: - Olyan furcsa vagy! Miközben ezt mondta, akkor az a sunyi kis vigyor szökött az arcára, mint amikor a vérem szokta szívni. Én is elmosolyodtam, de egyből lehajtottam a fejem, mert 100%, hogy elpirultam. Nem akartam, hogy lássák. Ekkor Ricsi megszólalt: - Gyerekek! Csendben van. Szerintem éhes, és most azon gondolkozik, hogy melyikőnket tépje szét! Mozdulatlanul ült mindenki, de tudták, hogy Ricsi hülyéskedik. Ekkor még le volt hajtva a fejem és gondoltam megijesztem Ricsit. Felemeltem a fejem gyilkos, és gonosz tekintetemmel. A bal szemem kék, a jobb szemem barna volt, pont olyan, mint amikor átalakulok. Ricsi megijedt. A félelem érezhető volt a levegőben, és az arcára nagyon erősen kiült. De csak farkas szemet néztem Ricsivel. Végül, hogy megijedjen ráugattam, amitől szegény átborult a padon és hanyatt vágódott. Hát természetes, hogy kinevettük. Ricsi mindig is félt az énem másik felétől, és néha olyan jó ezt kihasználni. De ártani se Neki, és se a többieknek nem tudnék. Inkább halnék éhen, minthogy Őket bántsam.  Ricsi jobb karját elkaptam, és úgy felrántottam a talpára. Nem mert a szemembe nézni. Az a sunyi vigyor neki is ott volt bajsza alatt, amiben a félelem is ott tündökölt. A félelem az, ami a vadállatot csak felspanolja és egyre csak arra készteti, hogy öljön. Lassan megy le a nap, a gyomrom pedig korgásba kezdett. Olyan hangosan, hogy mindenki hallotta. Ricsi egyre nagyobbakat nyelt, verejtékezni kezdett, szaporább és erősebb lett a szívverése. Városliget. Tökéletes. Alig vannak emberek, de egy kajára elegendő biztos van. Ott álltunk, és én még a maradék söröm kortyolgattam, ami segített csökkenteni az éhséget. Ránéztem Regire és lihegve ennyit mondtam: - Már nincs sok! Vadásznom kell! Pillanatok alatt a sötétség uralma vette át az égboltot, és a teliholdon kívül, már csak pár csillag ragyogott. Éles hallásommal a távolból randalírozó huligánokat hallottam kiabálni, és üvegeket törni. Regiék is hallottak, csak én jobban. Körbenéztem, hogy rajtunk kívül van e itt valaki. De senki. Az egész ligetben csak pár varjú rontotta a levegőt, rajtunk és a huligánokon kívül. A huligánok egyre közeledtek. Végül közelebb és közelebb értek, amikor a betonútról kiszúrtak minket. És hát ugye két lánnyal. Ők kopaszok, erősek, rettenthetetlenek és sokan vannak. Mi meg öten, ebből kettő lány, marad három. A háromból kettő vékony és gyenge, így marad egy, aki Ricsi és hát benne is kb annyi erő van mint benne,. Vagyis a régi énemben. Néztem a csúnya kopasz arcát annak a gnómnak, és egyre jobban kezdett felszínre törni a dühöm. Aztán már sajtburgernek láttam Őket. Élő prédák. A kopasz rám lökött szó nélkül, amitől meg se mozdultam. Ezután acélbetétessel mellkason rúgott, amitől megint csak meg sem mozdultam, csak lehajtottam a fejem. Fogaim összeszorítva, és a gyilkos farkastekintetem rávetettem a nagy huligán barátunkra és valami hihetetlen gyorsasággal elkaptam a torkát, amivel közel rántottam magamhoz. Az ijedtség ott volt a fejét. Az egyik bátorkodott, és elővette a viperát. Olyat csapott a nyakamra, hogy az elhajlott. Akit elkaptam, azt felemeltem egy kézzel a fejem fölé, és úgy vágtam földhöz, hogy szerintem már a földet érése előtt szívrohamban halt meg. Már csak 3-an vannak. Ők bicskákat, én meg azt a 10 karmomat csaptam elő, ami keményebb mint az acél.  Csak a mutató ujjammal kellett egy mozdulatot tennem, hogy 3 torok el legyen vágva. Aztán végül négy lábra ereszkedve teljesen átváltoztam. Az idegesítő kopasz teteméből falatoztam, amikor a szíve a számba akadt. Felzabáltam. Hmm... ízletes falatok. 5 csillagos, és még kannás bor szaga is van. Étvágygerjesztő. 2 perc alatt csak csontok maradtak abból az emberből, aki a bandájával 5 perce még felénk jött. Hallottam Regi sírását, és éreztem, hogy Jenni gyomra morajlik, tehát bármikor kidobhatja a taccsot. Ricsi... Ricsi pedig elképedve nézte a lakomámat miközben Vajk karjába erősen kapaszkodott. Én csak falatoztam és falatoztam a huligánok alkoholszagú húsából. Végül csontok maradtak. Én meg jól laktam. Böffentettem egyet. A csontokat viszont el kéne kaparnom. Azonnal ástam egy gödröt a mancsaimmal, amibe befér a 4 maradvány. A csontokat a pofámmal odahordtam a gödörhöz. Majd a hátsó lábaimmal belekapartam a földbe őket, és elástam. Felnéztem a Holdra, és aztán becsuktam a szemeim, és egy pillanat alatt vissza tudtam változni. Lehajtott fejjel mentem Regiék felé, amikor még világított a szemem. De egyet pislantottam és a szemem az emberi lett. Azonnal Regihez mentem oda és mondtam Neki: - Nincs semmi baj! De Ő csak könnyezett a félelemtől, és végül megölelt. Ölelkezés közben Ricsiéken néztem végig és kérdeztem: - Ti jól vagytok? Választ nem kaptam csak tekinteteket, melyekben a meglepődöttség, és a rémület ült. De ez persze természetes hiszen előttük még sosem ettem embert. Végül Ricsire néztem és mondtam: - Látod? Mára már többet eszek mint Te. Meredten nézett és remegő hangon felelte: - Igen... azt.. azt. azt látom. Regi kezdett megnyugodni, és a többiek is lassan. Mondtam Nekik: - Sétáljunk. Meg keressünk valami boltot, mert kaja után jól jön egy kis pia. Mindenki hülyén nézett rám. De hát Istenem, táplálkozás után tényleg jól esik inni. Séta közben nagyon nagy volt a csend. Regi balomon szorosan mellettem jött. Jobboldalt Vajk, mellette Jenni, és Ricsi meg jobb szélen. Majd Vajk ennyit mondd: - Hát öcsém.. ez durva volt! Ránéztem és kicsit mosolyogtam és mondtam: - Annyira nem. De Jenni így is majdnem behányt! Elkezdtünk röhögni és Jenni ennyit mondott: - Hát ne csodálkozz, előttem zabáltál fel egy egész embert! Én Jennire néztem és ezt mondtam: - Éhes voltam na! Végül kiértünk a ligetből és kiszúrtam egy boltot a másik oldalon. Ránéztem Vajkra és ezt mondta: - Ha nincs sör akkor a boltost is megeszed? - Hát ha inni nem fogok akkor hagy egyek már. Átmentem a másik oldalra a boltba. Bementem és megvettem azt a két üveg sört amit meg akarok inni. Kimentem a boltból vissza a többiekhez. A séta nagyon lassú volt és ahogy nézem az órát, hajnali egy. Ezután néztem a sörre, és ránéztem Regiékre és mondtam: - Basszunk be! Fizetem. Igyuk a szokásosat és elleszünk mint a szar. Tetszett Nekik az ötlet. Visszamentem a boltba. Vettem 5 liter kólát. Két kétlitereset meg egy darab litereset, vettem két konyakot, és 4 üveg félédes vörös bort. A konyaktól Jenni nagyon meghülyül. Meg kellett egy doboz cigi is. Visszamentünk a ligetbe azzal a rahedli piával és kerestünk egy eldugott padot. Leültünk megcsináltuk a boros kólát megittuk mindet közben jó volt a hangulat. Jött a konyak. A konyak hát... Jenni ettől... vérfarkas lesz. Na jó nem szó szerint, de nagyon meghülyül Tőle. Szerencsére nem a kamionjával jött.  A félelem eltűnt belőlük, és mindenki nyitott volt. Én leültem Regi mellé a padra konyakos kólával a kezemben. Jobb oldalamon ült, de a kis béna leöntötte magát még boros kólával és kicsit szesz szimata van. Szokásához híven ráborult a vállamra és én meg a jobb kezemmel átfogtam, a ballal pedig ittam. Jenni már kárörvendett magában, de Ő meg rátapadt Ricsire. De a szűnni nem akaró boldogság a dögöt is megnyugtatta bennem. A boldogság Regi. Még nagyobb boldogság, hogy újra karjaimba zárhatom. De elteltek a percek, a percekkel az órák, és hajnali öt magasságában úgy véltük, hogy ideje hazamenni. Elindultunk. Én hazakísértem Regiéket. Ricsi és Jenni is jöttek velünk. Itt a könnyes búcsú ideje. Regi engem hagyott utoljára. Még mielőtt bement volna a kapun, a nyakamba ugrott, és körülbelül két percig ölelkeztünk. Utána kaptam puszit, és végül bementek. Mi elindultunk hazafelé. Jenni ment Ricsihez, mert hogy nála alszik. Mentünk hazafelé, Ricsiék velem jöttek. Keletitől villamossal, és onnan hazagyalogoltak. Én is betértem a lakásba, be a szobámba és levetkőztem. Elmentem még lezuhanyozni, fogat mosni, és végül aludni. De elaludni nem tudtam. Éreztem, hogy hiányzom Neki. Szerintem érezte, hogy Ő is nekem. Nagy nehezen álomba szenderültem.

Másnap reggel kopogásra ébredek. Órára nézek, és csak 3/4  9. Ki a fene lehet az? Mormolom magamban kómásan. Egy ismerős illat csapja meg az orrom. Amikor eljutott az agyamig, hogy ki az, addig megálltam, és aztán nem csoszogtam az ajtóhoz, hanem kirohantam mint a vadállat. Kinyitottam az ajtót és ott állt Ő. A nap pont Rá sütött és csak bámulni tudtam Rá. Másnapos arca van, de így is ugyanolyan bájos mint józanul. - Szia! - mondta. Visszaköszöntem: - Szia! Gyere be! Belépett, én becsuktam az ajtót. Látta a csontos testemet, ugyanis egy boxeralsóba nyitottam ajtót. Ránéztem és láttam hogy nevetni akar, de próbálta visszafojtani. De nem ment neki, ugyanis kitört belőle. Aztán kérdeztem Tőle: - Mi van farkasasszony? Ülj le. Most megtömlek.... kávéval. Ő csak ennyit mondott: - Hazudsz! Erre én: - Akkor bekapod! Hány cukorral kell? Ott kuncogott magában, és mondta: - 3. Elkészült a kávé és leültem elé az asztalhoz. Letettem elé a kávét. Én rágyújtottam. De Ő csak nézett rám és egyfolytában csak szakadt a nevetéstől, mert elállt a hajam. Szürcsöltem a kávémat és bámultam Regi arcába. Meg cigiztem. Regi végül lenyugodott és feltettem Neki egy kérdést: - Hogyhogy átjöttél? Belekortyolta kávéjába. Hazudni fog. Látom a szemein, hevesebben ver a szíve, majd felelt: -  Nem tudom. Én néztem Rá és vigyorogtam, mert tudtam, hogy hazudik és mondtam Neki: - Ugye emlékszel arra, amikor azt mondtam Neked, hogy engem nem tudsz átverni? Ismerlek annyira, hogy tudjam, mikor hazudsz, mikor mondasz igazat és mikor van jó vagy rossz kedved. Még egyet kortyolt a kávéba és mondta: - Jó. Hát ha ennyire tudni akarod, hogy mért vagyok itt...... mert hiányoztál és kíváncsi voltam, hogy mi van Veled. Elszégyellte magát, és zavarba is jött, majd mondtam Neki. - Fájt igazat mondani? - nevettem, Ő meg csak csóválta a fejét. Ekkor megcsörrent Regi telója. Gondolom Jenni hívta. Aztán bebizonyosodott. Mert hallottam. És bólogattam, hogy átjöhetnek. Regi letette a telót és csendben ültünk egymással szemben. De a kávé elfogyott, a cigim leégett. Így ültünk percekig. Néztük egymást egy hang nélkül. Hangos kamion hang rázza meg a környéket, és a házunk előtt le is parkol. Hallottam, nem láttam. Eresztett a kocsi, és két ajtó csapódik. Regire néztem és mondtam: - Itt vannak Jenniék. Én felöltözök, Te meg engedd be Őket. Bejöttem a szobába és felöltöztem. Majd kimentem vissza, addigra Jenniék ott voltak már. Kimentem a konyhába és leültek a székre, majd köszöntünk egymásnak. Elbeszélgettünk arról a véres tegnapról, amit én csináltam. De pontosan tudták, hogy egy ragadozó vagyok. Ahogy elnézem meg is értették, de a csapat 20%-a hiányzott. Kérdőn néztem végig rajtuk, amikor Regin megakadt a tekintetem és kérdeztem: - Vajk? Pár pillanatnyi csend kerekedett felül, majd felelte: - Még alszik. Azt mondta majd szóljunk Neki, ha megyünk valahová. Én csak bólogattam. Ezután mondtam mindenkinek: - Srácok! Ugye nem féltek tőlem? Mindenki összenézett mindenkivel. Erősödött a félelem szaga. Ricsire nézve tudtam, hogy csak Ő fél. Regi pontosan tudja, hogy Őt sose tudnám bántani. Jenni nem vesz semmit komolyan, így egyáltalán nem fél, de Ricsi azt hiszi, hogy felakarom falni Őt. A tekintetem Ricsin maradt és ahogy nézett a szemembe, a szívverése fokozódott, verejtékcseppek kibújtak a homlokán, szapora lett a légvétele is. Miután rájöttem, hogy Ő az aki fél, belekezdtem: - Ricsi! - megijedt, és nyelt egy nagyot, majd remegő hangon mondta: - Mondd! Lehajtottam fejem és belekezdtem: - Te azt hiszed, hogy felakarlak falni. De nem gondolod, hogy már rég megtehettem volna? Például a ligetben, és előtte sok száz alkalommal? Akár most is megtehetném, de már elmondtam ezerszer, hogy nem tudnék nektek ártani. Se én, se az a dög, aki éjjelente szoktam lenni. Mintha egy fokkal lenyugodott volna. Majd felelte: - Tudom. Néztem Rá nyugodt, pihent tekintettel és mondtam: - Nem úgy néz ki. De viszont remélem, hogy mihamarabb eltűnik belőlem ez a dög. Már mindent megpróbáltam. De... nem jött össze. Egy dolog kivételével. Mármint egy dolgot nem próbáltam meg. Kérdezett: - Mit? Egy fél pillanatra Regire néztem, és Jennire, aztán vissza Ricsire, majd mondtam: - Ezt inkább hagyjuk. Felálltam és odasétáltam a hűtőhöz. Kivettem egy üveg sört, a fogammal kinyitottam, és hatalmasakat kortyoltam bele. A hűtőajtót mielőtt becsuktam volna, megkérdeztem Őket: - Kértek sört? Mindenki nemet bólogatott, így becsuktam az ajtót és visszaültem a székemre. Az üveget letettem az asztalra, és rágyújtottam egy cigire. Rosszkedvem elmúlatni nem tudom, de a látszatot tudom talán kelteni, hogy minden rendben van. Így felhoztam az egyik hülyülésünket, amikor részegek voltunk a hegyen és Ricsinek ittas állapotomban mondtam, hogy adjon puszit a tökömre, amire azt felelte, hogyha nem a tökömet mondtam volna, még adott volna is. Ezen elkezdtünk nevetni, de Regi.... Regi nem. Előle hiába takarom az érzéseim, de ha nem is látja, akkor érzi. Nevetett, de nem őszintén. Érezte, hogy nem oké minden. Tudniillik Regivel mi láthatatlanul össze vagyunk kötve. Telepatikusan megtudjuk egymást érinteni, és saját gondolatainkkal tudunk kommunikálni. Ha Neki fáj a feje, akkor nekem is. Ha rossz a kedve, akkor nekem is. És még sorolhatnám. De most ami beugrott, az a veszélyes erdő pár kerülettel odább. Majd belekezdtem: - Figyeljetek! Van egy erdő... 17. kerületben. Oda soha, de soha be ne menjetek alkonyatkor! Vámpírszerű lények vannak ott. Élők, de vámpír életmódot folytatnak, egy kotorék a székhelyük, és két farkast megöltek. E mellett emberekre vadásznak. Mások, és egymás vérét isszák. Undorítóak! Képesek bárkit megölni, és olyan tökéletesen csinálják, hogy soha senki nem tudta Őket lebuktatni. Az ijedtség és a meglepődöttség ült ki az arcokra. Üveges tekintetek születtek mindenki szemében. Olyanok voltak mint a holtak. Ricsi ekkor kérdezte: - Erre hogy jöttél rá? Kortyoltam egyet a sörömből, és feleltem a kérdésére: - Egyik őszi délutánon, még világosban 2-3 óra magasságában arra sétáltam. Egy kicsit egyedül akartam lenni. Megéreztem a farkasvér szagát. Követtem az irányt, hogy honnan jön. Rátaláltam az egyikre. Egy karóval volt átszúrva a szíve. Aztán egy másik farkas szagát éreztem. Annak a torka volt elvágva. Utána átalakultam. Lapítva mentem és követtem az emberi vér szagát. Végül kilyukadtam egy kotorék szerűségnél. És ott szürcsölték a vért. Fal fehérek voltak, mint az igazi vámpírok. De ezeknek éreztem a testhőjét. A lélegzetük elakadt, de én megerősítettem a parancsom: - Soha.. De soha ne menjetek oda egyedül! Szerintem még én sem tudok velük elbánni. Mindenki igennel bólintott, mert látták, hogy véresen komoly az amit mondok. Csend lett. Csak a légvételek és a szívverések voltak hallhatók.

Majd mondtam: - Menjünk valahová? Vagy itt üljünk egész nap? Jenni felszólt: - Hát menjünk. Elindultunk kifelé, én becsuktam az ajtót. Megálltunk a kamion előtt. Még jó, hogy nagy kocsi, így mindannyian beférünk. Elöl van 2 ülőhely + sofőr, és még hátul is van. Befészkeltük magunkat a kocsiba, és indultunk is Vajkért. Útközben Ricsi Jennivel beszélt, én meg hátul ültem Regivel. Összenéztünk és mondtam Reginek: - Az elmúlt időkben eltávolodtál Tőlem. Most ettől függetlenül. Ettől a két naptól. Mert előtte mindig megöleltél meg ilyenek. Most meg nem tudom, hogy mi van. Ez így nagyon rossz. Regi elfordította a fejét és úgy mondta: - Most ne menjünk bele ilyenekbe. Fokozódott a feszültség kettőnk között és kicsit emeltebb hangon kérdeztem: - Mégis mikor akarod megbeszélni ezeket a dolgokat? Mindig azt mondod, majd megbeszéljük, és ennek semmi eredménye nincsen! Mért? Lehajtotta a fejét, és piszkálta a körmét, és mondta: - De most mért csinálod ezt velem? Egyre rosszabb volt a kedve, mint nekem is, és egyre feszültebb lettem: - Aki itt csinálja az ilyesmit, az egyedül Te vagy. Nem vagy képes a kérdéseimre felelni. Mert ha kérdezek valamit, akkor is kérdéssel felelsz. Így sosem tudom meg a dolgok miértjét. Ideges lett és egyben sértődött is: - Akkor csináld a fesztivált nyugodtan! Bazd csak el a kedvem, eddig jóformán miattad voltam mindig depis, ez az egy már mit számít?! Jenni és Ricsi csendben voltak, ugyanis hallották, hogy min veszekszünk. De én folytattam: - Te beszélsz? Amikor én voltam kibukva miattad több mint két éven keresztül?? Nem tudod milyen szar úgy ébredni, hogy keresel valakit, de nincs melletted, és nem tudod milyen szar az, ha azt az illetőt másokban keresed. Nem tudod milyen úgy lenni egész nap, hogy cigin, kávén, és pián élek, mert enni nem tudtam, és ráadásul meg is akartam halni! És fogalmad sincs arról, hogy milyen valakiben csalódni! Itt eltört egy mécses. Amit én törtem el. Könnyek szöktek ki szemén, és egyből a lelkiismeret ugatott nekem. Nem kértem bocsánatot, ugyanúgy ültem tovább. De fél percbe se telt, hogy könyörögjek, hogy bocsásson meg. Közelebb ültem hozzá és belekezdtem: - Ne haragudj! Nem tudom mi van velem. Egyre csak feszültebb vagyok. nem szólt semmit. Én még közelebb ültem hozzá és megakartam ölelni. Ekkor kitört belőle minden. Kaptam egy csúnya nagy pofont. Lehajtottam a fejem és eltávolodtam Regitől. Fél perccel később mondtam Jenninek: - Állj meg légyszíves! A visszapillantóba nézett, mert onnan látta az arcom és kérdezte: - Miért? Én csak mérgesen néztem a visszapillantóba és félre állt az úton. Én kimásztam a kamionból és mentem előre. De hogy hova indultam akkor még nem tudtam. Ekkor Ricsi kinyitotta az ajtót és utánam kiabált: - Hé! Állj már meg! Én nem álltam meg, de Ő szaladt utánam. Utolért, és elkapta a karom, így álltam meg és ránéztem, majd mondta: - Hova akarsz menni? Elnéztem balra, és feleltem: - Nem tudom. De jobb ha most egy ideig nem merészkedek Regi közelébe. Ricsi az arcom nézte és mondta: - Hát... jó nagyot kaptál. Idegesen feleltem: - Éreztem! De ez a saját hülyeségem. Rajta vezetem le a feszültségem, ez nem egészséges, és nem is igazságos. De... bocsánatot is hiába kértem. Pedig egy évbe kétszer ha megsértem valamivel, de.... Ricsi félbeszakított és mondta: - Azért valld be, hogy az durva volt, amit mondtál Neki, hogy nem tudja milyen másban csalódni! Megvakartam a fejem és mondtam: - Hát elég durva volt azt tudom. De megérdemeltem azt a pofont. De szó nélkül elfordultam és mentem az orrom után, és már csak annyit érzékeltem, hogy Ricsi visszaszállt a kocsiba és elhajtottak mellettem. Magamra és Regire is haragudva, szomorúan és életuntan mégis csak Rá tudtam gondolni. Az utamon egy kis kocsmát vettem észre az út szélén. Betértem és leültem a pulthoz. Kértem egy kupica tequilát. Aztán még egyet és még egyet. Aztán elszaladt gyorsan pár óra. Ott ültem tovább, és csak a kiürített poharak fenekére tudtam nézni, és egyfolytában arra gondolni, hogy hogy lehettem ekkora barom. Ráhúztam még egyet és még egyet. Este 10kor a zsebemben megcsörren a telefon. A kijelzőn Jenni neve volt. Felvettem és csak ennyit mondott Jenni aggódva: - Regi eltűnt!

Hirtelen fel sem fogtam hogy mi van és visszakérdeztem:- Micsoda? Veletek volt nem? Jenni egyre jobban aggódott: - Igen, de eltűnt és tuti hogy magától ment el. Nincs ötleted hol lehet? Picit gondolkoztam pár másodpercet. Majd mondtam: - De tudom! Ledobtam 5 ezer forintot a pultra és egyből sprintfutásba kezdtem. Rohantam az úton, autókat ugrottam át, piros lámpákon rohantam át, vonat síneken átrohanva értem oda. Az utca fénye eltűnik, és a szimatomra, hallásomra és látásomra hagyatkozva keresem Őt. Sűrű falombok, amiknek tetején táncol a szél. Farkasvonítás. Beljebb rohantam és rohantam a farkasok irányába. Megláttam 3 termetes példányt. Néztem Őket, Ők is rám. De fontosabb Regi. Szerencse hogy szél van, így jobban tudom, merre van, merről jön az illata. Egy kidőlt farönkre ugrottam fel, ahol Regivel szemben, egy vámpírszerű állt. Fente a kését, gyilkos mosollyal nézte Regit. De azok a dögök egyre többen lettek. Négyen álltak meg előtte és csak gonosz kacajt hallattak. Ekkor rohantam feléjük, emberként. Amikor Regi mellé értem akkor változtam át, csorgott a nyálam, végtelen düh, és agresszió tombolt bennem. Beálltam Regi elé. Azok a kések... ezüstből vannak. Egy vágás és Regi védtelen lesz. Okosan kell csinálnom. Majd Jenniék is előbukkannak a hátunk mögött. Hátráltam. A mancsaim kinyújtottam, végig a pofájukba néztem és vicsorogtam. Megvárom, míg az egyik támad, kitudok lépni a támadásából, és el tudom harapni a lábát minimum. 3 ember élete áll rajtam. Okosan kell cselekednem. Az egyik elkezd felém rohanni. Felugrottam, és a karmaimmal metszettem le a fejét, ami odébb gurult. Nem ért hozzám az ezüst. Na még három ilyen van. De már tudják, hogy hogy nem támadhatnak. Egyszerre hárman rohannak felém. Ha odébbállok, akkor Regi sérül meg, de ha nem, akkor én. Inkább én sérüljek. Rohantak felém, kettőt pofán tudtam csapni a mancsommal, de a harmadik.... egyenesen a hátamba döfte a 30centis ezüst pengés kését, és vagy háromszor megforgatta. Összeestem. Minden homályosodik. Ekkor Ricsi odarohan hozzám, elkapta a mancsom, és saját magát karmolta meg az én körmeimmel. Elsötétült a kép. Egy harapást érzek a bal combomon. Erre felkeltem és annyit látok, hogy egy másik vérfarkas csatázik ezekkel a korcsokkal. Nincs erőm felkelni. Szerintem itt a vég. Utolsó tekintetem még Regire vetem. Úgy akartam mindig meghalni, hogy Őt lássam utoljára. Annyira gyönyörű. És ha tudná mennyire szeretem. De fejem nekicsapódik a földnek, lassul a szívverésem. Hallom mi történik, de nem látom. Csend lett. Csak a felvert föld szaga érződik. Ekkor Regi rohan felém, és a fejem a kezében tartja. És könyörög: - Ne halj meg kérlek! Bárcsak eltudnám mondani. De remélem, hogy tudod. Könnycseppjei sűrűn potyognak az pofámra, és szívódik fel. Mintha jönne vissza az erőm. De egyre több könnycsepp, egyre több akarat és életerő. Felnyílnak a szemeim. A lélegzetem akadozik. Homályosan látok, de egyre javul. Tényleg Ő tart a karjaiban. A seb végül összeforr a hátamon, és nem fáj. Megmentette az életem. Visszaváltoztam emberré, és ránéztem, és csak a nevét tudtam mondani. Regi örömében könnyezett, végül magához szorított. Megpróbáltam felállni. Regi és Jenni segítettek. Ránéztem a farkasra, akiről kiderült, hogy Ricsi. Néztem a szemébe és mondtam: - Csukd be a szemed, és akard! Becsukta a szemeit és emberré vált. Körbenéz, látja a legyilkolt vámpírszerűket és mondta: - Bazdmeg! Ez kurva jó!!! Már értem mért jó vérfarkasnak lenni. Lehajtottam a fejem és csak csóváltam, majd mondtam Neki: - Fogalmad sincs arról, hogy most mit vállaltál magadra. Minden éjjel átalakulás, és vadászat. Ha hülye vagy akkor egyből lelőnek. De ha mindent jól csinálsz, akkor jól is laksz és el sem kapnak. Felemeltem a fejem és Jennire néztem, majd mondtam Neki: - Jenni! Beszélhetünk? Négyszemközt... Odébb sétáltunk és kérdeztem Jennit úgy, hogy ne hallják meg: - Figyelj! Most nagyon fontos kérdést teszek fel! Szerelmes vagy Ricsibe? Jenni nem nagyon akart válaszolni.. legalább is őszintén, de rávitte a lélek: - Igen! Elmosolyodtam és mondtam Jenninek: - Tudod, az hogy újra ember legyen... ahhoz egy olyan lánynak kell megcsókolnia aki szerelmes belé. Tedd meg érte! Kérlek!

Jenni gondolkozott egy kicsit és mondta: - Jó, rendben! Erre én örömmel töltve mondtam Jenninek: - Most idehívom Őket és egyből kapd le. És nyelves csóknak kell lennie! RICSI! GYERTEK! - kiáltottam. Ricsiék jöttek felénk. Jenni vett egy hatalmas mély levegőt, kifújta és amikor Ricsi ideért, egyből a nyakába ugrott és megcsókolta. Ricsi első három másodpercben tágra nyílt szemekkel csókolta Jennit, de utána Ő is becsukta és úgy nyalták-falták egymást minimum 7 percen keresztül. Mi regivel néha összenéztünk és zavarba jöttünk így másfelé néztünk el. Az 5. percnél már mosolyogtunk. Végül hetedik percnél abbahagyták maguktól a nyálcserét. Jenni Regire nézett és mondta Neki: - Beszéljünk légyszíves! Ők félre vonultak és én ott maradtam a sokkot kapott Ricsivel, aki nem fogta még fel, hogy mi történt. Ránéztem és elnevettem magam és mondtam Neki: - Törődj bele! Ez a sorsod! Ő is felnevetett, de nem bírt megszólalni. Én meg nem hallgattam ki a lányok beszélgetését, mert már leszoktam erről.

Jönnek vissza. Jenni megállt Ricsi mellett, de Regi egyenest felém jött és megölelt. Aztán abbahagytuk az ölelkezést. Mélyen a szemembe nézett, én azt se tudtam mi történik, majd lekapott. Ugyan olyan fejet vágtam mint Ricsi Jenninél szerintem, vagy még meglepődöttebbet. Miénk kevesebb volt mint hét perc azt hiszem. Abbahagytuk a csőrözést és Ricsi hangosan felkiált: - Nyolc perc! Rekord! Meglepődötten néztem Rá: - Nyolc? Ő csak mosolyogva bólogatott. Aztán gondolkoztam. Ha tényleg szerelmes belém, akkor nem tudok vérfarkassá válni. Hátrébb léptem Regitől, és koncentráltam, hogy átalakuljak. Becsuktam a szemeim. Izgultam, hogy most mi fog történni.

 

Az átalakulás............ megtörtént. Nem szeret. Csak Jenni erőltette Rá. Ránéztem Regire és látta szememben a keserűséget. Ekkor elrohantam Tőlük, csak futottam és futottam és nagyon leakartam vadászni valakit. De az erdőben rajtunk kívül senki sem volt. Végül farkasként hazáig szaladtam. Berohantam a kapun, és kapartam az ajtót. Anyám kijött. Addigra ember tudtam lenni. Látta, hogy izzadok és nagyon rossz kedvem van, odébb állt és nem kérdezett semmit. Bementem a szobámba és magamra csuktam az ajtót. Bedőltem az ágyba és csak sírni tudtam. A falat ütöttem. A vakolat lehullott mint őszi fákról a levél. Összezuhantam a szobámba és csak sírni tudtam. Az ablakhoz sétálva a holdat vonyítottam. Meggyötörten a földre zuhantam ismét. Arra tudtam gondolni, hogy az egész élet egy nagy átverés, és ez a dolog jobban fájt, mint amikor megforgatta bennem az ezüst kést az a féreg. Van egy pisztolyom. És ezüst töltényeim. 8 golyós régi Smith and Wessoun. Fogtam egy papírdarabot, és a golyókat annak segítségével helyeztem a tárba. Felöltöztem. Emberként születtem, emberként halok. Nincs értelme élnem, hiába vagyok egy vadállat. A telefonomon 45 nem fogadott hívás volt. Regi, Jenni és Ricsi hívtak, de nem vettem fel. Elsétáltam arra a hegyre ahol inni szoktunk. Leültem a tűzrakó helynél, és elmondtam egy utolsó imát. Könnyeim potyogtak a földre, és farkasok léptek elő a fák árnyékából. Nem jöttek közelebb. Érezték az ezüst fojtogató bűzét. Hátrahúztam a kakast. Bal kezemben a fegyver. Háttal állva a Gellért-hegynek és a farkasoknak, a csövet a szívemhez nyomtam. Felnéztem az égre kisírt szemekkel, és csak ennyit mondtam: - Szeretlek Regina! Hallottam, hogy fut felém. A ravasz egyre csak szökött a markolat irányába, és Regi ordította, hogy ne csináljam. Végül egy farkas segítségével terítettek le a földre, a pisztoly kizuhant a kezemből, és az öngyilkosság egy füstbe ment terv maradt. Ő nagyon sírt és ordította, hogy: - Mért? Mért akartál meghalni? Mért? De én csak az égre tudtam nézni, aztán ennyi csúszott ki a számon: - Mért nem hagytatok meghalni? Regi csak sírt és kérdezte: - Azért mert szeretlek! Becsuktam a szemeim és könnyeimmel küzköttem: - Ha szeretnél... nem tudnék már vérfarkas lenni. Mert úgy van, ha egy szerelmes embertől kapja a dög a csókot, akkor többet nem lesz vérfarkas. Csak csóválta a fejét és mondta: - Nem egyszer haraptál meg.... De... nem mertem elmondani... Egyből felültem és kissé ideges lettem majd kérdeztem: - Mitől féltél? Csak sírt és aztán megölelt. Kezdett hideg lenni. Tüzet kéne rakni, mert Ricsi és Jenni megfognak fagyni. Mondtam Reginek, hogy szerzek fát. Pár perc múlva visszatértem rengeteg fával.Sikerült tüzet raknunk.

A tűz fényében Jenni Ricsihez bújva ültek a földön. Regi és én meg farkasként melegítettük egymást a tűz közelében, és akartuk hogy ez az éjszaka soha ne múljon el...

Egy vérfarkas naplója

Minden olyan üres. A lakásomban a csend lenne az úr, hogyha a kitárt ablakon betörő huzat nem lenne. Kinézek az ablakon. Távolról látható a villámlás, s hallatszik a mennydörgés. Komolyabb vihar készülődik. Így nyárhoz képest szokatlan, hogy hűvös csapkodja a bőrömet. Az esőszag felüdít, és egy fokkal minden jobbnak tűnik. A papírokat, üres lakásomban csak a szél szórja szerte. Olyan furcsa ez a nappal, és érezhető az, hogy az emberek félnek, hogy most mi fog történni. Én egyáltalán nem félek. Így 19 évesen sok dolgot átéltem már. Apám nem volt velem amikor megszülettem, mert elhagyta anyámat, amikor teherbe esett. Nagyapám 2002-ben meghalt és így egy újabb felhő sétált a napom fölé. Anyámmal és nagyanyámmal éltem egészen 19 éves koromig. Egy új életedbe kezdtem bele. Egy önálló életbe, mert mit is érnék akkor, ha még mindig anyámékon lógnék. Benzinkutasként dolgoztam, csak kirúgtak, mert volt egy kolegám, aki nem volt szimpatikus, és én sem Neki. Ezért belefejeltettem egy parkoló autóba. Sikerült betörnöm a fejével a szélvédőt. Volt egy kisebb rendőrségi ügyem ebből, de azért nem csuktak le, mert még priuszom sincs. Hát most már van. De nem is érdekel az a majom. Ezek a gondolatok mindig a fejemben vannak, mint ahogy a volt barátnőm is. Nagyon sokat ártott nekem. Azt hittem, hogy szeret, de bebizonyosodott, hogy mégsem. Aztán egyik napról a másikra, csak úgy eldob, mintha valami használt zsebkendő lennék. Több mint 3 hónap elment az életemből feleslegesen. Másnap találkozott egy sráccal, nem tudom pontosan a nevét, de azt hiszem valamilyen Tamás. Na mindegy a lényeg annyi, hogy az exem terhes. Már nincs sok hátra szülésig, ha jól tudom most lehet a 3. hónapban. Azért nem sok az a hátra lévő 6 hónap, mert hamar elszállt. Lényeg, hogy a barátaim velem vannak, és ennél fontosabb nincsen. Erre akkor jöttem rá, amikor véget ért exemmel a kapcsolatunk. Nekem egyszer azt mondta egy idős nő, hogy: ,,Sose bánjak semmit, mert akkor azt láttam jónak, amit teszek''. Mennyire igaza van ebben. Mégis magamat vádolhatom, mert fejest ugrottam egy kapcsolatba. De hát az élet már csak ilyen, adunk-kapunk, nyerünk-vesztünk. De főleg tanulunk. Ezek a gondolatok, valahogy mindig bennem maradnak, egy életre. A felejthetetlen pillanatok, például amikor a Duna partján söröztünk éjszaka, vagy a barátnak hitt emberekkel anno ivászat a hídnál. Annyira szép képek, de sajnos az idő megfakítja mind ezeket, hogyha nem dugom el előle. De sajnos már megfakultak, mert egyre kevesebb dologra emlékszem belőle. Akit még nem felejtek el, Ő a nagyapám. Budapesten laktunk egy bérházban, ott nőttem fel. Minden napra jutott Neki rum, amit nagyon imádott, és minden napra megvolt a cigije. Nem volt alkoholista, néha ivott csak sokat, de miután bekészült, utána aludt is. A rumból csak kortynyit ivott, de ezt ismételgette bizonyos időközönként. De viszont egy zseniális elme volt. Mindent megjavított, amit csak a kezébe adott az ember. Amiről rutinos szerelők is lemondtak, Ő megcsinálta. Ebben a dolgokban nem ismert lehetetlent. Lámpákat csinált, meg asztalokat, és székeket, és csinált is egy hamutartót, amit nem is tudom milyen lemezből készített. Minden egyes tárgy, amit az Ő ügyessége és akarata szült meg, egytől-egyig felbecsülhetetlen kincs a számomra. De ezek a tevékenységei véget értek. 2002-ben meghalt, és többé nincs az a nagypapa, aki elvisz engem a boltba, megjavítja a biciklimet, aki mesél a háborúról, aki mesél a tapasztalatairól. Egy valami nagyon belém ivódott. Amikor kicsi voltam 5-6 éves, az ágya mellett álltam, és néztem Őt és azt mondta:

,, Már féllábbal a koporsóban vagyok....Ha meghalok.... sírni fogsz?'' A kisgyerek énem akkor egyből rávágta az igent. De ez egyértelmű volt, mert ha 6 évvel utána mondja, még akkor is megértem. Az a hat év hamar véget ért, és bárcsak most is még csak ezt kérdezgetné. De nem lehet. Nincs többé, csak képeken és az emlékeinkben, és a szívünkben. Ezek az emlékek keresztként szolgálnak a hátamon, mert annyira szeretném még elérni Őt is, de nem érem el. Egy nagy sóhajt szültem meg ebben a pillanatban, és csak nézek ki az ablakon. A vihar egyre közeleg, én a villámban, és a felhőkben gyönyörködöm, amikor valaki a nyugalmat megzavarja három kopogással az ajtómon. Ki lehet az? Kérdeztem magamtól. Hát a kíváncsiság odavezetett, és le nyomtam a kilincset, amikor ott állt egy lány. Őt látván, a kilincs a kezemben maradt, és tátott szájjal néztem gyönyörű kék szemeibe, és néztem, ahogy a huzat óvatosan lebbentgeti bársonyos barna haját. Egy mukkanás se hagyta el a számat, ugyanis annyira sokkolt a gyönyör, hogy nem voltam erre képet. De Ő látta rajtam, hogy milyen bamba vagyok, amitől elmosolyodott, és megtörte a csendet.

- Szia! - mondta bársonyos hangon. Én még kapkodtam a levegőért titkon, de sikerült válaszolnom:

- Szia!

Ezután beszélgetésbe elegyedtünk:

- Én itt lakom a szomszédban, és vihar van készülőben, gondoltam átszólok, hogy csukd be az ablakot meg ilyenek...

- Ő... értem... kösz..köszi. - Akadoztak a szavaim és csak hebegtem-habogtam -

Én néztem tovább a lányt és csak gyönyörködtem a szépségében. Ekkor eszembe jutott valami:

- Oh, bocsi, ne haragudj csak.. kicsit... szétszórt vagyok mostanában. Nincs kedved bejönni meginni valamit?

Mintha a lány ezt a kérdést várta volna, hirtelen nagyobb mosoly ült ki az arcára és válaszolt:

- Hát, végül is van időm.

Odébb álltam az ajtóból, hogy beférjen mellettem. Nagyon jó illata már az elmémbe telepedett. Becsuktam az ajtót, és felé fordultam, majd mondtam Neki, hogy:

- Foglalj helyet nyugodtan! Várj becsukom az ablakot!

A lány leült, és amikor indultam volna az ablak felé, mondta:

- Ne! Hagyd nyitva. Olyan üdítő és nyugtató ez az illet.

Néztem a lányra és csak ennyit mondtam:

- Jó, Oké, nyitva hagyom. Akkor mit szeretnél inni? Ne várj! Szereted a bort?

A lány ismét elmosolyodott és válaszképpen adta:

- Csak a vöröset szeretem.

- Szuper!

A konyhaszekrény felső kis boxában volt egy üveg vörösbor, amit még pár hete vettem jó drágán.

Leemeltem a bal kezemmel, és a jobbal csuktam be a konyhaszekrény ajtaját. Aztán máris a dugó húzóért nyúltam. Szépen óvatosan beleszúrtam a húzót a parafába, megcsavartam párszor és már ki is húztam. Ekkor a másik szekrényből kivettem két boros poharat. Egy kezembe volt a két pohár, a bal kezemben pedig a boros üveg. A poharakat letettem az íróasztalra, ami az ablaktól 4 méterre lehet, és öntöttem a bort. Közben éreztem, hogy a lány engem néz. Megtöltöttem a poharat, és az egyiket odanyújtottam Neki. Elvette és mondta:

- Köszönöm!

Annyira bódítóan nézett rém, és úgy éreztem magam, mint aki már hat litert ivott ebből a borból. De én csak Őt tudtam nézni, és a vadító mosolyát. A húzat lebegtette a haját gyengén, mintha bársonyfüggöny lenne. Ezután koccintottunk, és leültünk a fehér kanapére, ami a falnál van. Majd elkezdett kérdezgetni:

- Amúgy elárulod a neved?

- Persze, Mickey vagyok, örvendek!

- Én Alexa.

Alexa. A neve egy életre belém ivódott mint az összes többi emlék, és csak néztem, és erős szimatomnak köszönhetően éreztem az illatát. De ha nem lenne erős szaglásom, akkor is érezném. Utána tovább kérdezgetett:

- Egyedül laksz itt?

- Igen, anyámék pár kerülettel odébb laknak.

- Hogyhogy egyedül?

- Tudod, elhatároztam, hogy önálló életet akarok élni, és nem bújhatok mindig anyám mögé, hogy segítsen ebben-abban.

- Szüleid mit szóltak ehhez?

- Hát, nem díjazták, és úgy érezték, hogy hamar kirepülök a fészekből. De természetesen megértettek engem.

- Az már jó, hogyha önálló akarsz lenni. Na és, hogy bírod itt egyedül?

- Szokatlan. Mert társasági lény vagyok, és olykor zavar az egyedüllét, de annyit tudok gondolkodni bizonyos dolgokon, amennyit csak lehet.

- Érdekes. Nem sok ilyen srác van mint Te.

Elmosolyodtam, sőt.. egyenesen zavarba hozott, és a gombócot a torkomban próbáltam egy korty borral leönteni. Utána átvettem én a kérdezgetős szerepet:

- Na és Te? Szüleiddel laksz itt?

- Igen, anyámmal és apámmal meg a testvéremmel.

Épp, hogy befejezte a mondatot, egy ismételt kopogás zavarja meg kettőnk romantikus együttlétét. Hátra fordultam az ajtóhoz, és kérdeztem: - Hát ez meg ki lehet? - Letettem a poharat az asztalra, Ránéztem Alexára és mondtam Neki:

- Ne haragudj! Egy pillanat és jövök.

- Oké, csak nyugodtan! - A mosolyt ehhez is hozzátette.

De kellemetlenül éreztem magam, hogy pont ilyenkor jön valaki, és fel kell állnom, megszakítva a gyönyörködést. Odalépek az ajtóhoz. Lenyomom a kilincset, húzom magam felé az ajtót. Az ajtó előtt a volt barátnőm állt. Csak ennyit kérdeztem:

- Mi a francot akarsz itt?

Rosszkedvű volt, láttam Rajta. Igazából egy cseppet sem aggasztott, mert lecserélt egy másik srácra, és én már szakításunk után túlléptem, körülbelül két héttel azután. Ekkor mondta:

- Csak gondoltam benézek hozzád.

- Ahha értem. Ide jössz, mintha mi sem történt volna kettőnk között. Terhes vagy, és még azután hátba is szúrsz. Hol van a pasid?

Ingerül voltam, és emelt hangon beszéltem Vele. Ekkor elkezdett könnyezni, és mondta:

- Elhagyott.

Nem lepett meg, mert tisztában voltam azzal, hogy előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. Majd mondtam Neki:

- Én megmondtam, hogy ez lesz! Most sajnálatért jöttél ide?

- Nem! Egyáltalán nem! Csak bocsánatot szeretnék kérni, ahogy szakítottam Veled!

- Én már megbocsátottam! De túl is léptem! És ne várd tőlem, hogy most a nyakadba ugorjak. Amúgy is vendégem van, szóval ha nem haragszol...

- Értem. Akkor majd valamikor beszélünk! Szia!

- Szia!

Dühödten csuktam be az ajtót. Alexa látta az arcomon, hogy ideges vagyok egy szinten, és hogy próbálom visszafojtani. Ráadásul minden egyes szavainkat hallotta. Majd mondtam Neki:

- Ne haragudj, csak az exem... mindig ilyen rosszul időzít.

Alexa felállt, a bort letette az asztalra, rám nézett és mondta:

- Ne aggódj! Semmi baj! De jobb, ha én most megyek.

- Menni akarsz?

Alexa elgondolkozott egy picit, hogy mit is mondjon, és erre ezt felelte:

- Nem. De látom, hogy ideges vagy és talán jobb ha egyedül hagylak.

- Nem! Maradj kérlek. Csak egy picit még. .......Kérlek!

Egy kisebb csönd kerekedett, és végül válaszul adta:

- Hát rendben!

- Köszönöm!

Alexa visszasétált a borért és én is elvettem az asztalról, majd ugyanoda leültünk, és megkérdezte:

- Megkérdezhetem, hogy mért szakítottatok?

Sóhajtottam egyet és mondtam:

- Persze! Egy szóval talált mást, akivel jobbnak látta a jövőjét.

- Akaratlanul is hallottam, hogy terhes..

- Igen az. A pasija Tomi, mondta, hogy tartsa meg. Dalma utálja a gyerekeket, és mégis megtartja. Örült annak hogy terhes, meg minden ilyesmi, és én megmondtam a barátaimnak, hogy a srác ott fogja hagyni. Mindenki egyetértett velem.

- Értem. Hát szomorú, hogy ilyen felelőtlen.

- Igen az. Én Őt nem sajnálom, csak azt a kis gyereket, aki úgy fog felnőni, mint én.

- Ha szabad kérdeznem, te hogy nőttél fel?

- Amikor anya terhes lett velem, akkor apám lelépett. Kétszer láttam össz-vissz. Egyszer 3 hónaposan, amire ugye nem emlékszem, és egyszer 5 évesen, amikor nyáron unokatesómmal kint kosaraztunk, és anya is ott volt. Nagyon gyorsan eltűzött onnan. Még az arcát se láttam.

- Ez szomorú...

- Én meg bosszút fogadtam. Ha meglátom valahol, vagy találkozom Vele, akkor annak nem lesz jó vége.

- Ne csinálj hülyeséget. Nem ér annyit, egy ilyen ember.

Lehajtottam a fejem és ezt mondtam:

- Talán igazad van.

Alexa látta rajtam a rossz kedvet, ezért letette a bort, a kanapé mellett található éjjeliszekrényre, és megölelt. A bort a földre tettem. Annyira felemelő volt, hogy pár perce ismerem, és mégis ölel. Erőt adott nekem, és már így is nagyon megfogott. Közben az illatával töltöttem meg azt az űrt, ami bennem volt. Egyre csal szűnik az üresség és szűnik. Elkezdtem érezni Alexán, hogy fázik, és remeg, ekkor kérdeztem:

- Becsukjam az ablakot? Remegsz.

- Igen légyszíves. De nem akarlak elengedni.

- Megoldjuk. Ugyanígy ölelhetsz, csak mindketten odamegyünk az ablakhoz és becsukjuk.

- Jó rendben.

Felálltunk mint egy sziámi ikerpár. Én felrúgtam a bort, amire mindketten odanéztünk, és mondtam Neki:

- hagyd csak, menjünk tovább!

- Jó!

Odamentünk az ablakhoz, én meg félkézzel becsuktam. Visszamentünk a kanapéhoz, és majdnem beleléptem a vörösbor tócsába, de kikerültem. Visszaültünk, és ugyanígy ölelt, és közbe mondta:

- Tudod milyen régen öleltem meg valakit? Engem is régen öleltek meg.

Gondolkoztam, hogy erre mit is mondhatok. Megvan!:

- Örülök, hogy én vagyok hosszú idő után az első. De ugye nem vagyok büdös?

Ezen elkezdett nevetni, és a nevetés után ezt mondta:

- Bolond vagy!

- Igen tudom!

Ekkor az ölelkezés közben, az ajkaim az arca felé irányítottam, amikor puszit akartam adni az arcára, de megkérdeztem Tőle:

- Szabad?

- Igen!

Adtam egy puszit az arcára. Bársonyos bőrének az íze mindent felülmúlt. A farkas mélyen bennem vonított. Csak én hallottam, senki más. Utána a puszit én kérdés nélkül visszakaptam, ami még több energiával töltött el, és a farkas még jobban vonyított bennem, mintha csak a teli Holdat ugatná. Az ölelkezés végül megszakadt, amikor Ő akarta abba hagyni és ezt mondta:

- Most jobb ha megyek Mickey.

- Jól van, menj csak ha szeretnél.

Felállt, a pólóját egy kicsit lejjebb húzta és mondta:

- Köszönöm a bort, és ezt a délutánt!

- Igazán nincs mit, ha gondolod valamikor megismételhetjük.

- Persze! Örömmel! - a mosoly csak megint az arcára visszatért.

Elkísértem az ajtóig. Kinyitottam és rám nézett, majd mondta:

- Akkor majd, valamikor még beszélünk. Biztosan találkozunk még.

- Oké rendben, itthon bármikor megtalálsz.

- Rendben. Szia! - Mosolyodott el megint.

- Szia! vigyázz magadra! - Elmosolyodtam én is.

Ő ment balra és én néztem, amíg le nem kanyarodott. Utána visszaléptem a lakásomba, és becsuktam az ajtót.

Háttal az ajtónak támaszkodtam és kifújtam a levegőt. Istenem, hogy lehet valaki ilyen gyönyörű? Hogy tud valaki egy vad farkast meg szelidíteni, pusztán a látványával? Dalmánál háromszor szebb, okosabb, megértőbb, kedvesebb és aranyosabb.

Az illatát még mindig érzem a pólómon. Aztán elindultam a felmosó fáért, ami ott van a kis konyhában, ahonnan kivettem a bort. Megmarkoltam, és odamentem a bor tócsához, hogy feltöröljem. Törölgettem, mind eközben csak Alexa járt a fejemben, és csak Rá tudtam gondolni, és ezekre az örömteli percekre. Feltöröltem. Vissza mentem a vödörhöz, és belemártottam a felmosófejet a vízbe. utána kicsavartam belőle a vizet és otthagytam.

Odamentem a kanapé elé, és belevetettem magam a kényelembe. A falon az órát néztem. Vártam, hogy mikor kel kel fel a Hold. Este hét óra, még pár perc, és a Hold már is fent lesz. A hallásom erős és éles, ezért kiabálást hallok az egyik lakás elől. Alexa hangja. Az ajtót jóformán kitépve a helyéről csaptam ki, kiléptem a küszöb mögé és a folyosón balra fordulva látom, hogy egy fiúval kiabál:

- Fejezd be! Nincs folytatás, hagyjál békén.

- De Alexa, egy percet adj!

- Nem adok egy percet sem! Takarodj innen!

A fiú kb olyan magas mint én, fekete göndörös hosszabb haja van, és elég gyenge. Elindultam Alexáék felé, és a srác mellé álltam, majd a srácra néztem, aztán Alexára. A lányon megakadt a tekintetem és kérdeztem:

- Valami gond van?

A srác ingerülten néz rám és kérdezi:

- Te meg ki vagy? Szupermen?

Ránéztem a srácra, és mondtam Neki:

- Nem. Én az vagyok aki pár másodpercen belül kidob az ablakon!

- Hú, de kemény itt valaki!

Az erőszak semmit sem old meg. Alexára néztem és mondtam Neki:

- Menj be! Csukd be az ajtót! Majd kopogok ha végeztem.

Tette amit mondtam, bezárta az ajtót kulccsal, viszont éreztem, hogy a lány fél. A srác rém nézett, és látta, hogy torzul az arcom, és elcsodálkozva nézett rám. Nem hagytam hogy egy szó is akár elhagyja a száját. Betapasztottam, és közben alakultam át. Amikor teljesen átalakultam, és éreztem a srácon a félelmet, fogtam és kilöktem az ablakon, ami a folyosó végén található. Ezután én is utána ugrottam. Négy emeletet zuhantunk. A srác egyből meghalt. Nekem eltört pár bordacsontom, és a lábaim. Két másodperc se kellett és összeforrtak. A srác tetemét a hátsó parkolóba vonszoltam, ahová senki nem lát a fáktól. Ott szépen vadállat módjára elkezdtem enni a húsát. A csontjait is muszáj voltam felfalni, ugyanis nyomokat nem hagyhatok. 10 perc után végeztem Vele, amikor hallom a kapu nyílását. Én berohantam egy furgon mögé. Alexa volt az. Éreztem az illatát, és Ő rémülten nézett körbe. Nagyon félt, gondolom azt a srácot, és engem keresett. Én az autók mögött suhantam, de nem vett észre. Fogalma se volt arról, hogy egy vérfarkas ólálkodik abban a parkolóban, ahol minket keres. Visszarohant a házba. Hallottam, hogy csattant a kapu. A mai vacsorám is megvolt, ezért nem volt baj. Az autók mögött egy nagyon sűrű levelű bokorba befeküdtem, fejemet a mancsaim közé tettem és vártam a reggelt. Telt az idő, és az eső csak esett. Kicsit elszunnyadtam, mert megtömtem a hasam, egyszóval jól laktam. Jézusom! Már hajnal négy óra lehet. A Hold még mindig fent van. Meg kockáztassam, hogy visszamegyek a lakásba? Mi van akkor ha Alexa vár engem és figyel? 4. emelet. Hát próbálok visszamenni a hátsólépcsőn, és csendben besunnyogni. Hátrarohantam a hátsó bejárathoz. Csak most ne találkozzak senkivel. Óvatosan bementem. Nagyon lassan lépkedtem, hogy még véletlen se csapjak zajt. Felmászok a negyedikre körülbelül 5 perc alatt. A lépcsőházból kikukkolok a folyosóra, hogy vajon ki lát. Senki. Mindenki alszik. Az ajtómat nehéz kinyitni így mancsokkal, de megoldottam. Bementem. Az ajtót bezártam, és odahúztam egy széket. A lakásban elbújtam a konyhában, ahonnan kivittem a bort. Lefeküdtem a földre. Majd felkelek. A fejem a mancsaimra tettem ismét, és lassan elaludtam.

Felébredtem a kis konyhában meztelenül. Reggel 8 óra. Jaj, Jézusom! Fel kellene öltöznöm. Azonnal a ruhás szekrényhez rohantam, és felvettem pár cuccot. Kinyitottam az ablakot. A Nap gyönyörűen sütött és már elég meleg van. Egy kis rendformát csináltam, hogy ne legyen nagy a kupi, mert ha Alexa legközelebb átjön, akkor nem akarok beégni. Bekapcsoltam a tv-t, és közben rendet raktam. Összeszedtem az újságpapírokat amit a szél szétszórt a lakásban, felmostam a parkettát, letörölgettem az asztalt, az ágyamon huzatot cseréltem, kitakarítottam a wc-ben is. Fél 11-re végeztem. Huh, kimerítő dolog a takarítás. Belenézek a tükörbe. Semmi árulkodó jel nincs a tegnapról. Jajj, Istenem, ez a vadállat, ami bennem él mikre képes. Fogat is mostam. Végig néztem magamon, hogy nincs e valahol vérfolt. De nem találtam hála Istennek. A fogmosó kellékeket visszatettem a mosdóra. Ezután megengedem a vizet a zuhanyzóban. Muszáj kicsit lecsutakolnom magam, mert eléggé furcsa illatom van. Lezuhanyoztam 15perc alatt. Még kiélveztem a víz csodáit. Ekkor kiléptem a zuhany alól, és elzártam a vizet. Megtörölköztem. Kopogtak!. Felveszem a boxer alsóm, és a papucsom, majd kisétálok. Törölgettem közben a hajam. Ajtót nyitok, és Alexa áll ott, arcán az aggodalom dominál, majd kérdezi:

- Mi történt tegnap?

- Szia! Gyere be4

Becsuktam az ajtót, kezemben a törölköző és mondtam Alexának:

- Nem tudom ki volt ez a gyerek, de.... önszántából kivetette magát az ablakon. Kinéztem és ott feküdt a földön, de mozgott. Lerohantam a lépcsőn, hogy megnézzem mi történt Vele. Mire leértem, addigra hűlt helye volt. nem találtam sehol. De még vért sem az aszfalton. Körbenéztem rendesen. Minden kocsi alá és mögé bekukkantottam, végig néztem a lépcsőházat, de seol senki.

- Biztos nem csináltál Vele semmit?

- Nem. Tudtommal nem.

Alexa jön felém, és megölel, közbe mondta:

- Annyira féltem, hogy bajod esik!

- Ne aggódj! Semmi nem történt.

Elkezdett könnyezni. Éreztem a könnyeinek illatát. Majd eltoltam magamtól, és a szemébe néztem, miközben a felkarján volt mindkét kezem, és kérdeztem:

- Miért sírsz?

Letöröltem a könnyeit az ujjaimmal, de csak sírt és sírt. Egy szót sem mondott. Odavezettem a kanapéhoz, és mondtam Neki:

- Ülj le és próbálj lenyugodni, oké? Hozzak inni?

Ő csak bólogatott, mert annyira meg volt ijedve és nem tudta mi történt. Nem hitt Nekem szerintem. de talán mégis, remélem, hogy igen. Amíg a pohárért nyúlok, és töltöm meg ásványvízzel, addig az van a fejemben, hogy nagyon szégyellem magam azért, amiért átvertem. De ha elmondanám az igazat, vagy bolondnak nézne, vagy menekülne és elmondaná otthon. Akkor kihívják a rendőrséget és lelőnek. Bár sokra nem mennek a fegyvereikkel, de kinek kell a felhajtás? Na viszem is a vizet a síró lánynak. Leguggolok elé és nyújtom Neki.

- Tessék! Igyál nyugodtan!

Én arrébb léptem a másik éjjeli szekrényhez. Kinyitottam az ajtaját ás kihúztam a fiókot. Onnan vettem ki zsebkendőt, és azt is átnyújtottam Neki. Letette a poharat az éjjeli szekrényre, a lámpa mellé, majd megtörölte az orrát. Leültem mellé, és megfogtam a karját és kérdeztem:

- Na, jobban vagy?

A lány szipogott még egyet-kettőt, és válaszolta:

- Igen, köszönöm!

Kis csend volt, csak a tv-ben ment egy reklám. Ekkor megint Ránéztem, és kérdeztem:

- De miért sírtál?

- Mert megijedtem.

- De mitől?

- Attól, hogy valami bajod esett.

- De nincsen semmi bajom! Láthatod.

Kisírt szemei alatt előtűnt egy mosoly, ami olyan volt, mint két fekete felhő között a napsugár. A nyakamba borult, és ismét ugyanaz a felemelő érzés volt bennem, mint a tegnapi nap folyamán, amikor ugyanitt, ugyan így ölelkeztünk. Végül most Alexa törte meg a romantikus pillanatot. A kezeimre nézett és mondta:

- A körmeid alatt vér van.

- Húst vágtam. Lehet arról maradt rajtam.

- Mit főzöl?

- Szerintem rántott húst csinálok rizzsel, és tartár mártással. Itt maradsz ebédre?

- Hát, maradhatok!

Ekkor mind a ketten elmosolyodtunk, és végül mondtam Neki:

- Akkor megyek főzni.

- Segítek.

- Jól van, gyere!

Megfogtam a kezét, és elindultunk a konyhába. A hűtőt kinyitottam, és 12 db tojást vettem ki, ami egy tartóban volt. Becsuktam a hűtőt, ezután kinyitottam a felső szekrényt, ahonnan lisztet, és prézlit vettem ki, egy egy doboz rizst. Elővettem egy tányért a lisztnek, egy tányért a tojásnak, még egyet a prézlinek, és még egyet a bepanírozott húsnak. Ezután Alexa beleöntötte a kellékeket a tálakba. Én addig elővettem egy serpenyőt, és a tűzhelyre helyeztem. Elővettem egy lábast, és engedtem bele vizet. Azt is a tűzhelyre tettem, és begyújtottam alá a gázt. A serpenyőbe olajat öntöttem, de közben fél szemmel Alexát néztem, ahogy aranyosan önti a prézlit a tálba. Ekkor kihúztam a fiókot, és kivettem egy fakanalat, és egy villát, hogy majd a kirántott húst, beletegyem egy tálba. A készen levő húsnak kivettem még egy tálat. Alexa már be is panírozott egy pár szelet húst, és én a serpenyő alatt begyújtottam a gázt. Amíg melegedett az olaj, addig Alexát néztem. Utána egy pillanatra rám nézett, és közben panírozta a húst, elmosolyodott és kérdezte:

- Mi az?

Én néztem és csodáltam a szépséget. Pár pillanat múltán válaszoltam:

- Semmi, semmi. Csak tegnap jöttél át először, ma meg velem főzöl. Ez így tök jó!

- Igen, holnap meg már a feleséged leszek.

- Jó lenne,

Alexa csak viccből mondta szerintem, de annyira meglepődött, hogy kiejtette a húst a kezéből. Én is megleptem magam annyira, hogy majdnem lelöktem az olajat a tűzhelyről. Nagyon ciki volt a szituáció számomra, és Alexát az előző mondatommal zavarba hoztam. csinálta tovább a panírozást, de még mindig elpirult volt. Én sem mertem egy szót se szólni, mert nem tudtam mit. Alexa csak átnyújtotta azt a tálat, amiben a bepanírozott nyers hús volt. Én beletettem három szeletet a forró olajba, majd a talán visszaadtam Alexának. A csendet a tv, és a sercegő hús az olajban törte meg. Fél szemmel figyeltem, és néha Ő is rám-rám tekintgetett. Egyikőnk se mert szólni. A víz elkezdett forrni, ezért három csomag rizst beletettem főni. Elővettem egy nagyobb tálat a rizsnek. Letettem a pultra, ahol a húst panírozta Alexa. Három szelet hús kirántva, és beletettem az üres tálba. Utána ismét hármat tettem bele, de Alexa még mindig egy szót sem szólt. A rizs megfőtt. Kivettem a tálba a zacskókat, felszakítottam és beleöntöttem. A vizet kiöntöttem a csapba, és oda is tettem a lábast, amiben főtt a rizs. Az utolsó szelet húst tettem a tányérra. Ezután megtörtem a csendet:

- Ebben a csapban is moshatsz kezet.

Közben a lisztes, tojásos, és prézlis tálakat is a csapba tettem. Ekkor az egyik asztalt, ami két szenélyes, kihúztam a szoba közepére, a kanapé elé. Odahúztam két széket is. Odamentem a szekrényhez, és elővettem egy terítőt. Lefedtem vele az asztalt. Alexa nem figyelt oda mertmég a kezeiről mosta a tojást és a prézlit, ami ráragadt. De biztosan tetszeni fog Neki, amit összeügyködök. A fiókból elővettem két gyertyatartót, amik aranyból voltak. Letettem az asztal közepére, és ugyanabból a fiókból, amiből a tartókat vettem ki, előhúztam két piros gyertyát és beleszúrtam. Alexa már törölte a kezét, ezért siettem. Kivettem két boros poharat, és siettem az asztalhoz. Letettem. Alexa megfordult és megleptem ezzel az asztalos dologgal, kicsit eltátotta a száját. Ekkor oda vittem két lapos tányért, és két mélyebb tányért. A lapos tányért tettem le először, és arra tettem rá a mélyebbet. A fiókból előrántottam két kést, és két villát, meg kanalat, és odavittem letenni a tányérok mellé. Visszamentem a rizsért, és szedtem Alexának és ez után magamnak. Utána a rizst visszatettem a tűzhelyre. Ezután a húst vittem oda, és kitettem Alexának kettőt, és magamnak is kettőt. Visszavittem a pultra, és szalvétáért nyúltam a legfelső polcra. Levettem kettőt, és félbehajtva őket, egyet-egyet a tányérok mellé pakoltam. A másik bort is elővettem a felső szekrényből. A pultnál kinyitottam, és odavittem az asztalhoz. Alexa csak állt és nézte, hogy mit csinálok. A két boros poharat a negyedéig töltöttem meg, végül az üveget letettem az asztalra a két gyertya közé. Kihúztam a széket és mondtam Alexának:

- Foglalj helyet! Ő leült és én is odasétáltam a székemhez majd leültem és mondtam:

- Jó étvágyat!

- Köszönöm, Neked is jó étvágyat!

Elkezdtünk enni. Megtömtük a hasunkat, de én még titkon éhes voltam. Nem akartam többet enni, mert az tök ciki, hogyha én eszek és Ő nem. Amikor befejeztük, akkor mondtam Neki:

- Van egy ötletem!

- És mi az?

- Pihenjünk, és utána menjünk el sétálni, jó?

- Rendben. Hová menjünk?

- Hát nem tudom. Jó idő van, el leszünk kint az utcán.

- Oké. - mosolyodott el -

- közben fagyizhatunk is.

- Egyre jobb - mondta mosolyogva -

Amikor jól bekajáltunk, mondtam Neki:

- Nem dőlünk el a kanapén, és nézünk valami filmet?

- Hm, hát.. menjünk

Felálltunk. Az asztalt visszahúztam a helyére, és a székeket is. Leültünk a kanapéra, és kérdeztem Tőle:

- Milyen filmeket szeretsz?

- Hát végül is mindent.

- Horror?

- Jöhet.

Odamentem a polchoz és kerestem valami értelmesebb horrort. Kivettem egy tokot a sorból és kérdeztem:

- Underworld?

- Már láttam, de nézzük meg. Imádom a vérfarkasokat.

Ekkor néztem Rá és mosolygott. Olyan aranyos volt, de ha tudná, hogy én a kedvenc lénye vagyok. De odaléptem a DVD lejátszóhoz, kinyitottam, betettem a lemezt és pörgettem is a filmet. Leültem mellé. A függönyt behúztam, hogy sötétebb legyen és rendesen lehessen látni. Néztük a filmet és Alexa tudta nélkül is egyre szorosabban ült mellettem, és végül a karomat átfogta, felhúzta a térdét és izgulva nézte a filmet. Én egy-két jelenetet látok a filmből, mert mindig Alexa mesés arcát nézem. Annyira aranyos, ahogy így ül, és izgul. Végül én is ölelem Őt, de igazából a filmre koncentrál és szerintem nem nagyon fogja fel, hogy mi van a külvilágban. Ez ment egészen a film végéig. Amikor vége lett a mozinak, akkor jött rá, hogy nagyon közel ül hozzám. Ekkor arrébb akart ülni, de nem engedtem. Csend volt. Utána kérdeztem Tőle:

- Na megyünk fagyizni?

- Igen, menjünk.

Felvettem a cipőmet, és a pénztárcám zsebre vágtam, és mehetünk is. Nem messze a fő útnál van egy fagyizó, és oda tartottunk. Útközben rákérdeztem, hogy ki volt az a tegnapi csávó:

- Ki volt az akit tegnap elzavartál?

- A volt barátom. Nem képes felfogni, hogy vége.

- Hát Dalma is most ezt játssza el. Annyira idegesítőek tudnak lenni. De mit várunk az exektől?

- Na hát igen, én is ezt szoktam magamtól kérdezni.

- Igazából nem érdemelnek annyit se, hogy rájuk gondoljon az ember. Főleg ha olyas valamit csináltak, amit nem kellett volna, amivel fájdalmat okoztak, vagy megbántottak. Nem értem meg Őket, hogy lehetnek ilyenek. Váltig állítják, hogy szeretnek meg ilyesmik, és végül jön egy hátba támadás, amit sose tudok megérteni, hogy mért kell. 24 lányban csalódtam eddig. Nem mindegyikkel jártam, csak a nagy részük kihasználta, hogy körbeugrálom Őket.

- Na látod? Ez az amit egy lánynál sem szabad. A mai lányoknak az kell, akit nem érnek el teljesen.

- De sose bírtam ezt megérteni. Mindent megadok Neki, és erre megcsal, vagy lelép szó nélkül, vagy lecserél... Mért nem jó a nőknek az ha valaki szemét velük?

- Nem tudom.

- Hát én sem tudom. De bár egyszerű a megoldás. A két nemnek más a gondolkodás módja, és mind a két nem máshogy gondolkozik. Mi nem értjük a legtöbb nőt, és a legtöbb nő nem ért minket.

- De én megértelek.

- Tényleg?

- Igen. De tudod... félek attól, hogyha rám talál egy értelmes srác akkor vele is olyan leszek, mint általában a fiúkkal. Megbántom Őket és nem felel meg az amit adnak.

- Szóval Te is a legtöbb nő közé tartozol.

Csend lett Alexa egy szót nem szólt utána, csak lehajtott fejjel ment előre mellettem. De megtörtem a csendet:

- Tudod... Nem egyszerű ennyi csalódás után talpon maradni. Amennyi lány, annyi variáció. Mindegyik máshogy bánt meg, és annyira rossz.

- Megértelek

Alexa elszomorodott. Ez szemmel látható volt rajta. Aztán megálltam, Ő is megállt. Elé léptem, felemeltem a fejét és kérdeztem:

- Mért vagy szomorú?

Kisebb csend után mondja is:

- Hát... Mert most ébredtem Rá, hogy olyan vagyok mint a többi lány.

- Ugyab már. Akkor nem lennél itt velem. Nem?

- Nem tudom.

- De ha rossz kedved van az semmin nem javít, az csak elrontja az enyémet is. Hidd el jobb ha mosolyogsz az az egyik legvonzóbb erényed.

Erre elmosolyodott, és ekkor én is, és mondtam:

- na ugye. Gyere menjünk.

Megfogtam a kezét és mentünk a fagyizó felé. Már oda értünk. Bementünk én Alexára néztem és kérdeztem:

- Milyet kérsz? Kérhetsz többet is!

- Hát... csoki, vanília.

- Oké.

A boltosra néztem és ezt mondtam:

- Két csoki vanília fagyit kérek.

- Máris adom Uram!

- Köszönöm!

Alexa rám néz, elmosolyodik és kérdezem:

- Na min mosolyogsz?

- Nem tudom, hagyjál.

Én is elmosolyodtam ahogy bohóckodik, annyira aranyos. Mért Istenítem ennyire? Nem volna szabad.

A pultos belerakta a fagyi tartóba a fagylaltokat, és kérdezte:

- Még valamit adhatok?

- Mást nem kérünk, köszönöm!

- Az 400 lesz.

Pont volt nálam kettő kétszázas amit oda tudtam adni.

- Tessék!

- Egészségükre! Köszönöm!

- Köszönjük. Viszlát!

Alexára néztem és mondtam Neki:

- Na Te kis vérfarkas, most merre menjünk?

Elnevette magát és kérdezte:

- Ennyire szőrös vagyok, hogy már vérfarkasnak hívsz?

Röhögtem egyet és mondtam Neki:

- Nem csak akkorák a körmeid mint egy vérfarkasnak, és olyan kékek a szemeid.

- Neked is kékek. te is vérfarkas vagy.

- Igen, tudom.

- Rád küldöm a vámpírokat és kiszívják a vérecskéd!

- Na, képes lennél Rá?

Nagyon elvoltunk a hülyéskedéseinkel, de Ő nem hitte el hogy vérfarkas vagyok.

- Neeeem, nem lennék rá képes. Inkább én szívom ki a véred.

- Te? Na ne nevettes pöttöm!

Ő viccesen megsértődött:

- Mi az hogy pöttöm? Na jó hagyjál.

- Na mi van kis vámpír, csak nem megsértődtél?

- Bakker, az előbb még vérfarkas voltam.

- Nembaj, most már vámpír vagy. eddig az volt a bajod, hogy a farkas szőrös.

- De vannak szőrös vámpírok is.

- Akkor legyantázott vámpír vagy.

- Na, kösz szépen!

- Szívesen.

Itt már fájt a hasunk a nevetéstől. Megettük a fagyinkat és kiszúrtunk egy sörözőt, ami előtt egy terasz volt. Kérdeztem Alexától:

- Nem iszunk meg valami hideg cuccot?

- Hát igyunk.

- mit iszol?

- Őő. Sört.

- Alkoholista!

- Jajj, már megint cukkolsz!

- Pszt!

Itt is nevetgéltünk és olyanok voltunk mint a rossz óvodások. Bementünk, és nagyon jó hangulatú kis bár ez. Odamentem a pulthoz. A pultos odalépett és kérdezte:

- Szép napot! Mit adhatok?

- Két sört szeretnénk.

- Milyen sört?

- Hát ami ön szerint a legfinomabb.

- Ma hoztak új német sört. Nagyon finom. 300 forint fél liter. Ez olyan édes sör, ezt meg kell kóstolniuk.

- Rendben, akkor kettőt kérnék.

- Máris hozom!

Amíg a pultos elment a hűtőhöz, addig Alexára néztem, és mosolygott.

- Na most minek örülsz?

- Neked.

És elröhögtük magunkat. Bolond a lány, de aranyosan bolond. A pultos hozta is a sört. Letette elénk és kérdezte:

- Más valamivel szolgálhatok esetleg?

- Nem köszönjük!

- 600 forint lesz.

Odaadtam egy ezrest és mondtam:

- A visszajárót tegye csak el!

- Nem, köszönöm, ez sok.

- Nem. Tegye el nyugodtan!

- Hát nagyon szépen köszönöm! Igazán kedves! Egészségükre!

- Szívesen és köszönjük! Szép napot!

- Köszönöm! Szép napot!

Kimentünk a bárból a meleg 35 fokos nyári délutánba. Ittuk a kis sörünket. Alexa belekortyolt és mondta:

- Ez tényleg finom. Ilyet veszel nekem még ugye?

Boci szemekkel nézett rám, legszívesebben megöleltem volna.

- Hát persze, mért ne vennék!

- Nagyon helyes!

Elkezdett nevetni. Mentünk tovább és nézelődtünk, majd mondtam Neki:

- Mit szólnál, ha megittuk a sört, utána kimennénk a Margit-szigetre, vagy fel a Gellért-hegyre?

- Az jó lenne, úgy is régen voltam már mindkét helyen.

- na akkor melyik legyen?

- Hmmm.... Margit-sziget.

- Oké.

Megálltunk egy fa hűsítő árnyékában, és ittuk a sörünket. Békés ez a délután. Nyugalom van, mindenkinek jó kedve van, nekem is mosolyra áll a búrám. Tök jó minden. Alexa előbb megitta a sörét, mint én. Nekem még volt az alján egy pici. Muszáj volt beszólnom Neki valamit:

- Látod? Én mondtam, hogy alkoholista vagy!

Elkezdett nevetni és mondta:

- Te vagy az alkoholista. Mert ha lassabban iszod jobban beüt Te kis butus kutyus.

- Kutyus? Na előbb farkas voltam. Öt perc múlva mi leszek? Rozmár?

Nem bírt beszélni a nevetéstől és ennyit mondott közben:

- Én nem bírom, Te kész vagy!

- Hát ja, 19 éve.

Majdnem egy perc után hagyta abba a nevetést. Megittam a sört, és a legközelebbi kukába kidobtam a műanyag poharat. Ekkor mondtam Neki:

- Na drága! Most felszállunk egy buszra.

- Oké, de melyikre?

- Hát amelyik kivisz Újpest-központig. Bemegyünk metróval, és onnan átszállunk majd a villamosra, és onnan a másikra.

- Nem lenne egyszerűbb, hogy Újpest központ és aztán Nyugati és 4-6 villamos?

- Jogos.

- Na, itt az ész!

- ne bízd el magad.

Elkezdett nevetni és mondta:

- te olyan gonosz vagy velem.

- Hát mert egy szemét vérfarkas vagyok.

- Akkor azért ilyen szőrös a lábad.

- Neked is.

- Nekem nem szőrös.

Elkezdtem nevetni, Ő meg nyakon vágott gyengén. Vigyorogva vágta be a durcát. De amúgy egyáltalán nem szőrös a lába. A világ legaranyosabb lányát idegesítem most is, és itt van mellettem, és annyira felemelő.

Felszálltunk a buszra. Iszonyat meleg van rajta, közel 40fok, és fülledt a levegő,szinte oxigén az nuku. Az ablaknál kapkodtunk levegőért. leszálltunk és mondta:

- Huh, végre. Alig volt levegő. Azt hittem megfulladok.

- Hát ja, én is.

Elindultunk a metróhoz, ahol egy pár fokkal hűvösebb levegő fogadott minket. Egyből jött is a szerelvény, és felszálltunk rá.

Leültünk egymás mellé, és a vállamra hajtotta a fejét, majd mondta:

- Itt legalább hűvösebb van.

- Jaja, csak az az idegesítő csikorgás lesz majd hideg rázó, amikor a sín és a kerekek súrlódnak.

- Jaj, ne is mondd. Rohadtul utálom.

- Én is hidd el.

Elindult a metró. Egy körülbelül örökkévalóságnak tűnő út vezetett a Nyugatiig. De végre odaértünk. Leszálltunk, és felmentünk a villamoshoz. Az kivitt a Jászai Mari térre. Onnan át tudtunk menni a szigetre. Rengeteg ember, fagyi árusok, italárusok, vattacukor árusok, minden megtalálható itt.

Sétáltunk előre, és a sok emberre nézve, csak az jutott eszembe, hogy mennyi kaja. Alexa aranyosan tekintgetett rám, és a Nap vidító sugarainál ezerszer vidítóbb volt egy mosoly amit eleresztett, mint ez a gyönyörű meleg idő. Elindultunk a várrom felé. Szépen lassan haladtunk, ezért kis idő volt amíg odaértünk. Út közben kérdeztem Tőle:

- Mért szereted a vérfarkasokat?

- Hát, mindenki vámpír rajongó. A vámpírok csúnyák. A vérfarkasokhoz pedig odalehetne bújni, amikor fázol, vagy egyedül érzed magad. Egyszer annyira kipróbálnám.

- És hiszel bennünk?

Alexa lehajtotta a fejét, és látszik, hogy valami bántja. Egyszer csak megáll, megfogja a karom, hogy én is megálljak, és mondani akart valamit:

- Tudod, kis koromban mentem a parkban egyedül éjszaka, ahol van a templom a 231-es busznál. Leültem a templomhoz a beton kerítésre. A templom felől köröm csattanásokat hallottam. Tudod, ugyan olyan, mint amikor a kutya sétál. Hátra néztem, és egy nagy piros szemű szőrös farkassal szemeztem. Rajtam volt az ezüst karkötőm, és a miatt nem közeledett felém, mert ha jól tudom, az ezüst legyengíti Őket, és meg is ölheti. Így rohantam el onnan, és mindig tekingettem hátra. Rohantam, és könnyeztem. Aztán hazaértem. Látták rajtam, hogy rémült vagyok, anyám kérdezte, hogy mi történt? Én csak azt mondtam, hogy semmi, minden rendben. Bementem a szobámba, bezárkóztam, és magamra húztam a takarót, és próbáltam azt elhitetni magammal, hogy nem begolyóztam, hanem ez a valóság volt. - Alexa itt elkezdett könnyezni, és én magamhoz öleltem, és próbáltam nyugtatgatni:

- Jól van. Ne aggódj, nincs semmi baj! Amíg itt vagyok addig se egy vámpír, se egy vérfarkas nem bánthat.

Alexa egyre jobban szorított magához. Éreztem, hogy érzelmileg instabil és egyik percről a másikra meg tud változni a hangulata. Elég ha egy szomorú dolgot lát és már is elromlik a kedve. Simogattam a hátát ölelés közben, és próbáltam átadni Neki magamból a pozitív energiákat. Úgy tűnik sikerült is, mivel hamar abba hagyta, és nem jutott el a sírásig, amivel meg is lepte magát. Az ölelkezés véget ért, és ezt mondta:

- Huh, nahát! Nem is sírtam!

- Mert erős lány vagy!

Letöröltem a szemeiből azt a pár cseppet, és megsimogattam az arcát. Ahogy a közelében lehettem, vagy ránéztem, már az táplálta energiával a bennem lakozó vadfarkast. De hogy még hozzá is érhettem, és hogy megölelt... Ettől a bennem lakó dög már halhatatlannak és dominánsnak érzi magát. Megfogtam a lány kezét és mondtam Neki:

- Na megyünk tovább?

- Persze, menjünk.

Elindultunk tovább és Alexa csendben volt, amikor láttam egy pár perc elmúltán, hogy kezd visszatérni a jó kedve. Jobban éreztem magam akkor, amikor mosolyog és örül, mint amikor sír és szomorú. Szerintem ezt Ő is észre vette rajtam. Mentünk tovább egyenesen a várrom felé. Az állatkert mellett mentünk el. Megálltam egy pillanatra és benéztem, hogy milyen állatok vannak ott. Végül láttam egy farkast, amit nem régen hozhattak ide. A farkassal összeakadt a tekintetünk és néztünk egymás szemébe. Nem támadni akart, és nem is fenyegetőzött, csak megleptük egymást, egymás jelenlétével. Alexa észrevette, hogy mit tevékenykedik a farkas és én, és mondogatta a nevem:

- Mickey. Mickey! Mit csinálsz?

De én csak a farkas szemébe néztem. A farkas mintha telepátia segítségével az agyamba lépett volna és kérte a segítséget:

- Szabadíts ki kérlek!

Odaléptem a farkashoz, és leguggoltam, a rács előtt. Ki volt írva: ,,Kérjük, ne nyúljanak át a kerítésen, mert a farkas súlyos sérüléseket okozhat! Köszönjük!"

Fittyet hányva a kérésre, letéptem a vékony drótkerítést, és megsimogattam a farkas fejét. Az emberek csak néztek, hogy mit csinálok. Csodálkozva néztek, hogy megszelidítettem a farkast, és bújik oda hozzám, hogy simogassam. A farkas a szemembe nézett és megint csak telepatikusan, hogy senki nem hallotta, csak én mondta:

- Köszönöm!

Próbáltam Neki válaszolni és össze is jött úgy fest:

- Éjszaka visszajövök érted vérfarkasként. Kiszabadítalak és elviszlek ebből a börtönből. Maradj itt a ketrecben.

- Rendben! De tényleg gyere!

- Jönni fogok!

Alexa közben minket nézett. Az emberek jóval odébb álltak mert mindenki félt, de a kíváncsiság nagy úr, és nézték ezt a folyamatot. A farkas lassan visszatolatott a ketrecébe és lefeküdt. A drót kerítést próbáltam összekötözni. Nagy erőfeszítéssel sikerült is. Sebes lett a kezem, de hamar összeforrt. Alexa ezt nem látta. Szerintem senki más. Felálltam és a tekintetem a farkaséval ütközött így utoljára, és aztán megfogtam Alexa kezét és mentünk tovább. Ekkor Alexa megkérdezi:

- Ezt hogy a fenébe csináltad?

- Mindig is jóba voltam a farkasokkal.

Alexa kicsit félt, éreztem rajta. Hamar meg tud ijedni, ami rossz. Jézusom! Még jó hogy nem tudja miféle szerzet vagyok én. Alexa szavai a meglepődés, a felélem és a sok miatt nem hagyták el a száját. Hangszálai pihentek. Alexa gyönyöre bénította minden idegemet, de mégsem szabad mindig Őt néznem. Túlzottan feltűnő lenne. Mentünk tovább, és az út mindkét oldalán fa sor, és sűrű bokor volt. A nap nem szűrődött be, fényes nappal van mégis, és mindent lehet látni. Ekkor a padról, ami az út jobb oldalán volt tőlünk 20 méterre, felállt két huligán és elkezdték Alexát nézegetni. Beszólogattak Neki:

- Szia Cica! Mi újság?

Én már most tudtam mi következik. A vadállat tombolt bennem. Az egyik körbejárt minket, és rácsapott Alexa fenekére. Ekkor elengedtem Alexa kezét, a vadállat egyre jobban fojtotta magába a mérget, de fél pillanat se kellett ahhoz, hogy a vadállat bennem életre keljen. Megfordultam, elkaptam a gyerek nyakát, felemeltem a földtől ameddig csak tudtam, és a másik sráchoz vágtam hozzá, aki mögöttem állt. Elestek. Én föléjük álltam, és mind a kettőt teljes erőből ütöttem. Az egyiket úgy orrba gyűrtem, hogy az menten betört. Elkezdett ömleni a vér az orrából, a másiknak meg olyan pofont adtam, hogy a tőlem négy méterre lévő pad adta Neki vissza a másikat. Elvesztették az eszméletüket mind a ketten, és csak ott feküdtek a földön. Megfogtam Alexa kezét és mondtam:

- gyere, menjünk!

Elindultunk tovább, Alexában az ijedtség és a félelem volt. Ekkor még bennem is volt düh, amit Alexa észre is vett, ezért nem szólt hozzám. Egy-két perc séta után lenyugodtam, és Alexa is. Megálltunk és mondta:

- Köszönöm!

- Ezt nem kell megköszönnöd! Ilyen vagyok! Főleg, hogyha Neked akarnak ártani!

Alexa elmosolyodott és ezt mondta:

- Melletted biztonságban érzem magam. Egyszer az exem tünteted el, aztán lespanolsz egy farkassal, utána meg megvédesz két semmirekellő utcagyerektől. Annyira jó!

Ezután a nyakamba ugrott és szorított erősen. Ettől a düh és az agresszió megszűnt. Ölelése olyan hatással van rám, mint valami varázsital. Utána leugrott rólam, és megállt előttem, de csak a szemembe nézett. Megsimítottam az arcát, és látszott rajta, és éreztem is, hogy ez jól esik Neki. Egy szerető kéz. Nyomtam egy puszit a homlokára, aminek még jobban örült, és mondtam Neki:

- Na menjünk tovább!

Sétáltunk, és már csak pár száz méterre volt a várrom. Lassacskán oda is értünk. Kibérelt pedálos, és akkumulátoros autókkal furikáztak az emberek mögöttünk és előzgettek is minket. De a várromhoz, érve ülőhelyet kerestünk. Leültünk egy romra, és néztünk magunk elé. Utána felnéztem a Napra. Édes Istenem! Nem kell sok hogy le menjen. 5 óra van. Alexa rám nézett és kérdezte:

- Valami baj van?

- Nem, semmi, csak olyan gyorsan telik az idő.

- Hát igen, eléggé. Minél öregebb az ember, annál gyorsabb minden.

- Sajnos ez így van.

Néztem Rá és mindig ugyanaz a szüntelen érzés. Amikor velem van, Rá gondolok, amikor nincs velem Rá gondolok, mindig csak Őt látom. Közelebb ültem hozzá, és nézett rám. Én is néztem Rá de egy szót sem szóltam. Végül mosoly született arcán és kérdezte:

- Mi az?

- Csak a szemeid. Annyira gyönyörűek.

Zavarba hoztam, el is pirult. Eltakarta a szemeit, de láttam, hogy mosolyog. Elhiszitek nekem, hogy a gyönyör az leírhatatlan és felbecsülhetetlen? Nincs annyi tinta a tollamban, és nincs annyi toll, amivel letudnám írni. Alexa pontosan tudta, hogy mit is érzek iránta. De hiába vannak kitűnő érzékszerveim, de ez az egy amit nem tudok. Lehet, hogy csak játszik velem, lehet, hogy szeret, de az is lehet, hogyha közlöm Vele, akkor megijed és nem keres többé. Muszáj volt színlelnem egy hasfájást.

Begörnyedtem, és a kezem a hasamhoz tettem. Alexa kérdezi:

- Mickey! Mi van? - ijedt volt -

- Semmi, csak nagyon fáj a hasam.

- Gyere, menjünk haza!

- Nem kell mindjárt elmúlik.

- De menjünk, majd máskor kijövünk.

Lemásztam a várromról, és mentem Alexa mellett. Ő fogta a kezem, és mentünk a híd felé. Felszálltunk az 1 villamosra az árpád-hídon, és bementünk a vasútállomásig. onnan meg busszal. Hazaértünk. Alexa csukta be az ajtót, én meg odamentem a kanapéhoz, és leültem. Alexa leül mellém és kérdezi:

- Kérsz valamit?

- Nem, köszönöm! Vagyis... de. Kérlek ülj le mellém.

Alexa leült mellém, nézett Rám és mondta:

- Igen?

- Semmi, semmi csak jó, hogy itt vagy.

- Örülök neki. De szerintem feküdj le aludni, mert ilyen állapotban nem jó. Feküdj le, aludd ki. Majd holnap átnézek.

- Rendben!

Alexa bekísért a szobámba. Én lefeküdtem az ágyra. Alexa adott egy puszit az arcomra, és indult ki a szobámból. Már kinyitotta az ajtót, amikor utána szóltam:

- Alexa!

Ekkor megfordult rám nézett és várta, hogy mondjam:

- Nem maradsz itt velem éjszakára?

Alexát elég rendesen zavarba hoztam és azt mondta:

- Sajnos nem maradhatok, mert anyámék idegesek lennének, hogy nem tudják, hol vagyok.

- Menj át, szólj Nekik, és gyere vissza!

- Jobb, ha most nem maradok itt.

- Értem.

- Ugye nem haragszol?

- Dehogy haragszom! Megértelek.

- Tényleg?

- Igen.

- Köszönöm!

- Köszönök mindent. Majd jóváteszem ezt a mai napot.

- Rendben, majd valamelyik nap megismételjük.

Elmosolyodott, kilépett az ajtómon és mondta:

- Szia!

- Szia!

Becsukta a szoba ajtóm. Elment a bejárati ajtóig, onnan visszanézett. Éreztem. Kinyitotta a lakás ajtót, kilépett a küszöb mögé és becsukta. Nemsoká kel a Hold, nemsokára megint vérengző vaddá alakulok át. Fel kell hívnom Regit, hogy megint ez történik. Előkaptam a mobilom és hívtam is. beleszólt:

- Haló!

- Szia! Mick. vagyok! Bocsi a zavarásért!!

- Mi a baj?

- Megint átalakulok nemsokára!

- Neee! - regi hangján a félelem és az ijedtség ült -

- Emlékszel amikor mondtam, hogy egyre rosszabb lesz?

- Igen persze, ezeket, hogy felejthetném el?!

- Egyre rosszabb! Felfaltam Alexa volt barátját tegnap este. Idejött, és nem hagyta nyugodni!

- Na várj! Ki az az Alexa? És mi történt?

- Alexa egy nagyon gyönyörű szomszédlány. tegnap elborozgattam Vele délután, majd hazament. Amikor eljött az este idejött az ex pasija, és nem hagyta békén. Alexával ma is voltam fagyizni, meg sörözni, meg a Margit-szigeten.

- Tud a kilétedről?

- Nem. nem tud!

- Pár perc és felkel a Hold.

- Odamegyek hozzád!

- Biztos?

- Igen

- De nagyon siess kérlek. A kulcs a lábtörlő alatt van.

- Oké megyek. Szia!

- Szia!

Lehúztam a redőnyt, és az ágyam mellé ültem le. Eltelt öt perc és a Hold feljött. Kezdődött az átalakulás. Nőttek a karmok, nőttek az izmok, torzult az arcom, nőttek a fogak. Végül teljesen átalakultam. A szobában vártam Regit. Végül lépteket hallok a folyosóról. Hallom, hogy csattan valami. Kulcs kerül a zárba, és nyílik. Becsukja maga mögött az ajtót és a lakás ajtó mögött, már bent a lakásban szólít:

- Mickey!

Én bentről szólok Neki:

- Itt vagyok bent.

Lassan lép a szoba ajtó felé. Lenyomja a kilincset, óvatosan betolja az ajtót. Úgy bújtam el az ágyhoz, hogy ne vegyen észre, majd mondtam:

- Regi! Ott állj meg! Így még sosem láthattál. Előjövök de ne ijedj meg!

Regi félt. Éreztem. A bennem lakozó vadállatot ez spanolta fel. Végül lassan előjövök. Regi néz rám, és én Rá. Odamentem elé és leültem. majd mondtam Neki:

- Ilyen vagyok. Már megérted és elhiszed ugye?

Regi megszeppenten állt előttem, és remegett, majd felelte halkan:

- Igen. De, eddig is elhittem.

- Regi! Ennem kell! Nem Téged, de valakit fel kell falnom.

- És most mihez kezdesz?

- Nem tudom, fogalmam sincsen.

Csend volt, és csak a szobában néztük egymást. Regina félt, és megkérdeztem:

- Attól félsz, hogy letámadlak, igaz?

Lehajtotta a fejét és én pontosan tudtam, hogy ettől fél:

- Igen!

- De Regi! Megmondtam, hogy ettől nem kell tartanod, ezt még tudom irányítani! Akiket szeretek, azokat nem bántom!

- Tudom.

- Úristen! Eszembe jutott egy farkas. A Margit-szigeten, ma mondtam Neki nappal, hogy kiszabadítom. Adj rám egy pórázt. Most először és utoljára a vérebed leszek!

- Oké, de hol van?

- Az előszobába, ott egy világos barna kis szekrény és annak a fiókjában.

Regi kiment a szobából, és odament a szekrényhez. Kihúzta a fiókot. Egy nyakörvet és egy pórázt hozott be. Majd kérdezte:

- Honnan van pórázod?

- Még a kutyámé volt. Amíg élt.

- Sajnálom!

- Köszi! De add rám gyorsan!

Regi közelebb lépett, és rám adta a pórázt. Elindultunk kifelé, de még mondtam Neki:

- Ha találkozunk Alexával, mondd azt, hogy a volt osztálytársam vagy, és megígérted, hogy megmutatod nekem egyszer a farkaskutyád!

- Oké!

Elindultunk kifelé. Regi becsukta az ajtót. Elindultunk lefelé a lépcsőn, és kijutottunk az utcára. Szépen lassan óvatosan, mint egy szelíd eb, mentem Regi lába mellett. Még jó, hogy szoknya volt rajta, így be tudtam kukkantani, de mondtam Neki:

- Regina! Látom nagyon imádsz, hogy szoknyát vettél fel!

Nevetett egyet és mondta:

- Ha megütlek, akkor bevisznek állatkínzás miatt?

- Hát, nem tudom, de lehet leharapnám a karod.

Nem gondoltam komolyan, ezt Ő is tudta, de csak nevetett. Emberek voltak tőlünk távolabb, és addig csendbe maradtam. Kisebb szellő kezdett el fújni. Beleszimatoltam a levegőbe. Kutyák szagát és a legismerősebb illatot fedeztem fel a szaglásommal. Megálltam, és csak szimatoltam. Elindultunk a park felé, és ott a földet szimatoltam. Kerestem az illat forrását Alexát. Meglátom messzebbről, egy kis fehér kutyát sétáltat,és mondtam halkan Reginának:

- Ott van Alexa!

Elindultam felé, Alexa pedig megijedt egy picit. Illedelmesen bemutatkoztam a kutyájának. Megszimatoltam, és hagytam hogy Ő is kiismerjen. Ránéztem Alexára és leültem elé. Mint a kutyák, egy pacsit adtam Neki. Illedelmes voltam, és a vadfarkas énem visszafojtottam. Alexa ránézett Regire és kérdezte:

- Ő egy farkas, vagy farkas kutya?

Regi Alexára néz és felel:

- Ő egy igazi vad farkas. De be van idomítva.

- Akkor biztosan nem bánt. Hogy hívják?

- Mickey!

Fogtam magam és eldőltem, és a mancsaim a szemem elé tettem, hogy mért ilyen bolond szegény Regi. Alexa nézett rám és utána Regire, majd mondta neki:

- Hm, ez különös. Van egy srác, a szomszédom Őt is Mickey-nek hívják. Ma meg mondtam Neki, hogy Ő egy vérfarkas. De különös...

Regire néztem és Ő is Rám. Utána visszamentem Alexához, és pitiztem Neki. Leguggolt és simogatta a fejem. Szegény lányt kapásból arcon nyaltam, mivel egy farkas nem tud puszit adni. A levegőben éreztem valamit. Egy idegen kutya vagy farkas. Csend volt. A kis fehér kutya is érezte. Ekkor hátam mögé néztem, és egy farkas lépett elő az árnyékból. Ekkor Regi kezéből a számmal kitéptem a pórázt. A kiskutyát odatettem Alexához, és beálltam eléjük. A vérfarkas ölni akart! De se Regit, se Alexát, se pedig a kiskutyát nem fogja felfalni. Köztem és a farkas között körülbelül tíz méter lehetett és csak vicsorogtunk egymásra, meg morogtunk. Lapítottam és Ő is elkezdett. Lassan elindultam felé. A karmaim kitoltam, Regi és Alexa félelmét éreztem. A kis fehér kutya nyüszített. Körülbelül három hónapos lehet. Még kölyök. Egyik mancsom előrébb volt mint a másik és közeledtünk. Ekkor farkaskommunikáció vette kezdetét közte és köztem:

- Mit akarsz?

- Megenni azt a két finom húsdarabot! - mondta éhesen -

- Őket bizony nem fogod!

- Na, fajtársak vagyunk. Osztozunk rajtuk!

- Azt felejtsd el!

- Ha azt akarod, hogy téged is megegyelek, akkor nyugodtan folytasd ezt a játékot.

Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy az orrunk 2 centiméter hiján összeért. Éreztem a tüdeje szagát is, majd mondtam:

- Hát akkor ölj meg ha bírsz!

Ekkor nekem rontott a farkas és a földre kerültem. Erősen megharapta a nyakam. Alexa oda dobta az ezüst karkötőjét, amit említett Nekem. Mind a ketten arréb ugrottunk. Nekem marta a szemem és legyengített. A másik farkas elrohant. A nyakamat harapta meg. De pár pillanat alatt össze is forrt a sebem. Felálltam, és azonnal odébb mentem az ezüst karkötőtől. De eddig, hogy nem éreztem meg?

Alexa odament, és felvette a karkötőt. A zsebében hordja azóta amióta majdnem megtámadta az a farkas. Alexa tudta, hogy mi vagyok, csak azt nem hogy igazából ki. Alexa ijedten nézett Rám, utána Regire, és kérdezte Tőle:

- Ezt a farkast! Honnan szerezted?

Regi gondolkozik, majd mondta:

- Mickey szerválta valahonnan.

- Értem. Mickey otthon van?

- Nincsen. Elvileg hozzá vittem volna, mert beígértem Neki, hogy elviszem hozzá, hogy megnézze milyen állapotban van.

- Aha, értem. Minden esetre megakart minket védeni. Nem csak Téged, hanem engem is.

- Igen, tudom. Szeret Téged ez a farkas.

- Látom. Olyan furcsa érzés fogott el amikor a közelembe volt. Mintha már ismerném. Tök furcsa. De ez hülyeség.

- És jó érzés volt?

- Igen.

Ekkor lefeküdtem a földre és a mancsaim közé hajtottam a fejem. Látta rajtam Alexa hogy szomorú vagyok és odajött. Leguggolt és megsimogatta a fejemet és kérdezte:

- Mi a baj, Te kis szuperhős?

Én magamban mondtam, hogy az a baj, hogy nem tudlak megölelni és hozzád bújni. Vajon álom maradsz? Egy olyan álom, amit csak kergetek de sosem fogom tudni megfogni? Ezek kérdések maradnak, és talán egyszer megkapom rájuk a választ. Alexa simogatott még egy darabig, utána Regire nézett és mondta:

- Figyelj! Nekem haza kell vinnem a kutyát. Majd még úgyis beszélünk. Minden nap idehozom a kutyát.

- Rendben. Örültem!

- Én is! Szia! Jó éjt!

- Szia! Neked is!

Alexa elment. Én feküdtem a földön, és amikor Alexa messzebb volt már, akkor mondta Regi nekem:

- Hm, szép lányt!

- Igen az. De lehet, hogy sosem lesz az enyém. Pedig annyira reméltem, hogy bejövök Neki vagy ilyesmi.

- Emlékszel amit mondtál? Hogy ember akarsz lenni? Lehet Tőle kéne kapnod azt a csókot.

- Lehetséges. Mennyi az esély arra, hogy meg is kapom?

- Hát 50%. Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem,

- Jogos, Na de, haza viszel?

- Persze. Gyere kelj fel, és menjünk!

- Oké, köszi! Velem maradsz reggelig? Amíg nem kel a nap?

- Hát.... maradjak?

- Jó lenne!

- Oké maradok.

Elindultunk hazafelé. Éhesen maradtam, és egy négylábú vadnak éreztem magam, aki végül is csak egy sima házi kutya. Végül elértünk a házhoz. Regi nyitotta a kaput, és bementünk. Felmentünk a negyedikre a lakásomhoz, és végül bementünk az ajtón. Becsukta kulccsal az ajtót, és mondtam Neki:

- Ha akarsz nyugodtan lezuhanyozhatsz. Alhatsz az ágyamban is.

- Köszi, de én inkább aludni mennék, mert sok volt nekem ez mára.

- Jól van. Én meg itt kint elalszom a földön.

- Aludj velem. Nehogy már a földön aludj.

- Biztos nem zavar?

- Biztos.

- De ha visszaváltozom, akkor meztelen leszek.

- Ö...

Elkezdett nevetni és ezt mondta:

- Ha nem erőszakolsz meg, és betakarózol, akkor minden oké, mert se látni, se érezni nem fogom.

- Oké az meglesz.

Bementünk a szobámba. Regi az ágy jobb, én pedig az ágy bal oldalára feküdtem. Korgott a gyomrom, de el tudtunk aludni.

Ébredés. Regina sehol. Fekszem az ágyon elterülve, de sehol egy zaj. Még a cipőjét sem láttam. Kimásztam az ágyból és mentem felvettem egy boxeralsót, amit a ruhás szekrényből vettem ki. Kimentem a szobámból és körbenéztem, Regi az ablak előtt ált. Ránézek a fali órára, és reggel hetet mutat. Rám nézett és mondta:

- Na örömmel látom, hogy visszaváltoztál.

Én csak bámultam rá, kómás arccal és ennyit mondtam:

- Kávét.

Regi lefőzött már kávét amíg én aludtam, és csinált is nekem egyet. Kezembe nyomta, és a pultnál leültem egy székre. Nagyon fáradt voltam. Nem is fáradt, inkább csak frissen kelt. De nemsokára regenerálódok. Regi megállt mellettem és mondta:

- Nekem viszont mennem kellene.

- Oké. Köszi a tegnapot. Meg azt is, hogy itt maradtál.

- Szívesen. Ha van valami változás Alexa és köztetek akkor hívj!

- Oké.

- Na indulok. Szia!

- Szia!

Regi kiment az ajtón. Én szürcsöltem a kávémat egyedül. Ránézek az órára, még csak 7:10. Letettem a kávés poharat a pultra, lemásztam a székről és bementem felöltözni. Magamra vettem egy zoknit, egy nadrágot, egy pólót, és a cipőmet. Kimentem a szobámból és láttam, hogy megtelt szeméttel a vödör. Hát leviszem. Felmarkoltam, a zsákot összekötöttem a szájánál, és elindultam a szeméttároló felé. Ekkor jött egy szomszéd. Egy nő. Köszöntem Neki, hogy:

- Jóreggelt!

Ő is visszaköszönt:

- Jó reggelt!

Kinyitottam a szeméttároló ajtaját és az egyik kukába dobtam a szemetet. Megyek vissza. Becsuktam a szeméttároló ajtaját, és felmentem a lépcsőn. Az ablakot megcsinálták, ami a folyosó végén volt, amin kivetettem magam még Alexa volt pasijával. Bementem a lakásba, nem tudtam mit csináljak, egyszerűen unatkoztam. Már a tévét is bekapcsoltam, de csak Alexa járt a fejemben. Másfél órán keresztül néztem a tévét, amikor valaki kopog.

Odasétálok és kinyitom. Az ajtó előtt Alexa állt, szomorú tekintettel:

- Szia! Gyere be!

Alexa bejött és én becsuktam az ajtót. Megállt mögöttem és mondta:

- Tegnap találkoztam Regivel.

- Regivel? Hol? Mikor?

- Tegnap a templomnál sétáltatott egy vérfarkast amit Te adtál Neki! - Alexa dühödt volt -

Én néztem Alexára, mintha nem tudnám miről beszél:

- Te miről beszélsz? Vérfarkasok nem láteznek!

- Igen? Akkor kérdezd meg Regit, hogy elugrott az ezüst karkötőmtől!

- Nem tudom! De akkor se lehettek vérfarkasok!

- Mért akarsz átverni?

- Szóval azt hiszed, hogy átakarlak verni?

- Nem akarsz, már megtetted!

- Nem. Alexa, mért állítod ezt?

- Mért adtál Neki vérfarkast?

- Honnan kellett volna tudnom hogy az vérfarkas?

Bekönnyeztem és közel álltam a síráshoz, majd mondtam:

- Megvádolsz.... Mindennel. Én vagyok a hibás tényleg. Mindenben. Abban is hogy megszülettem. Meg abban is, hogy Reginek vérfarkast adtam. Abban is hibás vagyok, hogy nem tudtam, hogy az vérfarkas. Legyen igazad!

Alexa ekkor lehajtotta a fejét és kiment a lakásból. Ideges lettem, így fogtam a széket, és hozzávágtam a falhoz, ami el is tört darabokra. Azután felborítottam a kanapét, leszaggattam a függönyt, lelöktem a kislámpát, és minden összetörtem és felborítottam. Úgy nézett ki a lakás a végére, mintha egy orkán söpört volna végig. Ezután felállítottam a kanapét és ráültem, és arcomat a kezembe temettem és sírtam. Alig vártam már azt, hogy felkeljen a Hold. Átakartam alakulni, és dühömet kiadni. Addig csak néztem ki az ablakon, és vártam az estét. Ültem és bámultam ki az ablakon. Így elteltek az órák magamba fordulva. Már megy le a nap, és én kinyitom az ablakot. Nemsokára kel a hold. Pár perc van hátra. Levettem a ruháim, és már meg is láttam a Holdat. Kezdődött az átalakulásom. Nem hívtam fel Regit, mert egyedül akartam lenni, és embereket enni. Teljesen átalakultam, és kivetettem magam az ablakon. Négy emeletet zuhantam egy kocsi mellé. Jó pár csontom eltörött, ami hallható is volt. Két másodperc alatt össze is forrtak. Felálltam, és kirohantam az utcára, ahol vannak emberek. A templom felé vettem az irányt. Ott van egy kisebb focipálya, talán ott vannak. Átrohantam a főúton, ét a parkon, és a benzinkút mögött rohantam a templom felé. Bekanyarodtam az utcába. Óvatosan sétáltam előre. Hogy ne vegyen senki észre, berohantam a betonkerítés mögé, ahonnan tegnap előugrott a farkas. Lefeküdtem, és a réseken figyeltem kifelé, hogy vajon ki jön majd, akit a prédámnak tekinthetek. Eltelt körülbelül harminc perc, amikor egy férfi jelent meg. Negyven év körüli lehet, 175 magas. Kiugrottam a kerítés mögül, és neki is estem. Pillanatokba tellett elvennem az életét. Felzabáltam a húsát. Öt perc alatt végeztem is. Alexa erre fog jönni, nekem el kell innen tűnnöm. A távolból érzem is az illatát. Az ember csontjait, behurcoltam a kerítés mögé. Csak vértócsa maradt a fűben, de az nem látszik. Érzem is az illatát, ahogy közeledik. Megint lefeküdtem a kerítés mögé, ahonnan csak én látok ki, de annyira sötét van, itt ahol én vagyok, hogy senki sem lát ide. Alexa a kutyával jön erre felé. Végre megláttam. De a szívem szakadt meg, hogy a tudatomban volt, hogy összevesztünk. Néztem az arcát és a szemei ki voltak sírva. Én nyüszítettem, amit meg is hallott. Hátra nézett, a templom felé, és lassan már vette is elő az ezüst karkötőjét. Csendben maradtam, így elindult máshová. Ekkor amikor már messzebb volt, én kiugrottam a kerítés mögül, és hamar hazaszaladtam. Áttörtem a kapun, és felrohantam az emeletre. Kapartam az ajtót, hogy nyíljon ki, de nem nyílt. Tovább kapartam, és ezután sikerült kinyitnom. Két hátsó lábamra állva sikerült becsuknom. Még Alexa előtt értem haza. Az ablakot is becsuktam. Utána hallottam, hogy valaki jön fel a lépcsőn. Az ajtó elé feküdtem, hogy senki ne tudjon bejönni. Meggondoltam magam, inkább befeküdtem az asztal alá. Alexa követte a falon található karom nyomokat. A lakásomhoz vezettek. Az ajtómon kiszúrta a karmolásokat. Lassan benyitott, és benézett a lakásban. Észrevette, hogy milyen kupit csináltam. Ijedt volt és meglepődött, hogy mi történt itt. De én feküdtem tovább és hallgatóztam. Lassan elindult a konyha felé. Én csak a lábait láttam, úgy összekuporodtam és elbújtam. Szétnézett, de nem talált semmit. Hallottam hogy nagy levegőket vesz, és majd kiugrik a szíve. A szobámhoz vezető ajtó tőlem balra van. Elindult a szobám felé. De még így sem vehet észre, mert az asztal az takar. Benyitott a szobámba és szétnézett. Ott sem talált semmit. Ezután bement, és hallottam, ahogy kihúzta a fiókot. Talált egy kis fekete füzetet, amibe én írtam a vérfarkasokról ezt-azt. Leült az ágyam szélére és olvasgatta. Hallottam ahogy lapoz, hallottam a légvételeit, és a szívverését is. Végül a kis fűzet végén találhatott egy rövid írást, ami így szólt:"Végre megtaláltam azt a lányt, akit kerestem. Még a neve hallatán is megnyugszom. Alexa." Ekkor Alexa felállt, a füzetet visszatette a fiókba, és elindult a szobámból kifelé. Becsukta az ajtót, és kiment a lakásból. Ekkor még vártam két percet, hogy hátha visszajön. De nem tette, letelt a két perc, és én előmerészkedtem.

Szétnéztem a szobába és láttam a disznóólt, ami körbevett engem, és kiábrándultam magamból. De csak arra tudtam gondolni, hogy mit gondolhat rólam Ő. Szégyelltem magam, mert lehet elástam magam egy életre Nála. De abba belehalnék. Csak lefeküdtem a földre, a mancsaim közé téve a fejemet, és sírtam, mint egy farkas. Vártam, hogy véget érjen ez a rémálom. Hát becsuktam a szemeim.

Eljött a reggel, emberként ébredtem a parkettán. Felálltam, és szétnéztem, és szégyelltem magam nagyon. Csak ezt mondogattam magamban:

- Nem vagyok ember! Úgy viselkedek mint egy állat! Nem lehet ilyen, ez egy rossz álom!

Amíg nem ismertem Alexát addig élveztem ezt a szerepet, de már csak miatta akarok újra ember lenni. Amikor a közelemben van, vagy velem, akkor érzem azt, hogy igen is ember vagyok. Össze kell szednem magam, és rendet raknom. Fogtam a seprőt és a lapátot. Elkezdtem a szilánkokat össze seperni. A szék maradványait is egy kupacba raktam. A szilánkokat a szemetes vödörbe szórtam vele. Egy átlag méretű vödör majdnem hogy megtelt a törmelékekkel. Kinyitottam az ajtómat, és a szeméttárolóba vittem a felesleges törött üvegeket és villanykörte szilánkokat. A szeméttároló ajtaját nyitva hagytam. Visszamentem a lakásba, hogy a fadarabokat is bevigyem. Odavittem. Már csak fel kellene mosnom a parkettát. Még jó, hogy nincs szőnyegem, most dobhatnám ki a szilánkok miatt. Felmostam egymás után kétszer is. Rend lett a lakásban, de annyira üres lett. Azok az edények amiből Alexa evett és ivott, azok megmaradtak. A szomszédom barkácsolgat, ezért bekopogtam hozzá, hogy kérjek gittet, hogy az ajtómon a karmolásokat megszüntessem. Kedves idős ember, és adott is. Neki is láttam az ajtó helyrehozásának. A lyukakat betömtem gittel. A maradékot vissza vittem az idős Úrnak és megköszöntem. Ekkor becsuktam a lakásom ajtaját, és elindultam Alexáék felé. Megálltam az ajtó előtt, és gondolkoztam, hogy megtegyem-e. Ekkor az idős ember, aki adta a gittet a távolból odaszólt nekem:

- Tedd meg! Szép lány!

Utána visszament a lakásába és becsukta az ajtót. Megfogadtam a tanácsát, hármat kopogtam az ajtón. Vártam pár másodpercet, de senki sem nyitott ajtót. Elindultam a lakásom felé, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó. Megálltam, és visszafordultam. Alexa volt ott és köszönt:

- Szia!

- Szia!

Közelebb léptem hozzá, hogy ne fél kiló méteres távolságból beszéljünk, majd mondtam Neki:

- Sajnálom, hogy összevesztem Veled. Nem volt szándékos. Komolyan. Tegnap jártál a lakásomban, mert megtaláltam a cipőd lábnyomát a lakásban. Sajnálom azt is, hogy olyan disznóólba kellett belépned.

A lány csendben volt, de ugyanolyan gyönyörű az egész lány, mint mindig, és mondta:

- Semmi baj! Nem akartam én sem veszekedni Veled!

Odalépett hozzám és megölelt. Megint embernek érzem magam és mondtam Neki közben:

- Rendet raktam a lakásban. Próbálom még a kisebb hibákat kijavítani. Át ugrasz valamit meginni?

- Megtaláltam a füzeted, amiben vérfarkasokról írtál.

- Hát, regényt írtam egy vérfarkasos történetről és érdekelt ez a dolog.

- A füzeted végében találtam valamit, ami rólam szól.

Lehajtottam a fejem a földre, ezután mondtam Neki:

- Most, jobb ha megyek!

Elindultam, Ő elkapta a kezem és mondta:

- Várj - visszafordultam - Ne menj el! Ez kedves Tőled!

- Igen?

- Igen. Végre valaki, akinek nem egy guminő vagyok.

A jobb kezem ragadta meg. Én a bal kezemet rá tettem az Ő bal kezére, amivel a jobb kezem fogta. Ránéztem és mondtam:

- Alexa! - Ő nézett és várta, hogy mit akarok mondani - Én azt hiszem... többet érzek irántad mint barátság.

Nem nagyon látszott rajta, hogy meglepődött volna. Végül elmosolyodott, és elterelte a dolgot:

- Felöltözök és majd átmegyek, jó?

- Oké rendben!

Bement és becsukta az ajtót. Én elindultam a lakásom felé. Bementem az ajtón, és leültem a kanapéra. Gondolkoztam, hogy vajon Ő is többet érez és titkolja, vagy valóban csak barátnak számítok? De lehet többet érez, különben nem mondta volna, hogy átjön. Mosolyogtam és a falat néztem. Vártam, hogy mikor jön. Eltelt 30 perc, de a lány még sehol. Türelmesen vártam. Eltelt egy óra, de a lány még sehol. Nőből van, készülődik biztosan - gondoltam magamban. Másfél óra elteltével fogyott a türelmem, és csak idegeskedtem, és rágtam belül a számat. Ekkor valaki kopog az ajtón.

Odarohanok, és azonnal kinyitom. Ott állt Ő. Tündökölt a szépsége. Felbecsülhetetlen kincsként tekintettem Rá. A mosolya egy fél pillanat alatt megbódított, és a szépsége ami teljesen padlót fogatott velem. Megfogtam a kezét, és betessékeltem a lakásba. Alexa olyan, mint egy illúzió. Egy álom szép lány, maga a megtestesült gyönyör. Mutattam Neki, hogy üljön le a kanapéra. Ő odasétált és leült. Addig én becsuktam kulccsal az ajtót. Végül odatipegtem a kanapéhoz, és leültem mellé. Néztem rá, és Ő csak mosolygott. Ezután feltettem Neki a kérdést:

- Nem megyünk ki sétálni? Vagy maradjunk itt? Vagy esetleg menjünk máshová? Van ötleted?

- Menjünk sétálni az elég lesz. - Mosolygott, de egyszerűen megbénított -

- Akkor sétáljunk.

Felálltam, és Ő is. Fogtam a kulcsot, és a telefonomat, amik a pulton voltak. Zsebre tettem őket, és elindultunk az ajtó felé. Alexa előtt kinyitottam az ajtót, és kiengedtem. Csak ennyit mondott:

- Lovagias. - és elnevette magát -

Átléptem a küszöbön, bezártam az ajtót, a kulcsot a zárba helyeztem, és elfordítottam. Ezután a kulcsot zsebre tettem, és megfogtam Alexa kezét, amikor mentünk ki. Kiléptünk a kapun és kérdeztem Alexát:

- Hová menjünk? A templomhoz?

Alexa teste megremegett, és éreztem, hogy rossz emlékek kötik oda, de válaszul adta:

- Igen, ott leülünk a padra és elleszünk.

Elindultunk a templom felé. Odaértünk. A vérfarkasok bűze terjengett a levegőben. Kihalt a táj. Se egy autó, se egy ember. Két holló szállt le elénk és néztek rám. Alexa csak ennyit mondott:

- De aranyosak!

- A holló az egyik kedvenc állatom. Olyan kecsesek, és rejtélyesek. E mellett még... nem is tudom. Titokzatosak és ilyen "vegyél észre engem" madár.

- De várj! Ezek hollók és nem varjak. Erre nem láttam még hollókat.

- Hát, ez is egy Égi jel.

Alexa átkarolt, és hozzám közel ült szorosan. A vérfarkasok szaga csapta meg megint az orromat. A nap nyugovóra tér, én meg teljesen megfeledkeztem állati énemről. Ekkor Regi, és az öccse tűnik fel a látóhatáron belül. Az öccsét is ismerem Vajkot. Ők ketten, és még az Ő ismerősük, meg egy ismerősöm lány tud a kilétemről. Regiék észre vesznek minket. Nem akartak odajönni, mert azt gondolták zavarnának, amikor Alexa oda kiáltott:

- Regi! - És integetett feléjük-

Regiék felénk kezdtek el jönni, és megálltak előttünk. Vajkkal kezet fogtam, Reginek puszit adtam. Alexa is köszönt mindkettejüknek. Alexa végül Reginek teszi fel a kérdést:

- Na, hogy van a farkas?

Regi rám nézett és végül válaszul adta:

- Remekül. Most otthon van.

Féltem, hogy Vajk majd elront mindent, de Regi beavatta. Éreztem a hazugság bűzét a levegőben. E mellett a vérfarkasokét is. De vajon ki lehet itt vérfarkas még rajtam kívül? - Kérdeztem magamtól.

Felnéztem az égre és a Holdat észrevettem, amint előbukkant a semmiből. Ennyi csúszott ki a számon:

- Úr Isten!

Regi rám nézett és látta, hogy hová nézek, ekkor Ő is oda nézett. Egy hatalmasat nyeltem. Regi is. Majdnem hogy egyszerre mindketten. Regina pontosan tudta mi fog történni, és Vajk is levágta. Ekkor a bűzlő vérfarkasok bújtak elő a kerítések mögül. Ránk néztek és vicsorogtak. Ketten voltak. Ekkor a pad mögé beálltam, és egy pillanat alatt sikerült átalakulnom, és átugrottam Alexát, és Regit. A vérfarkasokkal szembe néztem. Csorgott a nyáluk, és nagyon éhesek voltak, hallottam a gyomraik korgását. Felvettem a támadóállást a farkasok ellen. Hátra néztem a többiekre, és a rémület mellett a félelem ült az arcukon. Ezt a farkasok érezték, amitől még jobban beindult a nyál elválasztásuk. Amikor félelem terjeng a levegőben a kiszemelt áldozattól, akkor bizony a vadállat, csak egyre erősebbnek és erősebbnek érzi magát. Én a farkasok felé indultam lapítva és vicsorogva-morogva. Végül nagyon közel kerültünk egymáshoz, így hárman, és ennyit mondtam Nekik:

- Nincs esélyetek!

Az egyik farkas az az volt, aki tegnapi napon letámadt, és fel akarta falni Regiéket. A másik meg egy alattomos társa. Ekkor a tegnapi vérfarkas megkérdezi a társát:

- Na mi lesz? Megöljük?

- Öljük!

Egyszerre két farkas támadt nekem, de átugrottam felettük. Alattam átrohantak. Én megfordultam és feléjük rohanva, kiengedve a karmaim, az egyiken mély sebet ejtve landoltam. Az leesett a földre. Azt a farkast karmoltam meg, aki tegnap letámadott. Odamentem fölé, és a torkát átharapva szakítottam ki a nyelőcsövét. Ekkor a karmaim a szívébe szúrtam, és végig húztam a mellkasán. Muszáj volt kiharapnom a szívét, mert különben összeforrnak a sebei és ugyanúgy tud támadni. A másik farkas egy lehelletnyit megrettent, de nem adta fel. Tudjátok milyen az ösztön. Felém rohant, és én kitértem az útjából, amikor a torka után kaptam, és az egész nyakát kiszakítottam a feje alól. A feje a földre hullott, a teste pedig még lépet egyet-kettőt. Odasétáltam Regiék elé, akik félve nézték végig ezt az élet-halál csatát. Regi tudta, hogy csakis miattuk csináltam ezt. Alexa megrémülve állt fel és tartotta a biztonságos távot közte és köztem. Ekkor Regi ránézett Alexára és mondta Neki:

- Ne félj tőle! Miattad tette.

Ekkor Alexa idegesen és félve néz rám, majd kérdezi:

- Ezt mikor akartad elmondani?

Tudtam, hogy Alexa most nagyon haragszik rám, és ezt nem tudom sehogy sem kimagyarázni. Ekkor Regire nézett és kérdezte Tőle:

- Tegnap is Őt, hoztad pórázon?

Regi lehajtotta a fejét és mondta:

- Igen. Ő volt.

Alexa nem akarta elhinni azt ami történik Vele. Odamentem elé és leültem. Elkezdtem Neki mondani:

- Alexa! Nem mertem elmondani, mert féltem, hogy akkor máshogy tekintenél rám. Tudtam jól, hogyha elmondom akkor menekülnél tőlem. Ezt nem akartam. Alexa én szeretlek!

Alexa sírva hallgatta az első két mondatom, de a legutolsó kijelentésemnél a sírása abba maradt és rám nézett. Letöröltem volna a könnyeit a szeméből, hogyha emberi kezem lenne. Nézett tovább és gondolkozott azon, hogy most mit mondjon nekem. Utána elkezdte:

- Tudod, amikor bekopogtam hozzád, és olyan aranyosan idétlen voltál és meglepődött, az nagyon tetszett. Az is tetszett, amikor megkínáltál piával és utána elbeszélgettünk. Tetszett az is, amikor együtt főztünk, és az is, hogy együtt ebédeltünk. Minden perc tetszett amit Veled tölthettem. De azokban a percekben Te ember voltál.

- Szerinted én nem akarok végre ember lenni? Amíg nem ismertelek, komolyan mondom élveztem ezt a vérfarkasos dolgot, de amióta megláttalak, az első pillanattól fogva azt kívánom, hogy bárcsak ember lehetnék. Bárcsak olyan ember lehetnék, aki nyugodtan Veled lehet bármikor és este nem kell tartania az átalakulástól, és titkolni előled. Nem egyszerű ez nekem, főleg nem az utóbbi három napban. Minden perceben, meg amikor egyedül vagyok otthon, folyton csak Rád tudok gondolni. Éjszaka átalakulásom előtt is csak Te jársz a fejemben. Amikor vadászni indulok, akkor is, csak a Te arcodat látom. Ezt nem tudom megváltoztatni. Alexa! Meg kell ölnöd!

A kérdésem után elkezdett újból sírni. De amikor mondtam Neki, hogy meg kell ölnie, akkor emelt hangon, majdnem hogy kiabálva mondta:

- Azt felejtsd el!

- Alexa! Én nem tudok így élni! Értsd meg! Ez így nem mehet tovább. Embernek születtem, és majd emberként is akarok meghalni!

Regi ekkor rám néz és mondja:

- Nem kell meghalnod! Emlékszel amit mondtál, még tavaly?

- Persze, hogy emlékszem.

- Akkor itt a lehetőség. Szerintem.

Alexa kérdezi:

- Miről van szó?

Én nem szólaltam meg, majd Regi adta válaszul Neki:

- Amikor elkezdődtek ezek a dolgok, akkor nem hittem el Neki. Utána egyre biztosabbá vált, hogy tényleg vérfarkassá válik esténként. Akkor még tudta szabályozni, és azt is tudta, hogy kit bánt. Akiket szeret, sosem bántja, és nem is bántotta. Hogy ne okozzon galibát, és ne Róla szóljanak a hírek, ezért általában otthon maradt, és nyers állati húst evett. Amikor kiment az utcára, lefutott egy autót, ököllel vert szét egy parkolóautomatát, és nem fájt az ökle, ezután kiment az egyik parkba emberre vadászni. Nem talált prédát. Ez után megelégelte ezt a dolgot, és utána nézett, hogy hogy lehet ebből kigyógyulni. Először én is azt hittem, hogy elmebeteg és tartottam Tőle. De olvasott egy cikket a neten amiben az állt, hogy a vérfarkas csak akkor lehet ember, hogyha egy szerelmes embertől kap egy csókot, és persze tudja, a vérfarkas kilétét.

- És Te mért nem tetted meg?

- Mert nem mentünk volna sokra. Nem voltam szerelmes belé. Így nem ér semmit az egész

- Értem

Én ekkor felálltam és elsétáltam onnan, mintha mi sem történt volna. Regi csak ennyit kérdezett:

- Most hová mész?

Nem válaszoltam. Odébb mentem és leültem a fűbe, Nekik hátat fordítva és néztem a Holdra. Ekkor csak azon tudtam gondolkozni, hogy mért? Mért velem történik ez az egész? Annyira nehéz minden, inkább lennék egy átlagos ember, minthogy ilyen vad legyek. A vérfarkas akadályozza, hogy boldog legyek. Többé nem leszek már ember, egyetlen éjszakán sem. Már nincs az a srác, aki régen voltam. Nincs többé. A szomorúság és a bánat úgy járta át minden részemet, mint ahogy Alexa illata simította végig a lakásom minden egyes apró részletét. Meggyötörten hasra feküdtem, és a jobb mancsomra tettem a fejem és néztem magam elé. Alexának még tartozom pár vallomással. Erőt vettem magamon, és felálltam, majd elindultam felé és mondtam:

- Valamit még el kell mondanom! Most már tuti utálni fogsz. A volt barátod, amikor ott zargatott, és odamentem. Téged beküldtelek, semmit nem láthattál, akkor alakultam át. Vele együtt kizuhantam az ablakon. Ő amikor földet ért, akkor halt meg. Nekem pár csontom eltört, de összeforrt. Utána a srác tetemét a ház mögé vonszoltam, és ott megettem. Amikor kijöttél a házból, én a kocsik mögül figyeltelek. Te nem tudtad, hogy ott vagyok. Amikor kimentünk a Margit-szigetre, akkor nem fájt a hasam, csak túl közel volt a hold kelte. Amikor Regivel láttál, akkor én adtam Neki az ötletet, hogy azt a farkast tőlem kapta és mondja ezt neked. Ekkor már rumli volt a lakásomban, mert a vitánk miatt törtem szét mindent. Amikor bementél a lakásomba, én ott voltam farkasként. Aztán tudtam, hogy elolvastad a kis füzetet és így találtad meg benne hátul azt a kis mondatot, ami Rólad szólt. Sajnálom, hogy hazudnom kellett, és szégyellem is érte magam. Amit a konyhában mondtam, amikor kiejtetted a húst a kezedből, az igaz volt. Amit a füzetben találtál, ami Rólad szólt, igaz volt. Minden érzésem amit elmondtam, vagy leírtam, minden igaz volt. Megértem, ha ezek után többé nem akart látni és hallani se felőlem.

Amikor befejeztem, Alexa könnyezett, mert egyszerűen nem akarta elhinni, hogy mindez Vele történik. Egy holt pontba érkezett, ahol egy pár pillanatra az egész világ megszűnt körülötte és csak Ő és ezek a gondok éltek. Nagyon letört volt és egy szót nem bírt kimondani. Csak nézett rám és szemeiben a csalódottság volt kivehető érzelem. Utána még ennyit mondtam Neki:

- Most már megérted, miért akarok meghalni?

Pár pillanatig csak a szipogása és a szapora szívverése volt hallható. Ezt mondta:

- Meg akarsz halni? El akarsz bújni a valóságtól? Meg akarsz futamodni? Gyáva vagy! Nem ilyennek ismertelek meg, hogy elbújsz a gondok elől. Mindent megoldottál, amit csak lehetett. Most akarsz megfutamodni? Mért? Mért nem teszel a saját érdekedben? Mért akarsz meghalni?

Már nekem is a szívem majd megszakadt, és éreztem belül ezt a nagy erejű nyomást, ami szívembe repedéseket hozott és mondtam Neki:

- Hogy mért akarok meghalni? Mert értelmét vesztette az életem. Elvesztettem azt, akiért éltem! Csak ezért.

- Nem! Ez hülyeség! Nem én vagyok az egyetlen lány ezen a földön!

- De nekem csak Te vagy, az egyetlen lány! Más nem érdekel! Nem akarok mindig hazug kapcsolatok foglya lenni. Annyi lányban kellett csalódnom, és már meguntam. Annyi érdekbarátom volt, már azt is meguntam. Az egész életem egy hazugságra épült, és mindenki csak átvert. Nekem Te vagy az egyetlen!

Alexa sírás közben csak gondolkozott, amennyire csak tudott. Végül ennyit mondott:

- Sajnálom azokat, amik eddig Veled történtek.

Felállt a padról, leguggolt elém, és átölelt. Ismét az a felemelő érzés vette kezdetét egy öleléssel, mint amit eddig éreztem. Ez az ölelés hosszabb percegik tartott, ezután Alexa felállt és ezt mondta:

- Most, mennem kell, és fel kell dolgoznom a történteket. Sok volt ez így nekem mára. Halott vérfarkasok, a srác aki bejön vérfarkas. Halott ex barát.

Be sem fejezte jóformán a mondatát, és mondtam:

- Az ex barát halott, aki vámpír volt.

Mindenki rám figyelt meglepődve, és Alexa hangosan kérdezte:

- Micsoda? Vámpír?

- Igen, vámpír.

- Uram Isten! Ezt tényleg nem hiszem el!

- Alexa! Ő azért ment vissza, hogy kiszívja véred. Amikor elvonszoltam a ház mögé. Még szíven kellett szúrnom a karmaimmal. Láttam a nagy szemfogait. Körme hosszú hegyes és fekete volt. Alatta alvadt vér. Az ingje gallérján is vérfoltok voltak, és a szája szélén is.

Alexa most már egy emberi ésszel felfoghatatlan holt pontba ért. Vissza ült a padra, mert ha nem ült volna le, akkor tuti, hogy a földre huppan. Vajk ekkor kérdezi:

- Eddig azt hittem, hogy vérfarkasok vannak csak. Most meg kiderül, hogy vámpírok is? Mi van itt? ez egy Hollywood-i film? Ez rosszabb mint az Underworld.

Alexával összenéztünk, ugyanis az Underworld ment, amikor ebéd után filmet néztünk. Utána Vajknak kezdtem el mondani:

- Elhiszed, hogy én 17 éves koromban egyikben sem hittem? Ezt a két fajt, csak egy kitalált dolognak vettem, amit az emberek unalomból találtak ki még a sötét középkor környékén, amikor nem volt TV és nem volt Rémálom az Elm utcában. Aztán, kiderült, hogy igaz amit a középkorban mondtak. Vérfarkasok járták be a falvakat. Embereket ettek. Utána a vámpírokat meglepték a vérfarkasok a létükkel. De sosem csatáztak, ez egy ritka nagy baromság. A két faj úgy élt egymással kotorékokban, barlangokban, viskókban, mintha testvérek lennének. Éjszaka együtt mentek vadászni. Volt olyan, hogy a vámpír letámadta az embert. Egy bizonyos vér mennyiség hiányánál az ember eszméletét veszti. A vámpír kiszívta a vérét, a vérfarkas megette a húst. Nap kelte előtt pedig visszatértek búvóhelyükre.

Mindenki meglepődve nézett. Sosem hitték volna, hogy ez valóban megtörtént, és most is történik. Utána Alexára néztem:

- Alexa! Én az exed nem azért öltem meg, mert vámpír, hanem azért mert éhes voltam, de elsősorban azért, mert Neked akart ártani.

- Hidd el, hogy tudom!

 

Folyt. köv.

Álom volt...

Mit kéne tennem ahhoz, hogy ne szívasson az élet?
A jövőbeli önmagamtól is már elég rendesen félek
Mert átformálnak a tények, és egyre vadabb leszek,
Mert hogy szebb legyen a jövőm, ezért mindent megteszek
Te is tudtad miken mentem át, de ugyanúgy átvertél,
Ahol vérzett még a sebem, oda az ostorral is rávertél
Tökéletesnek hittem mindent, de Te keltettél fel álmomból,
Mostmár nem is harcolok, mert van aki Te rádgondol
Még Te vígasztaltál, hogy egyik exbarátnő se ér annyit,
Hogy felhúzzam magam rajtuk, és békén kéne hagyni,
A múltat   nem kéne már vissza néznem,
Te mondtad, hogy a jelennek és a jövőnek kell élnem
Én megfogadtam tanácsod, és mégis tört döftél a hátamba,
Aki egykor fogta a kezem, most szüntelenül rágalmaz
Bántalmaz minden szavad, mert szépet nem mondasz rólam,
Mi értelme van annak, hogy emléked a kezemben fogjam?
Hát széttépem és felgyújtom, többé nem nézek vissza,
De én megtettem amit ígértem, és így szívem lelkem tiszta

Refr.:
Kitárt szarnyakkal érkeztem, és integettél a földről,
Leszálltam eléd, és hogy gátolj, szárnyaim kitépted tőből
Ömlött a vér belőlem, Te is láttad mennyi sebem volt,
A szép percekkel gyógyítottál, ami túl hamar eliszkolt
Álom volt az egész, és Te voltál aki ebből ébresztett,
Aztán mondtad, hogy én vagyok, aki csak vétkezhet
Kérdéseket tettem fel, amire választ sosem adtál,
Amikor hozzádszóltam, mindig magamra hagytál
De túllépek esküszöm, a sebek befognak gyógyúlni,
Amiket ejtettél rajtam, szeretetért nem fogok koldulni

Szétnéztem a múltunkban, minden ölelésed hazugság,
Minden csókod csak illúzió, de gyerünk bátran taposs rám
A mosoly az arcodon az, ami engem megvagított egyszer,
De nem dőlök be többet, mert ezellen elkészült a vegyszer
A számomat tedd el, de többé ne hívj fel hogyha kérhetlek,
Mert nem én vagyok az, aki Téged végig éltethet
Sötét nappalok és éjszakák teltek el magamba zuhanva,
Egyfolytában a felejtés kulcsát mindenhol kutattam
Végül rátaláltam, és mára már nyugodtan élek nélküled,
A váram a Te segítséged nélkül még jobban épülhet
Annyi ember megmondta, hogy ne bánkódjak miattad,
Légy magadra büszke, hogy másoknak a titkodat kiadtad
Csak játszottál velem, de ez elég undorító dolog,
És a szemembe hazudtad, hogy a szíved csakis értem dobog
Egy dalt még Neked dobok, és talán ez felnyitja a szemed,
De mit várok Tőled? Úgysem használod az eszed
A szívedre se hallgatsz, már régen kihült jégcsap,
és hiszel hazúg szavának, amikor azt mondja hogy szép vagy
De pontosan tudod, hogy csak arra használ Téged,
Ha majd falnak ütközöl, akkor Te is majd átérzed,
Amit én éreztem, amikor kimondtad, hogy vége,
De nem fogok könnyezni miattad, már továbblépve

Refr.:
Kitárt szarnyakkal érkeztem, és integettél a földről,
Leszálltam eléd, és hogy gátolj, szárnyaim kitépted tőből
Ömlött a vér belőlem, Te is láttad mennyi sebem volt,
A szép percekkel gyógyítottál, ami túl hamar eliszkolt
Álom volt az egész, és Te voltál aki ebből ébresztett,
Aztán mondtad, hogy én vagyok, aki csak vétkezhet
Kérdéseket tettem fel, amire választ sosem adtál,
Amikor hozzádszóltam, mindig magamra hagytál
De túllépek esküszöm, a sebek befognak gyógyúlni,
Amiket ejtettél rajtam, szeretetért nem fogok koldulni

Minden egyes dolog hazugság volt, és talán megbocsátom,
Ha beismered, hogy vétkeztél, mint sok-sok barátom
Így látja az egészet, mert végig a szemembe hazudtál,
De Te ennek ellenére, minden éjjel nyugodtan aludtál
Mennyi mindent megtettem, és mégis így kellett végeznem,
Felépítettem mindent, és Te hagytad, hogy az szétessen
Már értem a világot, ha jó vagy akkor pofont kapsz,
És akkor minden sötét lesz és érzezhető a pokol szag
Ha rossz vagy akkor mindent megkapsz és tökre boldog leszel,
De én maradok inkább jó, és mindent ugyanúgy teszek
Majd ha véget ér az utunk, akkor kiderül, hogy ki vesztett,
Aztán valaki nevet a végén, de én addig is csak igyekszem
Még mondd ki utoljára, hogy mindenben én voltam a vétkes,
Te meg a hős királynő, aki igazából semmire se képes
Ő is egyszer ott hagy, mert megunja, hogy gyerek vagy,
De addig légy vele boldog, ameddig Ő el nem hagy
Én sajnálom, hogy hibáztál ez még lehetett volna szebb is,
De én hiszek még a csodákban, Tiéd a folytonos szkepszis
Egyszer fordul majd a kocka, de akkor fogsz te sírni,
Akkor én fogok majd nevetni, és írigyen fogsz majd rám nézni
Mégis azt kívánom neked, hogy légy boldog egy életre,
Csak nehogy sírj majd akkor, ha az álomképed szétlesz tépkedve
Nem vagyok gonosz, csak előre mondom mi lesz a folytatás,
Nekem megmaradnak a vágyak, és még párezer tollvonás

Refr.:
Kitárt szarnyakkal érkeztem, és integettél a földről,
Leszálltam eléd, és hogy gátolj, szárnyaim kitépted tőből
Ömlött a vér belőlem, Te is láttad mennyi sebem volt,
A szép percekkel gyógyítottál, ami túl hamar eliszkolt
Álom volt az egész, és Te voltál aki ebből ébresztett,
Aztán mondtad, hogy én vagyok, aki csak vétkezhet
Kérdéseket tettem fel, amire választ sosem adtál,
Amikor hozzádszóltam, mindig magamra hagytál
De túllépek esküszöm, a sebek befognak gyógyúlni,
Amiket ejtettél rajtam, szeretetért nem fogok koldulni

Már tovább léptem végre, és nem érzem a fájdalmat,
Vannak még emberek, akik nekem árthatnak
De többen ekem szeretetet átadnak és ettől mosolygok,
Élem tovább az életem, és hozzászokom a sorsomhoz
Barátokkal mosolygok, és tudom eljön majd az a lány,
Aki megbecsül, és nem hagy egyedül a létem taván
Talán pont így lesz, de meglehet, hogy fájni fog,
De készen állok a harcra, bármivel és bárkivel, bármikor
Az alagút végén látom a fényt, és követem a jeleket,
Az úton, használom a szívemet, és egyaránt az eszemet

Refr.:
Kitárt szarnyakkal érkeztem, és integettél a földről,
Leszálltam eléd, és hogy gátolj, szárnyaim kitépted tőből
Ömlött a vér belőlem, Te is láttad mennyi sebem volt,
A szép percekkel gyógyítottál, ami túl hamar eliszkolt
Álom volt az egész, és Te voltál aki ebből ébresztett,
Aztán mondtad, hogy én vagyok, aki csak vétkezhet
Kérdéseket tettem fel, amire választ sosem adtál,
Amikor hozzádszóltam, mindig magamra hagytál
De túllépek esküszöm, a sebek befognak gyógyúlni,
Amiket ejtettél rajtam, szeretetért nem fogok koldulni

Átalakulás (11.fejezet)

Valamikor délután, nyüszítésre és farkassírásra ébredtem. Felkeltem, de a többiek ugyanúgy aludtak. Kinyitottam az ajtót és két kölyök farkas ült ott. Amikor észrevettek csóválták a farkukat, és kirohantak a barlangból. Odarohant az egyik egy lyukhoz, amit az anyjuk áshatott, és lefeküdt. A másik pedig odament mellé, hasra feküdt a másik hátára tette a fejét és rám nézett. Gondolkoztam azon, hogy vajon hol lehetnek a többiek.Talán vadásznak valahol, vagy esetleg egy vadász lelőtte Őket, vagy be merészkedtek emberek által lakott területekre.

Amikor ezen gondolkoztam, akkor megjelent két fehér farkas. Nem tudom, hogy a szüleik lehetnek e. A különbség a sima farkasok és a vérfarkasok között, csak annyi, hogy a vérfarkas tud beszélni. Vonyításokkal és ugatásokkal tudunk velük kommunikálni, és farokcsóválásokból, meg ilyen apróbb jelekkel. Leereszkedtem négy lábra és elkezdtem csóváló farokkal feléjük közeledni. Nem lassan, nem lapítva, nem csak a szemükbe néztem, mert azt támadásnak vennék. Odajött hozzám a kan farkas és elkezdte szimatolgatni a fülem. Csóválta a farkát, úgyhogy semmi hátsó szándék nem volt benne. Utána jött oda a másik farkas, és Ő is átszimatolta mindenem. Bevallom, amikor az intim zónámba értek, kissé irritáló volt, mert nem megszokott, hogy valaki a tökeimet szaglássza. De el kellett viselnem a béke érdekében. Ekkor arrébb ment a két fehér farkas és összeszimatoltak, majd egymás mellé állva, felém fordulva leültek a földre.

Ezután bámulnak az arcomba. A kicsik békésen feküdtek a földön. Semmi nem történt, csak néztek, és én rájuk és a kicsikre is figyeltem. Egy ilyen apai ösztön volt Bennem. A hihetetlen nagy csendet csak a szél suhogása, és a falevelek ütközése törte meg. Szimatoltam egyet a levegőbe és éreztem valami illatot. - Mi lehet ez - gondolkoztam ezen, de szimatoltam tovább. A két nagyobb farkas is megérezte ezt a szagot, és halkan mondtam: - Ezek emberek! Ezután egy tökre váratlan dolog történt. Megszólalt a férfi farkas: - Igen, ezek azok. El kell bújnunk, és a kölyköket magunkkal vinni! Nem volt időm, hogy meglepődjek, vagy hasonló, mert a kis farkasok veszélyben voltak. Elnéztem arra, amerről a szél hozta a szagot, és visszafordultam a farkasok felé és mondtam: - Kapjátok fel Őket! Tudok egy biztonságos helyet. Kövesssetek! A két farkas odarohant egy-egy kis farkashoz és követtek engem. Látták, hogy a barlang felé megyek, és pontosan tudták szerintem, hogy itt mi történik. Hátra fordultam és rájuk néztem, de szerintem semmiről sem volt, semennyi fogalmuk sem. Berohantunk, és felálltam két lábra. Az ajtót kinyitottam, és beengedtem Őket. Látták, hogy az egész terem tele van alvó farkasokkal. Tudták a szabályt: nagy csend. Letették a kölyköket maguk elé a földre, és én csendben becsuktam az ajtót. Szépen lassan lapítva mentem oda az asztalhoz, hogy egy gyertyát meggyújtsak, mert a fáklyák már félig-meddig leégtek és kellett a fény. Egy farkasra se léptem rá. Mindegyik úgy aludt, mintha agyon lennének verve. Visszamentem, és a gyertyát egy gyújtóval gyújtottam meg. Letettem a földre és meglepődve nézett rám mind a két vadfarkas és a kan suttogva kérdezte: - Mi a franc folyik itt? Szemébe nézve válaszoltam: - A vámpírok és a vérfarkasok szövetséget kötöttek, hogy elpusztítsák azt a lényt, aki félig vámpír, félig pedig vérfarkas. A két farkas összenézett, mert ez hatalmas meglepetés volt a számukra, majd mondta: - Mi erről mért nem hallottunk? Kicsit gondolkoztam, mert valójában az volt az agyamban, hogy Ők vérfarkasok, de aztán le esett, hogy mégsem, és válaszoltam: - Mert se vámpírok, se vérfarkasok nem vagytok! Láttam az arcukon, hogy megértették. Majd mondtam Nekik: - Viszont nekem aludnom kell. Nyugodtan itt maradhattok, de csendben! Holnap van a csata. A farkasok csendben lefeküdtek a földre. A kölykök odabújtak a lány farkashoz, és én meg lefeküdtem a pódium mellett. Elaludtam.

Ébredésem az volt, hogy nyílt az ajtó, és bezárult. Kintről zsivaj szűrődött be. Rengeteg farkas kint volt már a barlang előtt. Amikor felkeltem már csak egy-két vérfarkas feküdt. Kinyitottam az ajtót, és szétnéztem. A falkám egy csoportban állt a bejáratnál. Kiszúrtak, és én odamentem hozzájuk. Az izgalom minden farkasban ott volt. A másik ajtó is felnyílik, amin Cerberus és a démonok jönnek ki. Cerberus mindhárom feje a tömeget vizsgálja. Láttam az ebnek mint a hat szemében, hogy a vérszomj most nagy úr nála. Ránéztem az egyik falkatársamra és kérdeztem: - Láttad a szemeit? Pirosak voltak. Majd válaszolt a farkas: - Persze, hogy pirosak! Neked is pirosak szoktak lenni, amikor harcolsz! Mind minden egyes farkasnak. Cerberus is vadász, nem csak mi. Ekkor elindultam Cerberus után. Ő kiment a barlang elé. Elindultam felé, Ő nekem háttal állt. Miközben mentem, megszólítottam: - Cerberus! Az eb megfordult és mondta: - Mondd! Közelebb mentem, mert távolabb volt és kérdeztem: - Minden rendben? Az eb szétnézett és mondta: - Hát.. furcsán érzem magam. Sosem harcoltam még ilyen lénnyel. De amint látod, vagy érzed, tombol bennem az agresszió. Kicsit elnevettem magam és mondtam: - Igen, azt látom! Nemsokára indulunk, készüljetek! Elindultam vissza a farkasokhoz a barlangba, és menet közben Adri arcára gondoltam. Amikor majdnem beértem, autó hangját hallottam, ami arról jön, mint amerről a katonák jöttek a terepjárókkal. Szimatoltam a levegőbe, és anyámék illatát éreztem. Cerberus és a többi farkas felvette a támadó állását, majd kiabáltam Nekik: - Ne támadjatok! Ezek anyuék! A farkasok és az eb, ezután normálisan álltak tovább. Megláttam a fehér VolksWagen elejét. A kocsi lassított, én meg elindultam felé. Apám észrevett, és kiszállt az autóból, amikor anyám is. Oldalt Sanyi, és Sanyi apja voltak akik kiszálltak. Megálltam apa előtt. Még Ő mögém nézett, és én meg végigmértem anyát, Sanyit, a nagybátyámat, és végül újra apa szemébe néztem, amikor megszólalt: - Fiam! A mai egy nagy nap! Mosolyogtam és mondtam: - Igen az! A kislány? Vele mi van? Apa arcáról eltörlődött a mosoly és ezt mondta: - Beteg. De... őt is idehoztuk. Ekkor apa a kocsi oldalajtajához ment, és intett valakinek az autóban, hogy jöjjön. A kislány kiugrott a kocsiból, és észrevett engem, amikor elmosolyodott, és odarohant hozzám, hogy megöleljen. Adriék mögülem látták, ezt a folyamatot. A kislányon nagyon lehetett érezni a betegség szagát. Ekkor hátra fordultam, és a többiek pontosan tudták, hogy meg akarom harapni. Ekkor bólintott Adri, és az összes többi farkas. Vissza letérdeltem a kislány elé, és ezt mondtam Neki: - Kislány! Most meg kell harapnom Téged! Fájni fog, de ígérem, hogy nagyon nagyon nagyon hamar elfog múlni. Rendben? Kicsit megijedt a kislány és visszakérdezte: - Mért kell megharapnod? Körbenéztem, és aztán feleltem a kérdésére: - Tudod most nagyon beteg vagy, amibe bele is halhatsz. Hogyha én most megharaplak, akkor nem fogsz meghalni. Így érted? A kislány lehajtotta a fejét, és mondta: - Akkor harapj meg! Én ha nagyobb leszek, olyan akarok lenni mint Adri. Elmosolyodott, meg úgy körülöttem mindenki és ekkor mondtam Neki megtörve a letargiát: - Olyan szőrős? Mindenki elkezdett nevetni. Ekkor a kislány felemelte a bal kezét, és felhúzta rajta a kabátot, hogy megharapjam. Még mielőtt elkezdtem volna, mondtam Neki: - Ne aggódj, a fájdalom sosem tart sokáig. Hallottam, hogy a kislány szíve úgy ver, mintha gépfegyverrel lőne benne valaki. Megharaptam. Átszakadt a bőre. A nyálam belement a vérébe. Vérzett a seb. A kislány hősiesen tűrte, nem sírt. Rám nézett és ezt mondta: - Nem is fáj annyira! Az jobban fájt, amikor elestem. Utána a kezem a sebe fölé emeltem, hogy begyógyítsam. Ugyan az a menet. Piros fény a tenyerem és a kislány karja között. Aztán eltűnt a seb. A kislány csodálkozva nézett, és kérdezte: - Ezt hogy csináltad? Szemébe néztem mélyen és azt mondtam: - Nemsokára, Te is képes leszel erre! Apára néztem, felálltam. A kislány odament Adrihoz is. Ekkor elkezdte mondani apa: - Fiam! Borotválkozz meg, nagyon szőrös vagy! Elkezdtünk nevetni, de folytatta amit mondani akart: - A kocsi tele van fegyverekkel. Sanyi, és az apja, meg én megyünk nektek segíteni. Fedezni fogunk titeket egy eldugott zúgból, vagy pedig lövész árkot ásunk majd. Ekkor idegesebb lettem és mondtam apának: - Na azt felejtsd el, de gyorsan! Apa, az a dög nem ember, hanem valami szar, ami képes bárkit megölni hideg vérrel! Nem jöhettek! Apa lehajtotta és aztán csóválta a fejét, amikor megint meg akart győzni: - Akármit teszel, mi akkor is veletek megyünk! Apa makacs és önfejű, így pontosan tudtam, hogy nem fogom tudni meggyőzni semmivel. Ekkor apáék beszálltak a kocsi rakterébe. Egy perc múlva terepruhában szálltak ki. A kocsi előtt osztották szét egymás között a fegyvereket. Mindenkinek jutott egy puska, 3 pisztoly, két kézigránát, egy gépfegyver, és tárak. Mintha a NASA küldte volna Őket. Adri kiszúrta a felfegyverkezett férfiakat, és odajött hozzám, és kérdezte:  - Mit csinálnak? Adrira néztem és mondtam: - Velünk akarnak jönni. Adri meglepődött, és egy pár pillanat erejéig csendben volt, majd mondta: - Beszéld le Őket! Feleltem: - Szerinted nem próbáltam már? Ekkor Adri elindult a többiek felé, gondolom vitte nekik a hírt. De ahogy elnéztem, senkit nem érdekelt annyira, mint Adrit. Végül előjöttek a hatalmas farkasok. Odaléptek hozzám és az egyik mondta: - Indulnunk kell! Aztán a tömeg felé fordult, és mondta: - Lények! Indulunk! Ekkor egy ujjongásszerű tört ki és elindultunk a patak irányába. Hagytam, hogy a nagy farkasok menjenek elől. Mindenki izgult. Áttörve az erdő sűrű növényzetén, kiérve a patak partjáig, a patak másik oldalán vettünk észre egy hatalmas gödröt. Ekkor tudtuk, hogy az a korcs ásta. Minden lény együtt törtetett a lyuk felé. Ekkor körbeálltuk. Néma csend van. Semmi mozgás. Pár szempár akadt össze, és pár a gödröt nézte. Hirtelen, hang nélkül, valami dög kitört a lyukból, és a fejünk fölé ugrott sikító hanggal és utána a földre ugrott Tőlünk távol. Végig mérte a csapatot, és apáék hátránya az volt, hogy most egy pusztán vagyunk. Ekkor az a lény megszólalt és ezt mondta: - Tudom, hogy értem jöttetek! Támadásba lendült, egyből engem célzott. Ekkor amikor felém rohant akkora pofont adott, hogy az állkapcsom kitört, és a földre zuhanástól pár bordám is megrepedt. A földön fekve láttam, hogy nagyon sok lényt ütött ki olyasmi erővel mint engem. Van kit gyengébben van kit erősebben. Ekkor Cerberus jobb feje tőből kitépte a karját, amitől visított egyet. Ekkor a lény mögött egy másik vérfarkas volt, aki nyakon szúrta egy karddal, amire a lény megfordult, és jégcsapot képzett valahogy, amit kilőtt és átszúrta a farkas hasánál, és repült pár métert, majd a farkast felszúrta a fára.

Ekkor apámék tüzelni kezdtek a dögre, amikor célba vette,  és karmaival levágta a fejét. Ez a két eset egy fél pillanat alatt történt. Felkeltem a földről, mert a csontjaim összeforrtak és ordítottam: - APAAAAAAAAA!!!!! Ekkor felálltam és odarohantam apához. A fejét a nyakához tettem, úgy ahogy eredetileg volt. és összeforrasztottam a sebet. Próbáltam feltámasztani, de nem sikerült. Nem adtam fel, próbáltam még egyszer és még egyszer és még egyszer... de nem sikerült. Apa meghalt. Nem tudtam feltámasztani. Odarohantam az átszúrt farkashoz, és kihúztam belőle a jégcsapot. Azonnal odatettem a kezemet a sebéhez és mondta: - Hagyd! Mindjárt összeforr! Ekkor elindultam a lény felé, majd felugrottam, és valami hatalmas erővel a koponyájába felülről olyan erőset vágtam bele az öklömmel, hogy az arcánál jött ki a kezem. Kihúztam a kezem. A másik kezét, tőből kitéptem és azzal vertem. Az egyik démon a kezével lefagyasztotta. Ekkor minden lény odébb állt, és rám bízták ezt a kedves feladatot. Egy ütést. Minden erőmet összeszedtem, mélyen a szemébe néztem. A fagyástól csak mozogni nem tudott, és ezt mondtam: - Ezt apámért kapod te szemét! A kezével a bal lábára ütöttem ami szilánkosra tört, mert meg volt fagyva. Ekkor leesett a földre. Két vérfarkas felállította. Én hátrafutottam, és tartották nekem. Az erdő széléig futottam vissza, be a fák közé. Ekkor rohantam kifelé. A kezem már az út felénél hátrahúztam, és ökölbe szorítottam, és a futás közben, készültem arra, hogy szétüssem. Rohantam, és minden erőmet összeszedve elértem a pontot, majd hihetetlen nagy erővel hason ütöttem, amitől apró darabokra hullott az egész lény. Cerberus és a vérfarkasok odamentek, hogy felzabálják a dögöt. Én visszamentem apához, aki holtan feküdt a földön. Megnéztem, de nem vert a szíve. Ekkor megharaptam a kezét, hogy hátha ez segít. A karjába haraptam. Utána megint próbáltam feltámasztani, amikor hallottam, hogy beindult a szívverése. Mellette térdelve, és könnyezve, a feje alá tettem a kezem és megemeltem, majd mondtam: - Apa! Apa, jól vagy? Ekkor rám nézett és ezt mondta: - Fiam! Mi történt? Annyira izgatott voltam, de mondtam Neki: - Jobb, hogyha ezt nem tudod. Minden farkas és vámpír velem együtt örült. Ekkor apát felemeltem és elindultunk a  házunk felé, hogy hazavigyem. Majdnem egy óra gyalogút végén volt a házunk. Bementem, és lefektettem az ágyra. Már aludt. A többi farkas az erdő szélénél visszafordult, hogy menjenek a barlangba, mert nem sokára kel a nap. Adri velem maradt, és felvette az emberi alakot. Felment a szobámba, és én meg a matracot letettem a kanapé mellé, amire apát tettem. Sanyiék is hazaértek, és Ők felmentek a vendégszobába. Letettem a matracot, becsuktam a szemem és lassan elaludtam.

 

Átalakulás (10. fejezet)

A csend uralkodik mindenki felett. Felettem inkább a bánat, és a szomorúság. Gondolkoztam, hogy mit tudnék én tenni, hogy éljen, amikor bevillant egy ötlet a farkas agyamban, feltápászkodtam a földről, mint aki zseniális ötletet talált és a tömeg felé fordultam, ezután belekezdtem: - Lények és emberek! Nem fog meghalni a kislány! Mindenki kérdőn nézett rám, és ekkor két lábra álltam, és elkezdtem folytatni: - Meg kell harapni a kislányt, hogy ne haljon meg. Akkor örökké élni fog. Ekkor Adri dühödten elém lép, és elkezdi: - Te teljesen meghülyültél?! Még kicsi! Fel sem bírná fogni, hogy mi történt Vele. Mi van ha ezzel mindannyiunkat elárulna? A hatalmas farkas Adri mellé lép, rám néz, és mondja: - A lánynak igaza van! Veszélyt jelentene ránk. Az utcán váratlanul átalakul és akkor megölik. Nem lenne képes még koordinálni ezt a dolgot. Nem akkor alakulna át, amikor akar, mint mi, hanem akkor, amikor felkel a Hold. Ha a nap érné még akkor amikor farkas, abba halhat bele! Lelkem mélyén tudtam, hogy igazuk van, de én azt szeretném, ha a kislány tovább élne. Ekkor belekezdtem: - Ha a csata után harapom meg, és elmagyarázom Neki, akkor csak tud erre figyelni. Farkas lesz, és a farkasok mindig felelősségteljes lények voltak! Ekkor Adri ugyanolyan ingerült állapotban belekezd: - A csata után? Az se biztos, hogy túl éljük a harcot! Ekkor megint a csend volt az úr, és én csak törtem a fejem. Lehajtottam a fejem, majd leültem a földre. Felnéztem Adrira és nyugodt hangon mondtam Neki: - Ha így fogjuk fel, hogy nem nyerjük meg, akkor persze, hogy veszítünk. Ez nem olyan mint a főzés, hogy vagy sikerül, vagy nem, ezt akarni kell! Ezt értsd meg! Felálltam és mindenkinek mondtam: - A harcot mindnyájan megfogjuk nyerni! Aki gyáva az most távozzon, és akkor ne kerüljön velem szembe! Harcolni jöttünk, és nem társasjátékozni egy ismeretlen lénnyel. Meg fogjuk nyerni a csatát! Az elszántság és a céltudatosság volt a makacs farkas fejemben. Amikor befejeztem a mondatom, minden lény ujjongani kezdett. Ekkor odamentem apához és mondtam Neki: - Apa! Amíg majd csatázunk, addig kérlek vigyázz a lányra. Maradj mindig mellette! Aztán majd meglátjuk, hogy hogy alakulnak ezek a dolgok. Ekkor Hófehér odalép és azt mondja: - Ha hagyod meghalni, utána nem tudod feltámasztani mint azt a farkast? Ránéztem és feleltem a kérdésére: - Nem, mert semmi olyan nincs benne, ami bennünk. Egyre feszültebb voltam belül. Már csak egy nappal választott el a harctól. Éreztem a szellőt, ami általában pirkadatkor szokta bejárni a tájat és belekezdtem: - Lassan távoznunk kéne, mert kel a Nap. Apára nézve mondtam: - Apa! Akkor tényleg maradj a kislánnyal. Mi meg visszahúzódunk holnap éjszakáig. Sorsdöntő lesz az éjjel. Elindultam az erdő felé, és a csapat követett engem. Apa és anya ott maradtak, és néztek felénk egy darabig. Ezután elindultak az orvosi rendelőbe. Mindegyik farkas és vámpír érezte,  hogy nem vagyok a legjobb hangulatban. Ingerült, feszült, és lobbanékonnyá váltam a rossz hír hallatán. Csak két dolog volt a fejemben. Az egyik az, hogy megnyerjük a csatát, a másik meg, hogy a kislány élni fog. Vissza értünk a táborba, a barlanghoz, és minden farkas és vámpír elindult befelé. Én a barlang szájánál még megálltam, hátat fordítva a bejáratnak, és néztem fel az égre. Konkrétan semmire sem gondoltam. Üres volt a fejem, és a lágy szellőből, meg a nyugalomból merítettem magamba energiát. Minden farkas és vámpír, akik elmentek mellettem rám néztek, és folytatták az útjukat befelé. Pár percbe tellett, hogy minden lény bejusson. Amikor a legutolsó lény, egy vérfarkas is bement, én mentem utánuk. Elbújtam a barlang egy rejtett zugában, ahol Cerberus volt fogva tartva. Ott leültem egy fa ládára és néztem az égő fáklyát a falon, és hogy annak fénye, hogy járja át a helységet. Mind eközben a kislányért imádkoztam magamban, hogy éljen, és ne haljon bele ebbe a veszedelmes kórba. Ekkor felálltam, és azon a pár négyzetméteren fel-alá járkáltam gondolva a kislányra, és a holnapi veszélyes csatára. Belül a félelem is ott volt, de nem tartottam annyira a vesztéstől, mint attól, hogy meghal a kislány. Tápláltam magamba egy kis energiát és nyugalmat azzal, hogy magamban mondogattam, hogy a lány még élni fog, és a csatát is megnyerjük. A félelem csak egy illúzió, amikor a lényeg azt hiszik, hogy azért mert nagyobb és hírhett, akkor már legyőzhetetlen. De most jöttem Rá, hogy ez valami hatalmas baromság. Minek félni? Úgyis az fog történni, aminek meg kell történnie. Ha nem is most, mert elkerülök, akkor később ér utol. Miközben megálltam a kisebb terem közepén, kintről lépteket hallok. Négy lábon érkezik, és érezhető, hogy van súlya. Ez Cerberus lesz. Bebizonyosodott az igazam. Átlépte a küszöböt, rám szegezte mind három fejével a tekintetét, és a középsővel kérdezte: - Hát Te mi járatban vagy itt? Ránéztem és mondtam Neki a választ: - Kis magányra volt szükségem, hogy szelektáljak az agyamban és rájöjjek egy-két dologra, amire már régen rá kellett volna, hogy jöjjek. Cerberus semmit nem értett, nem tudta, hogy most mire gondolok, de kezdte felfogni. Ekkor elkezd előttem sétálni és belekezdett egy mondandóba: - Tudod, az élet az nem egy egyszerű játék. Ki hinné el emberek közül, hogy léteznek ilyen lények? Mindegyik ostoba, főleg az ember. Az őseiknek bizonyítékaik voltak arról, hogy mi létezünk, de ezt csak szájról-szájra dolognak vették, meg mondogatták, hogy nem tudták egymást mivel szórakoztatni, és így lettünk a fantáziáik szüleményei. Csak a sok bolond arra nem gondol, hogy amit nem láttak, az nem azt jelenti, hogy nem is létezik. Rengeteg ember hisz Istenben, görögöknél Istenekben. Őket sem látta a mai ember, de mégis hisznek benne. Amikor évezredekkel ezelőtt a pokolhoz kerültem, akkor teljesen furcsa volt minden. Még a démonok se tudták, hogy én hogyan születtem, vagy hogyan képződtem. Találgattak, hogy biztosan a Sátán gyártott meg, és főzött ki áldozatok szerveiből, vagy az Űrből jöttem. De nem. Az egyik démon elkezdett vizsgálgatni dolgokat, és ekkor derült ki, hogy a dinoszauruszok, amikor kihalás közelében voltak, az egyik T-Rex lerakott egyetlen egy tojást. A többi dínó érezte, hogy közel a vég, és hogyhogy Ő letett egy tojást, hogyha a többieknek nem sikerült? Feleslegesnek tartották mind. Amikor már csak pár perc volt a meteor becsapódásáig, akkor még bent voltam a tojásban, és éreztem szülő anyám jelenlétét. Hallottam a sok száz dínó sikítását, ahogy menekültek a meteor elől. Tisztában voltak azzal, hogy mi fog következni. De anyám mindvégig mellettem volt. Felkapott aztán, és egy biztonságos helyre akart vinni. Rohant, nem állt meg, csak rohant. A kikelésemig nem volt sok idő. Amikor egyszer csak anyám megállt, letette a tojást a földre, és legurított valami mély és végtelennek tűnő kis alagúton, ami a föld alá vezetett. Egy működőképtelen vulkánban. Amikor gurult lefelé a tojás, akkor hallottam, hogy egy meteor darab csapódik egyenesen oda, ahol anyám állt, és hallottam a sikítását, amikor még élt, de égett le a bőre. Végül megszűnt a zaj, és egy teljesen bezárt helyen voltam. A tojás falát elkezdtem ütögetni, ami végül szétrepedt. Ekkor állt felettem egy hatalmas fekete alak, akiből sugárzott az, hogy hatalma van. Ez az alak felvett, és kedvenceként gondozott. Etetett, itatott, ellátott mindennel amire szükségem volt. Egy napon, amikor már nagyobbra teremtem, egy folyóhoz vitt ki. Ott a pokol kapuja. Elkeresztelt Cerberusnak, és mondta nekem, hogy őrizzem a kaput. Napokba telt leküzdenem azt a végtelennek tűnő magányt, és éhséget. Ekkor két démon jött felém. Megetettek valami hús szerű cuccal, és simogattak, ami bevallom nagyon jól esett. Kiderült, hogy a hatalmas férfi, vagyis a Sátán, csak azért nevelt fel, mert szüksége volt a segítségemre, és mintha a tárgya lennék, letett egy folyóhoz és megparancsolta, hogy őrködjek. Eltelt pár ezer év, és aztán a földön megszületett az ember. Ez a Sátánnak nem tetszett, ezért harcban állt Istennel. Ekkor a Sátán elhatározta, hogy Isten egyik teremtményébe beköltözteti a gonoszt, mert Sátán akarta uralni ezt a földet. Egyre több lett az ember a földön, így egyre több szolgája küldetést végzett egy emberi testben. Mindegyik ember tudta a saját nevét, csak olyan alattomosan dolgoztak ezek az árnyak, hogy az ember észre sem vette, hogy beléjük költözött. Csak késztetést éreztek a rossz tettekre. Lásd Káin. Alapból Ő is rendes ember volt, csak a Sátán elintézte, hogy megölje Ábelt, és így álljon bosszút Istenen. Ezekről az emberek semmit sem tudnak. Mindenre a magyarázatuk, a tudomány. Szánalmas egy faj az ember. Így az évek elteltével bennem is fokozódott az agresszió. Aztán idekerültem, amikor a vámpírok visszatértek. Fogjúl ejtettek. Erre jött ez a szövetség, és most úgy tűnik, hogy szabad leszek. De nem akarok visszatérni oda, ahonnan jöttem. Cerberuson láttam, hogy ezek a dolgok erősen a szívébe martak. Lesírt Róla a fájdalom és a legrosszabb, hogy ezen nem tudtam segíteni. Megsajnáltam ezt az ebet, és pár vigasztaló szóval próbáltam megnyugtatni. Hát rossz dolgok ezek amik történtek, de nem adtad fel soha. Ha feladtad volna nem lennél most se itt. Nem kell visszamenned oda ahová nem akarsz. Több ezer éves lény vagy, már réges-régen felnőttél. Élj önálló életet, szabj határokat azoknak, akik neked akarnak parancsolgatni. A földön itt maradhatsz. Ez az a hely, ahol minden lény lakhatást kap. Nem csak az emberek lakhelye. Cerberus szerintem évezredek után először csóválta a farkát, amivel magát is meglepte. Hátra nézett és ezt mondta Nekem: - Utoljára akkor csóváltam a farkam, amikor az a két démon babuzsgatott sok ezer évvel ezelőtt. Elmosolyodtam. Tudtam, hogy Cerberus nem egy vérengző vadállat, hanem egy érző lény, akit a gondok formáltak át. Ekkor kért Tőlem valamit a három fejű eb: - Figyelj! Még sosem láttam az emberi alakod. Átalakulsz emberré? Körbenéztem és feleltem Neki: - de csak 1 percre! Cerberus leült, és kíváncsian nézte az emberré válásomat. Felvettem az emberi alakot egy fél pillanat alatt és ezt mondta: - Szóval így nézel ki emberként. Kétszer pislantott, és visszaváltoztam farkassá. Ekkor mondtam cerberusnak: - Na de aludnunk kellene. Holnap lesz a nagy nap. Cerberus elindult abba a "kalitkába" amibe a halott vámpír zárta. Bement, lefeküdt és mondta: - Sok sikert holnapra! Biccentettem a fejemmel, és betértem oda, ahol a többi farkas és vámpír volt. Adri odarohan hozzám és kérdezi: - Hol voltál? Láttam az arcán az aggodalmat. Én tök nyugodtan és mosolyodva feleltem Neki: - Csak Cerberussal beszéltem.

Egy csúnyán bekészült este

Az egész úgy történt, hogy msn-en beszéltem Palcsóval, hogy kéne inni menni. Előtte még Bencével is letárgyaltam, mert eredetileg úgy volt, hogy Regiékkel megyünk, de abból nem lett semmi. Nem adtam fel, mert inni akartam. Megbeszéltük Palcsóval, és azután letisztáztam Bencével is hogy este 7, Boráros tér, hév megálló, ott fogjuk várni. Kibaktattam a benzinkúthoz negyed 7-re, mert úgy volt megbeszélve, és majd onnan megyünk tovább. Hát elég szar idő volt, mert csúnyán esett, de nekünk ez nem lehet akadály. Előbb értem ki mint negyed 7, ezért én vártam Palcsóra. De aztán végül is odaért, és aztán mondta, hogy menjünk Marcihoz. Elindultunk a sikátoron, és velünk szembe jött. Ekkor kértem egy cigit Palcsótól, mert nekem nagyon nem volt egy szálam sem. Aztán az utunk Norbihoz vezetett. Menet közben Palcsó felhívta, és mondta, hogy nemsokára jön. Odamentünk a kapuja elé, és vártuk. Valamit el kellett vinnie apjához a kocsmába, ezért vártunk Rá még pár percet. Visszajött valami szatyorral, amit még fel kellett dobnia. Ez két percbe tartott és indultunk is Aliékhoz, mert Marci fel akarta váltani a pénzét. Hát elmentünk oda, és aztán meg irány a 24 megállója. Vártuk a villamost, és megbeszéltük, hogy beülünk a kocsmába a Blahához. Felszálltunk a 24-re, és aztán egyből jött a 2-es is. Arra is felpattantunk, de Palcsót majdnem elbaszta egy kocsi, mert hát ugye józan fiatalok hol máshol menjenek át mint a piros lámpánál. Arra is felszálltunk és kimentünk a hévhez a Borárosra. Vártuk Bencééket, de sehol senki. Eltelt körülbelül 15 perc és mondtam Norbinak, hogy nekem sürgősen kellene egy cigit vennem. Hát lementünk az aluljáróba, de minden bolt zárva volt. Ezután elindultunk felfelé, ahol Krisztivel vettem még múltkor a Whiskey-t. Az a bolt is be volt zárva. De odébb ahol van egy bank, ott nyitva volt az üzlet és bementem cigiért. Hát persze, hogy nem volt kék Bond. Szar Viceroy-t kellett szívnom, amiből semmit nem éreztem, és persze egy hosszú cigi pár pillanat alatt leég. Hát visszamásztunk a hévhez, amikor hívott Bence, hogy 10 perc és ott lesznek. Elszívtuk a cigit, Norbi megkergette Palcsót, és ezek után végre jöttek. Bencénél volt található 4000 forint, nálam már csak 500 volt, Norbinál 1000, Palcsónál már nem tudom, és még Tominál is volt. Hát felmásztunk a 4-6-oshoz, és elmentünk a Blaháig. Ott lebaktattunk és átmentünk az aluljárón, az az utca felé, ahol van az az általuk ismerté vált kocsma. Hát tömve volt mint a szar. Bementünk leghátra, és ott megpróbáltunk leülni. Pár percnyi tanakodás után elhatároztuk, hogy ottmaradunk. Visszamentünk előre a játékgépekhez, mert a nő azt mondta, hogy az a rész ott le van zárva, és hogy elől még van hely is. Hát annyi hely nem volt, hogy ha fingok egyet az eltudjon oszlani a levegőben. Végül Bence és Palcsó elmentek pár macifröccsért. Visszajöttek. Norbi meg én nem kaptunk. De Bence mondta, hogy majd vesz nekünk. Én megkérdeztem mennyibe fáj egy korsóval és azt mondta, hogy 200 forint. Hát mondom magamban hogy ez hülyén megéri. Végül felszabadult a hely, és aztán Bence megint elment macifröccsért. Én egyből rácuppantam kettőre. Egyiket félig megittam, amikor Marci mondta, hogy hozzak Neki két korsó Ászokat, és egy korsó macifröccsöt. Mondtam Neki, hogy ezt megiszom. Aztán mondtam Bencének, hogy Ő jöjjön velem, mert a Tomi miatt nem fogják kiadni. Hát Bence beállt a sorba, és vette is. Visszamentünk és vittük a cuccot. Én kissé már bekészültem, de nem annyira, hogy mindenki nyakában landoltam. Ezután leültünk és átültem oda, ahol Palcsó ült. Iszogattuk a cuccunkat, amikor feltűnt a kocsma légterében Draspó. Odajöttek voltak vagy 25 ezren. Volt Vele egy csávó meg még három csaj. Hogy a kedvemben járjanak ebből 2 szőke nő és egy fekete hajú. Leült mellém az egyik szöszke, és illedelmesen bemutatkozott, hogy XY Renáta a neve. Hát ott még elvoltunk, meg beszélgettünk erről-arról, amikor Laciék mondták, hogy mennek Bankba. Hát kérdezték, hogy megyek-e, és azt mondtam, hogy mért ne? Kimentem a kocsma elé, és vártam Norbiékat, de aztán mondtam Palcsónak, hogy mégsem megyek, mert nem akarom itt hagyni Őket, ha már egyszer velük jöttem el. Palcsó lelépett. Kijött Tomi, kijött Norbi, és Norbi kérdezte, hogy hol van a Palcsó. Hát nem hittem volna, hogy baj ha megmondom, hogy elment Laciékkal Bankba, és a maradék aprómat is eltarhálta. Ekkor Norbi kibaszottul felkapta a vizet és hívta Palcsót, hogy azonnal jöjjön vissza, ne legyen fars geci, ha egyszer velünk jött inni. Hát letette a telót, és állítólag azt mondta, hogy jön vissza. Visszajött, és közben ott elkezdtünk valamilyen csajjal beszélni. Ezután mondtam Norbinak, hogy megkeresem Bencét, és Tomi be is jött velem együtt. Ekkor rámjött a hugyozhatnék, ezért megcéloztam a wc-t és azonnal berohantam. Hugyoztam vagy 3 órán keresztül,m de jó volt. Amikor kimentem a wc-ből láttam, hogy ott áll Bence, Marci, Tomi. Tomit lehúztam egy kis abszinttal, és Bencét utána kapásból macifröccsel, mert az abszint úgy marta a torkom, a nyelőcsövem, meg a pofám, hogy hirtelen magamhoz tértem. Ezután kimentünk a kocsmából, és elindultunk a Móriczra. 4-es villamosra szálltunk, ezért annak a végállomásán kötöttünk ki Móricz helyett. Semmi baj nem volt, elkezdtünk a Móricz felé gyalogolni, de útközben megálltam valami irodaház előtt pisálni. Mentünk tovább, és kerestünk egy boltot. Eszembe jutott az a közért, ahol még két éve a nácik vettek cigit, akikkel lespanoltunk még nyáron a tónál. Hát elindultunk arra, és végül két üveg borral meg két liter kólával, és két zsömlével távoztunk onnan. Mondtam, hogy menjünk a tóhoz. Kerestük a tömeget, mert hangokat hallottunk, és sok-sok fiatal ott fent hizlalta a máját. Megálltunk ott, és egy jó nagyot kortyoltam a borba. Ezután már készen voltam nagyon csúnyán. Állítások szerint mintha "Mosottszarra néznének" volt az arcom. Lent összeestem, mert kértem a Palcsótól bort, és azt mondta már totál készen vagyok, és hogy ne igyak többet. Összeestem a földön, és nem tudom miért, és mi volt rám olyan hatással, de azt mondtam, hogy hagyjon ott mindenki meghalni. Aztán Norbi meg Palcsó kérdezték, hogy mért sírok és felhoztam Dalmát. Azt mondták, hogy ilyen picsával ne törődjek. Erre Norbi mondta, hogy foglalkozzak Krisztivel, meg jusson Ő az eszembe, mert Ő szeret. Erre visszaválaszoltam, hogy kurvára nem szeret meg minden ilyen hülyeséget. Ha bedepizik egy részeg, abból semmi jó nem sül ki. Amikor kinyitottam a szemem két ismeretlen forma állt felettem. Jó nagy darabra nőttek az már biztos. Ők vakartak fel a földről és utána leültettek a legközelebbi padra, ami tőlem 1-2 méterre lehetett. Norbi rám aggatta a kabátját, mert látta, hogy kibaszottul remegek. Utána Ő is elkezdett fázni, ezért mondtam Neki, hogy vegye vissza. Visszavette és ezután a srácok mondták, akik a földről kapartak fel, hogy jobb ha húzunk onnan, mert mennek oda a rendőrök majd. Elindultunk a többség után, és valaki be kurvaanyázott a Bencének, amire felkaptam a vizet. Megjegyeztem a gyerek alakját és Bencével elindultunk utánuk. Ugye részegen sokkal bátrabb az ember, és leszartam, hogy gyúrós vagy nem gyúrós. A srác aki leghátul jött, és más nem kurva anyázhatott, neki elkaptam a nyakát és kérdeztem, hogy mi a probléma. Nem akartam bántani, csak a kérdést akartam feltenni, hogy mi volt ez a kurva anyázás. De amikor ránéztem az arcára, a szemei keresztben álltak, és nem engedtem el, mert ha igen, akkor borult volna egy kurva nagyot. Odajött egy fekete hajú szép arcú lány és kérdezte mi van. Én mondtam Neki, hogy valaki be kurvaanyázott a Bencének, és csak tudni szeretném, hogy ki volt, és nem balhézni akarok, csak hogy vonja vissza az, aki ezt tette. Utána a csaj mondta, hogy közülük senki nem lehetett. Utána megfogta a kezem és kihúzott az én, és a saját csapatából, hogy beszéljünk. Aztán mindenki odajött akik Vele voltak és egyből le is spanoltunk. A lánnyal kézen fogva mentem az úton, amikor a hátam mögül valaki egy pálinkás üveget nyomott az orrom alá. Ekkor hátranéztem és egy ismeretlen fazon volt, aki mint kiderül a lány neve, Judy-val volt. Hát meghúztam és a kevert pia a gyomromban ugrált. Ekkor az egyik srác mondta, hogy Judy kövérnek hiszi magát, ezért megkérdeztem, hogy megfoghatom e a combját. Férreálltunk és mondta, hogy fogjam. Letapiztam és mondtam Neki, hogy Te nem kövér, hanem hülye vagy. Ekkor Bence előttem volt, hátrafordult és levágta, hogy már beindult a vadászösztön. Aztán adtam Judynak egy puszit, de már nem tudom, hogy mért, de arra emlékszem,. hogy megkérdeztem és megengedte. Ezek után megkértem a kezét, és onnantól asszonynak szólítottam. Ezután eljutottunk a Móriczra a Combino-hoz. Amikor vártuk a villamost, jött két rendőr, hát Bence késztetést érzett és elkiáltotta magát: SÜN! Na ekkor tudtam, hogy gáz lesz. Az a kigyúrt sün, aki még mindig alacsonyabb volt Bencénél, de mégis magasabb nálam, visszafordult, hogy rákérdezzen Bencénél, hogy pofán bassza-e. Ekkor odamentem és lecsitítottam a jardot. Mondtam nem kell balhézni, mert be van baszva és azt se tudja mit beszél. Ideges volt a rendőr, de tudta, hogy igazam van, ezért nem csinálta a felesleges papírmunkát magának. Elmentek és felszálltunk a villamosra, amikor Judy társaságából egy srác azt mondta, hogy nagyon komoly és tiszteletre méltó volt az, hogy odamentem és lenyugtattam a rendőrt. Ezután eszembe jutott, hogy az egy rendőr volt, és lebasztam, egy pofont Bencének, és utána mondtam, hogy bocsi, de ezt muszáj volt, hogy ne csináljon ilyet többet. Elértünk valamelyik megállóba, ahol Judyék leszálltak, mert mentek Morrisons-ba. A részeg srác, akinek elkaptam a nyakát, Ő velünk maradt. Leszálltunk a nyugatiba, ahol kiokádta a belét. Utána felpattant a Combino-ra, és én rohantam utána. Norbi meg Palcsó lent maradtak. Elmentünk a sráccal Moszkvára mert nem volt hajlandó leszállni. Ott sikerült, Ezután a telójáról felcsörgettem Judy-t, hogy most mi a faszt csináljak Vele? Erre mondta, hogy rakjam fel a hatosra, és hogyha a Jászain vagyunk akkor hívjam vissza. Hát visszahívtam és valaki srác vette fel, hogy Judy sokat ivott és nem tudnak kijönni. Hát kibaszott jó, gondoltam magamban. A villamos vezető meg bemondja, hogy a villamos a Blaháig megy csak. Még kurvajobb. Leszálltunk a Blahán és elkezdtünk befelé gyalogolni a Boráros felé. Ekkor hívott a Palcsó, hogy hol vagyok és mondtam hogy az Üllői-Ferenc körút sarkán. Ekkor eltűnt a srác. Nem láttam, pedig az előbb még itt volt mellettem. Feladtam a keresését, és vissza mentem Norbiékhoz. A Lenhossék parknál ültek, és mentem vissza, és közöltem, hogy eltűnt a srác. Ezután mindenki ment haza és itt az este vége.

Ónodi Zsolt - Egy vérfarkas emlékíratai

John Mascoln a nevem. Tudom, kicsit furcsán hangzik, de vérfarkas vagyok. Angliában, egy kicsiny városban lakom a Pennine-hegység lábánál. A település nevét nem tudom, én egyszerűen csak Területnek hívom. Szép hely, legalábbis emberek számára. Van minden, ami kell: szép házak, nyugalmas utcák, tömegközlekedés, munkahelyek, sőt, az Oxford Egyetem kihelyezett parapszichológiai tanszéke is. Mondanom sem kell, nem véletlenül tették ide a székhelyét. A Területen csak úgy nyüzsögnek a természetfeletti jelenségek. Elhagyatott, szellemjárta házak mindenütt, amelyekben valóban hemzsegnek a szellemek. Ismerem mindegyiket, egyik sem ártalmas, még az embereket sem riogatják. Rajtuk kívül élt még itt néhány éve egy vámpír, de kimúlt szegény. Egy tüdőgyulladásos ember vérét szívta ki, és a kór őt sem kímélte. Annyira legyengült, hogy még az idő múlásával sem volt tisztában, és a hajnal az utcán érte. Szomorú vég. Azóta egyedül uralkodom ezen a hatalmas vadászterületen. Vetélytársam nincs, a tündérek és az erdő vad szellemei nem óvakodnak be az emberek világába. Ténykedésem egész eddig titokban maradt, kóbor kutyáknak, az erdőből kimerészkedő farkasoknak tulajdonították a gyilkosságokat. Éjszakánként az utcákat járom, nappal pedig meghúzódom hatalmas, négyemeletes bérházamban, amely az én tulajdonom, de senki sem bérel nálam szobát. Találnak jobb minőséget olcsóbb áron, ha körülnéznek. Ráadásul az én házam is kísértetek lakhelye, bár kevesen tudják, hogy ez tényleg így is van. Így töltöm életemet, sok-sok éve már…
Reggel kótyagos fejjel, de tele hassal ébredek. Előző éjjel jól belakmároztam. Nem is reméltem, hogy ilyen finom zsákmányra akadhatok. Egy középkorú hölgy - talán harminc éves - esti kocogásra indult, de elhagyta a várost, hogy a mezőn, friss levegőn futhasson. Én követtem. Igazán ízletes volt. Felkelek, az ágyamról lesöpröm tegnap esti vacsorám maradékát: egy walkmant és a véres, cafatokra szaggatott ruhákban bűzlő húsdarabokat. Gyorsan összeszedem az ágyneműt, és a fürdőbe viszem. Beledobom a kádba, és egy üveg hipót öntök rá. Hideg vizet eresztek hozzá. Így ni! Ez majd szépen kiszedi a vérfoltokat. Nézegetem egy darabig, és pár karom szakította hasadást veszek észre rajta. A fenébe is! Kezd elegem lenni abból, hogy mindig szétszaggatom a berendezést, amikor farkas alakban vagyok. Most megint vehetek újat! Otthagyom a szakadt paplant és lepedőt, és a nappaliba megyek, hogy valami göncöt kapjak magamra. Már az inget húzom fel, amikor valaki csenget a bejárati ajtón. Meglepődve pislogok az ajtó felé. Nem szoktam látogatókat kapni. Begombolom gyorsan az inget, és odasietek, hogy kinyissam. Elfordítom a kulcsot, kitárom az ajtót, és csaknem hanyatt esek a döbbenettől. Egy fiatal lány áll az ajtóm előtt, éppen valahova oldalra néz, vizsgálódik.
- Jó napot! - köszön, anélkül, hogy rám nézne. Végre felém fordul. - Akarom mondani, szia! - Tényleg! Csak most jut eszembe, hogy emberi külsőm egy huszonöt év körüli fiatalemberé. - Bocs a zavarásért, pláne ilyen korán reggel! Az egyetemről jöttem, és szeretnék engedélyt kérni, hogy itt a házban vizsgálódjunk. Tudod, a diplomamunkánkhoz kell… Szóval, megengednéd?
Igazából fogalmam sincs, miről beszélt a lány, annyira el vagyok bűvölve a szépségétől. Barna, hullámos haja a vállaiig ér, mogyoróbarna szeme vidáman csillog, ahogy a szemembe néz. Mosolya széles és lágy, egy pillanatra még szörnyű, túlvilági mivoltomat is elfeledteti velem. Az vagyok arra a gyönyörű pillanatra, ami úgy kétszáz évvel ezelőtt: ember. Ember, aki képes a szeretetre, aki érez és él. De a pillanat tovatűnik a lány mosolyával együtt, ahogy szóra nyitja száját:
- Szóval? Mit mondasz? Zavarnánk téged?
- Mi? Nem, dehogyis! - válaszolom önkéntelenül is, ennek a mosolynak képtelen vagyok ellenállni. Közben eszembe jut, mit tettem, és már átkozom magam ostobaságomért. Ösztönösen beljebb hajtom magam mögött az ajtót, de ez a kis huzat elég, hogy kisodorjon egy kicsit a lépcsőházba a bent terjengő bűzből. Az öt fiatal fintorogva fordítja el az arcát. Csak most veszem észre, hogy a lány nincs egyedül. Az egyik srác megjegyzi:
- Úristen! Mi lehet odabent? Hát te sosem szellőztetsz? - Valóban nem szoktam levegőztetni. Rég nincs szükségem levegőre, mint az embereknek. Csak azért lélegzek, hogy ne lepleződjek le. Nekem viszont nagyon is megfelel ez a lakás. Lassanként már olyan, mintha a barlangom lenne.
- No, akkor nagyon szépen köszönjük! - mondja a lány, ő uralkodik magán, nem fintorog, de rajta is látszik, hogy zavarja a szag. Elszégyellem magam. - Délután jövünk, jó?
- Jó! Várlak benneteket! - Búcsút intek és becsukom gyorsan az ajtót. Még hallom a fiatalok susogását, valószínűleg rólam beszélnek.

Eszelős láz kap el, mely arra késztet, hogy rendbe tegyem a lakásomat. Nem szeretném, ha az a lány csalódna. Az a lány! Te jó ég! Még a nevét sem tudom! Az ő arca lebeg a szemem előtt, miközben gyorsan takarítani kezdek. Elsőként is letépem az ablakokról a kartonpapírokat, deszkákat, amikkel elsötétítettem minden szobát. Mint egy fuldokló söpröm félre a sötétítő függönyöket, és feltépem az ablakokat. Hideg, tavaszi levegő áramlik be a lakásba, a huzat szétszórja a papírokat, a szemetet ide-oda kergeti a padlón. Mélyet szippantok a friss levegőből, és fűszeres illata irritálja érzékeny orromat. Hiába, nem mindenki rendelkezik egy farkas szaglásával! Miután hozzászoktam a virágok illatához, már tudok az egyéb szagokra figyelni. El tudom különíteni egyes emberek illatát, érzem a kocsik bűzét, égő olaj illatát, rántottáét, pirítósét. Mindenhol reggeliznek. Eszembe jut, milyen régen ettem utoljára emberi ételt. A gyomrom ma már valószínűleg képtelen lenne befogadni ilyesmit. Ellépek az ablaktól, és a szemeteszsákba elkezdem összegyűjteni a földet vastagon borító papírokat és újságokat. A könyveket felveszem, a helyükre viszem, majd legvégül a hulla maradványait is a zsákba teszem. Megcsomózom a zsák nyitott végét, és a ház előtt elhaladó szemeteskocsira dobom. Összekapkodom a székeken, fotelokon, ágyon heverő koszos ruháimat, és beüzemelem a mosógépet. Seprűt ragadok, és felsöpröm a konyha és az előszoba csempéjét. Egy felmosóronggyal még áttörlöm. Előkeresem a porszívót, és kitakarítom a nappalit és a hálószobát. Kiporszívózom a foteleket és a kanapét is. Megszimatolom a bútorokat, de még mindig büdösek. A fürdőben körülnézek, és szerencsémre találok egy flakon kárpittisztítót. Ez pont jó lesz. Honnan kerül ez hozzám? Ah, biztos az egyik vacsorámnál volt! Miután ezzel végeztem, letörlöm a vastag port!a polcokról, szekrényekről és rendet teszek. Végül a fürdő marad csak hátra. A mosógép végzett, kiteregetem a ruhákat, amik a langyos huzatban hamar megszáradnak. Mikor mindennel végeztem, végighordozom tekintetemet a lakásomon. Most már inkább egy ember szállására emlékezetet, mint egy farkas vackára. De vajon melyik a jobb? Már nagyon elszoktam az emberi élettől. Majd meglátjuk.
Eltelik egy óra, kettő, de csak nem jönnek. A faliórát visszaakasztom a falra, és leülök vele szemben. Nézem a lassan vánszorgó mutatókat, és közben azon töprengek, hogyan bűvölhetett meg ennyire az a lány. Még sohasem éreztem hasonlót. A legerősebb érzés, amit egy ember iránt eddig éreztem, az az íncsiklandozó bizsergés volt, ami egy jó falat láttán a nyelvem alatt tapasztaltam. De ez a mostani érzés sokban különbözik ettől. Nem táplálékként tekintek rá, mint a Területen élőkre. Egyenrangúnak látom, sőt talán még fölöttem is áll. Olyan tiszta és ártatlan! Ezzel szemben én egy szörnyeteg vagyok. Szeretném, ha megérintene, ha végigsimítana az arcomon, de erre aligha lesz alkalom. Soha nem alacsonyodna le hozzám. Ilyen gondolatok járnak a fejemben, míg az órát nézem. Még soha nem teltek ennyire lassan a másodpercek.

Már öt óra, és még sehol sincsenek! Eltelik még egy óra, a nap lassan közelít a láthatár felé. Ahogy eltűnik a horizont mögött, viszketni kezd a nyakam hátul. A viszketés egyre erősödik, közben kitekintek az égboltra. Az elsötétülő boltozaton előtünedeznek a csillagok, és versenyt hunyorognak az utcai lámpák sorban kigyúló fényeivel. Szép, tiszta esténk lesz. Akkor hát megint! A viszketés közben átterjed karjaimra és lábszáraimra is. Nem vakarózom, hozzászoktam már. Leveszem ruháimat, nehogy szétszakadjanak. Meztelenül állok a nappali közepén, és várom az elkerülhetetlent. Elmegyek az ablak elől, hogy az esetleges leskelődők ne lássák az átalakulásomat. Szőrzetem rohamos sebességgel nőni kezd, már nem is szőrzet, hanem szőr, bunda. Testem eldeformálódik, fejem megnyúlik, végtagjaim megrövidülnek, az izmok átrendeződnek. Mikor véget ér a folyamat, már fenn ragyog a hold, mely éppen átfordult fogyóba. Megtermett, izmos farkasnak látszom most, bár a lelkem ugyan az. Csak most végre felszínre törhetnek vadállati ösztöneim! Még egyszer utoljára kinézek az ajtón, de a lépcsőházban sötét van, a levegő sem rezdül. Szimatolok, de nyoma sincs a lány illatának. Vad dühvel lököm be fejemmel az ajtót, és a nyitott ablak felé száguldok. Lábam alatt széthasad a szőnyeg, de nem érdekel. Nagyot ugrok, át az ablakon. Egy pillanat múlva négy emelet magasságában vagyok a levegőben, alattam a hosszú utca, amelyen egy-két autó és egy lassú busz közlekedik csupán. Hirtelen minden meglódul felfelé, pontosabban én kezdek zuhanni az utca felé. Lábaimmal tompítom a zuhanást, és hangtalanul, sérülés nélkül földet érek az úttest közepén. Kifújom a tüdőmben rekedt levegőt, leheletem fehéren gomolygó párafelhőként tűnik elő az egyre hűvösebb esti levegőben. Fény vetül rám váratlanul, majd felhangzik egy fülsüketítő hang. Vicsorogva fordulok a változatlan sebességgel közeledő busz felé. Ellenfél! Egy ruganyos mozdulattal ellököm magamat az aszfalttól, és a busz tetején landolok. Kimeresztett karmaimmal igyekszem megakadályozni, hogy kiszaladjon alólam a jármű. Pengeéles karmaim belemélyednek a fémburokba, és tíz centi hosszan felszántják azt. Végre stabilan állok a tetőn. Hátrapillantva egy tetőablakot veszek észre. Megfordulok, majd teljes erőmet és súlyomat beleadva ráugrok a gyenge fémlemezre. Az első pillanatban csak behorpad, de a következőben már enged is, és hangosan nyikorogva kiszakad a helyéről. Csörömpölve érkezek a busz padlójára. Rémült kiáltozás zúdul érzékeny füleimre, és a félelem átható szaga minden mást elhomályosít. A sofőr pánikba esve ordítozik az adóvevőjébe. Feltápászkodom, és hangtalanul közeledem az utasokhoz, akik a busz elejébe menekültek előlem. Már csaknem odaérek hozzájuk, mikor halk, elfojtott sírás üti meg a fülemet. Visszasietek a hátsó ajtóhoz, és mit látnak szemeim! Egy anyuka a hét év körüli kislányával. Kivillantom a fogsorom, nyelvemmel lassan végignyalom. Az anya megrémül, testével eltakarja előlem a lányát. Micsoda önfeláldozás! Á! Dühös vagyok, nem éhes! Tombolnom kell! Úgy tűnik, van is rá lehetőségem. A busz mögül szirénázás hallatszik, és kék-piros fény szűrődik be a hátsó szélvédőn. Ismét előre futok, de csak azért, hogy lendületet vegyek. Teljes sebességgel csapódom a hatalmas üvegtáblának. Hallom, ahogy a busz utasai felsikoltanak. Az üveg apró szilánkokra törik, beterítve az utat, és a mögöttünk haladó rendőrkocsit. Én az autó motorház tetején landolok, hátsó lábaimmal gyorsan kitámasztom magam. A bent ülők arcán félelem és döbbenet tükröződik, de nem érdekel. Jobb mancsommal a szélvédőre sújtok, de a golyóálló üvegen csak a karmaim képesek áthatolni. Öt kis lyuk marad csak a sofőr arca előtt. A vezető emiatt teljesen pánikba esik, elveszti uralmát a jármű felett, és az egy villanyoszlopnak szalad. A nehéz fémhenger nyikorogva, szikrázva dől a kocsi elejére, és rám. Számolom a csontok reccsenését. Egy, kettő, három, négy csigolyám törött el. Lassan lecsukom a szemem, és nem mozdulok. Hallom, ahogy a két rendőr kimenekül a kocsiból, és távolabb bevárják az erősítést. Mikor már - hang alapján úgy - három járőrkocsi itt lehet, elérkezik a meglepetés ideje. Csontjaim már bizseregve összeforrtak, hátamon megfeszülnek az izmok, és könnyedén megemelem a súlyos póznát. A rendőrök tátott szájjal bámulnak rám. A legidősebb eszmél először. Pisztolyához kap, és mielőtt bármit tehetnék, tüzel rám. A golyó keresztülfúrja magát a bundámon, de az rögtön össze is záródik mögötte. Érzem, ahogy testem minden sejtje félre áll az útjából, majd miután a fémtöltény elhaladt, visszarendeződnek eredeti helyzetükbe. A többi zsaru is lőni kezd, többnyire csak vaktában, kárt tenni nem tudnak bennem. Az egyik ekkor előkapja a vadászpuskát az autójából. Na jó, ezt mégse várom meg! Utálom, ha sörétek cikáznak keresztül a testemen! Olyan, mintha ezer féreg rágna elevenen anélkül, hogy bármi kárt okoznának. Futásnak eredek, az ostoba halandók csak lövöldöznek utánam megállás nélkül. Szerencsére elég távol kerülök tőlük, mire a puskát elsüti. A sörétek szétszóródnak, és ártalmatlanul hullnak az utcára. Mire a lőpor füstje eloszlik, én már messze járok. Dühösen rohanok az éjszakai városban, és dühöngök. Miért nem jött el? El kellett volna jönnie! Kell nekem az a lány! Kell! És ahogy ezt beleüvöltöm az éjszakába, az egyik magas épület tetejéről farkasvonítást kap fel a szél.
Reggel dörömbölésre ébredek. Felnézek az órára. Tizenegy óra. Te jó szagú vámpírfog! Még soha sem ütöttem ki magam ennyire. Az ablak még mindig tárva-nyitva, ahogy tegnap este hagytam. Hideg van itt bent. Felveszem gyorsan a ruháimat, közben ismét felhangzik a dörömbölés. Az ajtó felől jön. A nappali közepén heverő tollkupacon átvágva az ajtóhoz sietek. Kintről hangos vitatkozás hangját hallom:
- Figyelj, biztos nincs itthon! Már öt perce verem ezt az átkozott ajtót. Ennyire csak nem süket! Ha Lucy időben elkészül az anyaggal, már tegnap itt lehettünk volna. Tuti, hogy elutazott!
- Próbáld meg még egyszer, légy szíves! - Ez a hang sokkal lágyabb, mint az előző. Amaz durva volt, férfias, de ez… Ez az ő hangja! Itt van!
Vad mozdulattal feltépem az ajtót, és a kopogni készülő srác majdnem beesik a lakásba. Elkapom, hogy ne essen el, de szemeimmel már a lányt keresem. Ott áll közvetlenül előttem, legszívesebben talpra se segíteném a karjaimban tartott fiút, mert eltakarná előlem. Ekkor a lány is lehajol, és együtt felsegítjük a döbbent srácot.
- Na, nem megmondtam! - súgja neki halkan.
- De! Te megmondtad! - zsörtölődik, és hátravonul.
- Szia! - fordul felém a lány, de rögtön el is akad a lélegzete. Követem a tekintetét, és a hajamra sandítok. Egy tollpihe szélét látom. Heves mozdulattal kisöpröm a hajamból a tollakat. A hátul állók nevetnek, a lány is elmosolyodik.
- Bocsi, tudod,… elszakadt a párnám. Már azt hittem, nem is jöttök.
- Hát igen, ne haragudj! Volt egy kis problémánk. De azért még vizsgálódhatunk itt, ugye?
- Persze! Csak bátran!
- Jó. Akkor szeretnénk kibérelni hat szobát.
- Hogy mit? - Meglepetten pislogok rá. Erről nem volt szó!
- Te vagy a tulaj, nem? Úgy néztem, az összes szoba üres.
- Igen, de…
- Nyugi, kifizetjük a lakbért! Nem teszünk tönkre semmit! - Félbeszakít, pedig nem is tudja, mit akarok mondani. El akarom egyáltalán mondani?
- Jó, rendben - egyezek bele, de nem tetszik ez így. - Hozom a kulcsokat!

Visszamegyek a lakásba, becsukom az ajtót. Nekivetem a hátamat. Nagy levegőt veszek, és benn tartom. Számolok tízig… húszig… negyvenig… százig. Két perc múltán megnyugszom. Kifújom a levegőt. Nézzük a jó oldalát! Legalább mindig a közelemben lesz! Végignézek a szobámon, és egy csatatér jut róla az eszembe. Úgy látszik farkas alakban még szétcincáltam a dunyhát és a párnát. A fene egye meg! Az íróasztalhoz ugrok, kihúzom az egyik fiókot. Egy öklömnyi kulcscsomót kapok elő belőle. Belebújok a cipőmbe, aztán kimegyek a lépcsőházba. A hat fiatal türelmesen vár rám.
- Jaj, hát még be sem mutatkoztunk! - A lány a homlokára üt, és gyorsan bemutatja a barátait. - Ő itt Mark…
Fiatal, szaga alapján huszonkét éves fiú. Rövid, barna haja, és barna szeme van. Alacsony, gyenge fizikumú, tekintete intelligenciáról árulkodik. Biztos okos gyerek.
-… ő Chris…
Magas, szikár testalkatú fiú, nagyjából egyidős Markkal. Vállig érő szőke haja nagyon kihangsúlyozza barna szemeit. Bár nem tűnik erősnek, az egész megjelenése magabiztosságot tükröz. Veszedelmes - az emberekre nézve. Kurta biccentéssel köszön.
-… ez a szépség itt Lucy…
Magas, karcsú lány. Hosszú, fekete haja és fekete szeme van, ami valami titokzatosságot kölcsönöz egész alakjának. Ruhái is feketék, mintha gyászolna. Valóban szép. Nagyon szép. De túlságosan hasonlít rám. Felém se néz, végig a padlót bámulja mozdulatlanul.
-… ő a legnagyobb tudósunk, Peter…
Egy alacsony, kövér fiúra mutat, aki egy aktatáskát szorongat a hóna alatt. Barna haja és szeme van, és kerek, vastag szemüvege. Idétlenül integet felém. De nem mer a szemembe nézni. Gyáva.
-… végül ő Fred.
Izmos atlétaalkat, kék szemmel és rövidre vágott, fekete hajjal. Mindent megfigyel, és állandóan mozog. Csak úgy feszül az energiától. Ő még csak nem is veszélyes - túl izgága.
- Ja, és én Sophie vagyok. - A kezét nyújtja felém. Kicsit félve nyúlok érte, és lágyan megszorítom. Nagyon furcsa érzés, a szavam is elakad.
- És te? Neked is van valami neved, nem? - szól rám egy perc után. Még mindig a kezét fogom.
- Engem Johnnak hívnak. - Még egyszer megszorítom a kezét, és elengedem, bár nagyon nehezemre esik. - Akkor megmutatom a szobáitokat.

Elindulok lefelé a lépcsőn, és rémülten pislantok a megkarmolt falakra, a szétharapdált korlátra, de úgy látom, vendégeimnek mindez nem tűnik fel. A másodikon jelölöm ki Mark, Lucy, Peter és Fred szobáját. Az első emeleten csak két szoba van, ezek lesznek Chris és Sophie szállásai.
Sophiet kísérem utolsónak a szobájához, és mielőtt bemenne, akaratlanul is a vállához érek. Megfordul, várja, mit akarok. Kicsit nehezen jönnek a szavak:
- Sophie! Lenne… hm. Volna kedved velem… - Szemeit összehúzza, nem tudja, de sejti már, hogy mit szeretnék. - Szóval vacsorázni egyet velem?
Reménykedőn nézek rá, de közben nagyon furcsán érzem magam. Én nem ember vagyok! Nem hívhatok randevúra egy embert! Mi lesz, ha… Nem! Erre jobb nem gondolni! Sophie csodálkozón figyel engem, lehet, hogy mégsem erre számított. Kicsit zavarban van.
- Nézd, nem is tudom, mit feleljek! Ma még ne! Inkább ne… - Hangja suttogásba fúl. Már indul befelé, de mielőtt végképp hátatfordítana nekem, elkapom a kezét. Visszanéz, s én nagyon halkan azt próbálom suttogni:
- Kérlek! - De egy hang sem jön ki a torkomon. Elengedem a kezét, s az élettelen botként hullik teste mellé.

Faképnél hagyom, felfelé rohanok a szobámba. Hallom, hogy becsapja maga mögött az ajtót, aztán csak lépteim dobognak a lépcsőn. Végül bent vagyok a lakásomban. Legszívesebben az egészet romokba dönteném. Még szerencse, hogy csak dél van. Dühösen járkálok fel-alá a nappaliban, időnként ütök egyet-egyet a falba. Öklömön felreped a bőr, de még mielőtt a vér kicsordulhatna, összezárul a seb. Telnek az órák, de dühöm nem csillapodik. Kezdem szétszórni a holmijaimat, s ahogy a bennem lakó vadállat mind éberebb lesz, már a bútorokat is felborítgatom. A naplementét az ablakból nézem, az ablakpárkányra támaszkodva. Utolsó sugara is eltűnik az égről, de kevés a felhő ahhoz, hogy eltakarják az egyre erősebben fénylő fogyó holdat. Mélyet sóhajtva lépek hátrébb, s lekucorodom az ablak alá, ott várom be az átalakulást. Mire besötétedik, ismét igazi alakomban állok a szobában. Ekkor váratlanul kopognak az ajtómon. A levegőbe szippantva Sophie szagát érzem. Kiugrom az ablakon, de karmaimat mélyen a téglákba mélyesztem, és szorosan a falhoz tapadva az ablak fölé kúszom. Hallom, hogy a lány benyit hozzám.
- John! Ne haragudj, John! Kicsit bután viselkedtem, én benne vagyok a vacsorában, ha még mindig szeretnéd! Jaj! Úristen, mi történt itt?
Ezt hallva fájdalmas vonyítást eresztek a tavaszi szellőn a város fölé. Sophie felsikolt, mire barátai is felrohannak. Fred -megismerem ruganyos lépteiről- Sophiehoz lép, átkarolja és nyugtatgatja, a többiek addig körülnéznek a szobában, csak Lucy nem. Ő nyugodtan áll, s az ablak felé néz. Bár nem látom, tudom, hogy ezt teszi. Ő az egyetlen, aki veszélyes lehet rám. Ő legalább már sejt valamit. Még nem biztos a dolgában, de így is ezerszer többet tud, mint a többiek. Hallom is a hangját. Mély, cseppet sem lányos.
- Fred! Hagyd Sophiet, inkább nézd meg az ablakot!

Fred, az az átkozott kölyök, kidugja fejét az ablakon, s nekem képtelen ötletem támad. Karmaimat kihúzom a téglából, s egyszerűen lezuhanok. Sikerül elsodornom a bámészkodó fiút, de amilyen ügyes atléta, elkapja a párkányt, és felhúzza magát. Hatalmas erővel csapódok a járdának. Több csontom eltörik. De nem az fáj. Hanem az, hogy sohasem lehet az enyém. S erre csak most kellett rájönnöm! Felpattanok, és berohanok a sikátorba. Fentről egy darabig még hangokat hallok. Egyelőre csak figyelek. Chris leér, alaposan körülnéz, közben odafent Sophie megnyugszik. A szőke fiú is felmegy, és a nyitott ablaknál megbeszélik, mi is történt.
- Végül is csak ez a szörnyű rendetlenség, meg a szétdobált ruhák… meg aztán az a szörnyű üvöltés! Olyan volt, mintha a közelből szólt volna!
- Jól van, na! - vigasztalja Mark. - Rendetlen a srác, az üvöltés pedig bármi lehetett. Talán épp egy természetfeletti jelenséggel állunk szemben! Elvégre elég sok furcsaságot hallottunk erről a házról!
- És mi zuhant rá Fredre? Lent nem volt semmi! - szól közbe Chris.
- Ki tudja? Lehet, hogy egy utcakölyök dobott le valamit a haverjának! - vágja rá rögtön Peter. - Előfordulhat, nem? - Azonnal el is bizonytalanodik.
- Ugye ezt te sem gondolod komolyan? - kérdezi ingerülten Fred. - Remélem, nincs több ilyen hülye elképzelésed, mert akkor inkább kiverem belőled!
- Nyugi, Fred! Ne bántsd! - Mark lehet az örök békítő a csapatukban. - Az elképzelés nem rossz, még ha nem is túl reális. Ezen még én is gondolkodom. Most viszont menjen mindenki aludni! Na, gyerünk, sipirc! Holnap nehéz napunk lesz! Lucy, gyere te is!
- Mindjárt, Mark, mindjárt… - A többiek egyedül hagyják, s ő most az ablakhoz lép. Kihajol, a sötétségbe suttog. Annyira halk, hogy én is alig hallom:
- Tudom a titkodat, pokolfajzat! Elkaplak, ezt megígérem!
Kimegy a szobámból, lekapcsolja a villanyt. A sötét éjszakában egyedül maradok a sötét sikátorban sötét gondolataimmal. Annyiféleképpen alakulhatott volna! Lekuporodom két teli szemeteskuka közé, fejemet mancsaimra hajtom, s gondolkozom. Nincs kedvem semmihez. Csak Sophiera tudok gondolni, és arra, hogy örökre elvesztettem, mielőtt elnyerhettem volna. Jaj! Ha belegondolok, hogy könnyedén átsiklottak a történtek felett, csak Lucy… Lucy zavarja össze a dolgokat. Ha netán Lucyt egy kicsi baleset érné… Ezen elmorfondírozok egy rövid ideig. Tanácstalanul ingadozom, pedig ez sohasem fordult még elő velem, ha ölésről volt szó. Most azonban gondolnom kell Sophiera is! Milyen szomorú lenne! Tétovázásom hiábavalónak bizonyul, Lucy ugyanis félóra múlva kijön a házból. Itt az alkalom! Követem, halkan, hogy ne vegyen észre. Hátra pillantgat, de ilyenkor behúzódom egy-egy árnyékba. Félelem szagát érzem, de nem olyan erősen, mint áldozataimon szoktam. Pedig már ő is tudja, hogy követem. Tudja, csak azt nem, hogy hol vagyok.

Elérkezünk egy kellően csendes és elhagyatott városrészbe. Nem húzom tovább, halnia kell! Érzi ő is, mert amint felé közelítek, villámgyorsan megperdül, kezében valami fényesen csillan. Furcsa, kellemetlen érzés önt el, testem minden porcikája idegenkedik attól az apró tárgytól, amit Lucy a kezében tart. Nem valami különleges dologról van szó, csak egy apró ezüst keresztről. A kereszt még csak hagyján, attól csak a vámpírok rettennek meg. Isteni erőt tulajdonítanak egy piciny kis jelnek, ami nem több mint a legegyszerűbb és legősibb védőrúna, ami csak létezik.
Az ezüsttel más a helyzet. Ez az egyetlen anyag, ami képes megsebezni, így elpusztítani. Fájdalmat okoz, ha hozzáérek, és ha csak lehet, kerülöm. A kereszt kiterjeszti a hatását, így most esélyem sincs, hogy megközelítsem a prédámat. Közben Lucy egy kis revolvert húz elő. Abból is árad az ezüst tömény bűze. Ezüst golyók! Hangosat vakkantok, s a lány ijedtében elejti a láncon függő keresztet. Még szerencse, hogy a nyakába van akasztva. Nem esik le a földre, és végre észreveszem, hogy az a kereszt a nyakában fejjel lefelé lóg! Sátáni jel, már semmit sem ér ellenem! Ijedten kap a feszület után, s közben lő egyet. Félre ugrok a hevenyészett lövés elől, s egy ugrással feldöntöm a lányt. Fekete haja az arcomba csap, miközben keményen az utca kőre esik. Kiáltana, de fogaim a torkára csattannak, és a kiáltás lágy hörgésbe szelídül. Utolsót rándul, és még egyszer elsüti a fegyvert. Az ezüst messzire száll az éjszakában.
Reggel van, kellemes napsütéssel, friss levegővel és lágy szellővel. Boldogan ébredek, azzal a biztos tudattal, hogy most már minden rendben. A lány hulláját a csatornába rejtettem, hetek múlva bukkannak csak rá, de akkor már úgyis felismerhetetlen lesz. A többiek nem sejtenek semmit, csak kicsit jobban kell vigyáznom az indulataimra. Ha ügyes leszek, meg tudom szerezni Sophiet. És akkor csak az enyém lesz! Ilyen örömteli gondolatok kavarognak a fejemben, miközben felöltözök, és rendet rakok. Már csak egy hiteles mesét kell előadnom a tegnap estéről. Hallgatózom, hogy mit csinálnak azok öten. Még csak Chris ébredt fel, a többieket úgy látszik, jobban megviselte a tegnapi eset. Mi lenne, ha átnézném Lucy szobáját? Esetleg találnék valami érdekeset, ami magyarázatul szolgálhat az eltűnésére. Vagy esetleg eltüntethetném az ellenem szóló bizonyítékokat. Nem is várok tovább, felkapom a kulcscsomót, és hangtalanul lelopózom a másodikra. A kulcs éppen csak egy picit zörren meg, de ez csupán az én érzékeny füleim számára hallható. Belépek a szobába, és lassan becsukom magam mögött az ajtót. Végigpásztázom a szerény bútorzatot, de úgy látszik, még ki sem pakolt. Sporttáskája az ágyra dobva, az asztalon egy vaskos dosszié hever, benne mindenféle lapok, jegyzetek. Kíváncsian nyitom ki a fekete irattartót, közben lágyan megérint Lucy illata. Néhány rajz akad a kezembe. Nem rossz, bár még egy kicsit gyakorolni kellene. Félreteszem, most már izgalmasabb olvasmányok következnek. Kimerítő elemzések a különféle természetfeletti jelenségekről, leírások lidércekről, szellemekről, tündérekről, vámpírokról. Néhányukról még rajzot is készített. Milyen elragadó! Bár meg kell vallani, egy-kettő mintha hasonlítana is. Az összefoglaló végén egy hosszú listát találok a felhasznált irodalomról. Cö-cö-cö! A fejemet ingatom. Kilencven százalékukat már elégették volna jobb érzésű emberek (vagy az egyház, esetleg az állam), ha tudnának a létezésükről és a lelőhelyükről. Nem csoda, hogy a végén sátánista lett a csaj. Mert kétségkívül az volt. A lista után dalszövegek következnek mindenféle black metal együttestől. Gyorsan átlapozom, kit érdekel? Hirtelen a földbe gyökerezik a lábam. A következő terjedelmes írásmű címe: A farkasemberek. Izgatottan lapozom fel. Először kimerítő elemzés, ahogy a többi lény esetében. Aztán idézetek a korábban felsorolt művekből. Az összes idevágó részletet kiírta ide. Ezután a Területen történt összes halálesetet felsorolta, melyeket farkasembernek lehetett tulajdonítani. Tíz évre visszamenőleg! Ott van az összes áldozatom, meg néhány olyan ember is, akiket nem én öltem meg. Aztán egy térkép a városról és környékéről, piros pontokkal bejelölve a farkasember-gyanús helyszíneket. Újabb jelzések a vizsgált helyeket jelölik, mások pedig a többi természetfeletti jelenség észlelését. A térképről világosan leolvasható, hogy a lakóhelyem közelében nem történtek gyilkosságok (elvégre hülye lennék idevonni a figyelmet), és a többi földöntúli lény is elkerüli (csúcsragadozó vagyok még abban a világban is!). A homlokomra csapok, s dühödten szemlélem a bekarikázott helyet. Néhány háztömb az, köztük az enyém is. Hogy lehettem ilyen ostoba! Bár ki a franc gondolta volna, hogy egy kölyök egyszer belőlem akar lediplomázni ezen a búval ba… Még a trágárságot sem tudom befejezni, mert két halk kopogtatás hallatszik az ajtón. Aztán már nyílik is lassan, nagyon lassan az ajtó. Becsukom a dossziét, és az egyetlen lehetséges menekülési utat választom, kivetem magam a nyitott ablakon. Csak zuhanás közben ér el az agyamig, mit láttam az utolsó pillanatban az ágyon, a párnán… Képenként villannak be az emlékek: „esetén”. „Halálom esetén”. Boríték. Boríték, fekete írás. Boríték, rajta fekete tintával Lucy írása: „Halálom esetén”. Kiáltok, pedig még le sem értem a földre. A járókelők rémülten néznek rám, de nyugodtan mennek tovább, mikor látják, hogy két másodperc múlva felkelek a járdáról. Ennyi idő kellett, míg csontjaim összeforrtak. Befordulok saját házam kapuján, mielőtt Chris észrevenne. Amint a lépcsőház árnyékába érek, legszívesebben szétdönteném az egész házat. Az a kis mocsok! Még halálában is velem szemétkedik! Ez nem lehet igaz! Ha ez a Chris ma szétkürtöli a többieknek, akkor lehet, hogy a napnyugtát sem érem meg. Kezeimbe temetem az arcom, s lassan elindulok felfelé. Nem figyelek a lépcsőkre, már milliószor mentem fel rajtuk. Ismerem őket. Szemeim becsukva, kezem az arcomon. Így érek fel az első emeletre. Ismerős, angyali hang (utálom az angyalokat) szól hozzám:
- Jó reggelt, John! - Hangjába cseppnyi aggodalom vegyül. - Este kerestelek, de nem voltál fent. A lakásodat valaki teljesen feldúlta. Már azt hittem valami bajod történt.

Kezemet elveszem az arcom elől, s értetlenül pislogok rá. Azt hiszem elég bamba most a képem. Pedig nagyon is tudom, miről beszél. Ő azonban nem lát át a mesteri álarcon, s folytatja:
- Csak azért kerestelek, mert elnézést szerettem volna kérni. - Kicsit elakad. - Tudod, meglepett a kérésed, de ha még mindig áll az ajánlatod, akkor most a válaszom: igen.
Tudom, örülnöm kellene, hiszen ez volt minden vágyam, de… Valami megváltozott tegnapelőtt óta. Akkor egy pillanatra fellángolt bennem az emberség. Majdnem sikerült elfelejtenem, milyen szörnyeteg vagyok. Aztán jött Lucy… A szörnyeteg újra felszínre tör, s átveszi felettem az uralmat. Visszaáll a régi állapot, amely kétszáz évig tartott. És akkor Sophie sem lesz több, mint egy préda. A gyengülő ember azt mondja bennem: engedd el! De…
- Remek - válaszolom. - Akkor este találkozunk! - Felfelé indulok.
- John! - kiált utánam. Visszafordulok. - Hol voltál tegnap este?
- Kicsit csalódott voltam, úgyhogy még délután felhívtam egyik haveromat, jól bepiáltunk, aztán a városban kószáltunk. Mikor kicsit kijózanodtunk, beültünk egy svéd filmre, azt hiszem… Bocs, kicsit nyúzott vagyok. - Hát, úgyis nézek ki. De ez a rohadt levél tett azzá!
- Ne haragudj! - rebegi, s én csak legyintek. Már három lépcsőfokkal feljebb vagyok, mikor eszembe jut, mennyire bunkó voltam. Még biztos lelkiismeret furdalása van. Áthajolok a korláton, s halkan szólok hozzá:
- Sophie! - Rám néz. Az ott egy könny? - Tényleg semmi gond. Megértelek. - Szélesen elmosolyodok, pedig a hangulatom messze van a jókedvtől. Erre ő is mosolyog. Na, ennyit erről!

Felbaktatok a szobámba, s csodálkozom, hogy Chris még nem lármázott fel mindenkit. Már biztos elolvasta a levelet. Bezárkózom a szobámba, s lassan feldolgozom a reggeli eseményeket. Ekkor világosodik meg előttem, ami eddig rejtve maradt a levél miatt: velem fog vacsorázni! Néhány órát csak velem! És… igen, most majd… De nem. Nem fog menni. Hogy mondjam el neki? El kell mondanom neki? Talán nem. Talán meg lehet ezt valahogy… Mi is a jó szó? Szüntetni? Nem, nem! Gyógyítani? Igen, ez az! Talán van mód arra, hogy kigyógyuljak ebből! Meg kell találnom, ha létezik ilyen! Újra embernek lenni. Milyen furcsa lesz! Újra öregszem majd, s egyszer meghalok. Na nem! Nekem nagyon tetszik ez az öröklét! Sokkal kényelmesebb, mint a halandók nyomorúságos gürcölése. Ölnöm kell, de azt meg lehet szokni. Tényleg! Talán ha Sophie is… Nem, nem tehetem ilyen szörnyeteggé. Különben sem ismerem a módját!
Gondolataimat megszakítva lemegyek a boltba emberi kajáért, de se lefelé, se fölfelé nem hallok semmi különöset. Élénken vitáznak, miközben felállítják műszereiket, Lucy eltűnése mintha fel sem tűnt volna nekik. A lakásomba visszaérve eszem, hogy a vacsorára eddzem a gyomromat. Először rögtön vissza is jön, de nem adom fel. Gyomrom háborog, nyers húsra és vérre, friss, meleg vérre vágyik. Erőszakkal fogadtatom el vele ezt is. Másodszor már öt percig lent volt a kaja. Harmadszor gyürkőzöm neki. Közben felveszem gondolataim elejtett fonalát. Ha a vacsoránál szóba kerül,… Hoppá, kapcsoljunk csak egy időjárás-jelentést! Akkor valamelyikünknek át kell lépni a két világ határán. Meg kell találnom a módot, hogy emberré váljak! Vagy hogy Sophie vérfarkassá. Oh, ezt a szerencsét! „Délután megindul a felhősödés, az esténk felhős lesz, éjszaka a maximum hőmérséklet…” Remek. Akkor lesz vacsora. Sokan nem tudják, de a holdfény egy nagyon különleges anyag. Majdnem mindenen áthatol. Téglán, betonon, acélon, ólmon, mindenen. Egy kivétellel: a felhő. Azaz, ha felhő van az égen, s így nem jut el hozzám a holdfény, nem változom át. Ha viszont fenn a hold, bújhatok akárhova, mindenhol megtalál. Nincs menekvés. Heves öklendezéssel tör ki belőlem a kifli. Az órára nézek. Tizenhét perc. Nem is rossz. Negyedik próbálkozás…
Elégedetten tekintek végig a terítéken. Az ételt a legjobb étteremből hozattam, de azért néhány edényt elmostam, mintha én főztem volna. Aranyozott étkészlettel és porcelán (minőségi) tányérokkal terítettem. Fogalmam sincs, ezek hogy kerültek hozzám. Az asztalon behűtve a bor, mellette két kristálypohár. A ablakban állok, s a hűvös tavaszi levegő beáramlik mellettem a szobába. Boldog vagyok, mert nem látom a naplementét. Állati énem a felszínen dörömböl, de ezúttal nincs meg az az erő, mely kiszabadíthatná. Mosolyogva indulok a lépcsőházban lefelé. Chris egész nap csendes volt, meg sem említette a levelet. Délután aztán eltűnt valahol, de kinek hiányzik! Peter és Mark a gépeiket bűvölik. Holnap este lehet, hogy erre kergetek majd nekik pár szellemet. Legyen meg az a diploma… Kettőt kopogtatok Sophie ajtaján. A lány kinyitja, s én majdnem elfelejtek lélegezni. Pedig ez még biztosan nem a legszebb ruhája. Kék egyrészes ruha, melyet mintha rá öntöttek volna. Haját feltűzte, fedetlenül hagyva bársonyos fehér nyakát (még jó, hogy nem vámpír vagyok!) és kecses ívű vállait. Felajánlom a karomat, s közben kényszerítem magam a levegővételre. Rám mosolyog, és belém karol. Szinte érzem, ahogy olvadok az érintésétől. Amikor hozzám ér, a bennem tomboló szörnyeteg vonyítva húzódik olyan mélyre, amilyen mélyre csak tud.
- Hova viszel? - kérdezi, s örülök, hogy így bízik bennem. Ha tudná az igazat!
- Ha megengeded, magamhoz hívlak meg, bár a főztöm nem a legjobb. - Kicsit meglepte a válasz, azt hiszem.
- Örömmel - válaszolja.
Felmegyünk a lépcsőn, kinyitom előtte az ajtót, s látom az arcán a meglepetést. Nem erre számított. Az asztalon két szál gyertya ég, a terítéket és a mennyei vacsorát világítva csak meg. Az asztal mögött a nyitott ablak, a függönyök lágyan libbennek a szellőt követve, a város fényei éppen csak beszivárognak. Amíg körbenéz, elindítom az ajtó mellett álló lemezjátszót, s Sophie szeme felcsillan, amikor egyik kedvenc számát hallja meg. Délelőtt hallottam, hogy ezt hallgatja, hát én is beszereztem egy bakelitlemezt. Hellyel kínálom, majd tálalom az első fogást. Nagyon el van ragadtatva, ízlik neki az étel. Én már ezt nem mondhatom el magamról, de legutóbb már három órát lent volt a kaja, és utána is csak azért okádtam ki, mert féltem, hogy vacsoránál zavar majd. Beszélgetésünk gördülékenyen indul. Először a munkájukról kérdezem:
- Láttam, összeszereltétek a műszereket. Találtatok valamit?
- Nem, még nem. Egyelőre pontosan be kell állítani őket. Peter és Mark most is azon dolgoznak. Lehet, hogy egész éjjel fent lesznek.
- Nem haragszanak majd, hogy kihúzod magad a munka alól?
- Á, ez nem az én dolgom. Nekem az eredményeket kell kiértékelnem.
- És a többiek mit csinálnak?
- Peter a mi műszaki zsenink. Végrehajtja, amit Mark eltervez. Lucy gyűjti össze hozzá a fellelhető információkat. Én pedig kielemzem, amit mértünk.
- Értem. De akkor mit csinál Fred és Chris?
- Ők? Cipekednek és vigyáznak ránk.
- Azért néhány mérés nem olyan veszélyes…
- De néha az lehet. Előfordult már, hogy csak a tulaj engedélye nélkül tudtunk méréseket végezni. Amikor meglátott minket, egy hatalmas fejszével rontott ránk. Szerencsére Fred - Akaratlanul összerezzenek a név hallatára. - feltartotta a fickót, amíg Chris a műszerekkel kereket oldott. Aztán mi is leléptünk. De ez csak az egyik veszély. Mindig előfordulhat, hogy találunk valamit…
- Szellemekre gondolsz? - Alig észrevehetően bólint.
- Vagy bármi másra. Elméletem szerint sokkal több, számunkra észlelhetetlen lény létezik, mint amennyiről akár a legendák szólnak. Persze, ez csak egy feltételezés… - Bólintok. Én tudom, nem feltételezem.
- Nem láttam ma se Christ, se Lucyt. - Témát váltottam. Kíváncsi vagyok a válaszra.
- Ó, igen. Lucy néha eltűnik egy-két napra. Csak úgy, szó nélkül. Már kezdjük megszokni. Chris még itt volt a délelőtt. Csak délután ment el, gondolom, megkeresi Lucyt. Tudod, ők ketten… Pontosabban Chris szereti Lucyt, de annyira különböznek! S Lucynek különben sincs szüksége senkire. Legalábbis ezt szokta mondani.
- És te? - A fene! Ez akaratlanul is jött. Még meg sem tudtam gondolni, mit mondok ki. Sophie kicsit elpirul. Vagy csak a gyertyafény játszik az arcán?
- Én… Nekem most ért véget egy kapcsolatom. Alig egy hónapja. Egy veszett kutya tépte szét. - Csuklok egyet. Az a veszett kutya… Na ne! Sophie arcán könnycseppek jelennek meg.
- Ne haragudj, nem akartam! Nagyon sajnálom. - Átnyúlok az asztal felett, s egyenként letörlöm a könnyeit. Rám emeli tekintetét, s kezemmel az arcán folytatja:
- Tudod, ezért volt, hogy először… - Ismét előbukkan egy-két könnycsepp, de én nem bánom. Amíg hozzáérek, szinte teljesen embernek érzem magam. Emberiek lesznek a gondjaim is: egy rohadt szúnyog megcsípte a bal lábamat, és most nagyon viszket. Jobb lábammal igyekszem megvakarni, de úgy, hogy Sophie ne vegye észre. Ah, kicsit jobb. Közben arcát simogatom, ettől megnyugszik.
- Ha tudtam volna… - Elakadok. Mi lett volna akkor?
- Ugyan, nem tudhattad! Csak kicsit nehéz feldolgozni.
Elharapja a mondatot, láthatóan mindjárt kibukik belőle a sírás. Odavonom mellé a székem, s óvatosan átkarolom. Ő a vállamra hajtja a fejét, és sírni kezd. Egészen közel bújik, a szörnyeteg bennem üvölt a fájdalomtól, amit a könny okoz neki. De nekem, az embernek, az élet vize mindegyik. Földöntúli örömömet csak az a rohadt szúnyogcsípés rontja el, mely egyre jobban viszket a vádlimon. Aztán a szemét dög megcsíp a nyakamon is. Nem tudom megvakarni anélkül, hogy Sophiet elengedném, úgyhogy nem is próbálkozom, inkább szenvedek. Bátorításul kinézek az ablakon, ami egy kicsit elvonhatná a figyelmemet. Vagy esetleg megvigasztalhatná Sophiet.
- Nézd! - súgom neki, mikor már csak szipog. - Mindjárt kisüt a Hold!

Felemeli a fejét, először rám néz, én rámosolygok, s ő kinéz az ablakon. Már megint megcsípett egy szúnyog ezúttal a hátamon. Sophie arca gyönyörű az éjszakai város fényei előtt. Arcának élei világosan kirajzódnak, a szemében ülő könnycseppen megtörik a távoli hold egyre erősebb fénye. Mi?!? Hold? Csak most jövök rá, mit is mondtam. Hogy a francba…? Ez nem lehet igaz! Most mit csináljak? Felállok, Sophie riadtan tekint rám, de én csak intek neki, hogy nyugalom.
- Egy pillanat és visszajövök!
Egyre erősödő viszketésem, melyet nem a szúnyogcsípések, hanem a holdfény okozott, már-már elviselhetetlenségig fokozódik, mire kiérek a fürdőbe. Már nem foglalkozom vele, megszoktam, ám most éppen csak annyi időm mard, hogy a ruháimat levegyem. Elrejtem őket a szennyes tartóba, de ekkor már inkább farkas vagyok, mint ember. Kár, pedig olyan jó volt ez az este! Kiugrom a tűzlépcsőre, de a rozsdás szerkezet meg sem rezdül mázsás súlyom alatt. Még egyszer visszapillantok Sophiera, aztán levetem magam, mielőtt az eddig elnyomott szörnyeteg átvenné az irányítást. Az aszfaltra érve már nem érdekel Sophie. az emberség, az élet… csak a pusztítás. Rohanok, száguldok az alvó városban. A kukák már túl gyenge célpontok, még a konténerek is. Látok egy parkoló autót. Még sohasem tapasztaltam ekkora erőt magamban. Fejemet az elülső kerekek közé hajtva egy hirtelen mozdulattal felborítom a kocsit. Vadul esek neki, karmaimmal vaskos fémforgácsokat faragva le a karosszériából. Beindul a riasztó, azonban nem képes elnyomni a vonításomat. Az éles sivítás bántja a fülemet, ezért egy csapással félresöpröm a riasztóberendezést védő alkatrészeket, majd egyik karmomat lassan, élvezettel belemélyesztem és forgatom, míg a sípoló hang el nem csuklik és el nem hal. Végre csend telepszik az utcára. Nem tart sokáig. Távolról, nagyon távolról egy hangot hallok. Párbajra hív. Engedelmeskedem. Valahol a város túl felén lehet, de ahogy közeledek felé, egyre jobban ingerel. Már semmivel sem törődöm, csak azzal, hogy mielőbb megbüntethessem a pimaszt. Autók fékeznek és dudálnak rám, de nem érdekel. Egy busz áll előttem keresztben, de én nem fogom megkerülni. Elrugaszkodom, s egyik oldalon betöröm, a másikon kitöröm az üveget, és már rohanok is tovább. S végül odaérek. Chris üvölt egy kihalt raktárnegyedben. Lucy térképe szerint itt történt a legtöbb gyilkosság. A szőke fiú kezében egy karddal kiabál és rohangál fel-alá, akár egy eszelős. Még nem vett észre.
- Gyere! Gyere te mocsok! Ölj meg engem is! Ölj meg, ha tudsz! Készen állok! Küzdj, te bestia! És szenvedj ezerszer úgy, ahogy Lucy! - Kecsesen leugrom mögé egy háztetőről. Szándékosan úgy érek talajt, hogy meghallja. Nem csalódom. Villámgyorsan megpördül, kezében támadóállásba mozdul. Hm, ért hozzá.
- Na, csak hogy itt vagy! Most legyél erős legény! Élvezettel ölted meg őt? Válaszolj! - Úgy tűnik, sok volt neki a lány elvesztése. Eddig se lehetett teljesen komplett, de most már biztosan őrült. Na, nem mintha szánnám! Pusztuljon! Acsargok felé, de nem közelítek. Valami itt nincs rendjén.
- Morogj csak, büdös dög! Kibelezlek, s hulládat ezüst szögekkel feszítem ki a napra! Támadj, bestia! Támadj! - Körözni kezdünk, s amikor felém fúj a szél, csak akkor érzem meg az ezüst förtelmes, undorító bűzét. Ez már sok a gyomromnak, a vacsora kiutat talál, s Chris lába elé hányok.
- Pokolfajzat! - kiáltja, s támad.

Az életösztön a hányás ellenére is oldalra rántja a testem, így a kard -undorító ezüst ötvözet- csak hűlt helyemet karistolja. Chris nem lép utánam, csak fogást vált, s a következő pillanatban már szemből érkezik a penge. Hasra vágom magam, így csak pár szőrszálat hasított ketté -pokolian éles! Újra fogást vált, és lesújt. Későn mozdulok, de ennek csak az ezüst közelsége lehet az oka. Végig vág a bal első lábamon. Sűrű, vörös vérem csomókba ragasztja selymes bundám, a vér átható szaga pedig elnyomja még az ezüst bűzét is. A szörnyeteg már egy cseppet sem retteg, vadabb, mint eddig bármikor. Szembefordulok Chrissel és kivillantom fogsorom. A következő pillanatban már felé repülök a levegőben, ő a kard lapjával oldalba vág. Csak apró zúzódás. Vékony teste nem bírja el a súlyomat, térde megroggyan, aztán összeesik. Kardjával még akkor is hadonászik, mikor már a fogaimat érzi a torkán. Utolsót ránduló tetemén trónolva félelmetes üvöltés szakad fel a torkomból, mely mindenkivel tudatja: én vagyok a csúcsragadozó.
Reggel van. Nyúzottan ébredek. Az ágynemű körülöttem csupa vér. A vállamtól a könyökömig egy hatalmas vágás van a bal karomon. Az oldalamat egy kéttenyérnyi lila folt ékíti, ezen kívül számos apró karcolás nehezíti a mozgásomat. Óvatosan a fürdőbe megyek, bekötözöm a sebeket. Megmosakszom és felöltözöm. Az ebédlőben a tegnap esti vacsora maradványai között egy kicsiny cetli vár rám: „Ez nem volt szép!” A franc egye meg! Ahogy eszembe jut a tegnapi este, azon töröm a fejem, ami már korábban is foglalkoztatott. Hogyan lehetnék ember? Biztos le van írva valahol. De hol? Lucy dossziéja! Az órára nézek: fél nyolc. Akkor menjünk most! Ismét lemegyek a másodikra. Hallgatózom. Peter és Mark az igazak álmát alusszák, Sophie nyugtalanul forgolódik, de még alszik. Fred… ő már ébren van, éppen tornázik. Benyitok Lucyhez, a szoba azonban üres. Akkor majd Chrisnél. A szobában egy búcsúlevél van a többiekhez. Elégetem gyorsan és a hamutartóba dobom. A dosszié ott hever az asztalon, éppen a farkasembernél van nyitva. Mellette sok fénykép Lucyről, valamint apró papírlapok telefonszámokkal megjegyzésekkel. Na mindegy, nem érdekes. Kilépek az ajtón, s becsukom magam mögött. Hallom, amint valaki lopakodik felfelé a lépcsőn. Ó, ez a fiatal, energikus szag!
- Jó reggelt, Fred! Nem tudod, hol van Chris? - Meg sem fordultam, úgy kérdeztem. Most érzem, amint leveri a víz a megdöbbenéstől. Azt hitte, hangtalanul jön. Bizonyos értelemben igaza volt. Ember nem hallaná meg.
- Fogalmam sincs. Egyébként neked is jó reggelt! Miért keresed?
- Meg akartam kérdezni, találtatok-e valamit az éjjel? Ő már fenn szokott lenni ilyenkor, nem?
- De igen. Azt nem tudom, hol van, de nem találtunk semmit. - Zavarban van. Érzem a szagán.
- Kár. Azért köszönöm. Viszlát később! - Felmegyek a lépcsőn, s ő örül, hogy ilyen könnyen megúszta ezt a megszégyenülést. Zavarában fel sem tűnt neki a dosszié a kezemben.
Felérve a lakásomba bezárkózom, és az ágyra vetem magam. Az ágyneműt már ledobtam róla, majd ki kell mosni, de most lássuk, mit ír Lucy! A leírása a vérfarkasokról -vagy farkasemberekről, ahogy ő nevezi-, többé-kevésbé helytálló. Aztán jönnek a források. Az első, valami amerikai hírverő, egy nagy rakás badarságot összeírt, melyek még a leírásnak is ellentmondanak. Lucy lapszéli jegyzetei itt csak néhány kérdőjelből állnak. Tovább lapozom. Egy kínai forrás. Hm, ez érdekes lehet! Na, nézzük! A címe: „Vérrel táplálkozó túlvilági dögök”. Hízelgő. Gyorsan átfutom, és megtalálom a rám vonatkozó részt.
„A Dög csak egyféleképpen válhat újra Élőszerűvé. Egy Élőszerű lény szerelmes csókjától. Azonban nagyon fontos, hogy a csókot adó Élőszerű lény tisztában legyen a Dög valódi kilétével.”
Nos, ez nem is olyan nehéz. Sophie. Igen, tőle kell megkapnom azt a csókot. De hogyan? Tegnap már nagyon közel kerültünk egymáshoz, de elszúrtam. Ki kell békítenem valahogy. Az órára nézek: nyolc óra múlt. Még alszik. Addig átolvasom a többi forrást.
Tizenegy óra. A többiben semmi érdekeset nem találtam, így becsukom az irattartót, és visszaviszem Frednek. Közben felkeltek a többiek is. Lemegyek az elsőre Sophiehoz. Bekopogtatok. Még pizsamában van. Mikor felismer, dühösen néz rám.
- Jól otthagytál este! - ripakodik rám rekedtes hangon. - Nagyon kellemes volt, köszönöm szépen! Ha nem haragszol… - Már csukná be az ajtót, de megállítom.
- Sophie várj! - Nagyon hülyén érzem magam. Tegnap tomboltam, mint egy gyilkológép, most meg bocsánatért esedezem. - Nem is tudod mi történt tegnap!
- Na mi? - Hangja csak úgy csepeg a gúnytól. - Mit találsz ki?
- Tegnap este kimentem a fürdőbe. Hallottam, hogy valaki mászik a tűzlépcsőn, ezért kinéztem. Két srác éppen a harmadik emeleti szobát rámolta ki. Rájuk szóltam, erre menekülni kezdtek. Nem akartam, hogy még jobban felizgasd magad, ezért nem szóltam, hogy elmegyek.
- Persze, persze! Legalább ostobának ne nézz!
- De így volt! Az egyiket utol is értem, erre késsel nekem esett. Végig vágta a karomat, mire lefegyvereztem. Utána egy darabig birkóztunk, aztán leütöttem. Hívtam a zsarukat, erre azok benn tartottak egész éjjel. - Közben feltűrtem az ingemet. - Nézd meg a sebet. Itt van, ni! - A lány arcán elhalványul a hitetlenség, és aggodalom veszi át a helyét.
- Azért jól vagy, ugye? - Bólintok.
- Szóval hiszel nekem? Én is pocsékul érzem magam, de bepótolhatnánk. Mit szólnál ma egy ebédhez? - Bizakodó mosoly ül ki az arcomra.
- Aranyos vagy, de a fiúk az éjjel fogtak pár jelet, azokat át kéne néznem. Talán holnap. - Szóval még mindig haragszik. Hiszen Fred azt mondta, semmit sem találtak! Nem baj. Meg kell értenem!
- Rendben - válaszolom. - Akkor majd máskor. Jó munkát!
- Kösz!

Becsukja az ajtót. Elindulok felfelé, és nem tudom, mihez kezdjek. A lakásba érve a rendetlenség megadja a választ. Kimosom az ágyneműt, elmosogatok, kidobom a szemetet az ablakon, majd lemegyek a boltba egy új ágyneműért. Sose lehet tudni! Unatkozva várom az estét, és elgondolkozom törekvésem hiábavalóságán. Hiszen én már egy szörnyeteg vagyok! Tudnék én még valaha emberként élni? Csakis Sophieval. De vajon ő vállalná-e, ha megtudja az igazat? Rám nézne-e, ha elmondanám neki, hogy én öltem meg a barátait és a kedvesét? Nem. Valószínűleg nem. Bár, lehet. Lehet, hogy megértené, hogy ölnöm kellett. Nem volt más választásom. És talán megbocsátana. Megbocsátaná a több ezer gyilkosságot és hazugságot. Kétszáz évi bűnömet. A nap lemegy a nyugati horizonton, s a hold egyre feljebb kúszik. Én az ágyon ülve, szomorúan veszem tudomásul, hogy emberi oldalam elhomályosul, s az állati rajzolódik ki erősebben. A lépcsőház felé indulok. Lucy szobájának ablakán mászom ki, s karmaimmal a téglafalba kapaszkodva Sophie ablakához kúszom. A nyitott ablakon át érzem az illatát, és látom, ahogy egy olvasólámpa fényénél egy hosszú papír adatait veti össze egy könyvvel. Szomorúan nézem, de nem mozdulok. Támaszt nyújt még a látványa is, és én nem merek elmozdulni onnan, mert a végén megint ölnék.
Több óra telik el, Sophie egyre fáradtabb, egyre többször dörzsöli meg a szemét, hogy ébren tudjon maradni. Egy emelettel feljebb a három fiú a műszerek adatait rögzíti folyamatosan, csak a számítógép és a nyomtató zaja hallatszik. Már a város is elcsendesült. Ekkor egy hangos kiáltás hasít az éjszakába. A rémület hangja. Peteré. A félelem szaga körülfolyja testemet, felébreszti ragadozó ösztöneimet. Fent halk pusmogás indul meg, de kiélesedő hallásom tisztán kiveszi az elsuttogott szavakat.
- Nyugi, Peter! - Fred hangja. - Mark, biztos vagy benne?
- Teljesen. - Izgatott és ideges. - Ezek egyértelműen egy vérfarkas nyomai. Nézd a jeleket.
- Honnan tudod? - kérdezi az atléta. - Ehhez Sophie ért, nem te!
- Még Lucy magyarázta el. Tudod, rögeszméje a farkasember.
- Értem. Milyen messze van? - A billentyűzet kattogása.
- Jaj, ne! - Ez Sophie hangja. Fáradt és ideges. Lecsapja a papírokat. Felfelé kúszom a fiúk ablakához.
- Fred! - Mark hangja reszket. - Tíz méternél közelebb van. És közeledik… - Az utolsó mondatot alig lehet hallani, s elcsuklik fél úton.
- Fred! - Petertől egészen szokatlan ez a határozottság. - Vidd innen Sophiet! Mi is megyünk mindjárt.
Fred az ajtóhoz ugrik, feltépi, és már a lépcsőn rohan. Beugrom az ablakon. Mark a forgószékkel majdnem hanyatt dől, mikor egy sikoly kíséretében megpróbálja távolabb lökni magát. Peter a legtávolabbi sarokba menekül, s összekuporodik. Mark az asztalon heverő papírok között kotorászik. Beleszimatolok a levegőbe, de nem érzek ezüstöt. Nyugodt vagyok, de dühös. Nem kellett volna rájönnötök! Mark végre megtalálta a pisztolyt. Tüzet nyit, egyenesen a fejemre céloz. Aprókat lépve közelítek felé. Pontosan akkor lépek, mikor egy golyó a testembe hatol. Tizenkét lépés, és már érzi a leheletemet az arcán. A félelemtől majdnem szívrohamot kap, s kétségbeesetten sikoltozik. Tizenharmadszor már üresen kattan a kioldó szerkezet. Rávicsorgok. Feladja a küzdelmet, már látja a hiába valóságát. Sírni kezd, leereszti a fegyvert, és elmotyog valami könyörgés félét. Hallom, hogy Fred már visszafelé rohan. Megvárom, míg beront.
- Sophie nincs sehol! - kiáltja.

Ekkor roppantom el Mark nyakát. Szeretem a szakadó hús hangját. Megrángatom azt a koloncot, mely egykor Mark feje volt, s mikor elválik a testtől, Fred felé hajítom. Ő még mindig döbbenten áll. Nem hisz a szemének. Ösztönösen kapja el a felé repülő fejet. Aztán iszonyodva ejti el. Elmosolyodok. Az atléta egy hosszú, hegyes vasdarabért nyúl, s én hagyom. Így élvezetesebb lesz. Fred nem szól egy szót sem, szemében a bosszú őrjöngése lángol. Felém szúr a piszkafával, de én nem mozdulok. Meglepődik azon, hogy összezáródik a seb, mikor kihúzza belőlem a vasat. Újra szúr. Ezúttal a nyakamhoz. Amikor már a legmélyebbre fúródott a fegyvere, ráharapok, és egy könnyed mozdulattal kitépem magamból és a kezéből is. A lélekjelenléte menti meg. Azonnal hátra ugrik. Ott csattan a fogam, ahol az előbb még a lába volt. Utána vetem magam, de félre ugrik. Újra nekiveselkedem, ezúttal az atlétának szűk a hely. Az asztalra döntöm, és a rozoga bútor kettétörik ekkora súly alatt. Ránk zuhan a számítógép, a műszerek egy része, de engem nem zavar. Fred viszont hálás lehet a fejére záporozó tárgyaknak. Így már eszméletlen, mikor karmaimmal felnyitom a mellkasát. Óvatosan nekiállok kivágni a szívét. Ekkor azonban Peter, az a kis dagadt srác mögém lép. Halk pattogást hallok, aztán egyszeriben megérzem, mivel babrált eddig a sarokban. A kezében két 220 volt feszültségű vezetéket tart, melyeket most a testemhez nyom. Sok kárt nem tesz bennem, inkább csak a támadás váratlansága bénított meg. Egy rövid időre. Aztán a pattogó kék szikrák kereszttüzében, a sülő Fred tetemén taposva gunyorosan megfordulok. Belenézek Peter, a gyáva kis kukac elszánt szemeibe, és figyelem, miként száll tova az elszántság. Nagyon jó érzés. Mikor már retteg, egycsapással felnyitom a gyomrát. Kitóduló beleit próbálja visszagyömöszölni, a vezetékeket hagyja veszni. Önmagát öli meg ezzel. A szabadon tekergőző vezeték hozzáér, és szénné égeti. Élvezettel szívom be az égett hús illatát, de elszomorodom, amikor látom, hogy Fred szíve teljesen elégett. Kár. Szívesen kioperáltam volna. Lassan körbejárom a csatamezőt, és megszemlélem győzelmem jeleit. Ekkor új ellenség jelenik meg az ajtóban. Acsarogva, lassan araszolva közeledek felé, aztán egyszer csak furcsa szag fúrja keresztül magát a szobát betöltő bűzön, egészen az orromig. Könnyek szaga. Éreztem már ezeket a könnyeket. Ahogy akkor is, most is a lehető legmélyebbre űzik vissza a tomboló szörnyeteget. Kitisztul a fejem, és látom, az ajtóban Sophie áll. És sír. Arca halvány vörös fényben fürdik, ahogy az ablakon bevilágít a kelő nap. Rám feketeség borul, ahogy minden visszaváltozás előtt.
Dél van. Az órámra nézek folyamatosan. A szobámban vagyok, az ágyamban, szépen betakarva. Az ágyam mellett Sophie ül. Érzem az illatát és halványan a könnyeinek illatát is. Nem merek ránézni. Tudom, hogy nincs mentségem. Kár lenne bármit mondanom. Várom, hogy ő szólaljon meg.
- Hát te voltál az? Éppen te? - Nyelek egyet, de úgy érzem, hatalmas gombóc van a torkomban.
- Ki vagy te? - Nyelek még egyet, de a gombóc nem szűnik. Ránézek, és fájdalom hasít a szívembe és az egész testembe. Még így, megtörten is szép. Sőt gyönyörű. Olyan, mint egy angyal. Igen. Az én megváltóangyalom.
- A nevem John Mascoln. Vérfarkas vagyok. 1752-ben születtem, itt Angliában. Mindössze 25 éves voltam, mikor halhatatlanná váltam. Azóta élek itt.
- Miért?
- Mit miért? - kérdezek vissza ingerülten. Utálom az ostoba kérdéseket. - Azt kérded, miért váltam azzá, ami vagyok? Vagy hogy miért kell embereket ölnöm? Esetleg azt, miért öltem meg a barátaidat? Vagy azt, hogy téged miért nem? Egyikre sem tudom a választ! - Te jó ég! Miért kiabálok vele?
- Nap, mint nap arra ébredek - folytatom nyugodtabb hangon. -, hogy nem öregszem. Minden teliholdkor ennem kell, de semmi más igényem nincs. A holdsugár elől nem menekülhetek, az előhozza belőlem a farkast. A nap pedig elűzi. Hihetetlen erővel és gyorsasággal rendelkezem, ráadásul nem fog semmilyen fegyver. Kivéve az ezüstöt. Ezt azonban messziről megérzem, mert az érzékszerveim is olyanok, akár egy farkasé. Mit akarsz még tudni? Ölnöm kell, hogy élhessek. Az életösztön vitt rá, hogy végezzek veletek. Rájöttetek a titkomra.
- De akkor miért engedted, hogy itt maradjunk?
- Miattad - vallom be.
- Miattam? Mi olyan különleges rajtam? Ínyencségnek számítok? - Hangjából süt a megvetés. Valahogy megértem ezt.
- Nem. Amikor rád néztem, úgy éreztem, te talán segíthetsz, hogy újra ember lehessek. És megbocsátasz nekem mindenért. Most már mindegy. - Hosszú csend telepedett ránk. Végül nem bírtam tovább, megkérdeztem, ami eddig is érdekelt:
- Miért nem öltél meg, amikor lehetőséged volt rá? - mintha várta volna a kérdést. Azonnal válaszolt, kisírt szemeit rám emelve.
- Hogy emberként halhass meg. - Egy kis, lapos fadobozt nyújt felém. Átható szantál illata van. Óvatosan elveszem tőle. Kinyitom, s közben megkérdezem:
- Hát tudod, hogyan tehetsz emberré? Megtennéd értem, hogy emberré válhassak? - Aztán megpillantom a doboz tartalmát, és megcsap az a bűz. Az ezüst, melyet eddig elnyomott a füstölők szaga. A dobozban egy ezüsttőr van. A szantál illatával együtt foszlik szét minden reményem.
- Nem - válaszol kegyetlenül. - Én csak annyit mondtam, emberként halhatsz meg. Semmi többet. Ég veled!
Nem jön szó a számra. Sophie feláll, és vissza se nézve távozik. Otthagyott engem egy ezüsttőrrel. Mintha ezzel bármit megoldott volna. Dühösen csapom le a doboz fedelét. A szörnyeteg felhördül bennem a burkolt utalásra gondolva. A dobozt az ablakpárkányra teszem, hogyha jön a szemeteskocsi, ledobhassam. Aztán napi teendőimhez látok. Rendet rakok, főként a lenti szobákban. Nyugalmas napnak tűnik, de a lelkemben ádáz csata folyik. Ha emberré nem válhatok, haljak meg emberként, vagy éljek szörnyként? Napnyugtáig vívódom magamban. Nem tudok döntésre jutni. A szörnyeteg belül mindig fellázad, ha a tőrre gondolok, érdekes módon mégsem hajítottam még ki. Vajon miért?
Az ablakban állok, a lenyugvó napot nézem. Kinyitom a dobozt. Leírom ezeket az utolsó sorokat, aztán leteszem a tollat. A tarkóm viszketni kezd. Aztán a nyakam és a hátam is. Kezembe veszem a tőrt, bár nagyon éget, mintha csak a pokol tüze lenne. Nagyot sóhajtok. Döntöttem.

A nap utolsó sugarain egy fájdalmas farkasvonítás száll a sötétség felé, melyben az utolsó fényfolt ezüstös villanás egy zuhanó tőrön.

Norbiékkel egy este.

Dani felhívott, hogy nincs-e kedvem lemosni vele a nagy furgont. Hát benne voltam. Odamentem a kocsihoz, Ő benne ült. Adott egy doboz sört, és mondta, hogy üljek be. Beültem, és beszéltünk pár dologról. Utána mondta, hogy menjünk el neki sörért. Felugrott pénzért, addig átültem a vezető ülésre. Felugrott pénzért. Eltelt pár perc, addig ott öltem. Végül lejött. Kiszálltam a kocsiból, bezártuk az ajtót és elmentünk a Pumukliba. Megvettük a sört, és mentünk visszafelé. Hát elértünk a furgonhoz újra, és beültünk. Ittuk a sört. Dani mondta, hogy felmegy vízért. Megint a vezető ülésre ültem. 5-10 perc múlva jött is vissza. Megint kiszálltam és elkezdtük a kocsi motorházát mosni. 10 perc után a motorház, a bal és a jobb sárvédő is le volt mosva. Ajtót akartam mosni, amikor Dani szólt, hogy szálljak be a kocsiba, mert jönnek a cigányok. Én beszálltam. Közelebb jöttek és kiderült, hogy a Norbi, Vani, Palcsó, Marci és Lukács voltak. Ültem a vezető ülésen, és Norbi nagyon be volt készülve. Elkezdte törölgetni a kocsi szélvédőjét. Aztán mondták Norbiék, hogy menjek velük inni. Hát oké. Elmentem. hazakísértük Lukácsot, és onnan mentünk Vanihoz. Bementünk és egyből elém tettek egy narancs-vodkát. Megittam volna, de Vani még tett bele Kalinkát. Hát ihatatlanul sok volt benne a vodka, ezért még öntöttem bele narancsot. Úgy eltudtam szürcsölgetni. Kimentünk cigizni, és közben még ittam a narancs-vodkámat. Aztán bementünk és kevert valami cuccot, amiben volt bor, vodka, málnalé, és szódavíz. Abba is belekortyoltam. Ja meg volt ott sör is, abból is húztam egy kortyot. Ott voltunk max egy órát Vaninál, és aztán leléptem Marcival, meg Palcsóval. De a piát azt a kezünkbe aggatták, hogy vigyük és igyuk. Hát ez ne legyen akadály, úgyis feneketlen a májam. Palcsó még felugrott valami pulcsiért, ezért megálltunk a házuk előtt. Még röhögtünk valamin, csak azt nem tudom, hogy min. Lejött Palcsó és elmentünk Dani felé. Még lent volt a kocsinál, ezért kértünk Tőle kupakot, mert ami a pián volt, azt eldobtam. Elindultunk a Haller utca felé utána már bekészülten. Kiértünk a Hallerba és a Marcitól elkértem a telót, hogy egy sms-t hagy írjak már Krisztinek. Egy sms-t a Marci ötször elküldött a 0 számra. Nagy nehezen elküldtük. Utána írt egy sms-t, hogy nem ment bulizni. Hát Marciékkal gyalogoltunk tovább, és a Vágóhíd utcánál ahogy befordultunk, elokádtam magam. Hát sajnáltam az elpazarolt szeszt, ami ott feszengett az aszfalton. Palcsó adott egy zsebit, Marci meg a számba nyomott egy rágót. Mentünk tovább és a Vaskapu és Vágóhíd utca sarkánál mondtam, hogy hívja fel Krisztit, hogy hívjon fel. Megálltunk és végül Kriszti felhívott. Mondtam Neki, hogy szeretem, és hogy hiányzik. Józanul nem mondtam volna, mert nem akarom Vele is megszopni, mint az eddigi lányokkal. Elmentünk a Duna-partra Marciékkal, Ők beszéltek valamiről, én meg Krisztivel beszéltem telón. Végül Krisztivel abbahagytuk a beszélgetést, és aztán Marciékkal beszéltünk Zsófiról-.-" Meg aztán mindenről. Szereztem jobbikos plakátot. Leültünk egy padra arrébb, és beszéltünk erről-arról. Aztán elindultunk visszafelé. Lefordultam az utcánkra, és jöttem haza. Reméltem, hogy Kriszti még fent lesz msn-en. Fent volt, de nem írt vissza. Azt hittem valami baj van. De mondta, hogy elaludt az öccse szobájában. Hát elbeszélgettünk kb hajnal 5ig. Aztán elmentünk aludni.

Átalakulás

 

9. fejezet

Elszomorodtam attól, hogy mit tettem, mert felfogtam a cselekményem súlyát. Ekkor szégyenkezve és megalázkodva mentem oda a megrázott farkashoz, és emlékszem arra amit a bölcs farkas mondott, hogy képes lenne egy ember is gyógyítani, csak nem foglalkozik ezzel. Ekkor leguggoltam az eszméletlen farkas mellé. Megnéztem a pulzusát. Halott volt. Annyira akartam, hogy visszatérjen, és ekkor a mancsom a szívéhez tettem, amikor a bölcs farkas szólt: - Ezt nem várhatod el magadtól sem, hogy sikerüljön! Nem figyeltem Rá, csak behunytam a szemem, úgy vettem, hogy nincs körülöttem semmi, és akkor nagyon erősen elkezdtem koncentrálni. Az izmaim megfeszültek, az ereim kidülledtek, és éreztem valami égető érzést a tenyeremben. Egyre csak nagyobb volt a nyomás, feszültem, és éreztem, hogy a szemem majd kiugrik. Mindenki csodálkozva nézett. Ez a feltámasztás szerű lassan végéhez ért. Amikor már nagyon nagyon égett a tenyerem, annyira, hogy már ordítani tudtam volna, köhögést hallottam a földön fekvő farkas szájából. Ekkor kitártam a szemeim, és néztem Rá, majd aggódva a tarkójához tettem a mancsom és megemeltem a fejét, majd megkérdeztem Tőle: - Jól vagy? A farkas rám nézett, aztán az Őt körbe vevő tömeget pásztázta, majd vissza nézett rám és ezt mondta: - Itt voltam, de senki nem vett észre. Láttam a testemet a földön. Amikor fölém hajoltál, azt is láttam, és erezni kezdtem hogy valami húz vissza a testembe. Nehezen kapott levegőt, és én mondtam Neki: - Most az a fontos, hogy lenyugodj! Ne beszélj, csak pihenj! Mindenki csodálkozva nézett, hogy mit tettem ezzel a halott farkassal, aki most már valójában él. A hála az volt, ami akkor az arcára kiült, de nem mondta ki. Minden egyes farkas velem együtt mosolygott, hogy feltámasztottam a sorstársunkat. Mellette guggoltam még, amikor elindult felém a bölcs farkas és mellettem megállt. Ezt követően megveregette a vállamat és elmosolyodva mondta: - Ez szép volt! Nem hittem volna, hogy sikerülni fog! A falka és minden egyes farkas büszke lehet Rád! Én elmosolyodtam, és elkezdett mocorogni a földön fekvő farkas, és rá néztem. Csak regenerálódtak az idegei, mint a fehér lány farkasnak, amikor levágtam a mancsát, amikor kezdődött ez az egész. Az erdő felől mindenki lépteket hallott. Sok farkas és vámpír ara nézett, amikor a földön fekvő farkas mutatott az ég felé és mondta nekem halkan:- Nézd! Felnéztem, és rengeteg vámpír, denevér képében cikázott az összegyűlt csapat felett, majd helyet találva leszálltak. Az erdő felől több száz farkas özönlött, az ég felől pedig rengeteg vámpír. Azok a farkasok akik megérkeztek, nálunk is nagyobbak voltak. A legtermetesebb farkas jött felém, és a földön fekvő farkas felé, és csak csodálkozva bámultam Rá. Fél méterrel lehetett magasabb minimum nálam, és ahogy két lábon jött felém, az egész föld beremegett. Megállt előttem és iszonyatosan mély hangon kérdezte: - Te vagy a vezér igaz? A farkas szemében az örökös vérszomj ült, és bevallom féltem Tőle, majd remegő hangon megszólaltam: - Öhh... igen. Igen, én vagyok a vezér. A hatalmas farkas olyan volt, mint aki nem ismer tréfát, majd feltette nekem a kérdést: - Mért félsz? Hallom, hogy erősebben és gyorsabban ver a szíved. Én erre azt mondtam Neki: - Nézz körbe, és rájössz mitől voltam beszarva! A klánunk majdnem minden tagja elmosolyodott. A farkas körbe nézett és ezt mondta a tömeg felé fordulva: - Vámpírok, vérfarkasok, démonok, és Cerberus! Rossz hír az amit Tőlem fogtok hallani! 5000 kiló-méter távot tettünk meg. Sajnos csak ennyien vagyunk! A többi lény elpusztult. Nem jutott ételhez, nem jutott vérhez, és az emberek is pusztítani kezdték Őket. Katonák jöttek nehéz fegyverekkel, vadászgépekkel bombázták azt az erdőt, ahol mi laktunk Németországban. Rengetegen akkor haltak meg, amikor elindultak ide. Vadászok találtak rájuk, meg olyan emberek, akik megölték Őket. Az egyik falkatársamnak a karján találtok egy behegedt sebet. Egy helikopter propellerje vágta meg, amikor megmentett több száz farkas. Elkapta a rotornál, és egyszerűen eldobta a gépet, ami fel is robbant. Vámpírok is meghaltak. A kisebb farkasok nem a mi falkánkba tartoztak, mert Ők sokkal fiatalabbak mint mi. Útközben alakítottunk egy csapatot.Amikor a farkas abbahagyta a beszédet, ekkor egy sikítás volt hallható az erdő felől, én meg felkiáltottam: - ANYA! Fejvesztve kezdtem el rohanni, amikor a falkám elkezdett követni. Rohantam a hang felé, és mindenen áttörtem. Egyre jobban kúszott felfelé az adrenalin, és az a védelmi ösztön ami tombolt bennem. Rohantam, és tovább sikított és én futás közben ordítottam: - Anyaa! Mindjárt ott vagyok! Rohantam a fák között, és kiszúrtam anyát, amikor egy idegen férfi ember állt előtte és tartotta Rá a puskát. A lépteimre odafigyelt, és megijedt tőlem, amikor rám szegezte a puskát, és elkezdett rám lőni. De meg sem éreztem, hogy a töltények fúródnak a testembe. Kitéptem a fegyvert a kezéből, ami olyan jól sikerült, hogy a puskával együtt a karja is repült a bokorba. Elkezdett ordítani, és kérdezte sírva, és a halálfélelme tombolása közben: - Miféle szerzet vagy Te? Mit akarsz Te tőlem? Hagyj élni! Ekkor a vérben forgó szemeimmel néztem Rá és ezt mondtam Neki: - Anya csak egy van! És Te el akartad Tőlem venni! Ekkor kitátottam a számat, és azzal a mozdulattal együtt a fogaimmal zúztam ketté a torkát, és a feje a földre hullott. Falatozva a húsból, ami a nyaka volt, néztem anyára. A többi farkasnak mondtam: - Egyétek meg ezt a szemetet! Pár farkas neki is esett a lakomának. Én odaléptem anyához.Ekkor a mellkasomig ért, és kérdeztem Tőle: - Jól vagy ugye? Nincs semmi baj?! Ekkor anya könnyes szemmel nézett rám, és a karomat simogatta. Ekkor leereszkedtem négy lábra, és ezt mondta: - Nincs semmi baj fiam! Köszönöm! Elkezdett sírni. Ekkor próbáltam nyugtatgatni: - Ne aggódj! Semmi baj! De mért jöttél ide ilyenkor? Rám nézett és mondta: - A kislány. Akit hoztatok a többiekkel. Nagyon beteg! Nem merünk elmenni Vele orvoshoz, mert csatáztok. Ekkor hátrafordultam a többiek felé és mondtam: - Srácok! Kellene egy kis segítség! Van egy kislány, akit még múltkor a falkámmal találtunk. Valószínűleg vámpírok lettek a szülei és itt vannak közöttünk. A kislány beteg. El kell juttatni orvoshoz. Ki segít? A falkám a tömegből előre törtetett, és mondta a legtapasztaltabb farkasunk: - Ránk számíthatsz! Ekkor az új, és egyben rohadt nagy farkas is megszólal: - Mi is szívesen segítünk! Ekkor minden egyes éj teremtménye elkezdte mondani, hogy velem tartanak. Annyira boldog voltam, hogy ekkora lett az összetartás a két.. vagyis három faj között. Mondtam anyának: - Anya! Gyere! Ülj a hátamra, hazaviszlek! De kapaszkodj! Anya a hátamra ült, és elkezdtünk menni az erdő felé. Nem mentem gyorsan, hogy nehogy leessen rólam és megüsse magát. Menet közben kérdezte: - Szóval így néz ki egy vérfarkas és most Ők a barátaid. Anya ezt nyugodt hangon mondta, és a mögöttem tóduló "nép" nyüzsgése is hallható volt és mondtam Neki: - Igen! A hatalmas farkas aki mondta hogy segít, Ők most jöttek. Németországból. Gyalogoltunk és lassan elértük az erdő szélét. Azonban a tömegben anyu nem vette észre Cerberust, és mondtam Neki: - Anya! Még be kell Neked mutatnom, egy mitológiai ebet. Aztán a tömeg felé fordulva ordítottam: - Cerberus! Gyere ide légyszíves! A három fejű kutya kiverekedte magát a tömegből, morogva szavait, hogy: - Na mi van már? Nem hagytok élni nem hiszem el! Majd odalép elém és leült. Anyára nézve láttam, hogy fél cerberustól. De a kutya középső feje anyura bambán nézett és ennyit mondott: - Vaú! Cerberus olyan degenerált mosolyt csapott hozzá, hogy azt se anya, se én nem bírtuk ki röhögés nélkül. Aztán anyára néztem: - Ő Cerberus! A vérengző vadállat, de igazából senkit nem bánt, aki neki se árt. Cerberus udvariasan a jobb mancsát emelte fel, hogy anyámmal kezet fogjon. Anyu remegve nyújtotta a kezét, a kutya mancsa felé, de végül össze ért a két kéz, és anyu a kutya középső fejének a szemeibe nézve mondta: - Örülök, hogy megismertelek! A kézfogás közben valaki kinyitja a ház ajtaját, amire mindannyian odafigyeltünk, és apa jött ki, de úgy, hogy a földet nézte, és belekezdett a mondandójába: - itt mi a fene.... - ránézett a csapatra és elakadt a szava, és tátott szájjal bámult. Egy pár másodperces szünet után befejezte a mondatot: - Folyik. 18 év alatt apa ennyire egyszer sem volt meglepődve. Majd oda léptem apa elé, felálltam két lábra és mondtam Neki: - Új farkasok. Új vámpírok. Új démonok, és nézd csak, ott egy Cerberus! Neked meséltem Róla. Apa ránézett Cerberusra, Cerberus meg vissza apa szemébe. A kutya nem bírja, ha egyfolytában bámulják és mondta nekem Cerberus, miközben apa szemébe nézett: - Ha szereted az apád, akkor mondd meg Neki, hogy ne nézzen ennyire, mert három fejem van és nem félek használni! Apa egyből elkapta a fejét, és a farkasokra és vámpírokra nézett. Cerberus megnyugodott és lefeküdt a földre, és mind három feje nyüszített egyet. Majd ezután mondtam apának: - Apa! Hallom, hogy a kislány beteg. Eljuttatjuk egy orvoshoz. Apa bement a házba szó nélkül, és becsukta maga mögött az ajtót. Adri mellém lépett és kérdezte: - Most mit csinál? Nem szóltam semmit, csak néztem az ajtóra tovább. Apa kijött és megfogta a kislány kezét. A kislány körbenézett, és észrevett engem. Ekkor odarohant felém. Én gyorsan négy lábra ereszkedtem. Amikor odaért egyből átölelt és mondta: - Kis kutyus! Kis kutyus! Adri elmosolyodott. Még pár héttel ezelőtt mondta, hogy annyira szeretne egy gyereket. A legtermetesebb farkasok is meghatódtak, amikor a kislány ölelgetett. Éreztem az illatát és teljesen más volt. Érződött, hogy beteg, és hátrafordultam és mondtam Nekik: - Tényleg nagyon beteg! Minden farkas bólogatott és a bölcsebbik meg ezt mondta: - Nagyon lehet érezni! Ekkor mondtam a gyereknek: - Na kislány! Pattanj a hátamra, elmegyünk a doktor bácsihoz, mert beteg vagy, és majd kapsz Tőle gyógyszert, jó? A kislány egy pillanat alatt a hátamon volt, és elkezdtünk menni a kis vidékünk felé. A farkasok automatikusan kapcsoltak, hogy négy lábra kéne ereszkedni, hogy ne keltsünk feltűnést. Ekkor az erdő után, és a legközelebbi lakóház mögött az irányt a puszta felé vettük, hogy ne vegyenek észre. Adri jött mellettem, és amikor ránéztem, akkor össze mosolyogtunk. Mindig is azt mondta nekem, hogy én értek a gyerekekhez, és tudok bánni velük. A Hold erős fénye, minden egyes kis részletet bevilágított. Végül majdnem 30 perc séta után elértünk az orvosi rendelőhöz, és megálltunk. Majd mondtam a kislánynak: - Na törpicsek! Most szállj le, apuval bemész a doktorbácsihoz, és én addig kint megvárlak, jó? Na futás fogd meg apa kezét! A kislány odament apához, és megfogta a kezét, amikor jött felém a kislánnyal és mondta: - Sietünk fiam, ahogy tudunk! Én csak bólintottam és a kislánnyal elindult befelé. Mi az orvosi rendelő mögötti fűves pusztán álltunk meg és letelepedtünk. Süttettük a hasunkat a Hold fényében. Adri mellettem terült el, és anya szóba elegyedett az egyik farkassal. Adri elkezdett nekem mondani valamit: - Olyan nyugalom van a levegőben. Szinte felemelő. Én ránéztem és mosolyodva mondtam: - Igen az! Holnap viszont csatázunk. Lehet ez az utolsó olyan estém, hogy Veled, anyámmal apámmal, és a barátaimmal vagyok. Adri arcán még mindig a mosoly ült és ezt mondta: - Most ne törődjünk a holnappal. Élvezzük ki ezeket a pillanatokat! Egymáshoz bújtunk, és a mögöttünk sütő hold felé nézve, elkezdtünk vonyítani. Ekkor minden farkas velünk együtt vonyított a Holdra. Aztán ezzel a vámpírok is megpróbálkoztak. Sikerült Nekik is. A vonyítások maximum 5 percig voltak hallhatóak, aztán abbahagytuk. Vissza feküdtünk a fűbe. Tanyáztunk a fűben. Apa végül kijött az orvostól és lehajtott fejjel és rossz kedvvel jött felénk. Megállt és hangosabban mondta: - Van egy rossz hírem! A kislány... lehet, hogy meg fog halni. Komoly tüdőgyulladása van. Valószínűleg akkor kaphatta meg, amikor kint ült az erdőben. Apa elkezdett könnyezni, és ekkor apát követve szinte mindenki. Nagyon rossz lett a kedvem, és valahogy az élettől is elment. Lefeküdtem a fűbe hasamra mint egy búskomor kutya, a fejemet a két mellső lábam közé tettem és néztem a rendelőt. Elkezdtem nyüszíteni, aztán kutya sírásba kezdtem. Csak feküdtem és néztem a rendelő külső falát, hogy mikor jön ki a kislány teljes életerővel, és boldogan meggyógyulva. Senki nem szólt hozzám, mert túl lobbanékony vagyok, és ezt a körbevevő lények tudták pontosan. A rossz kedvemet Cerberus is kiszúrta és lassan odasétált hozzám, leült és mondta: - Hidd el, hogy nem a pokolba fog jutni. De én egy szót se szólva, magamba fordulva néztem az orvosi rendelőt. Csak feküdtem. A világ számomra megszűnt létezni, és csak a könnyeim folytak le az arcomon. Teljesen elgyengültem, és felállni nem volt erőm. De igazából nem is akartam, mert vártam, hogy egészségesen kijön a kislány. De nem történt meg. Apa odajött hozzám és mondta sírva: - Most vissza megyek a rendelőbe. De én meg se moccantam, és nem is figyeltem Rá. Továbbra is csak a rendelőre figyeltem. Cerberus se tudta, hogy mivel lehetne engem megvigasztalni, ezért Ő is feladta. Fél szemmel Rá néztem. De ki hinné azt, hogy egy veszedelmes fenevad, aki a pokolban él, annak is tud könny gyűlni a szemében? Én sosem hittem volna. Felnéztem az égre és kérdeztem magamban, hogy: Istenem, miért? Miért kell egy ilyen fiatal lánynak meghalnia? Mért nem a rosszak halnak meg? Mért nem lehet az, hogy még éljen? Ezt nem tudom megérteni. De csak annyit kérek Tőled, hogy gyógyítsd meg! Hagy éljen még, hiszen annyira fiatal! Ha megkapta az életet, akkor ne kelljen az elején befejeznie! Csak ennyit szeretnék! Aztán a fejem visszatettem a földre, és vártam, hogy apa jó hírrel jöjjön ki. Minden egyes perccel nőtt bennem a feszültség. De ugyanúgy könnyeztem, mint amikor meghallottam és folyton csak az a kérdés volt bennem, hogy: Miért?

Egy kis újdonság az exemnek...

A szép dolgok elkezdődtek, és nem hittem, hogy valaha vége lesz,
De a valóság álmomból keltett, és mondta Májki ébredezz
Fel kéne már kelni és levenni azt a szemüveget, ami illúziót képez,
De mért nem más volt átverés, mondjuk egy barátság, és mért ez?
Mérgez belülről a múltam, hátamra képződött egy nehéz kereszt
Amin nevet minden rohadt démon, és Te is, és ez nem ereszt
Álmatlan éjszakákat szült az, hogy én bedőltem a dumádnak,
Én mondtam Rád csúnyákat, és én mondom, bátran utálhatsz
Szétbasztad az álmaim és Te vígan egy másik srác faszát szoptad,
Amit én odaadtam Neked, Te azt önfeledten el is dobtad
Elmúltak a napok, és még éreztem azt a rohadt erős fájdalmat,
Ami itt bennem tombolt, ami ráadásul eltörölte minden vágyamat
De legyél boldog, már nem érdekelsz, felőlem azt csinálsz amit akarsz,
De azt akarom ne jöjjön el az a perc, mikor én utánam kaparsz
Egyszer eldobtál, és már egy utolsó esélyt sem adnék Neked soha,
Én mindent megadtam Neked, de te basztál el, te voltál ostoba
A negatív énednek a fogsora akkor tűnt fel a sötétben mikor szenvedtem,
Romhalmazként végeztem, de nem érdekel már hogy ez lettem
Úgyis regenerálódok és akkor majd meglátjuk, hogy ki nevet,
Ne keress sehogy, csak emlékbe tedd el majd a nevemet

Refr.:
Eltelt egy perc, elszállt egy óra, és elmúlt egy hét is,
Az alkotási mániám, egyszerűen képesség és nem fétis
Egy szóval tettél mindent tönkre, de legyél magadra büszke,
de eljön az a perc mikor a gondok hegyén te leszel eltűnve

Megöltél, de feltámadtam, és igazából leszarom hogy mit teszel,
Többé nem tudlak már szeretni, mindenféleképpen eressz el
Akkor se keress hogyha Neked valamiben segítenem kéne,
Hagyom, hogy majd szenvedj, ez mi az életemben elférne
Leszartad azt is, amikor a vénámat akartam ketté szelni,
Ekkor is  pasid hoztad szóba, holtestem te akartad fedni
Rájöttem arra, hogy kurvára nem érsz annyit, hogy meghaljak,
Inkább tovább megyek az utamon, annyit még megérsz hogy rád szarjak
Tudom nem bírod azt idegekkel, hogy én csendben elfordulok tőled,
Azt várod, hogy előtted térdre borulva, összetörve bőgjek
ez nem fog megtörténni, mert tudod bárki többet ér nálad,
Ne mondj Nekem most semmit, úgyhogy fogd csak be a szádat
Már nem vágyom a csókodra, másé százezerszer édesebb,
Már nem vágyom ölelésedre, mert karod rácsokként körbevett
Nem vágyódom arra, hogy mondd a szemembe, hogy szeretsz,
Nem vágyom rád, nem akarom, hogy bármikor is keress
Ne kérdezd, hogy mi újság, és ne kérdezd, hogy hogy vagyok,
Látod ez jár annak, aki egy tájon félholtan engem otthagyott


Refr.:
Eltelt egy perc, elszállt egy óra, és elmúlt egy hét is,
Az alkotási mániám, egyszerűen képesség és nem fétis
Egy szóval tettél mindent tönkre, de legyél magadra büszke,
de eljön az a perc mikor a gondok hegyén te leszel eltűnve

Végszóként még annyit, hogy Te sosem leszel igazán boldog,
Mert önző vagy és vak, de Neked meg ez a sorsod
Téged tizennégyen kúrtak meg,és ezt Te mosolyogva mesélted,
Azt is nagyon élvezted, mikor téged az erdőben keféltek
Sosem bocsátom meg Neked, azt amit egyszer velem tettél,
Én próbáltalak keresni, de Te észre sem vettél
De mondj egy ember aki BKV sztrájkban 2 órát gyalogolna hozzád,
Csak én voltam ilyen barom, és bántottam aki rosszat mondott rád
Szégyellem is magam, hogy egy ilyen lány mellett maradtam,
Az bánt a legjobban, hogy hazugság volt minden egyes szavadban
De legyen amit akarsz, de velem többé nem fogsz most már játszani,
Ha Te tudtál nekem, akkor én is tudnék neked ártani,
De tudod nem érsz nekem annyit, hogy az erőm elpazaroljam rád,
És azon fogok nevetni ha egyszer majd másnak sír a szád
Minden exed leribancozott, csak erről Te kurvára nem tudsz,
És mi mindannyian tudjuk, hogy egyszer csúnyán elbuksz majd
Mindannyian kerülünk, egyiket megcsaltad, a másikkal meg szórakoztál,
Hallottam azt is, hogy még régebben egy másiknak szóba hoztál
Szánalmasnak tartottál, de tudod én nem kefélek mindenkivel,
Ebben a játékban mi vagyunk, itt Te nem, de más mindenki nyer
Hát légy boldog a pasiddal, de Ő is rájön milyen vagy valójában,
És egyedül fogsz ragadni majd a magányodnak a hajójában


Refr.:
Eltelt egy perc, elszállt egy óra, és elmúlt egy hét is,
Az alkotási mániám, egyszerűen képesség és nem fétis
Egy szóval tettél mindent tönkre, de legyél magadra büszke,
de eljön az a perc mikor a gondok hegyén te leszel eltűnve

Egy kettesben töltött ittas este =)

Rohadtul szarkedvem volt. Regivel kapcsolatos dolgok miatt. De nem Ő miatta, hanem mert félek, hogy maximum csak egy msn-es kapcsolat lesz köztünk és sose fogom látni. Közben msn-en beszéltem Krisztivel és látta rajtam, hogy nem vagyok jó passzban. Aztán feltettem Neki a kérdést, hogy nincs-e kedve inni velem. Hát benne volt. Aztán megbeszéltük, hogy miután lelépünk msn-ről onnan számítva nekem 20 perc az út, Neki pedig 30, mert Erzsébetről jött. Hát kiértem Borárosra a 23-as busz megállójához, és ott vártam. Néztem közbe a telómon az időt. Eltelt 5 perc.... nem jött. Eltelt még 5 perc... és még mindig nem jött. Eltelt összesen 20 perc, amikor hívott, hogy hol vagyok. Amikor körbenéztem, láttam hogy ott jön és integettem neki messziről. Elindultam felé, és Ő is felém. Hát köszöntünk egymásnak két puszival. Elindultunk arra ahol az 54 busz áll meg.  Néztük a buszt. Nem tudom miért, de olyanok voltunk mint a debilek, akik egy régebbi fajta Ikarus buszt bámulnak. De aztán elindultunk az aluljáróba, hogy majd keressünk egy boltot. Eszembe jutott az az üzlet, ahol még anno Vikivel, meg Gyapiékkal vettük a piát. Hát elmentünk oda, és a ciginket még elszívtuk a bolt előtt. Én meg bókolgattam Krisztinek azzal, hogy józanon olyan, mint én bebaszva, akkor milyen lehet részegen, meg ilyesmi egyéb kedves dolgokkal. Bementünk. Megegyeztünk hogy egy Black Velvetet iszunk kólával. Nagyon jó fej csávó volt az egyik eladó, mert mondott egy locsoló verset is, ami nagyon szar volt, és Ő is beismerte, csak nem emlékszem rá. Hát végül elindultunk a partnak arra a részére, ahol anno Palcsóval voltunk nagyon sokat. Leültünk. Ittunk beszéltünk egymásnak erről-arról, meg elvoltunk. Utána elkezdett fázni, én meg leültem mellé. Lehúztam a kabátom zip-zárját és mondtam hogy öleljen át a kabát alatt, hogy ne fázzon annyira. Közben ott kötekedtem Vele. Beleharapott az ujjamba, aminek a nyoma még mindig ott van. Aztán eltelt pár perc és csókolóztunk egyet pár percen keresztül. Ott ültünk még, és közben beszéltünk erről-arról, meg ilyenek. Utána mind a ketten elég csúnyán fáztunk. Aztán mondtam, hogy menjünk a Dani lépcsőházába. Hát gyalogoltunk gyalogoltunk közben cukkolgatott, mert hát Ő ugye magasabb nálam 1-2 centivel. Mentünk és az én kezemben a tiszta whiskey volt, Nála pedig a kólával bekevert. Elértünk a lépcsőházhoz és felmentünk a padláshoz. Ott leültünk. De ha nem haragszotok egy bizonyos részletet kihagyok =)=)

Ezután elmentünk a térre. Ott még beszélgettünk, meg elvoltunk meg minden ilyesmi. Fél 5 körül lehetett, amikor mondta, hogy haza kéne mennie mert délelőtt 11kor német korrepetálása van. Hát elmentünk a 24 villamosig, onnan kimentünk Soroksárira, és megvártam Vele a 23 buszt. Hazament, én hazajöttem és kidőltem mint a szar:D

Átalakulás

8. fejezet

Kérlek kelj fel! Légyszíves! - Erre ébredtem. Adri keltegetett ezzel. Kinyitottam a szemem és ott állt fölöttem. Megtöröltem a szemem és kérdeztem: - Mi a baj? Megfogta a kezeim, és felhúzott. Én felálltam, és elindult az ágy felé, miközben fogtam a kezét, majd leült az ágy szélére, és leültem mellé, majd elkezdtem kérdésem: - Na mit szeretnél? Rám nézett, utána lehajtotta a fejét, de a kezemet végig fogta, majd elkezdte mondani: - Nem tudok úgy aludni, hogyha haragszol. Olyan rossz. Én nem akartalak kizárni, és azt se akartam, hogy meghalj. Annyira rosszul esett, és nem akartam ártani. Ismeretlen farkasok és vámpírok vettek körbe, én meg bent Téged kerestelek, de nem találtalak. Cerberus beállt az ajtóba és nem engedett ki senkit sem. Én utánad akartam menni. De nem tudtam. A kutya elkezdett rám vicsorogni mind a három fejével és majdnem meg is harapott. Tényleg ne haragudj. Befejezte és végül a vállamra hajtotta a fejét, én ennyit mondtam: - Jól van. nyugodj meg. Semmi baj. Ölelkezésünk közepette, egy kopogás zavarja meg a meghitt pillanatot, és majd szól: - Fiam! Ébren vagytok? Én az ajtó felé fordultam és hangosabban mondtam: - Igen apa! Bejött egy nagy tál sült hússal. Megállt előttünk és mondta: - Biztosan éhesek lehettek! Mióta nem ettetek? Adrival összenéztünk és gondolkoztunk és ezt mondtuk: - Este! De persze nem volt igaz. Apa ijedten ránk nézett és elkezdte mondani: - Őhm... remélem, hogy.... remélem nem embert ettetek. Ránéztem apára és kérdeztem Tőle: - Szerinted kit ettem volna meg? Elfordította a fejét az ablak felé és ezt mondta: - Nem tudom, de remélem senkit sem. Azért hoztam Nektek disznóhúst, hogy egyetek. Nem tudom a farkasok mennyit esznek, de remélem elég lesz. Közben eszembe jutott a többi farkas is, majd elkezdtem apunak mondani: - Figyelj apa! Szerintem mint megvannak kint a viskóban. Megtennéd, hogy viszel nekik pár tíz kiló nyers húst? Biztosan Ők is éhesek. Apa az asztalra letette azt a bazinagy sült húst és mondta: - Persze fiam! Én mondtam Neki. - Köszi! Ja, amúgy ne ijedj meg Tőlük, ha azt hiszik Rád, hogy én vagyok. Mondd, hogy kaját vittél Nekik. Apa mielőtt elindult volna ezt mondta: - Oké! Elindult az ajtó felé és visszafordult, mert eszébe jutott valami és feltette a kérdést: - Az éjszaka... minden rendben volt? Nem történt semmi? Adrira néztem és Ő lehajtotta a fejét és mondtam apának: - Pár ember tudomást szerzett arról, hogy a barlangban vannak a többiek. 4 terepjáróval jöttek. De nem lett semmi végül, csak az embert meglepte az a pár farkas és vámpír. Apa kérdezte utána: - Összesen hányan vagytok? Felnéztem a plafonra, mert gondolkoztam, végül ezt mondtam: - Hát körülbelül ezren, de még jönnek vámpírok és farkasok. Holnapra gyakorlatilag mindannyian ott lesznek. Apa meglepődött a létszámon, és kérdezte: - Hányan lesztek? Most már a földre néztem és elkezdtem gondolkozni, de végül mondtam Neki: - Holnap éjszakáig jöhetnek. Minimum 2000 lényre számítunk magunkat is beleértve. De őszintén szólva nem tudom, hogy hány lény van még így ezen a csapaton kívül. Apa megint csak meglepődött és ezt mondta: - Sok sikert Nektek! Ha valami van... nyugodtan szólj! Összemosolyogtunk és mondtam: - Oké! Köszi! Apa végül kiment a szobából, és Adrival mi neki estünk annak a jókora sült disznónak. Kézzel ettünk mint a farkasok. 15 perc elteltével eltűnt a sült hús, mert bekebeleztük. Utána Adrival elterültünk az ágyon, mert emésztettünk. Így délutáni órákban azért így jól lakni szokatlan. Végül annyira lefárasztott minket az evés, hogy újból elaludtunk.

Este 11 körül lehetett amikor felkeltünk. Én voltam az első aki felült, és szerintem Adri erre kelt fel. Ültük, megtörölgettük a szemeinket és azután Ránéztem és mondtam: - Vissza kéne indulni lassan. Felálltam, hogy felvegyek valami ruhát. Utána elindultunk kifelé, az erdőhöz. A farkasok kint álltak az erdő szélén és vártak már minket. Amikor odaértünk felvettük a farkasalakot. Elindultunk a barlanghoz. Amikor odaértünk, akkor a barlang előtti füves tájon tűzet rakott pár farkas és valami vadnak a húsát süthették. Rengetegen voltak már a lényeg. A barlangba alig fértünk volna el, ezért meg sem próbáltunk bejutni. Odamentünk azokhoz a farkasokhoz, akik tüzet raktak. Odalépek az egyikhez és megkérdeztem: - Megengeditek, hogy csatlakozzunk? A farkasok összenéztek, utána rám nézett az aki ült és mondta: - Mért ne csatlakozhatnátok? Elfoglaltuk a helyünket és Adri mellé ültem. A másik farkas aki sütötte a vadhúst, ezt kérdezte: - Ti honnan jöttetek? Ránéztem és feleltem: - Innen 20 percre lakuk gyalog. A farkasok mindent tudnak és ez be is bizonyosodott: - Akkor Te vagy az, aki megölte azt a vezért, és Te kaptad a szerepét igaz? Szégyelltem magam belül, ami ki is ült az arcomra és feleltem: - Igen. ezután lehajtottam a fejem és ezt mondta a farkas: - Te csak a családod védted. Nem tehettél mást. Egy farkas is ezt tette volna. Ekkor annyit látunk, hogy tódul ki a tömeg, és a vámpírok vezére elkezdi hangosan mondani: - Farkasok, vámpírok, démonok, és Cerberus! Nem várunk holnapig! Ma elindulunk és csatát vívunk azzal a döggel, és győzni fogunk! Éljenzés helyett némaság tört ki. Mindenkit váratlanul ért ez a dolog. Én felálltam és elindultam vámpír felé, majd mondtam Neki hangosan, és dühödten: - Nem ma fogunk csatázni! Holnap estéről volt szó! Nem ért ide mindenki, túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy harcba szálljunk Vele! A vámpírok vezére egy botot tartott a kezében amit a nyakamhoz tett és ezt mondta: - Ha ellent akarsz mondani számolj azzal, hogy lesokkollak és egy ideig biztos itt fogsz feküdni! Ekkor pár farkas elindult a vámpírok vezére felé. A botot az egyik közelgő farkas felé irányította, és valami áram szerű dolgot lőtt ki a szívéhez, ami megrázta a farkast és a földre esett, és elkezdett rángatózni. Ekkor aztán betelt a pohár és neki estem a vámpírok vezérének. Egy karmolással letéptem az arcát. Elvettem a botot, és ekkor a szívébe szúrtam, és háromszor megforgattam benne. Pár pillanat után kilehelte a lelkét, és ott feküdt a vámpír holtteste a földön. Ekkor olyan nagy csend lett, hogy még a szél sem fújt. Körbenéztem és elkezdtem mondani a tömegnek: - Ki az aki még ellen akar szegülni? Csak a fáklyák sercegését lehetett hallani. Pontosan érezte minden lény, hogy dühös vagyok, és rohadtul nem viccelek. Egy vámpír lépett oda hozzám és ezt mondta: - Megtörted a szövetséget! Ekkor pár vámpír a tömegből elkezdte pártolni. Ekkor megszólaltam: - Nem én törtem meg a szövetséget, hanem Ő! Rátámadt egy csapattársára! Ne mondd azt, hogy én törtem meg! A vámpír támadni akart, láttam a szemében, és ekkor megütött, amitől egy nagyon picit a fejem elmozdult. Ideges lettem, a karmaimat a torkába mélyítettem, és felemeltem a levegőbe, ekkor a másik kezemmel akartam átszúrni a szívét, amikor Adri felkiált: - Ne csináld! Bal karommal a vérző vámpírt tartottam felfelé, és közben Adrira néztem és kérdeztem: - Mért ne? Megtörtem a szövetséget nem? Odalépett hozzám és ezt mondta: - Ha azt hiszed, hogy a vámpírok nem érnek annyit mint a farkasok, akkor tévedsz. De ha mégsem változik meg róluk a vélemények, és annyira rosszak és szemetek, akkor mért akarsz lesüllyedni a szintjükre? Az Istenért! Értsd meg, hogy nem a két faj közötti harcról szól az egész! Végre szövetséget kötünk évszázadok után, és meg akarod törni, hogy egy vámpírt megölsz? Legyen már a helyén az eszed kérlek! Néztem még pár pillanatig Adrira és ezután a vámpírra néztem, aki vérzik a nyakán és a karmaimra volt akasztva. Leeresztettem, és kihúztam a nyakából a karmaim. Ekkor azonnal elszorítottam a vérző sebet és szóltam a legbölcsebbnek: - Légyszíves gyere ide! Odarohant hozzám és mondtam Neki: - Gyógyítsd meg! Ekkor elhúztam a mancsom a sebétől, és odatette Ő az övét. Ugyanaz. Piros világító izé, pár pillanat, és meg is be is gyógyúltak a vámpír sebei. Aztán Adri a tömeg felé fordult és ezt mondta: - Holnap lesz csata!

Valahol

Nem is tudtál róla, hogy mi tombolt bennem egy évig,
A hiány és a magány, ami még mindig csillagként fénylik
Lelkem szilánkosra tört el, de ettől nem változott semmi,
Csak rosszabb lett a kedvem, tudom milyen ilyennek lenni
Termőmet a fák ellepték, új lombot nyitottak,
Nem adtak napfényt semmilyen virágsziromnak
Azok kiszáradtak lassan, elgyengülve földemen haltak,
Magukból is csak egy elszáradt szárat hagynak
Nem tudtam segíteni, mert a gyógyír már rég elfogyott,
Felhasználtam mindet, mikor vérem már rég megfagyott
Nem épült újra, és egyfolytában csak kerestelek,
Nem tudtam, hogy utáljalak vagy éppen szeresselek
Hagytam, hogy a démonok fölöttem nevessenek,
A karmuk amit belém vájtak, mért tűntek hegyesebbnek
Kevesebbnek érzem magam, mint bármelyik ember a földön,
Csak ülök és a lapomat pár betűvel töltöm meg
Nevezhetem börtönnek, azt amit az emlékeim képeznek,
Ha nem talállak meg, akkor minek létezzek?

Refr.:
Sikerült nevetnem, mikor megláttam az arcod,
Sikerült szenvednem, mikor elvesztettem a harcot
Sikerült sírnom, mikor nem találtalak sehol,
De ki kellett bírnom, mert talán vársz engem valahol

Túl hamar láttalak, és ezután persze minden percben vártalak,
Sajnos nem tudtam, hogy mért teszem, ezzel magamat mérgezem
Élvezzem az életet? Hát így hogy lenne már könnyű?
Amikor nyúz ez a gondolat, ami éjszakákon szörnyű
Ez a keresztem, ami nem hagyja, hogy az álom rám találjon,
Csak annyit tesz, hogy hagyja, hogy egyre jobban fájjon
Erről nem Te tehetsz! Ez csak a élet mocskos műve,
Csak vártam a megoldást a parton egymagamban ülve
De nem jött el, és egyre jobban fájt minden percem,
Nem csodálkozik senki, hogy mindig könnyes szemmel fekszem le
El vagyok engedve, de valahogy mégis láncok fognak vissza,
Pedig nem ártottam senkinek, szívem-lelkem tiszta
Csak egy gondolat műve, hogy ez a dal is meg van írva,
Csak egy fájdalomnak a munkája, hogy a szemem megint kisírva
Szállnék fent a magasban, de a nap szétégette szárnyaim,
Sajnos gátak mögé kellett fognom minden édes vágyaim
Érzem, hogy már egyre csak elfáradnak lábaim,
Az erőmmel együtt elszállnak az álmaim

Refr.:
Sikerült nevetnem, mikor megláttam az arcod,
Sikerült szenvednem, mikor elvesztettem a harcot
Sikerült sírnom, mikor nem találtalak sehol,
De ki kellett bírnom, mert talán vársz engem valahol

Hiába néztem fel a napra, csak a sötét viharfelhőt láttam,
Elkezdett szakadni az eső, amitől szétázott a tájam
Ekkor hízlaltam a májam, hátha az alkohol jó orvosság,
Reméltem, hogy a vodka és a bor, a fájdalmaim elmossák
Csak romlott a helyzet, aztán kimerült testem földre rogyott,
A másnaposság fejfájást, és újabb gondokat hozott
Ugyanúgy élt bennem az arcod, ugyanúgy égetett a mosolyod,
Egyik percben itt voltál, a másikban meg itt hagytál,
Amitől szívem és lelkem fala elég csúnyán beomlott
A fájdalom fertőzte minden részem, és minden percben leoltott
Fájt levegőt vennem, fájt minden percet megélnem,
Fájt visszaemlékezni arra, hogy minden olyan volt mint egy mesében
Egyszer megjelentél és felkavartál, mindent ami nyugodt volt,
De próbáltam megnyugodni akkor mikor harang szólt
Minden éjjel vártam, hogy visszatérj és itt maradj,
És hogy megfogd a kezem, és mindörökké itt ragadj
De nem történt meg, ez álmatlan éjszakáim megszülte,
Aztán kerestelek, minden apró helyet át fésültem
Aztán kikészültem, az étvágyam is már elment,
Múltak a percek és lassan egy év is eltelt
Utána megjelentél, és vittelek a vállamon,
Azt hittem, hogy ismét csak magamat áltatom
De láthatom, hogy nem álom, ez a valóság,
Kérlek csak egyszer utoljára karolj át
Kérlek emlékeztess arra, hogy milyen jó a mosolygás,
És mennyivel rosszabb ennél a búskomorság
Megjelentél és eltűntél, félek hogy megint ez fog történni,
A felszívódásod újból nem szeretném megélni
Egy tenyérnyi boldogság, ami most átjárja a lelkem,
És remélem hogy általad ez örökké itt marad bennem
Hiszem, hogy ez lesz...

Refr.:
Sikerült nevetnem, mikor megláttam az arcod,
Sikerült szenvednem, mikor elvesztettem a harcot
Sikerült sírnom, mikor nem találtalak sehol,
De ki kellett bírnom, mert talán vársz engem valahol

Refr.:
Sikerült nevetnem, mikor megláttam az arcod,
Sikerült szenvednem, mikor elvesztettem a harcot
Sikerült sírnom, mikor nem találtalak sehol,
De ki kellett bírnom, mert talán vársz engem valahol

Átalakulás

7. fejezet

Betértünk a barlangba, és minden egyes farkas és vámpír nézte, hogy kik ezek, akikkel betértem. Összesúgtak a hátunk mögött, és csodálkozva néztek. Végül besokalltam, hogy ennyire meglepi Őket ez a pár új lény, Cerberus kivételével, és akkor megálltam és mondtam: - Fejezzétek már be! Ők démonok, a háromfejű kutya meg Cerberus, Ti farkasok és vámpírok vagytok! A néma csend beállt, és kintről a Hollók szárnycsapkodása és beszédük volt hallható. Cerberus mindhárom feje csodálkozva nézett rám, és a démonok se másképpen. Mindenki meglepődött. Ingerült vagyok, de nem tudom mitől. Talán kicsit félek a csatától, és félek talán a haláltól, nem tudom. Adri elém lép és megkérdezi: - Minden rendben van? Feszültnek látszol. Ránéztem és próbáltam lehiggadni, majd mondtam Neki: - Minden rendben van. Elindultam abba a terembe, ahol aláírtuk a papírt a vámpírokkal. Ott is rengeteg magunkfajta lény volt. Kérdőn néztek Cerberusra és rám, hogy kik ezek a sötét árnyak. Odamentem a pódiumhoz, felálltam és elkezdtem mondani: - Farkasok és vámpírok! Figyeljetek ide. Cerberust bizonyára már ismeritek látásból. A sötét árnyak démonok, akik segítenek minket a csatában. - mondandóm közben, jöttek be a farkasok és vámpírok, mert meghallották, hogy most szavalok - Szeretném, ha ezentúl együtt működnénk. Mind vámpírok, mind vérfarkasok, mint Cerberusék, és démonok. Cerberus hívta a démonokat. A csata után Ő visszatér őrizni a pokol kapuját. Két napon belül, minden egyes vérfarkas és vámpír ide fog érni. Legyünk addig türelemmel, és semmi rossz nem fog történni. Köszönöm, hogy meghallgattatok! Eljöttem a pódiumról, és elindultam kifelé. Kimentem az ajtón átverekedve magam a tömegen, majd mentem a barlang kijárata felé. Odaértem, és megálltam. A teli Hold mindent bevilágított. Néztem a Holdra és felkészültem arra, hogy meg fogok halni, de egyáltalán nem bánom, mert segíteni fogok ezzel az embereken, a vámpírokon, és a farkasokon is. Ekkor több autó motor zúgását meghallom. Arról az útról jött a hang, ahol mi keresztül szoktunk vágni a farkasokkal hogy el tudjunk ide jönni. A fényszóró fénye a fákat ütötte és megtörte a sötétséget, és ekkor elordítottam magam: - EMBEREK!!!!! Erre minden egyes farkas és vámpír be ment az eldugott részekbe. Futottunk. Az ajtót bezárták maguk mögött és én maradtam utoljára. Az autók közeledtek, és a fényszóró már a barlang falait világította be. Nem tudtam hova menekülni, ezért megálltam. Megfordultam és szembenéztem az autókkal, amikor azok megállnak. 4 bazinagy terepjáró. Katonák és a helyi seriff akik kipattantak belőlük, előkapva fegyverüket, a kocsi ajtaja mögé bújva, fedezve magukat a támadástól és az egyik katona így szól: - Mi vagy Te?? Mit keresel Te itt? Közben magamban felkészültem, hogy csata lesz. Aztán választ adtam: - Ha nem látja mi vagyok, akkor minden elismerésem. Mindenki meglepődött hogy egy több mint 2 méter magas farkas beszélt. Eltátották a szájukat, és elkezdték leereszteni a fegyvert. utána észbe kaptak, és újból rám céloztak. Majd a seriff elkezdte mondani: - Ti téptétek szét azt a szerencsétlen fiút az erdőben.. igaz? Én néztem a seriffre és ezt mondtam: - Azok sima vad farkasok voltak. Mi nem ember húsból táplálkozunk. Állatokat eszünk és növényeket. Elkezdett nevetni az előttem tüzelésre készen álló csapat, majd az egyik ember megszólalt, aki a katonákkal egy kocsiban ült: - Na persze esélyes! Én meg csúszómászó vagyok! Rá néztem, és hiába voltam veszélyben, ezt mondtam: - Hát azt látom! Ekkor morgott valamit, és tüzet nyitott rám. Nem talált el egy töltény sem, amikor a katona, aki a vezérük lehetett, a puskája végével tarkón vágta, amitől eszméletét vesztette. Nem tehettem mást, ki kellett nevetnem. Ekkor a katona rám nézett és ezt mondta: - Nem miattad csináltam! Hanem miattunk, mert esélyes, hogy szét tépnél minket. Elgondolkoztam, és mondtam magamban, hogy tuti, de ezt válaszoltam: - Mondtam, hogy nem támadok emberekre! A katona leeresztette a puskát, és közelgett felém, de a mögötte lévők fedezték. Megállt tőlem körülbelül 30 centire és kérdezte: - Mi célod van erre? Kérdése után a zsebébe nyúlt és elővett egy szák cigit és gyújtót, majd rágyújtott és válaszoltam: - Ez hosszú történet, de el kell mondanom mindent! Nem egyedül vagyunk itt a barlangban. Sokkal többen vagyunk. Vámpírok is vannak és farkasok. Rengetegen. Még fognak jönni. És azért.. mert van egy lény, ami félig vámpír, félig pedig vérfarkas. A föld alatt él. Elpusztít minden élőlényt. Vámpírok, vérfarkasok, emberek és állatok húsából táplálkozik. Egy vén hozta létre már réges-régen. Az átalakulásom, egy hosszú történet, de majd erről is mesélek. Idejött a falkám, és vámpírokat kerestünk. Megöltük Őket, de aztán egyik éjszaka szövetségesek lettünk, hogy egy nagy csapatot alkotva a két fajból, el tudjuk pusztítani azt a lényt. Amikor befejeztem, a katona lélegzete elakadt, eltátotta a száját, és kiejtette a cigit a kezéből. Miközben bambult rám, ránéztem a földön heverő cigarettára és ezt mondtam: - Remélem nem haragszik! Utána lehajoltam, és felvettem a cigarettát a földről. Mindenki elcsodálkozott azon, hogy beszélő két lábon álló farkas még cigizik is. Ekkor a katona feltette a kérdést: - Most mennyien vagytok? Gondolkoztam hogy körülbelül mennyien, de eszembe jutott valami, majd mondtam Neki ezt: - Ne ijedjen meg. Odaléptem a rejtett ajtóhoz és bekopogtam. Kinyitották az ajtót, és a rengeteg vámpírra és vérfarkasra nézve a katona azt hitte, hogy ez valami rossz álom. Kijött a vámpírok vezére, és nézett a katonára, majd mondta Neki: - Nem kell aggódnia, senkit nem bántunk. Fő a békesség, de Adri elé léptem és mondtam neki: - Nagyon szépen köszönöm, hogy kizártatok! A szerelmem hagyná hogy meg is haljak. Agyon is lövöldözhettek volna! Nagyon ideges lettem és Adri elkezdett könnyezni, és mondta: - Sajnálom! Én idegesen válaszul adtam: - Sajnálod persze! Ki akartál nyíratni, hogy Te legyél a vezér igaz? Adri már nagyon sírt és ekkor hófehérke odalépett, és arréb tolt majd mondta: - Ne most balhézzatok oké? Én Adrira néztem tovább, majd elindultam kifelé. Átmásztam a terepjárókon és elmentem Tőlük. Elindultam visszafelé az erdőbe, amikor valaki jött utánam. Nem figyeltem hátra, hogy ki az, csak mentem tovább, majd utánam szól. A hangjából felismertem, hogy a legtapasztaltabb farkas: - Most akarsz minket itt hagyni? Amikor közel van a csata? Megfordultam, és idegesen ordítottam Vele: - Ti meg kint hagytatok! Szartatok arra, hogy mi lesz velem! Meg is ölhettek volna, de Ti bezártátok azt a kurva ajtót, hogy még véletlen se tudjak bemenni! Ő meg emeltebb hangon mondta: - A tömeg besodort, azt se tudtam, hogy a falkánk hol van! Ideges voltam és fújtam ki a levegőt. Elfordultam Tőle és leültem, amikor egy denevérraj szállt le a barlang elé, majd felvették a vámpír alakot. Bementek. De a düh még mindig tombolt bennem. Kezdtem azt érezni, hogy nem is én vagyok a falkavezér. Teljesen csalódtam bennük és ez legyengített. Elment a kedvem mindentől. Majd jöttek ki a falka tagjai, és amikor láttam hogy felénk jönnek ezt mondtam: - Én most hazamegyek. Aztán elindultam hazafelé. Adri elkezdett utánam jönni, de én egyre gyorsabban mentem. Jött utánam. Már az erdő szélén voltam, amikor felvettem az emberi alakot, és bementem a házba. Adri is felvette az emberi alakot, és leült a teraszon. Csak hallottam. Visszafordultam, kinyitottam az ajtót és mondtam Neki. - Ha akarsz, akkor gyere fel a szobámba aludni. Bejött és becsukta az ajtót. Egy szót sem szólt, csak jött utánam, felmentünk a szobámba. Elterültem a fotelba, Adri az ágyra feküdt és elaludtunk

Önsajnálat.

Nagyon sokat gondolkozom a dolgokon, és a végén mindig az van, hogy előbújik a múlt, és annyira szeretek egy-két dolgot, hogy feszülök idebent. Eszembe jut, amikor még anno pár éve nyáron, Dávidékkal jártunk minden nap partizni. Azok voltak a mozgalmas idők. Mostanság szürke hétköznapok, unalmas hétvégék.... Az egyetlen mozgalmas dolog ami mostanság megesett, hogy találkoztam Regivel, utána meg berúgtam mint a szar. Ezek azok az emlékek, amik miatt eszembe jut egy hely, vagy az a nap, esetleg egy személy. Sajnos bántó egy dolog az, hogyha egyik nap minden tökéletes, a másik nap pedig annak a romjait találod meg, és emészted magad, hogy milyen fasza volt akkor minden... de most.... Annyira rosszul esik az, hogy ezek a szép napok egyszer csak véget értek. Nem sokáig vagyok fiatal és ahogy elnézem, nem is élem ki magam, mert ugyan is nincs kivel, és nincs is hova mennem. Már úgy érzem magam mint egy begyöpösödött 45 éves, aki mindennap csak a sörét issza, nézi az unalmas Mónika showt, aztán szívja a mindennapi cigijét, egy körbe veszik a patkányok, és az a lom, amit maga köré teremtett. Annyira rossz így élni, de egyedül semmi sem megy. Amikor egy bulit, vagy egy közös ivászatot szeretnék megrendezni baráti társaságommal, akkor valahogy mindig közbejön valami, és sorra mondják le, mert pl.: tanulnom kell, jajj bocs de mással találkozom stb.. ennél már csak az a jobb, hogyha észre sem vesznek. Mai napomon is észrevettem, hogy még sem számítok annyira senkinek mint amennyire hittem. Mindenki eljárkál valahova stb. Pontosan tudják, hogy unatkozom, de engem nem hívnak, hogy Te állat gyere velünk, ne und magad. Én meg pont az az ember vagyok, aki nem szereti, ha valakinek szar kedve van és unatkozik. Ha mindenki olyasmi ember lenne mint én, vagy legalább hasonló, akkor én sem unnám minden napom. Esküszöm már azt várom, hogy vagy legyen melóm, vagy még járjak suliba, mert ez így nagyon nem állapot, hogy itthon ülök, írogatom a szövegeket, netezgetek, beszélgetek pár emberrel és így elmegy az idő. Sajnos olyan társaság sincs körülöttem, akik belevinnének abba a dologba, ami azt rejti, hogy bulik, bulik, bulik és bulik. Igazából mindig is a barátaimmal akartam jól érezni magam, de mégis azt érzem, hogy kezdenek engem elkerülni. Hát nem vagyok az a nagyon izgalmas fazon sőt... Elmeséljem nekik a mindennapi dolgaim? És mit mondanék? Hát megvagyok köszi, felkeltem délután kettő körül, aztán beültem gépezni, elvoltam egy ideig aztán szarrá untam az agyam, és eljött az este akkor is rohadtul unatkoztam, már annyira, hogy rászorultam arra, hogy barátok köztet nézzek, és utána itt volt még egy rohadt unalmas éjszaka, amin csak a dalokat írtam, és már nem tudtam magammal mit kezdeni.

Szerintem ez az a dolog, amit minden ember túl unalmasnak és szürkének tart, ezért nem is szoktam erről beszámolni senkinek. Magamnak való vagyok, és ezt mondták is egy páran, és a legrosszabb, hogy mér kezdem is ezt hinni. Hiába ismerek meg nap mint nap új embereket, ha egyszerűen csak annyi a viszony, hogy pár elektronikus üzenetben megosztjuk a dolgokat. Hiányzik az, hogy nyáron páran jó hangulatban kiülünk valahová, megisszuk a söreinket és utána talán még be is rúgunk, mert egy fokozattal. De nem. Marad minden unalmas. De egy-két dolog azért mégis csak boldogít. Az, hogy van aki tud létezésemről, és hiába hogy nem vesz észre senki.

Véletlenek nincsenek

Szombaton feljöttem msn-re és vártam Regit. Egész délután Rá vártam. Este végül fel is jött. Elkezdtük emlegetni azt a részeges péntek estéjét és közben röhögtünk rajta. Arra se emlékezett, hogy elmondta, hogy nem rég szakított a pasijával. Szerintem totál cinknek érezte ezt a dolgot, de megértem, hiszen én is voltam részeg. Beszélgetésünk kezdése után egy fél órával elkezdtem nézni azt a képet ami kint volt Róla msn-en. Csak bámultam és bámultam. Aztán idegesített, hogy nem tudom, hogy honnan ismerős ennyire az arca. Végül összeállt a kép.....

Több mint egy évvel ezelőtt álmodtam egy lánnyal. Nem ismertem, nem tudtam ki Ő. Aztán eltelt pár nap és olyan voltam mint egy vulkán. Kiszámíthatatlan. Néha robbantam, néha pedig elszunnyadt minden, ami bennem volt.  Eltelt pár nap. Egyik éjszaka aludni készültem, előtte még tettem-vettem itt a dolgokat. Végül lefeküdtem és elaludtam. Hajnali 3 környékén felébredtem. Úgy éreztem, mintha valaki lenne a szobában. Felnéztem, és az ágyamtól körülbelül két méterre, ott állt egy lány. Mosolygott és nézett, de egy szót sem szólt. Csak állt és nézett. - Ez egy szellem - gondoltam magamban és csak meredten néztem az arcára, miközben azon gondolkoztam, hogy ilyen fiatal és már halott. Elborzadtam a világtól, megutáltam egy életre, hogy egy 16-17 éves lány mért halott? De Ő csak mosolygott, aztán egyik pillanatról a másikra eltűnt. El tudtam aludni, mert fáradt voltam. Másnap ébredésem után eszméltem fel, hogy mi is történt valójában. De a jelenés előtt, de az álom után megesett még egy dolog. Kint álltam a konyhában és zenét hallgattam. Ekkor az ajtó felől a nevemet suttogta egy női hang. Kinéztem az ablakon, az udvaron senki sem volt, csak a sötétség. Berohantam a szobába, és anyuval közöltem ezt a dolgot. hülyének nézett, ugyanis se szellemben, se démonban, sem Istenben, se semmiben nem hisz, teljesen szkeptikus. Azt hiszi el, amit lát. Mindig a tudomány hülyeségeivel érvel. Na de az nap, amikor felkeltem, a jelenés után, ébredtem rá, hogy mi is történt. Közöltem ezt a többiekkel is. Azokkal az emberekkel, akik ebben hisznek. Elcsodálkoztak páran, mert ilyen egyikünkkel sem történt. Elkezdtem keresni különböző közösségi portálokon, utána a rendőrség eltűntek listáját is végig futottam, de sehol se találtam a lányt. Jártam az utcákat, hogy hátha Rátalálok, de semmi ilyesmi nem történt. Teltek a hónapok, és még kerestem. Egy évnyi keresés után teljesen feladtam, mert kezdtem azt hinni, hogy az a lány tényleg csak egy olyan álom volt, ami nem jelent semmit. Aztán gondolkoztam azon is, hogy lehet, hogy a tudatalattim elképzelt egy lányt, akit annyira szeretnék. Végül végleg feladtam a keresését. Pár hónapig teljesen rossz kedvem volt minden nap, és a többieknek se mondtam el, hogy mi miatt. Úgy éreztem, hogy hiányzik a lány, és mintha az életem egy része egyik pillanatról a másikra eltűnt volna. Nem tudtam őszintén nevetni, nem tudtam mosolyogni sem, és örülnöm se sikerült soha semminek. Aztán végül összejöttünk Dalmával. Ekkor volt az, hogy feledésbe merült a lány. de néha még így is felhoztam Neki. A kapcsolatunk vége előtt azt mondtam Neki, hogy meg akarom idézni a lány szellemét. Elkezdtük a szeánszot, és egy teljesen más lány jött, mint akit akartunk. Egy, vagy másfél óráig tartott ez a szertartás. Teljesen el voltam gyengülve. Ekkor komolyan véglegesen feladtam. Nem kerestem, nem tartottam szeánszokat, csak olykor eszembe jutott a lány arca, és az a nap amikor megjelent. Elfoglaltam magam különböző dolgokkal. Nem sokkal később Dalma elhagyott. Totál magam alatt voltam, de erről már tudnak az ismerőseim. Egyik napon berúgtam és fel akartam vágni az ereim, vagy valamilyen úton-módon megölni magam. De nem sikerült, mert annyira részeg voltam. Annyit még leírtam a Dalmának, hogy az a szellem lány sem foglalkozik velem, és nem is érdeklem, és csak azért jelent meg, hogy nekem szar legyen.....

Aztán szombaton, március 27-én elmeséltem Reginek ezt a dolgot. Először teljesen le volt döbbenve, és párszor meg is kérdezte, hogy ugye nem csak szórakozok-e? Mondtam Neki, hogy nem, mert ez halál komoly. Regina volt az a lány, akivel álmodtam és, akinek az arca volt egy szellemé. Elkezdtünk beszélni végül ezekről a dolgokról. Mind a ketten egyet értünk abban, hogy véletlenek nincsenek, mert minden okkal történik. Letárgyaltuk ezeket a dolgokat, és végül Ő elment aludni, és aztán mondtam Neki, hogy én is megyek. Levetkőztem, kikapcsoltam a gépet, és lefeküdtem aludni. De mielőtt még elaludtam volna, furdalt a kíváncsiság, hogy vajon sikerül-e egy dolog. Becsuktam a szemeim, és mintha kiléptem volna a testemből, magam elé képzeltem Regit. Amikor ez megtörtént, egy sötét szobába kerültem, ahol volt egy ágy, és Regi feküdt rajta hason. Arra koncentráltam, hogy megérintsem. Sikerült. Utána vissza tértem, és nagyon fáradt voltam. Elaludtam. Másnap felkeltem, és Regi azt mondta, hogy olyan volt, mintha megérintette volna valaki az éjjel. Ekkor tudtam, hogy én vagyok, és közöltem Vele. Nehezen hitte el, de aztán sikerült elhitetnem vele azzal, hogy azt mondtam, hogy hason feküdt. Aztán mondta, hogy máskor ne ijesztgessem így. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, jóformán egyek és ugyanazok vagyunk, csak más testben. Végül HotDog-on kaptam egy szavazatot egy 40 éves nőtől. Vasárnap rám írt msn-en Vajk és beszéltünk egy pár szót, aztán lelépett. Utána visszajött, és mondta, hogy anyukája úgy talált rám, hogy nem tudta, hogy ki vagyok. Volt egy üzenet az üzenő falamon, és nem tudtam, hogy ezt hogy értsem. Ezután összeállt a kép. Regi anyukája megtalált. Végül Regi anyukájával is elkezdtem beszélni, így hotdogon keresztül.

Kedden mondtam Reginának, hogyha lát egy hollót, akkor jussak én róla eszébe. Szerdán felkeltem, és hotdogra felnéztem, és egy üzenet várt rám. Regina összefirkálta az adatlapodat - ez volt az üzenet címe. Megnéztem, és azt írta: "Véletlenek nincsenek. Ma reggel láttam egy hollót". Később kiderült, hogy a háza előtt ott volt és ezt este közölte velem, amikor feljött msnre.

Magamról.

Fájdalmas búcsúk öntenek ki a szemeimből könnyeket,
Megszűnt az az érzés, ami minden napon körbevett
Örömteli percek, őszinte mosoly, mi kiült az arcomra,
Egy név, egy lány, aki anno a szívembe lett karcolva
Eltelnek a pillanatok, amik hurkot képeznek nyakam köré,
A sátán rabolná a lelkem, de az még nem lett az övé
Minden egyes éjszaka, csatát vívok az érzelmekkel,
Állandóan előjön egy emlékkép, mikor mondom, hogy: még ne menj el.
Aztán távozik, a világom változik, semmi sem folytonos,
Egy holló száll fölém és mondja nekem:Most légy okos
Én meg zavartan csak állok, és nézek le a földre,
És eszembe jut újra, hogy lelkem megint összetörve
Testem fekszik egy árokban, ahonnan ki mászni már nem tudok,
Az élet rohadt hosszú, és nem hittem, hogy idáig még eljutok
Meglepetések várnak, minden napom egy újabb talány,
Egyik percben társaság, a másik percben csak magány vár
Sosem adtam fel a harcot, mégis nagyon sokszor vesztettem,
Egy romhalmaz az életben, bevallom, hogy ez lettem
Az önsajnálat tök jó barát, mindig leül mellém,
A magány meg az édesapám, aki engem képez gyengén
A vénámban kering a vér, és így rájövök, hogy élek,
Sokszor azt hiszem, hogy meghaltam, mikor nagyon félek
Az ismeretlen is rám vár, meg az a rengeteg csata a jövőben,
Még ha gyenge vagyok se fog senki állni fölöttem

Refr.:
Hé! Ébredj fel, ez az élet egy szemet szemért játék,
Sok-sok rossz, és sok-sok jó ami rám vár még
Ajándék egy érintés, egy ölelés, és egy szerető ember,
Aki mindig mellettem van, hogyha tönkrement a fegyver

Hé! Ébredj fel, ez az élet egy szemet szemért játék,
Bármit megtennék, ha egy olyan szuperhőssé válnék
Bár így sem ismerek lehetetlen, mindig haladok egy cél felé,
Élek a lehetőségekkel, mielőtt az életem még véget ér

Sötét árnyak követnek, és csak a saját ösvényemet járom,
A Hold perzselő tűzében folyton csak a megoldást várom
Lábnyomok a porban, erre jártam, de nem álltam meg,
Kihívott az ellenség, egy csatára, de nem vártam meg
Ha kell valami érj utol, nem az leszek aki visszafordul,
Használom a fegyverem, ha úgy látom, hogy a kép már torzul
Nagy lett a pára tartalom, a légvétel is egyre csak nehezebb,
Egy fa gyökere kiállt a földből, amiben futás közben elesek
Sebesebb a testem, szememben a céltudatosság tűze tombol,
A démon itt van mögöttem, és az energiámból mindig nagyot kortyol
Amikor betelik a pohár, egy burkot képzek sajét magam köré,
Nem hagyom, hogy az én testem egy éjjelen legyen az övé
A lelkemet sem adom, képzett erős, kitartó a szellemem,
Az akaratom és a kitartásom a legkomolyabb fegyverem
Fordulj bátran ellenem, de ha vissza ütök az fáj eléggé,
Szemem fénye tűzet képez, és azt várom, hogy elégjél
Folytatom az utam, nem érdekel a múltam, fő a jövőm,
Állíts elém falat bátran, az öklömmel azt is lazán áttöröm
Gyengül a testem, az izmom feszül, fokozódik a szívverésem,
Ha kibírod mindazt amit átéltem, akkor minden elismerésem
Megjártam a poklot, voltam az egekben még régebben,
Sokszor illúzióknak bedőltem, akkor beláttam, hogy tévedtem
De nem tart vissza semmi, hogy ugyanúgy harcoljak az érdekemért,
Támadással pazarlod az energiád, engem nem fáraszt a védekezés
Elfáradsz majd összeesel, akkor nevetek majd feletted,
Amikor vérzik minden sebed, rájössz ezt magaddal te tetted
Nevetséges voltam, mára már egy báránybőrbe bújt vadfarkas,
Aki csak akkor alakul át vadállattá, ha a veszély az már hatalmas

Refr.:
Hé! Ébredj fel, ez az élet egy szemet szemért játék,
Sok-sok rossz, és sok-sok jó ami rám vár még
Ajándék egy érintés, egy ölelés, és egy szerető ember,
Aki mindig mellettem van, hogyha tönkrement a fegyver

Hé! Ébredj fel, ez az élet egy szemet szemért játék,
Bármit megtennék, ha egy olyan szuperhőssé válnék
Bár így sem ismerek lehetetlen, mindig haladok egy cél felé,
Élek a lehetőségekkel, mielőtt az életem még véget ér

Irányíts ha tudsz, próbáld meg a testem lelkem uralni,
Hiába ért engem sok csalódás, de sikerül magam túladni
Tudom milyen majdnem megfulladni, amikor úszol a gondok között,
Egyszer rabszolga voltam, most meg én állok a lordok fölött
Ugass csak a hátam mögött, nem érdekel, hogy mit beszélsz rólam,
Nekem elég annyi bőven, hogy a kezembe szorult bele a tollam
Az Úr mutatta az utat, az úr segítette soraim,
Lapot tett a tollam alá, és nézzék most hol tartok uraim
Ezt megköszöntem Neki, hálám majdnem minden dalban ott lapul,
Írjál bátran Mickey, egy éjjelen ezt mondta az Úr
Én megfogadtam tanácsát, és mára már az ellenfeleket győzöm le,
Lehagytam sok mindenkit, és soraimmal zártam Őket börtönbe
Nem csak a barátaim dicsértek, még az ellenfél is tisztelgett,
Az ilyen önbizalmat adó percek, adtak nekem ihletet
Magamnak írok, van ki beleolvas és talán meghallgatja,
Pár szívhez szóló dalom, még a gondolkodás módját is megmozgatja
Ráébred tán arra, hogy mégis igazam van jó pár sorban,
És olykor a fájdalom, a bú, vagy az öröm lakik egy pár szóban

Refr.:
Hé! Ébredj fel, ez az élet egy szemet szemért játék,
Sok-sok rossz, és sok-sok jó ami rám vár még
Ajándék egy érintés, egy ölelés, és egy szerető ember,
Aki mindig mellettem van, hogyha tönkrement a fegyver

Hé! Ébredj fel, ez az élet egy szemet szemért játék,
Bármit megtennék, ha egy olyan szuperhőssé válnék
Bár így sem ismerek lehetetlen, mindig haladok egy cél felé,
Élek a lehetőségekkel, mielőtt az életem még véget ér

Hey!

Megjelent az álmomban, és kerestem Őt minden nap,
Én addig követtem, amíg Ő véglegesen itt nem hagy
A nevemet súgta, egy szellemlány képében,
Azt hittem már rég halott és mondtam: Nyugodj Békében!
Végül nem foglalkoztam Vele, nem jelent meg nálam,
Kerestem a városban, amíg le nem jártam a lában
Kávén és cigin éltem, reménykedve, hogy megtalálom,
De nem történt semmi, így összetört az én világom
Dalokat írtam, amikben hívtam, és amik fölött sírtam,
Azok a lapok amikben, mindent felvállaltam nyíltan,
Például, hogy hiányzik és rossz, hogy nincsen mellettem,
Minden egyes napon csak csalódottan ébredtem
Magamba fordulva egy újabb nap vette kezdetét,
Kértem az égtől, hogy utoljára, hagy fogjam a kezét
A parton sétáltam, minden apróbb zajra odafigyeltem,
Tudtam, hogy bennem soha semmi sem lesz rendben
Leültem egy padra, de mintha mellettem ülne,
Odafigyeltem, csak a szél játéka, el kell hogy tűrjem

Refr.:
A második fejezet a történetben, kezdetét vette,
Arcom kezembe temetve, tudom, nincsen rendbe' semmi
Jó lenne már végre tudni mindent,
Az álomlánnyal kapcsolatban, aki lehet, hogy nincsen
Egy újabb béklyó a lábamon, és gondolatok bennem,
Egyfolytában Rá gondolok, de látom ez a keresztem

Már feladtam a reményt, tudtam nem fog már eljönni,
Megtanultam milyen szar, minden éjszakán csak bőgni
Várva várni Rá, amíg az erőm el nem veszett,
Ültem az ágy szélén, nem hittem, hogy velem megesett
Lassan hátra dőltem, és magamra húztam a takaróm,
Mondtam magamban, hogy a jelenlétét annyira akarom,
Mint vámpír a vért, vagy fakír a vasszöget,
Így ebből adódóan született ismételten egy dalszöveg
Lassan kezdtem beletörődni, hogy többé már nem láthatom,
És ha azt mondom, hogy mégis, azzal csak magamat áltatom
Teltek a napok, és lassan már a hónapok
És ha kérdezték, akkor azt mondtam: Köszönöm, jól vagyok.
De legbelül üres voltam, az űrt nem tudtam kitölteni,
Egyfolytában azt hajtottam: Megszeretnék dögleni
De ez a butaság eliszkolt belőlem, és kezdtem mosolyogni,
A sorsnak megint bedőltem, de nem fogok szomorkodni
Nem törődtem a lánnyal és már az eszembe sem jutott,
Úgy éreztem magam, mint egy harcos aki elbukott
Az önbizalmam eltűnt, már semmire nem voltam képes,
Ez az időszak volt borzalmasan rémes
Leültem egy padra, de mintha mellettem ülne,
Odafigyeltem, csak a szél játéka, el kell hogy tűrjem

Refr.:
A második fejezet a történetben, kezdetét vette,
Arcom kezembe temetve, tudom, nincsen rendbe' semmi
Jó lenne már végre tudni mindent,
Az álomlánnyal kapcsolatban, aki lehet, hogy nincsen
Egy újabb béklyó a lábamon, és gondolatok bennem,
Egyfolytában Rá gondolok, de látom ez a keresztem

Eltelt jó pár hónap és a lány csak a tudatalattimban létezett,
Nem beszéltem Róla, a dolog csak belülről mérgezett
Elérkezett egy nap, amikor a téren sörrel a kézben ültünk,
A volt suli társam odajött pár ismerősével és hülyültünk
Végül, megláttam a lányt, de mégis ismeretlennek tekintettem,
Be volt rúgva szegény kicsit, ezért rajta segítettem
A metróig elcipeltem a vállamon, és mondta, hogy majd beszélünk,
Feleltem, rendben van, és majd a máról egymásnak mesélünk
Mert nem emlékezett volna, hiszen még az arcomat sem látta,
Csak egy srác vagyok, akinek Tőle lett alkohol szagú a válla
Úton útfélen hazafelé éreztem magamon a parfümének illatát,
Ismerős volt teljesen, de mégis legbelül csak hidratált
Itthon ültem a gép előtt, és csak annyit láttam, hogy Offline,
Mélyült csak a fájdalmam, minden egyes kortynál
Félnapot rá várva, felbukkant a neve a jobb alsó sarokban,
Az öröm elfogott, és a boldogságot tartottam a karomban
Egy képére nézve szépen lassan az egész kép így összeállt,
Ő az az álomlány, akire L-Jay bácsi régen várt
Közöltem Vele, hogy Te vagy az aki nálam megjelent,
Nehezen hitte el, de én túl komolyan vettem idebent
Letelepedett, és érzem egyre csak hiányzik,
Belőlem a fájdalom és a boldogság egyaránt sugárzik
Azt mondta nem érzi, hogy Ő az, akit láttam álmomban,
És hogy a keresett személy, nem itt, hanem máshol van
Világom összetört, újabb könnycseppek szöknek szemembe,
Mért jelent meg ha nem igaz, ha már majdnem el lett feledve?
Éjszaka karjában az ágyamon mintha mellettem ülne,
Csak az álmom játéka talán? De muszáj, el kell hogy tűrjem


Refr.:
A második fejezet a történetben, kezdetét vette,
Arcom kezembe temetve, tudom, nincsen rendbe' semmi
Jó lenne már végre tudni mindent,
Az álomlánnyal kapcsolatban, aki lehet, hogy nincsen
Egy újabb béklyó a lábamon, és gondolatok bennem,
Egyfolytában Rá gondolok, de látom ez a keresztem

Az éjjel folytatása...

Danival végül a Nagyvárad tértől visszafele menet, megálltunk pisálni a parkolóban, mert úgy éreztük mindjárt durran a hólyag. Dolgunk elvégeztével folytattuk az utunkat Laci felé, hogy tudjon Velünk beszélni, mert az apja nem engedi le. Hát végül odamentünk és beszéltünk erről-arról, amikor a Tűzoltó utca másik irányából jött 4 srác. Először nem láttam, hogy kik Ők. Hangoskodtak, de mégis ismerősek voltak. Közelebb jöttek, kiszúrtam Marci és Palcsó fejét, aztán kirajzolódott a Bence feje is, de az a hosszú hajú srác, Ő kicsoda? Kérdeztem magamtól, és amikor mondta a nevemet és közelebb jött, rájöttem, hogy Ő Tomi a volt évfolyam társam a Telepyből. Előkapott egy üveg teafűves Kalinkát és ennyit mondott: - Nézd mim van. Én meg visszatudtam csapni. A Regi által megkapott Jägert előkaptam a farzsebemből, és ennyit mondtam: - És nekem mim van. Tomi ekkor azt ordította: - Osszuk meg a vagyonunkat. Én meg ennyit mondtam: - Haggyá' nem osztozkodok. és kiröhögtem. Ezután Danival elmentünk a térre az ott maradt sörért. Mondtuk Tomiéknak, hogy ott várjanak meg. Visszaszaladtunk, és odamentünk a sörért. Rágyújtottam, és a cigim vissza akartam tenni az övtáskámba. A kabátommal levertem a parazsat és valahova leesett. Úgy éreztem, mintha égnék, de nem találtam sehol. Hát mindegy. Mentünk visszafelé Tomiékhoz. Odaértünk. Kértek a sörömből, adtam Nekik. Bence egy korláton ült és ennyit mondott: - Mi ez az égett szag basszátok meg? Aztán csak szaglászott tovább. Én levettem a kabátom, hogy hátha a pólóm az, csak nem érzem, és ekkor Tomi kiszúrta, hogy a jobboldali farzsebem ég. Elkezdtem futni, és ütöttem a seggem ahogy csak bírtam, de kurva forró volt. Tomi jött utánam, Ő benyálazta a kezét és végül sikerült megfékeznünk a tűzvészt. Aztán ezen röhögtünk fél órán keresztül. Végül a Jäger is elfogyott amit Gina adott. Amikor elfogyott a Jäger, annyit láttunk, hogy Bence jobb kezében volt az üres üveg. Hátrahúzta a kezét, mint aki el akarja dobni. Lépett előre párat, és sikerült is katapultálnia az üveget, amivel egy Opelt úgy telibe kapott, hogy ott helyben beszartunk. Végül elkezdtünk egy sprintet nyomni, és beszaladtunk a ház mögé. Ekkor mentünk át a sikátoron, és Dani neki ment egy Peugeot-nak. Ekkor Palcsó kötekedett a kocsival és rábaszott párat, és ezt mondogatta: - Neki mentél a haveromnak? Egyik kocsinak, majdnem leverte a tükrét. A Telepy utcán, a Haller utca felé vettük az irányt. Megálltunk beszélni a Balázs Béla utca, Telepi utca sarkon. Bence elég vandálkodós hangulatában volt, ezért a politikai hirdetőtáblát felrúgta, ami elborult és elég nagy zajjal járt. Ekkor a panelből valami csávó kiordított, hogy takarodjunk onnan a picsába. Ekkor Bence felordított hogy: - Valaki nem kapott vacsorát. Ezen nem tudom, hogy mért de röhögtünk. Elindultunk a Haller parkba. Átmentünk a zebrán, és bementünk a parkba. A tüdőszűrőnél elkezdtünk még beszélgetni meg ilyenek. Később Marci hazatelefonált anyjának, hogy hagy maradjon tovább. Oké le lett tárgyalva, csak valakinél ott kellene aludnia. Úgy volt, hogy Bencénél aludhat. Utána Tomi is telefonált valakinek, de már a hívott személyre sajnos nem emlékszem. Azt is tudom, hogy nem sokkal később még Bence is anyjával beszélt telefonon. Ekkor tanakodtunk, hogy hogyan tovább és arra jutottunk, hogy Bence haza megy pénzért, és vesz cigit, meg valami piát, itt a Tűzoltó-Márton utca sarkon. Végül elmentünk Bencéhez, aki háromezer valahány száz forintot hozott. Bementek a boltba, mi meg megálltunk pisálni a parknál. Leültünk a padra végül és vártuk Bencét, meg Tomit. Visszajöttek, egy nagy üveg tea füves kalinkával, és egy doboz cigivel. Elindultunk a Kombínó felé. Amikor a Márton utca-Mester utca kereszteződéshez értünk, én mondtam Nekik, hogy kerüljük el a rendőrkapitányságot, mert nem akarom, hogy baj legyen ebből. Benne voltak, és kimentünk a Mester utcán a Ferenc körútra. Átmentünk a megállóba, és a Nyugati felé vettük az irányt. Vártunk pár percet és jött is a villamos. Felszálltunk, és olyan lassú volt a villamos, vagy az idő, nem tudom, de azt hittük a Blahánál, hogy már rég elhagytuk a Nyugatit. A villamoson körbe adtuk, egy korty erejéig a piát. Végül megérkeztünk a Nyugatiba. Ekkor lementünk az aluljáróba, és Bencére rátört a pisálhatnék. Elindultunk a Westend felé, hogy bemegyünk hugyozni. De Bence már nem bírta addig, ezért jobbra megálltunk. Palcsó beállt a sarokba és elkezdett csurgatni. Bence meg felment és a lépcsőről akart lepisálni, amikor jöttek a szekusok. Ekkor elkezdtünk menni a WestEnd felé, és beakartunk jutni, de kiderült, hogy zárva van. Elmúlt már este tizenegy. Ezért felmentünk a lépcsőn, a WestEnd mellett és ott egy ilyen kőszobornál leültünk a padra és kortyolgattunk a piából. Közben beszélgettünk, meg Fradi indulót énekeltünk. Aztán Maci mondta, hogy inkább menet közben igyuk a piát, mert az úgy jobb. Hát elindultunk a Lehel tér felé. Tovább mentünk rajta, túl mentünk a templomon is. Ott Bence leült egy kocsira és kérdezte, hogy most tulajdonképpen hova megyünk? Mindenki azt mondta, hogy előre, vagy faszom tudja, meg ilyesmi válaszok hangzottak el. Elhatároztuk Palcsó és Bence közreműködésével, hogy megyünk Oktogonra a Karaoke bárba. Elindultunk visszafelé a Nyugatiba. Végig vonultunk az aluljárón mint a Magyar Gárda. Felmentünk a villamosmegállóba, ahol Bence leszólított egy csajt, akivel még ketten voltak. Két lány. Valamin veszekedtek, de hogy min azt nem tudom, és igazából nem is érdekel:D A lány nem a legszimpatikusabb emberek közé sorolható, de a közeledését, egy bizonyos szintig nem akadályoztam volna meg. Felszálltunk a villamosra, ami csak a Blaháig vitt. Kurva anyádat!! Mondtam magamban, mert haza akartunk jönni. Leszálltunk, és a lány is leszállt velünk. A villamoson Bencével beszélt. Amikor álltunk a Blahán, akkor még ott veszekedett a három lány. A két csaj elmentek a buszhoz, és akivel Bence elvolt, Ő ott maradt velünk. De végül Bencéék is eltűntek. mármint a lány meg a Bence. Tomi felhívta 10 perc várakozás után, hogy hol vannak. Bence a telóba azt mondta, hogy Oktogonon. Aztán mondtam Tominak, hogy biztos nincsen az Oktogonon, csak egyszerűen be van baszva és nem tudja hol van. Marcival indultam keresni, és Tomi meg Palcsó a buszmegállóban néztek szét. Mi lementünk az aluljáróba és kiszúrtam a csajt először és mellette a Bencét. Odarohantam, és ennyit kérdeztem, hogy : Milyen oktogon te fasz?? Felcsillantak a szemei amikor rám nézett, mintha én lennék a megváltó vagy.. nem is tudom micsoda... Felmásztunk a Blaha másik oldalára. Rájöttünk, hogy ez nem az az oldal amit kerestünk. De nagy nehezen ott összegyűltünk és elvoltunk egy darabig, amikor megbeszéltük, hogy visszajövünk ide. Hát legyalogoltunk a József körútig. Ott leültünk egy padra. Asszem én vagyok az egyetlen aki tudta, hogy merre kell menni és a többiek csak követtek. A csajjal Palcsó és Bence beszéltek. Megálltunk, és felszálltunk a buszra. bár fogalmam sem volt arról, hogy ez melyik éjszakai. Jó kedvem volt, de körbenéztem a buszon, hátha valami véletlen folytán Gina is itt lesz valahol. Mindenki arcát néztem, aki hasonló öltözékben volt mint Ő. De sehol sem volt. Letört voltam egy kissé, de a pia segített abban, hogy ne zuhanjak magamba. Üllői úthoz ért a busz, és mondtam Nekik, hogy szálljunk le, és innen begyalogolunk, mert lehet máshová visz. Magamban kiderítettem, hogy ez a Móricz felé megy. Lementünk az aluljáróba és beugrott, hogy Klaúékkel is itt voltam, és megjegyeztem merre kell felmenni. Végig gyalogoltunk az Üllőin a Márton utcáig. Befordultunk és elmentünk Bencéhez, mert úgy volt, hogy még hoz pénzt. Elértünk a házig, és én leültem a járda padkára. Leszegtem a fejem és semmire se figyeltem oda. valamiről beszéltek a többiek, de hogy miről, azt már nem tudom. Pár merccel később Bence lejött és felvillantott egy ötezrest. Elindultunk az éjjel-nappali felé. Leültünk egy falból kiálló szegélyre, és Bence bement valakivel a boltba. Én közbe Marcival beszélgettem. Bence visszajött, egy olyan Jägerrel, amit Gina adott. Tomi meg behúzott egy Croiassant-ot. Elkezdte zabálni. Végül lementünk a térre, és menet közben kiderült, hogy Bence egy citromos Gössert is vett. Abból kértem egy-két kortyot, mert totál ki voltam száradva. Elmentünk a térre, és leültünk a padra. Megittuk a Jägert és rájöttünk arra, hogy a cigi az bizony társaságban rohamos tempóban fogy. Ültünk a padon. Én jobb szélen ültem, marci mellettem, és Marcitól balra pedig Palcsó ült. Tomi, Bence és Judit elmentek a boltba. Vártunk ott hárman, de sehol senki. Eltelt fél óra, és elindultunk, hogy megkeressük Őket. A Tűzoltó utcában álltak Marciék háza előtt. Ekkor közölte Bence, hogy most az lesz, hogy Tomi, Judit, meg Ő hazahúznak vizipipázni. Leültünk vissza a padra a térre, és akkor mondta Bence, hogy Ők most mennek. Elmentek végül. Marcival meg mondtuk egymásnak, hogy ennek kurvára nem volt értelme, hogy lejöttünk bebaszni, és erre hazamennek. Palcsó meg idegbeteg volt, mert megakarta dugni a csajt, de nem jött össze neki, pedig pár órája azt tervezte. Ültünk a padon,fél négy magasságában marci kijelentette hogy marja a gyomrát a szesz, és ennie kellene valamit. Volt Nála annyi pénz, hogy valami zsömlét, vagy hasonlót tudjon venni. Mondtam Nekik, hogy elmegyek Velük a boltig és onnan megpróbálok hazajutni. Megvártam amíg marci kijön a boltból. Kijött 5 perccel később pár zsömlével, meg valami chips szerű izével. Elköszöntem Tőlük, és jöttem haza. Egyből a gépet céloztam meg, hogy Regi felvett-e. De nem. Rákerestem Ricsire vipen, és megnéztem az ismerőseit, de seholsem találtam a lányt. Fél óra keresés után feladtam, és elmentem aludni.